Ennél jobb helyen nem lehetnének Demeter Szilárd milliói

·2021.11.10

PajtaKult néven indított állami százmilliókkal támogatott projektet a Fonó. A cél: feltűzni a vidéki magyar valóságot a térképre. Igen: pajtákban. Merthogy azokban lényegében akármi megszervezhető. A Válasz Online-t is meghívták arra a baranyai ötletelésre, ahol a projekt erősségeit és buktatóit is sorra vették. Utóbbiak közül a legfőbb az egyetértés hiánya a helyiek és a pajtakoncertekre látogató urbánus kultúrafogyasztók között. A tervezhetőség tehát kétesélyes, de ettől még igaz: ha kizárólag ilyen minőségű programokra mennének az állami támogatások, Magyarország boldogabb hely lenne. Bónusz: a Fonó jóvoltából cikkünk dupla dalpremier is.

Csűr, pajta: a csépeletlen szálas gabona elraktározására szolgáló gazdasági épület, amelyben helyet biztosítottak a különféle szálas takarmányoknak. Az egész magyar nyelvterületen megtalálható, ahol a klimatikus viszonyok a szabadtéri gabona- és szénatárolásnak nem kedveznek. A leggyakoribb esetben téglalap alaprajzzal építették, két fontos részre tagolódtak: fiókjában raktározták a szálas gabonát vagy takarmányt, ehhez csatlakozott a piaca, ahol szabad helyet hagytak közlekedésre, de legfőképpen munkára. Általában a lakóháztól elkülönítve a telek udvar és kert közötti határán álltak, kisebb telkek esetén magán a telekhatáron. Úgy építették, hogy azokba a rakott szénásszekerekkel be lehetett állni. (Magyar Néprajzi Lexikon)

Most, hogy kiderült, miből és mennyit kukázna a magyar kultúra egyik irányítója, meg az is, hogy mit utál, talán nem érdektelen, hogy közpénzmilliárdok fölött diszponáló Demeter Szilárd mit nem utál – Fluor Tomin kívül. „Tesztüzemében” sikerült egy olyan vállalkozást megnéznünk, amelyről biztosan tudható, hogy a PIM-főigazgató nem kukázta. A Bús Balázs vezette Nemzeti Kulturális Alappal karöltve ugyanis a Demeter-féle Petőfi Kulturális Ügynökség nemrégiben százmilliós nagyságrendű forrást ítélt meg a PajtaKult projektnek.

A Fonó Budai Zeneház által megálmodott program célja látszólag nem bonyolult: ismét élettel megtölteni az elnéptelenedő vidéket, annak mára funkciótlanná vált épületei segítségével. „Mi sem egyszerűbb ennél! – kiáltunk fel máris. – Odahordunk kiváló zenészeket 100-200 éves mezőgazdasági épületekbe, a nép pedig – a kultúrakedvelő helyiekkel az élen – tódulni fog a pajtakoncertekre, pár év múlva pedig mindez annyira önjáró lesz, hogy már állami forrás se kell. Win-win!” A valóság ennél azért egy fokkal összetettebb, és ezt maguk az ötletgazdák is elismerték. Például azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az egyik legjobban sikerült pajtaprojekt, a baranyai falut mára ismertté tévő hosszúhetényi Almalombban rendeztek a hétvégén. Horváth László Fonó-ügyvezető kezdeményezésére építészek, gasztro-szakemberek, zenészek és a szintén baranyai Ördögkatlan Fesztivált létrehozó Bérczes László rendező gondolkodott hangosan a pajtázás esélyeiről és buktatóiról.

Persze az Almalombban esélyekről könnyebben gondolkodik az ember. Az épületegyüttes idilliségével a Gyűrűk ura Hobbitfalváját idézi.

