Az „Orbán” szó már melléknév és ige is – Tölgyessy Péter a rossz sajtónk veszélyeiről [HetiVálasz 102]
November 18-án mutatták be a Címlapon Magyarország című kötetet, amely a nyugati sajtó tükrében vizsgálja hazánk elmúlt 170 éves történetét. Kedden részben emiatt kérdeztük a ’48-as szabadságharctól a kiegyezésig tartó időszakot vizsgáló Hermann Róbert történészt. Podcastunkban, a HetiVálasz e heti epizódjában két másik közreműködő a vendégünk: az elmúlt harminc évről publikáló Tölgyessy Péter alkotmányjogász, illetve a bevezető tanulmány szerzője – és a könyvet kiadó Tranzpress ügyvezető igazgatója –, Szalay-Berzeviczy András. Miért veszélyes a tartósan rossz sajtó? Hogyan ábrázolták a világlapok a Gyurcsány-korszakot, és mikortól lettek igazán ellenségesek a jelenlegi magyar kormánnyal? Ezekről is kérdezi a vendégeket Vörös Szabolcs.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Néhány idézet a műsorból:
Szalay-Berzeviczy András
Arról, következett/következik-e valami Magyarország rossz sajtójából:
„A modernkori magyar történelem megmutatja, hogy a sorsfordító kérdésekre sokszor a külföld adta meg a választ. Csak olyan mérföldköveket találunk a 19-20. században, amelyek nagyot fordítottak a sorsunkon és rendszerint nyugaton dőltek el. Ez méretünkből is fakad; az egyik üzenete a könyvnek, hogy nem elég, ha igazsága van egy országnak, hanem katonaság és méret is kell hozzá – sokszor a kis méretünk felülírta a sok esetben egyébként koherens igazságunkat. Mindeddig a rossz nyugati sajtó azt mutatta, hogy annak nincs kedvező hatása egy ország sorsára.”
Tölgyessy Péter
A Gyurcsány-korszak nyugati megítéléséről:
„Kiváló volt, Grósz Károlyéhoz foghatóan pozitív. Soha jobboldali miniszterelnöknek nem volt olyan pozitív a megítélése, mint a korai Gyurcsánynak. A Financial Times azt írja róla, hogy olyan, mint Tony Blair – szemben Kiss Péterrel, aki a fiatal Brezsnyevhez hasonlítható. Megint előkerül »a felülről jövő modernizátor« – ez az, ami nagyon tetszik a sajtónak. Nyugodt, higgadt erőnek írják le, ami szerintem sosem volt. De nem számít, mert olyasmit mondott, amire a sajtó éppen vágyott. De 2006-ban, jóval az őszödi beszéd előtt, a komoly lapok érzékelik, hogy Magyarország rohan az eladósodottság felé, de ezt a pártkonzervatívokhoz kötik – az, hogy a reformer Gyurcsány okozza, fel se merül. Aztán robban a bomba, az őszödi beszéd végigsöpör a világlapokon, amelyek megosztottak: egy részük kategorikusan leírja, hogy mennie kell annak, aki ilyet csinál, a másik részük meg azt mondja: »mégiscsak modernizálni akar ez az ember, a mi emberünk«, az ellenzék meg csúnya jobboldali és káoszt hozna. Megosztott tehát a világsajtó, de érzékelik, hogy a számlát a nyugati adófizetőknek kell majd állni. 2008 körül már rendkívül negatív Gyurcsány megítélése.”
Arról, mikor kezdenek komolyan foglalkozik az Orbán-rendszerrel:
„A döntő változás Trump megjelenése és a brexit. Megjelennek olyan politikai elemek, amelyek a nyugati magországok lényegét kezdik ki, s egyszerre azt mondják, »hoppá, Orbán Viktor ugyanaz, mint a Trump, mint a brexit, ez rólunk szól!« Attól kezdve elképesztően növekszik a cikkek száma. Békeidőben Magyarország soha nem kapott ekkora sajtót, (…) csakhogy a magyar valóság részleteinek ismerete nélkül: a meseszövés lendülete határozza meg a nyugati sajtót, azzal a tanulsággal, hogy »ha nem vigyázunk, mi is ilyen mélyre zuhanunk«. (…) Ott tartunk, hogy az »Orbán« szó nem egyszerűen tulajdonnév, hanem főnév, melléknév, sőt ige is. Bármiről szól a történet, rögtön megjelenik, mint a Nyugattal kapcsolatos legnagyobb kihívás. (…) Korábban csak úgy tűnt, hogy van egy elhajló ország, de új minőséggé vált a helyzet, ami – attól függetlenül, hogy kinek van igaza – hallatlan veszélyt jelent egy ilyen kis ország számára.”
Arról, menthetetlen-e a rólunk kialakult kép:
„Nagyon jelentős változtatások kellenének hozzá, amelyek nem valószínűek. Sőt, Orbán Viktor a szokott módon duplázza a tétet. Most is ezt tette azzal, hogy a régi nyugati elitek belpolitikai ellenfeleinek élére állt. Félreértés ne essék: a régi elitek nem fogják stabilizálni a Nyugatot, hanem valami új megoldás kell. (…) Egy nagyon más Nyugat jön, de mi ennek is az ellenfelei vagyunk.”
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
