Bizonyíthatóan kamu volt a terrorfenyegetés – a Ryanair-ügy teljes háttere
A Ryanair-gép földre kényszerítése új mélypontot jelent az EU–Belarusz kapcsolatokban, jelentősége ugyanakkor messze túlmutat a Lukasenko-rezsimen – vonja meg a május végi események mérlegét Rácz András. Történész-politológus vendégszerzőnk, akinek kutatási területe a posztszovjet térség kül- és biztonságpolitikája, bemutatja a bizonyítékokat, amelyekből egyértelműen kiderül: hazugság volt a terrorfenyegetésre való belarusz hivatkozás. De ki is az a Raman Prataszevics és miért ennyire fontos a Lukasenka-rezsimnek? Minden, amit a példátlan állami kalózkodásról tudni érdemes.
A Ryanair-járat földre kényszerítése
A belarusz légi irányítás május 23-án helyi idő szerint 12:30-kor utasította az ország légterén áthaladó, Athénból Vilniusba tartó Ryanair FR4978-as járatot, hogy útját megszakítva Minszkben szálljon le. Arra hivatkoztak, hogy fenyegetést kaptak: a repülőgép fedélzetén bomba van, amely Vilnius felett robbanna fel, így tehát biztonsági okokból a repülőgépnek Minszkben kell landolnia.
Egy ország légterében az adott ország légiirányítása (Air Traffic Control, ATC) az illetékes a polgári légiforgalom zökkenőmentes menedzselésében, és a légtérben tartózkodó repülőgépek kötelesek követni a helyi ATC utasításait. Amikor tehát a belarusz légiirányítás a bombafenyegetésre hivatkozva arra utasította a Ryanair-gépet, hogy Vilnius helyett Minszkben szálljon le, a pilótáknak követniük kellett az utasítást.
Az irányítótorony és a repülőgép közötti beszélgetés leiratát a belarusz hatóságok nyilvánosságra hozták, ennek alapján tudható, hogy a Ryanair-pilóták kezdetben tétováztak, és igyekeztek tisztázni az ATC-vel, hogy pontosan milyen jellegű fenyegetésről van szó. Mivel igen közel voltak már a litván légtér határához, vélelmezhető, hogy próbáltak időt nyerni, emellett megkíséreltek kapcsolatba lépni az anyavállalattal is. Vilniustól alig 40 kilométerre voltak, míg Minszk 120 kilométer távolságra volt. Még a litvániai Kaunas nemzetközi repülőtere is közelebb lett volna, mint a belarusz főváros. Miután azonban a közelükben megjelent a belarusz légierő felfegyverzett MiG-29-es elfogó vadászrepülőgépe, a pilótáknak már nem volt választásuk: ahogyan az esetről megkérdezett repülési szakértők egyike fogalmazott, „az ember nem kezd vitatkozni egy harci repülőgéppel”. A Ryanair-járat tehát alig két percnyire a litván légtér határától megfordult, majd az utasításoknak megfelelően leszállt Minszkben.
Nem gépeltérítés. Rosszabb annál
Bár a nemzetközi és a hazai sajtó egy része az eseményeket repülőgép-eltérítésnek nevezte, a helyzet valójában ennél rosszabb. A gépeltérítéseket mint – az 1960-70-es években kifejezetten gyakori – bűncselekményeket minden esetben nem állami szereplők követték el, tipikusan terroristák, kisebb részben magányos őrültek. A Ryanair-járat esetében viszont a belarusz állami szervek kényszerítették a repülőgépet a kijelölt útvonala megváltoztatására, méghozzá tudottan hamis információk alapján.
A belarusz légiirányítás bombafenyegetésre hivatkozott, amelyről később a hatóságok azt állították, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet küldte emailben. (Mivel a levelet a Svájcban regisztrált protonmail szerverről küldték, kisebb félreértéshez vezetett, amikor Lukasenko először azt mondta, hogy Svájcból jött a fenyegetés.) A hivatalos verzióról azonban már az események után néhány nappal kiderült, hogy köszönőviszonyban sincs a valósággal. Egyrészt, a Hamász kategorikusan cáfolta, hogy ők állnának a fenyegetés mögött. Másrészt, a Dosszier Center londoni tényfeltáró csoport (sejthetően szivárogtatásnak köszönhetően) megszerezte az eredeti emailt, amit a minszki repülőtérnek küldtek az állítólagos támadók. Ebből pedig az látszik, hogy bár a Ryanair-járat célállomására, Vilniusba már belarusz idő szerint 12:25-kor megérkezett a fenyegetés, Minszk csak 12:57-kor kapta meg ugyanezt az emailt – tehát 27 perccel azután, hogy a belarusz légiirányítás már utasította a Ryanair-járatot az irányváltásra. Mivel a litván fél a rendelkezésre álló rövid idő alatt nem tájékoztatta Belaruszt a fenyegetésről, ezért tényként állítható, hogy a belarusz hatóságok – egészen pontosan a KGB, amely utasította a légi irányítást – előre tudták, hogy bombafenyegetés fog érkezni. Tudták azt is, hogy a fenyegetés nem valós, másképp ugyanis kiürítették volna a minszki repülőteret, mielőtt a Ryanair-járat az állítólagos bombával a fedélzetén leszállt volna.