Jól átgondolt, minőségi anyaghasználattal felújított lakó- és gazdasági épületek étteremmé és szálláshellyé alakítva, patakkal körülölelve a Zengő lábainál. S persze a pajta, amely esküvőknek ugyanúgy otthont tud adni, mint koncerteknek. Ideális helyszínen működik már tehát egy egész élménycsomagot biztosítani képes komplexum, megfelelő elhivatottsággal vezetve. Arra akarunk csak kilyukadni, hogy ritkaság az ilyesmi, az Almalomb atipikus példa azok számára, akik a PajtaKultot rövid távon megtérülő vállalkozásnak gondolják. Működő recept viszont azoknak, akik azt vallják: egyetlen pajtakoncerttel nem váltható meg a világ, a fenntartható működésnek a kiegészítő szolgáltatások – gasztronómia, szálláshelyek – legalább olyan fontos elemei, mint maga a „főtermék”. „Hosszúhetény alvófalu volt, de mivel építészeti értékmentés történt, elkezdett idevonzani érdeklődőket. A célunk, hogy aki idejön, az legalább 2-3 vendégéjszakát itt töltsön, de ezt csak együttműködéssel lehet elérni, mert ez nem one-man show” – mondja Csaplár Judit, az Almalomb háziasszonya.

A hosszúhetényi Almalomb udvara, balra a pajtával (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

„Maratonfutásként hirdettük meg, években gondolkodunk, mert az első alkalmakon előfordulhatnak kritikus pontok a szomszédok vagy a helyi közösség miatt, de utána könnyen átfordulhat, mert esetleg láthatják a kedvenc zenekarukat, vagy mesélni hallhatják Berecz Andrást, ahová az unoka elrángatja a nagyszülőket. Idő kérdése, hogy ez egy nagyon várt rituálé legyen” – mondja a Válasz Online-nak Horváth László, a Fonó vezetője. Érintve ezzel egy másik problémát: a helyiekkel való együttműködést. Mert ugyan mit ad hozzá a vidék megtartó erejéhez az, ha a helyben élők helyett inkább a városból legfeljebb a hétvégére kiszakadni akaró budapestiek igényeire formálják a pajta-rendezvényeket? Polgármesteri szemszögből miért kifizetődőbb pajtákat felújítani, ha az újraválasztáshoz inkább a térkövezésen meg művelődési ház tatarozásán keresztül vezet könnyebb út? Ezt a feszültséget érzékeltette Bérczes László azzal, hogy az idei Ördögkatlanon egy eddig stabil vendéglátó falu azért esett ki a programból, mert legfőbb rendezvényhelyszíne életveszélyessé vált. Nem mindig evidencia a helyi vezetés számára, hogy egy romos udvarház felújítása hasznot termel.

A „szent őrült gyüttment” tehát szükséges, de nem elégséges feltétele egy működő pajtaprojektnek.

Iparági források szerint Szarvas József színművész Kultúrpajtájába is az után kezdtek járni a viszákiak, hogy érdekeltté tették őket ebben: a vendégek a helyiek termékeit kezdték enni-inni. Horváth László szerint a helyiek kompetenciája, milyen eseményre van szükségük és milyen gyakran, a Fonó ennek megszervezésében és fellépők elhívásában tud közreműködni: „Az a dolgunk, hogy kulturális frissességet vigyünk a helyszínekre.”

Példaként a csongrádi Üllésen működő Pusztaszínházat említi, ahová elvitték a világhírű szerbiai trombitást, Boban Markovićot: „Voltak kételyeim, bejön-e, de annyira megtetszett neki a helyszín, hogy azt mondta, itt szeretné tartani a zenekari felkészüléseit. Vagy ott volt a másik élmény, a lovasi Márffy-háznál. Az 1700-as években épült pajtában nyílt meg Kása Béla kiállítása, majd feleségével adott elő egyedi zenei műsort: cimbalomverőt használt hegedűvonó helyett, ami a saját találmánya, a közönség ott hallhatott ilyet először. A pajta mindehhez természetes közeget teremtett – nincs hosztesz, nincs csengetés.” Kásáék produkcióját a Fonó a Válasz Online rendelkezésére bocsátotta, így a felvételnek ez itt a premiere:

