Csak a feketéket lövik le, ugye? Nem rasszizmus-, hanem brutalitásprobléma van Amerikában

Amerika egy hete lángokban áll, mióta egy fehér rendőr meggyilkolt egy fekete férfit. Kell ilyen esetnél jobb bizonyíték, milyen mélyen is itatja át még mindig az Egyesült Államokat, különösen annak fehér rendőreit a rasszizmus? A tüntetők, színészek, sportolók és egyéb celebek szerint aligha. De mi van, ha a helyzet nem ilyen, khm, fekete-fehér? A Válasz Online végignézte a statisztikákat, azok alapján pedig biztosan kijelenthető: rendszerszintű rasszizmusprobléma nincs az amerikai rendőrségnél. Brutalitásprobléma annál inkább. Elemzés a valóság talaján.

Kezdjük egy régebbi esettel. 2016 januárjában a 26 éves Daniel Shaver kártevőirtó szakember egy texasi kisvárosba utazik munkaútra. Szállodai szobájában iszogat két ismerősével, akiknek megmutatja a munkához használt légpuskáját. Egy másik házból meglátja valaki a nyitott ablakánál légpuskával álló férfit és rendes állampolgárként azonnal szól a rendőrségnek. A megérkező rendőrök kiparancsolják a férfit a szobájából, majd a folyosón a földre fektetik. A rendőrön lévő kamera rögzíti a horrort, ami következik: Shaver megpróbálja követni az ordítva kiadott és ellentmondásos utasításokat (tegye tarkóra a kezét, maradjon fekve, ne mozogjon, mégis inkább nyújtsa ki a kezét, tegye a magasba, térdeljen vagy mégis inkább álljon négykézlábra), pólóban van, jól láthatóan nincs nála puska, végül éppen lassan négykézláb mászik, amikor a fehér rendőr, bizonyos Philip Brailsford öt lövést ereszt bele, gyakorlatilag kivégzi.

És akkor a mostani eset. Minneapolisban a 46 éves, munkáját nem sokkal korábban elvesztő George Floyd egy doboz cigit akar venni a boltban, de a pénztáros kihívja a rendőrséget, mert szerinte a csontrészeg férfi hamis pénzzel akart fizetni. A kiérkező rendőrök megbilincselik Floydot. Egy fehér rendőr, bizonyos Derek Chauvin a földre viszi és rátérdel a nyakára. Sokkoló nézni a videófelvételen, ahogy csaknem kilenc percen át térdel a férfi nyakán, miközben az hiába könyörög levegőért, mint ahogy hiába könyörögnek a jelenlévők is Floyd életéért. Chauvin még akkor sem engedi el a megbilincselt, tehát veszélyt nem jelentő férfit, amikor az már nem is mozog, mert már nem is él.

Elvileg a két eset ugyanaz: egy kegyetlen rendőr meggyilkol egy kissé ittas, de veszélyt nem jelentő fegyvertelen embert. És mégis, micsoda különbségek vannak: a minneapolisi rendőröket például azonnal elbocsájtják a rendőrségtől, Chauvint két nappal később gyilkosság gyanújával letartóztatják, Brailsford esetében viszont két hónap telik el, mire az ügyészség bejelenti, hogy nyomozást indított, és csak ekkor bocsátják el a testülettől. (Egyébként később az esküdtszék felmenti, a rendőrség vissza is veszi, de aztán arra hivatkozva, hogy óriási trauma érte az esetnél, leszázalékolják, azóta is kapja 2500 dolláros havi nyugdíját.) További különbség, hogy Shaver soha nem került összeütközésbe a törvénnyel, a biztonsági őrként dolgozó Floyd viszont korábban öt évet ült fegyveres rablásért, aminek persze a mostani ügyben nincs jelentősége, csak annyi, hogy nyilván fenyegetőbb jelenség volt, mint a nyüzüge egérirtó. Ennél is jóval fontosabb eltérés azonban, hogy Shaver lelövéséről senki sem hallott, legfeljebb a bűnügyi hírek szerelmesei, Floyd kegyetlen meggyilkolása óta viszont Amerika lángokban áll.