Megállapítható tehát, hogy a belarusz hatóságok szándékosan hamis információt közöltek a Ryanair-járattal, így egyrészt megtévesztették annak személyzetét, másrészt pedig az elfogó vadászrepülőgép bevetése révén kényszert is alkalmaztak vele szemben.
Ezzel egyértelműen megsértették mind a nemzetközi polgári légiközlekedésről szóló Chicagói Egyezményt, mind pedig az 1971-es Montreáli Konvenciót, amely a polgári légi közlekedés biztonságát veszélyeztető cselekmények elleni fellépésről szól.
Mivel a Ryanair-járat esetében nem terroristák, hanem maga a belarusz állam kényszerítette földre a repülőgépet, a gépeltérítés kifejezés helyett valószínűleg pontosabb állami légi kalózkodásról beszélni. A történek pontos minősítését majd a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (ICAO) vizsgálata fogja tisztázni.
Kicsoda Raman Prataszevics és miért ennyire fontos?
Ahhoz, hogy megértsük, a belorusz hatóságok miért vállaltak egy ennyire látványos és tudhatóan nagy felháborodást kiváltó akciót, érdemes szemügyre venni, ki is ez a bizonyos Raman Prataszevics, akit rögtön a minszki repülőtéren letartóztattak. A most 26 éves belarusz újságíró és aktivista családi hátterét tekintve nem volt predesztinálva az ellenzéki szerepre: édesapja katonatiszt volt, meggyőződéses kommunista, aki a Belarusz Katonai Akadémia ideológiai oktatásért felelős intézetében dolgozott. Az ifjú Raman már tinédzser korában szembenállt a Lukasenka-rendszerrel, részt vett az elcsalt, 2010-es elnökválasztások elleni tiltakozásokban is.
Ellenzékisége nemcsak elméleti síkon nyilvánult meg. Már 16 évesen az Ifjúsági Front (Maladoj Front) nevű ellenzéki szervezet aktivistája volt, és adminisztrátora a szervezet közösségi médiás csoportjának. 2014-ben tudósított az ukrajnai Euromajdan néven ismert forradalomról, aztán összesen egy évet töltött Kelet-Ukrajnában a szeparatisták ellen harcoló Azov önkéntes zászlóalj tagjaként. Az orosz és belarusz propaganda Prataszevics befeketítése érdekében a letartóztatás óta terjeszti azt a narratívát, hogy az újságíró nemcsak tudósított, de ténylegesen harcolt is, ezt azonban mind az Azov parancsnoka, mind Prataszevics rokonai egybehangzóan cáfolják. Az tény, hogy jelen volt a fronton (2015-ben meg is sebesült), és tudható, hogy valamiféle, az életben maradáshoz szükséges alapszintű kiképzést is kapott. Ukrajnából való hazatérése után fotóriporterként és szabadúszó újságíróként dolgozott. Újságírást tanult a Minszki Állami Egyetemen, de innen ellenzéki szerepvállalása miatt kizárták. Belaruszt végül 2019-ben hagyta el.
Igazán fontossá az tette, hogy 2019-ben egy barátjával, a „Pucilo”-ként is ismert Sztyepan Szvetlovval együtt Varsóból elindította a NEXTA nevű csatornát a Telegram orosz közösségimédia-platformon. A 2020-as belarusz elnökválasztás előtt, alatt és főleg az elcsalt választást követő tiltakozáshullám során a NEXTA (szójáték, benne van a belorusz „valaki” és az angol „következő” (generáció) is) toronymagasan a legnépszerűbb csatornává vált: a 2020 eleji, már önmagában kiemelkedő félmilliós követőtábor közel kétmilliósra duzzadt, ami a 9,5 millió lakosú Belaruszban óriási szám. A NEXTA nemcsak információkat osztott meg a Lukasenka-rezsim kiszolgálóiról, szorosan együttműködve ellenzéki hekkercsoportokkal, de szervezte, koordinálta is a tiltakozásokat az ország egész területén. Elképesztő mennyiségű információt osztottak meg nap mint nap; a csatorna teljesen egyértelműen a belarusz tiltakozások motorjává vált.
