Kiáltvány a járvány közepén: több türelmet a tudománynak!
Amikor a tudomány álláspontja megváltozik olyan egyértelműnek tűnő dolgokban is, mint a maszkviselés, az nem anomália, nem a „béna” tudomány „lelepleződése”, hanem maga a tudomány normális működése – figyelmeztet Hlacs Emese. A környezetkutató végzettségű folyamatelemző, aki jelenleg az ELTE mikrobiológus hallgatója, úgy véli: a korábbiakhoz képest annyi változott csupán, hogy most látjuk azt is, ami máskor rejtve marad ebből a működésből.
hirdetés
„Kinek higgyek?” – kérdezgetnek az új koronavírus okozta járvány kitörése óta azok az ismerőseim, akik tudják rólam, hogy az átlagnál valamivel több biológiát tanultam, és foglalkoztam némi tudománykommunikációval, tudományfilozófiával is.
„Melyik szakértőnek?” „Melyik politikusnak?” „Milyen hírforrást kövessek?”
Nem könnyű kérdések, és nem ok nélküli a bizonytalanság. Korunk információs társadalmai – minden illúziójuk ellenére – elveszítették a kontrollt fő erőforrásuk felett, az információ elvált a valóságtól és az igazságtól, így elvált a tudástól is. Hírek és álhírek, tények és fikciók káoszában kellene kapaszkodókat találni, korábban nem tapasztalt válsághelyzet közepén. Mi segíthet eligazodni?
Egy tanárom egyszer azt mondta: „Ne arra figyeljen, mit mondanak. Arra se, mit tesznek. Ezek részletek. A motivációikat fejtse meg. Minden más abból következik.”
A járvány tudománya
Mi a tudósok motivációja? Ők is emberek, akiknek történetesen hasonló a szakmájuk, indíttatásaik azonban nagyon eltérők lehetnek. Az elhivatottságtól a családi nyomáson át a hírnévig bármi. Egy-egy kutató megnyilvánulásai olykor inkább tükrözik az illető motivációit, mint a tudomány álláspontját. A végtelen információs térben pedig az elhivatott, felkészült szakemberek mellett teret nyernek azok is, akik akár a tudománnyal is szembefordulnak, hogy személyes céljaikat elérjék. Tudatosítsuk hát: a tudományos fokozattal nem jár semmilyen személyiségjegy vagy morális értékrend. Ez nem új, nem a COVID-19 járvány során fellépő jelenség: a tudomány történetéből számos karaktert ismerünk, aki visszaélt tekintélyével, elismertségével.
Ilyen volt például Andrew Wakefield brit orvos, akinek az oltásellenes mozgalmak létrejöttét, illetve megerősödését, ennek következtében pedig több kanyarójárványt is köszönhetünk. Wakefield egy 1998-as, hamis adatokat közlő és később visszavont publikációjában a kanyaró elleni védőoltás és az autizmus közötti összefüggést propagálta, feltételezhetően vagyoni haszonszerzéstől motiválva. Rivális védőoltás és más termékek piacra dobását tervezte, amelyekkel egy vagyont kereshetett volna.
A laikusnak persze szinte lehetetlen megítélni egy tudós hitelességét. Nem is kell. Valójában ugyanis nem a tudósok álláspontját kell ismerni. Hanem a tudományét.
De mit mond a tudomány? Erre a kérdésre akkor kaphatunk választ, ha legalább nagyjából értjük annak célját és működését. A történelem során a tudomány módszere, tartalma, értelmezése (tudományos mozaik) változott, de végcélja nem.
A tudomány célja minden korban az, hogy a valóság jelenségeinek lehető legjobb leírását adja, és e leírásra alapozva az emberi társadalmak létfeltételeit javítsa.
A modern tudományban ennek megfelelően alakultak ki az alapkutatások, melyek a leírást adják, a hasznosításról pedig az alkalmazott tudományok, a kísérleti fejlesztés és technológia gondoskodnak.
A modern tudomány eredményeinek hitelességét alábbiak garantálják:
- hipotetikus – deduktív módszertan,
- reprodukálhatóság,
- igazolhatóság, cáfolhatóság,
- a tudomány elfogadott elemeivel való kompatibilitás, vagyis az érvényes ontológiába való ellentmondásmentes illeszkedés.