És van még egy fontos különbség: Floyddal ellentétben Shaver fehér volt.

Fél évszázada, az 1967-es hírhedt „hosszú, forró nyár” óta nem voltak ilyen kiterjedt tiltakozások. A legutóbbi adatok szerint 75 városban voltak vagy vannak gyakran fosztogatásba és gyújtogatásba átcsapó tüntetések, több mint 40 városban kellett kijárási tilalmat bevezetni. Volt, ahol tüntetők lőttek rendőrökre, máshol rendőrök tüntetőkre. Az Egyesült Államok elnökét bunkerbe kellett menekíteni, és Donald Trump már azt fontolgatja, hogy beveti a katonaságot a rendteremtés érdekében. Nincs olyan magára valamit adó híresség, aki ne mondott volna valami magvasat a rasszizmusról, nincs olyan világlap, amelyben ne jelentek volna meg hosszú írások, amelyek elmagyarázzák, hogy a brutális gyilkosság egyetlen helyes olvasata a feketéket sújtó hátrányos megkülönböztetés.

Persze lehetne ezt azzal magyarázni, hogy a fehér Daniel Shaver esete kivétel volt, puszta véletlen, hiszen mindenki tudja, hogy a jellemző eset, amikor az áldozat fekete, a rendőr meg fehér. Lehet, hogy mindenki tudja, csak éppen rosszul. Ez ugyanis nincs így. 2016-ban például, amikor Shavert megölték, a rendőrök több mint kétszer annyi fehér embert (574) öltek meg, mint feketét (266):

Rendőrségi intézkedés következtében lelőtt amerikaiak teljes száma (balra) és etnikai bontásban (jobbra) a 2016-os adatok szerint (forrás: The Guardian)

Az adatokat közlő The Guardian, a baloldali média zászlóshajója természetesen siet kontextusba helyezni a számokat: felhívja a figyelmet, hogy ha a lakosság arányaiban nézzük, akkor viszont egy feketének több mint kétszer akkora esélye van, mint egy fehérnek, hogy egy rendőr lelője. Csak kérdés, hogy ez jelent-e bármit. A feketék között ugyanis egyszerűen sokkal többen követnek el bűncselekményt, mint a fehérek között, vagyis sokkal gyakrabban kerülnek olyan helyzetbe, hogy egy rendőr fegyvert fogjon rájuk. Lássuk is az arányokat!

Az amerikai börtönökben fogva tartottak száma etnikai megoszlás szerint 2007 és 2017 között (forrás: PEW Research)

Az Egyesült Államokban bármennyire is kisebbségben vannak a feketék (12 százalék) a fehérekhez (60 százalék) képest, az erőszakos bűncselekmények elkövetői közül abszolút értékben is ők alkotják a többséget. És teljesen mindegy, hogy emberölésről, nemi erőszakról, fegyveres támadásról vagy rablásról van szó: tizenkétszer gyakoribbak a feketék által fehérek sérelmére elkövetett rablások, mint fordítva. Nem meglepő, hogy a börtönökben abszolút számokban is a feketék alkotják a többséget: 476 ezer fekete kontra 436 ezer fehér (lásd a fenti ábrát). És ezek olyan elképesztően durva aránytalanságok, hogy még az sem változtat rajtuk érdemben, ha elfogadjuk a jogvédők álláspontját, amely szerint a feketéket sokkal könnyebben tartóztatják le és ítélik el, mint a fehéreket.

Tény tehát, hogy a feketék közül arányaiban sokkal többen követnek el bűncselekményt, mint a fehérek között. Ebből és a fenti számokból pedig az következik, hogy a halálos rendőri bevetések inkább sújtják a fehéreket, mint a feketéket.

Ehhez a következtetéshez persze nem csak ilyen körülményesen lehet eljutni: tavaly, amikor 1004 embert öltek meg a rendőrök, minden 10 ezer olyan feketére, akit erőszakos bűncselekményért vettek őrizetbe, három ilyen halálos rendőri beavatkozás jutott. A fehéreknél ugyanez a mutató négy, azaz kereken 25 százalékkal több. Tavaly összesen 370 fehért lőttek le a rendőrök, közülük 19 volt fegyvertelen (5,1%). A 235 lelőtt feketéből viszont 9 (3,8%).