De miért pont a pajta? A már említett kerekasztal-beszélgetésen részt vevő Sugár Péter építész szerint a két kulcsszó: polivalensség és zéró installáltság. Fogalmazzunk magyarul? Rendben. Tehát: sokoldalúság és felszerelés nélküliség. Adott tehát egy szabályos alaprajzú üres tér, ráadásul – a kortárs, jellemzően vályogból épült lakóházakkal szemben – tartósabb és ellenállóbb anyagokból építve, amit

úgy lehet kitölteni, ahogy akarunk. Lehet benne színház, kovácsműhely, de akár étterem vagy loft lakás is.

Mivel eredetileg úgy tervezték, hogy a szénásszekerek át tudjanak rajta haladni, nagyméretű ajtókkal rendelkezik, ez pedig – a járványhullámokban tapasztaltak alapján egyáltalán nem mellékes – átszellőztethetőséget is lehetővé teszi. Az Almalomb felújítását tervező Pelényi Margit pécsi építész ugyanitt azt mondta: nem muszáj kulturális funkció a pajtába, már az is jó, ha gazdasági tevékenység – például gyümölcsfeldolgozás – költözik vissza, hiszen ezek az épületek a TSZ-korszak vége óta lényegében funkció nélkül hanyatlanak: „A Balaton-felvidék jó példa, mennyire felértékelték a környéket a pajták, amelyek a 60-as években épült vidéki kultúrházak szerepét is átvették.” Nem véletlenül: sokkal egyszerűbb kortárs produkciót vinni határtalanul alakítható térbe, mint egy fél évszázados – szocialista – logika alapján lehatárolt helyiségbe: a művházba.

Modern pajta Orfűn: a Garat Kávézó (fotók: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

A térélmény mellett az akusztika sem utolsó, ezt kihasználva a hosszúhetényi demo-nap részeként az Almalomb pajtájában rögzítették a HírTV-n sugárzott PajtaKult-sorozat második adását, a korábban sportközvetítésekből ismert Mezei Dániel vezetésével. Balogh Kálmán cimbalomművész, illetve a Kubinyi Júlia–Szokolay Dongó Balázs–Zimber Ferenc alkotta Rustico együttes úgyszólván bejátszotta a teret. Hogy mennyire? Íme cikkünk második premiere, Balogh Kálmánnak a református énekeskönyvből egy Balassi-verssel társított dallamfeldolgozása:

S hogy mi jön most? Szisztematikus építkezés. Már most több mint 40 pajta van a Fonó listáján, de ennyinél biztosan nem állnak meg. A Tiszántúl kivételével minden tájegységről van már helyszínterv, a szintén baranyai Orfűn például két helyszínnel, Tekeres falurészen a Levendula Pajtaszínházzal, illetve a tó másik szegletében az Orfűi Malmok létesítményeivel – köztük egy nemrég épült modern pajtával – tervezik az együttműködést.

S hogy még kikkel? Horváth László szerint: „Kell látni a pajta küldetéstudatát. Jelentkezett már olyan pajta, ahol a szomszédos falra fel volt fújva, merre van a »beach«. Ilyen mellényúlásokkal nem szeretnénk találkozni. A vidéki magyar valóságot kell feltűzni a térképre, de ezt csak hiteles személyekkel lehet megtenni. Hogy aztán ezért hány milliárd mozdul meg, az a kultúrpolitika döntése. De a pénznél többről kell, hogy szóljon ez: az új vidék arculatáról – gasztrokultúráról, borkultúráról, füveskertekről, építészetről –, vagy akár új családtámogatásról. Miért ne lehetne a vidék CSOK-ja, ha valaki pajtával együtt vesz ingatlant, és ott berendez valamit?”

*

Nyitókép: az orfűi Levendula Pajtaszínház (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Részletek >>>

Kategória: Kult