Azok a kutatási eredmények tekinthetők tudományosnak, amelyek megfelelnek ezeknek a követelményeknek, és így a valóság lehető legjobb leírását adják. (A tudomány története és filozófiája iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom a kiváló örmény-kanadai tudományfilozófus, Hakob Barseghyan könyvét, amely közérthetően és izgalmasan mutatja be a témát.)
Tetszetős elmélet, de hogyan érvényesül a gyakorlatban?
A kutatók eredményeiket olyan szaklapokban teszik közzé, melyek a tudományos közösség által elismertek, elfogadottak. Természettudományok tekintetében ilyen a Nature, a Science, a The Lancet, illetve az egyes tudományterületekre specializálódott kiadványok (például a The New England Journal of Medicine). A publikációk jelentős része ma már online adatbázisokban is elérhető, illetve kereshető, például a PubMed-ben, az Amerikai Egyesült Államok Orvostudományi Nemzeti Könyvtárának adatbázisában, mely az élettudományok és biotechnológia témájában a legátfogóbb forrás. Sőt, a legújabb kutatási eredményeket a szerzők gyakran úgynevezett „preprint” szervereken is megjelentetik (ilyen a medRxiv), már a szaklapokban való publikálás előtt.
A folyamat nagy vonalakban a következő:
- egy adott tudományos kérdésre a téma kutatója (kutatócsoportja) akár hosszú évek kemény munkájával ad egy választ;
- ezt formai követelményeknek megfelelő dokumentumban eljuttatják egy elismert folyóirat kiadójához, ahol a jellemzően tudományos előképzettséggel bíró szerkesztőgárda egyfelől maga is felülvizsgálja az anyagot, másrészt bírálatra elküldi olyan felkért szakértőknek, akik az adott témakör alapos, megbízható ismerői;
- amennyiben a bírálaton is átjut az anyag, megjelentetik – ma már jellemzően nyomtatott és digitális formában is.
Csakhogy a cikk megjelenése még mindig nem jelenti, hogy a benne foglaltak végérvényesen kiállták a tudományosság próbáját, vagyis megfelelnek a korábban említett többi elvnek is, mint a reprodukálhatóság, cáfolhatóság, kompatibilitás. Ha a tudományos közösség cáfolni képes az adott publikációban foglaltakat, illetve annak hitelességét kétségbe vonó aggályokat fogalmaz meg, a közleményt a kiadó visszavonhatja.
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban eddig több tízezer tudományos cikk született, melyek közül a Retraction Watch – egy, a publikációk visszavonását követő weboldal – harmincnyolc visszavonást tart számon. Ez a szám a jövőben valószínűleg növekedni fog, gyorsuló ütemben.
A COVID-19-cel kapcsolatos kutatások egyelőre az új ismeretek megszerzésére fókuszálnak, kisebb figyelmet kap ezen ismeretek ellenőrzése.
Mint látható, tudományos eredményeket elérni és eljuttatni akárcsak a hivatalos közlésig idő- és munkaigényes feladat, amit a kutatások és a megjelentetés finanszírozása, valamint a tudományos közösség belső hierarchiája tovább nehezít. A pénz, siker, csillogás oda áramlik szívesen, ahova már korábban is áramlott. „Nagyoknak nagyot kell kutatni”. Minél elismertebb a szerző, minél „eladhatóbb” a téma a közvélemény vagy a sajtó számára, annál nagyobb eséllyel kap felületet, finanszírozást, újabb elismerést. Ez a mechanizmus olyan spirált táplál, amelynek eredményei lehetnek világraszóló felfedezések és óriási bukások is.
A „publikálj vagy pusztulj” jelensége ténylegesen követelt már emberéletet. Yoshiki Sasai a japán RIKEN Kutatóintézet Fejlődésbiológiai Központjának igazgatója volt és társszerzője egy, a közönséges testi sejtek pluripotens őssejtté alakításának módszeréről szóló publikációnak. A 2014 januárjában a Nature-ben megjelent (vagyis már elbírált) cikkről később kiderült (minthogy az eredményeit reprodukálni célzó kísérletek sorra elbuktak), hogy a benne lévő adatokat a kutatócsoport egy tagja meghamisította. A cikket a Nature visszavonta, és a tudományos életben komoly botrány kerekedett az esetből. Bár maga Yoshiki Sasai nem volt felelős a hamisításért, a csalás miatt érzett felelősség és szégyen miatt 2014. augusztus 5-én öngyilkosságot követett el.