Lángoló autók a George Floyd halála miatt kezdődött tüntetéseken Minneapolisban 2020. május 29-én. Fotó: AFP/Chandan Khanna

Minden statisztika ugyanazt mutatja: ugyan lehetnek és biztosan vannak rasszista rendőrök, de semmilyen nyom nem utal az amerikai rendőrséget átható intézményes rasszizmusra. (A Floydot őrizetbe vevő négy minneapolisi rendőrből egyébként kettő volt fehér, a másik kettő ázsiai.)

Két dolgot viszont nagyon is mutatnak az adatok. Egyrészt azt, hogy a rendőri beavatkozások nagyon gyakran fajulnak el, nagyon brutálisak. A halált okozó rendőri beavatkozásokat nézve az Egyesült Államok afrikai és latin-amerikai államokkal van egy szinten, lakosságszámra vetítve több mint hússzoros a különbség például Németországgal szemben. Ami persze megintcsak nem feltétlenül azt jelenti, hogy az amerikai rendőrség tele van szadistákkal (bár nyilván minden fegyveres testületben akad ilyen is), inkább arról lehet szó, hogy egész Amerika tele van fegyverekkel. Egy felfegyverzett bűnözőkkel teli országban a rendőrök is törvényszerűen sokkal hamarabb fognak a fegyverükhöz nyúlni, mert azt gondolják – nem egyszer tévesen vagy akár előítéletesen –, hogy másodpercnyi habozás is az életükbe kerülhet.

A polgári tulajdonban tartott fegyverek száma 100 lakosra vetítve az OECD számai alapján (forrás: The Washington Post)

Ezen a helyzeten csak a fegyvertartás drasztikus korlátozása segíthetne, de ezt egyelőre egyetlen elnök és egyetlen párt (sem republikánus, sem demokrata) nem tudta vagy akarta keresztül vinni. Paradox módon a rendőri erőszakot követő faji zavargások is épp azokat igazolják, akik szerint igenis szükség van otthon az arzenálra, hiszen ilyen kvázi háborús helyzetben csak a fegyverekre lehet számítani.

Nem nagyon várható pozitív változás a másik tanulsággal kapcsolatban sem. Azzal ugyanis, hogy a fekete közösséget sokkal jobban átjárja az erőszak. Amelynek egyébként az áldozatai is a feketék közül kerülnek ki: a lőfegyverrel megölteknek például a 57 százaléka fekete, miközben ugye a lakosságarány alapján 12 százalék volna a várható. Vagyis a tipikus amerikai gyilkosság úgy néz ki, hogy fekete lő le feketét.

Természetesen minden egyes eset tragédia, de hogy arányaiban lássuk: azzal a 9 fegyvertelen feketével szemben, akit tavaly megöltek a rendőrök, több ezer olyan fekete halála áll, akit feketék öltek meg. És hiába a többszörös nagyságrendi különbség, hiába az utóbbi az igazán égbekiáltó botrány, amiatt mégsem tüntet senki. Ez a több ezer fekete élet nem számít a Black Lives Matter mozgalomnak. Nem szólalnak meg hollywoodi színészek, nem érzi úgy minden médiaszolgáltató, hogy állást kell, hogy foglaljon az ügyben, a Floyd halála miatt tüntető, Magyarországon focizó dél-szudáni labdarúgó abszurdjáról már nem is beszélve.

hirdetés

Félreértés ne essék, az amerikai feketék tényleg sok szempontból nagyon rossz helyzetben vannak: legutóbb például a koronavírusnál derült ki, mennyivel több áldozatot szed a betegség az ő soraikból. Az is igaz, hogy évszázadokon át borzalmas bűnöket követtek el velük szemben. De igaz az is, hogy a feketéket lenéző fehér sztereotipikus figurája már csak a legidősebbek között létezik. Elég ehhez megnézni, hogy mit gondolnak az emberek a vegyes házasságokról, hiszen semmi nem mutatja jobban az előítéleteket, mint hogy az emberek kit hajlandók befogadni a családjukba. A felmérésekből az derül ki, hogy az egyetlen csoport, ahol még vannak számottevő ellenzői egy vegyes házasságnak, azok a feketék.