Mindezek ismeretében tulajdonképpen nem meglepő, hogy Prataszevicsre a rezsim – sőt, a hírek szerint maga Alexander Lukasenka elnök is – kiemelt célpontként tekintett. Már 2020 őszén vádat emeltek ellene először a közrend megsértése és zavargások szervezése miatt, majd hamarosan terrorizmussal is megvádolták.
Prataszevics 2021 májusi, a Ryanair-járat földre kényszerítése miatt igen látványos minszki letartóztatásával a rezsim egyrészt érzékelhetően arra törekszik, hogy elrettentse a tiltakozó fiatalokat, másrészt pedig jelen van egyfajta személyes bosszú is a motivációk között.
A letartóztatás és ami utána jött
Prataszevicset a belarusz hatóságok rögtön a repülőtéren őrizetbe vették, barátnőjével, az orosz állampolgárságú Szofija Szapegával együtt. A Ryanair-járat az átvizsgálás befejeztével, mintegy hét óra várakozást követően felszállt és átrepült Vilniusba, az eredeti célállomásra. Prataszevicsen és Szapegán kívül további három utas maradt Minszkben, elmondásuk szerint azért, mert eleve Belaruszba akartak jönni, csak épp Vilniuson keresztül. Erősen valószínűsíthető azonban, hogy közülük legalább egy valójában Prataszevics megfigyelésével megbízott titkosszolgálati ügynök lehetett.
Már másnap, május 24-én kikerült az internetre egy videó, amelyen Prataszevics kijelenti, hogy a letartóztatás jogszerű volt, a hatóságok rendesen bánnak vele, és beismeri, hogy bűncselekményt követett el. A videó minden bizonnyal kényszer hatására született. Bár az újságíró arcát vastag smink fedi, így is sérülések láthatók a homlokán, az arcán és vélhetően az orra is el van törve. A fizikai kínzáson túl Prataszevicsre a letartóztatott barátnője sorsával is nyomást lehet gyakorolni. Szapega orosz állampolgárként ugyan kapott konzuli segítséget, de ezt Prataszevicsnek nyilván nem mondták meg, így pedig azzal is lehet őt kényszeríteni, hogy a makacskodásnak a barátnője ihatja meg a levét. Egy nappal később egyébként Szapegáról is kikerült egy hasonló, „beismerő” videó: bár a lányon nem látszanak sérülések, az érzékelhető, hogy nagyon meg van rémülve és láthatóan betanult szöveget mond.
Mi várhat Prataszevicsre?
Prataszevicset a belarusz hatóságok extrémizmussal és terrorizmussal is vádolják, és utóbbi elméletileg halállal is büntethető (Belarusz az utolsó európai ország, ahol még nem törölték el a halálbüntetést és rendszeresen szabnak is ki ilyen ítéletet: az ország függetlenné válása óta nagyságrendileg 400 kivégzést hajtottak végre). Mégis valószínűbb, hogy Prataszevicsre nem tarkólövés, hanem inkább hosszú börtönévek várnak. Két okból is. Egyrészt, kikényszerített vallomásában úgy fogalmazott, hogy olyan cselekményt követett el, „amely akár tizenöt év börtönnel is büntethető”. Figyelembe véve a beismerő vallomás megkomponált jellegét, valószínű, hogy az említett tizenöt év egyben a rá váró büntetés felső küszöbe is.
Másrészt: a belorusz rezsim legalább másfél évtizede használja a politikai foglyok ügyét a Nyugattal való alkudozásra. Belaruszban rendszeres gyakorlat, hogy az épp soron következő, elcsalt parlamenti- vagy elnökválasztás után ellenzékiek százait börtönzik be, némelyiküket hosszú évekre, amire az EU az Egyesült Államok persze szankciókkal reagál. A belpolitikai helyzet konszolidálódását követően a rezsim a szankciók feloldásáért cserébe megígéri a politikai foglyok szabadon bocsátását, amit a Nyugat el is szokott fogadni és feloldja a szankciók legnagyobb részét. Minszk oldaláról a stratégia előnye egyrészt az, hogy még ha ki is engedik a foglyokat, semmi nem akadályozza meg, hogy a szankciók feloldása után majd újra letartóztassák őket, míg az EU csak lassan és körülményesen tud szankciókat bevezetni. Másrészt, aki egyszer is eltöltött hosszabb időt egy belarusz börtönben, az igen ritkán vágyik visszatérni oda, a fogva tartás elrettentő hatása tehát akkor is érvényesül, ha az illetőt végül a büntetése letöltése előtt kiengedik.