Fentiek fényében talán jobban értjük, amit most, a COVID-19 járvánnyal kapcsolatban tapasztalunk. Miután a kínai járványügy igazolta, hogy Vuhanban az új Sars-CoV-2 vírus okozza a súlyos tüdőgyulladással járó megbetegedéseket, valamint a kutatók nyilvánosságra hozták az új vírus teljes genom-szekvenciáját, a világ szinte minden mikro- és molekuláris biológusa, epidemiológusa, immunológusa ezen a témán kezdett dolgozni, hiszen jelenleg nincs ennél eladhatóbb.
A cél: a lehető leggyorsabban a legtöbbet megtudni a kórokozóról, terjedéséről, valamint hatékony gyógymódot és működő vakcinát fejleszteni a betegség ellen. Ennek érdekében a tudományos közösségben konszenzus született arról, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel lehetőleg minden kutatási eredményt minél gyorsabban nyilvánossá és ingyenesen elérhetővé kell tenni. Ez olyan eszközt jelentetett a kutatóknak, mely soha nem látott mértékben gyorsította a munkát, és multiplikátor hatással bírt.
Naponta ezrével jelennek meg új közlemények a vírusról és a járványról, bírálva vagy anélkül, bárki számára elérhető módon. Az információs cunamit fokozzák az ezekből született gyorshírek, melyek egy-egy „szenzációs felfedezésnek” eladható eredményt interpretálnak, sajnos általában alacsony színvonalon. Ezekből azután saját szempontjaik szerint válogatnak az újságírók, politikusok, üzletemberek is. Szinte bármilyen célhoz található egy tanulmány, amire hivatkozni lehet. Hangsúlyoznom kell: a legjobb szándékú és legkiválóbb tudósok sem jósok.
Elképesztő ütemben szaporodnak az adatok, és ezek egy járvány korai szakaszában gyakran egymásnak ellentmondók, nem konzisztensek, és a legújabb technológiák támogatásával is alacsony megbízhatóságú és számos különböző kimenetelt mutató előrejelzéseket eredményeznek.
Vagyis ha azt tapasztaljuk, hogy az idő elteltével a tudomány álláspontja változik akár olyan egyértelműnek tűnő dolgokban, mint a maszkviselés vagy bizonyos gyógyszerek hatékonysága, az nem anomália, nem „leplezi le” a „béna” tudományt. Ez maga a tudomány normális működése. Annyi változott csupán, hogy a járványnak köszönhetően ezt a működést most látjuk is – míg máskor az évekig tartó kutatásokat, azok stádiumait homály fedi, s csupán az eredményből lesz napi szenzáció, „breaking news”.
Álljon itt néhány példa!
- Januárban még jellemzően arról szóltak a cikkek, hogy a maszkviselés nem sokat jelent a koronavírus elleni védekezésben. Még a WHO és magyar szakemberek is úgy nyilatkoztak, hogy legföljebb a betegeknek érdemes hordaniuk. Mára számos tanulmány bizonyította, hogy az általános maszkviselés jelentősen csökkentheti a fertőzések számát, és ezt a változást – szerencsére – a sajtó is lekövette.
- A másik eklatáns példa a hidroxi-klorokin története, amely hatóanyaggal kapcsolatos vérmes remények pár hét alatt váltak köddé.
A világjárvány kezdete óta eltelt pár hónap nagyon kevés ahhoz, hogy letisztuljanak az ismeretek, hogy ezek érvényességét visszaigazolja a tudományos közösség. Még mindig kevés hipotézis nyert a tudomány ismérveinek megfelelő bizonyítást. A rendelkezésre álló információk mennyiségének és feldolgozottságának növekedésével az ismeretek és előrejelzések megbízhatósága folyamatosan nő, így elvileg a járványügyi intézkedések célszerűsége és hatékonysága is javulhat.