Ebben a kontextusban pedig Prataszevics egyszerűen többet ér élve, mint holtan. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az újságíró testi és főleg pszichés épsége ne lenne súlyos veszélyben a fogva tartás ideje alatt.
Ennek oka részben az általános börtönkörülményekben keresendő, részben pedig abban, hogy Prataszeviccsel a rendszer érezhetően példát akar statuálni. Bőven előfordulhat tehát, hogy emberi roncsként hagyhatja majd csak el a börtönt.
A valódi tét: a légiközlekedés szabadsága
A május 23-ával kezdődött eseménysorozat jelentősége messze túlmutat Prataszevics személyes sorsán. A történtek valódi tétje a nemzetközi polgári légiközlekedés szabadsága. Ha ugyanis a Lukasenka-rezsim érdemi költségek nélkül megússza a Ryanair-járat földre kényszerítését, ezt más autoriter rendszerek (Irán, Oroszország, Egyiptom, Myanmar, stb.) is úgy értelmezhetik, hogy ilyesmit büntetlenül meg lehet tenni. Ha pedig rendszeressé válna, hogy az országok földre kényszerítik a légterükön áthaladó utasszállító repülőgépeket azért, hogy az utasok közül egy vagy több embert letartóztassanak, az a polgári légiközlekedés jelenleg ismert formájának a végét jelentené.
Ezt ismerte fel az Európai Unió is, amely magához képest szokatlan gyorsasággal és keménységgel reagált. A Prataszevics letartóztatása utáni napra, május 24-re egyébként is be volt tervezve egy rendkívüli Európai Tanács ülés, amelynek a napirendjére így felkerültek a minszki események is. Az EU rögtön aznap megtiltotta, hogy bármilyen belorusz állami repülőgép belépjen az EU légterébe. A tiltás érinti a Belavia állami polgári légiforgalmi vállalatot, valamint négy, légi teherszállítással foglalkozó belarusz céget is (Transaviaexport, RubyStar, Rada Airlines és a Genex). Emellett a Tanács felszólította az EU-tagországokat, hogy saját repülőjárataik kerüljék el a belorusz légteret, ami a tranzitdíj kiesése révén érzékeny, 30-40 millió eurós veszteséget okoz a belarusz gazdaságnak. A repülési és légtérhasználati tilalomhoz önkéntesen csatlakozott Ukrajna is.
A most elfogadott azonnali büntetőintézkedések mellett további személyes és gazdasági szankciók tervezése is megkezdődött. Ezek részben a Ryanair-járat földre kényszerítéséért felelős tisztviselőket fogják érinteni, de várható az is, hogy további belarusz állami vállalatok is célkeresztbe kerülnek majd. Szóba jöhet az EU-ba irányuló belarusz import főbb termékeinek (olajszármazékok, műtrágya, stb.) részleges vagy teljes tilalma is.
A mostani szankciók feloldásának feltétele nemcsak Prataszevics, de az összes belarusz politikai fogoly (jelenleg több mint 400 fő) szabadon engedése, ami összhangban van az EU által Belarusszal szemben még 2020 októberében elrendelt büntetőintézkedések feltételrendszerével. A politikai foglyok szabadon engedése pedig nem olyasmi, amit a Lukasenka-rendszer belpolitikai okokból belátható időn belül meg tudna vagy akarna tenni.
Azt még nem lehet megállapítani, hogy a belarusz vezetés mennyire volt tisztában azzal, hogy a Ryanair-járat földre kényszerítése milyen erős nemzetközi reakciókat vált majd ki. Az valószínűsíthető, hogy Oroszország – elsősorban a belarusz KGB feletti erős befolyásának köszönhetően – pontosan tisztában volt vele, hogy mi készül, és úgy döntött, hogy kivár és nem akadályozza meg a Lukasenka-rezsim lépését.
Az uniós szankciók és az EU és Belarusz közötti légiközlekedés teljes leállása a Lukasenka-rezsim további elszigetelődését vonja maga után. Nyugati kapcsolatok híján Lukasenka kénytelen lesz még inkább Moszkva felé orientálódni. A 2020-as zavargásokat követően eleve csak orosz segítséggel tudta megőrizni a hatalmát, aminek Moszkva politikai és gazdasági téren egyaránt megkérte az árát. A Ryanair-incidenssel ez a függés várhatóan tovább mélyül majd.
Nyitókép: Lukasenka-ellenes tüntetés Párizsban 2021. május 28-án. (Fotó: Hans Lucas/Noemie Coissac)