Létezik egyébként egy szakma, amelynek művelői pontosan arra lennének hivatva, hogy a tudomány eredményeit hitelesen közvetítsék a társadalom széles rétegei felé. Ők a tudománykommunikátorok.
Elméletileg Magyarországon is zajlik ilyen szakemberek képzése, de ők még nincsenek a helyükön. Az ugyanis most nem konferenciákon, szakmai blogoldalakon meg versenyeken lenne, hanem a mainstream médiában. Ahol viszont nincs könnyű dolguk. Kontextusból kiragadott információk rossz értelmezése, szakértelem nélküli kommentálás, idegen nyelvű cikkek forráskritika nélküli fordítása még a minőséginek tartott hírportálokon is gyakori. Holott nagyobb kárt nem okozhat a média, mint amikor ellenőrizetlen „breaking news-zal” árasztja el a lakosságot. És még csak a tudományosan valamennyire megalapozott hírekről beszélünk. Eközben a tudománytalan spekulációk és fikciók is jócskán kiveszik a részüket a káoszból.
Járvány a médiában
Azt hiszem, hozzám hasonlóan sokan megdöbbenve nézhették, ahogy alternatív valóságok alakultak ki aszerint, hogy az emberek hogyan állnak a COVID-19 járványhoz. Magam és a tudománytalan nézetek terjedését vizsgáló, azzal naponta szembesülve edződő ismerőseim sem számítottak erre. Tájékozatlanság, ugyanakkor a tájékozottság illúziója, szakemberek és sarlatánok kommunikációs csatái, önjelölt szakértők „celebesedése” – sorolhatnám azokat a jelenségeket, amelyek nehezítik a járvány ellen frontvonalban küzdők amúgy sem könnyű dolgát.
Mindenki elkezdett járványszakérteni, és mindenki úgy érzi, „szakértelmét” feltétlenül meg kell osztania a nagyérdeművel. Vasalónőtől a politológusig. Utóbbi veszélyesebb. Rá ugyanis többen hallgatnak, mint a vasalónőre, pedig nem sokkal jobban ért az epidemiológiához. Félreértés ne essék: ha egy politikai elemző egy-egy intézkedés politikai hatásait vizsgálja, vagy egy közgazdász a gazdasági következményeket, az teljesen rendben van. Csak ne ejtsenek szót R-számról meg halálozási rátáról!
Persze ez még mindig a legkisebb problémánk. A nagyobb az, amikor olyanok osztogatnak tanácsot, akiknek van fehér köpenyük, kutatói vagy orvosi címük – és a tudományétól eltérő motivációjuk. Anyagi érdekek, sértettség, mellőzöttség, politikai célok, termékeladás, praxisépítés, adatgyűjtés – rengeteg tudományon kívüli motiváció lehetséges. Ezek mozgatják mindenesetre az összeesküvés-elméletek és álhírek forrásait és erősítőit, akik követőik érzelmeire és ösztöneire igyekeznek hatni olykor némi valóságmaggal bíró, máskor egészen vad teóriákkal. Ne legyünk naivak:
ezek a térítők legtöbbször tisztában vannak az általuk hirdetett tanok hamisságával, de nem a segítő szándék vezérli őket, akármennyire vonzó is számunkra, amit hallunk tőlük.
Dr. Gődény neve például sokaknak ismerős lehet. Eredetileg jól képzett gyógyszerész. Tényleg. Azon kívül maszkviselést, járványügyi intézkedéseket ellenző tüntetések és „konferenciák” szervezője, aki szerint a koronavírus-járvány „valakik” által gerjesztett hisztéria. Gődény eközben olykor táplálékkiegészítőket forgalmazó cég szakértője és arca, máskor (kamu)pártot szervez, de idejéből még egy kis színészkedésre is futja. Sőt, talán arra futja leginkább.
Mi képviseli a tudományos álláspontot, ha már a fehér köpeny sem?
Azért némely fehér köpenynek lehet hinni. Szerencsére számos valódi szakértő, víruskutató, járványok modellezésével, és közegészségüggyel foglalkozó tudós vállalt nyilvános szereplést, a Válasz Online is kiváló interjúkat készített például Kemenesi Gáborral, Müller Viktorral és Kacskovics Imrével.
Nyitókép: AFP/Hans Lucas/Jean-Michel Delage