A fehérek 9 százaléka (jellemzően öregek) húzódozik ilyen házasságtól, míg a feketéknél ez az arány pont kétszer ekkora. Ha a rasszizmus a más bőrszínűek elutasítását jelenti, akkor ennek alapján a feketék kétszer rasszistábbak a fehéreknél. Külön érdekes a fekete nők helyzete, akik szabályosan bojkottálják a vegyes házasságokat, a saját érdekükkel szembemenve is. Tavaly egy (fekete) szociológusnő könyvet is írt arról, miért volna előnyös a fekete nőknek, ha fehér partnert választanának. És hogy milyen jó volna, ha a szórakoztatóipar és a média feladatának tekintené, hogy minél több sikeres fekete nő–fehér férfi párt ábrázoljon. Természetesen nem történt semmi. Pedig például a vegyes családok kevésbé esnek szét, mint a feketék: a fekete gyerekek kétharmada apa nélkül nő föl. Ami minden bizonnyal inkább járul hozzá a meggyilkolt feketék számához, mint a fehér rendőrök rasszizmusa. De megintcsak: ez ellen nincsenek tüntetések, könnyebb azt mondani, hogy minden a fehérek miatt van, hogy kizárólag ők felelősek a feketék helyzetéért. Még ha nincs is annál pusztítóbb, mint folyamatosan azt sugallni valakinek, hogy nem felelős semmiért, a feketéknek könnyebb azt mondani, hogy áldozatok, nem tehetnek semmiről. Csakhogy, mint láttuk, ez nem csupán nem igaz, de veszélyes is: ez tulajdonképpen azt is jelenti, hogy bármit megtehetnek, hiszen jogos a dühük és igazuk van, amikor törnek-zúznak.

Az elmúlt tíz esztendőben szinte nem volt olyan év, amikor ne lett volna valahol napokig, hetekig tartó erőszakos tüntetéssorozat halált okozó rendőri beavatkozás miatt. Miközben nem lehet azt mondani, hogy fehérekkel nem történnek ugyanilyen esetek.

Mint fentebb láttuk, még nagyobb arányban is történnek. És azt sem lehet mondani, hogy a feketéket érő rendőri támadásokat az igazságszolgáltatás másképp ítélné meg, mint a fehéreket érőket. Sőt.

Tüntető és rendőrsorfal Minneapolisban 2020. május 29-én. Fotó: AFP/Kerem Yucel

Baloldali megmondóemberek eközben hőst faragnak olyan emberekből, akik valójában csak áldozatok: Rodney King , akinek brutális megverése után robbantak ki 1991-ben a Los Angeles-i zavargások, ünnepelt polgárjogi ikon lett, elismert szerző és keresett fellépő. (Amíg a kábítószer nem végzett vele.) Jóllehet korábban ő is azért ült, mert kirabolt és megvert egy boltost. 2014-ben, a szintén óriási felháborodást kiváltó fergusoni esetet a fősodratú média úgy tálalta , hogy egy fehér rendőr hátba lőtt egy mintatanuló amatőr zenész fekete fiút. Később kiderült, hogy a fiúnak már volt összeütközése a törvénnyel, éppen kirabolt egy boltot, majd rátámadt a rendőrre, aki nem hátba lőtte. Ám ezek a tények már semmilyen hatással nem voltak az indulatokra. De milyen társadalom lehet az, amelyben bűnözők a példaképek? Még ha olyan bűnözők, akik később áldozatokká is lettek?

Mivel ez a körforgás évtizedek óta zavartalanul folyik, nehéz komolyan venni azokat az állításokat, hogy a mostani fosztogatások mögött tulajdonképpen a demonstrálók közé befurakodott szélsőjobboldaliak állnak. Persze, lehetnek ilyenek is, de a múltban eddig mindig ment nélkülük is. Mint ahogy ment olyan elnök nélkül is, aki bármikor képes olajat önteni a tűzre egy-egy megszólalásával. Donald Trump most is a tőle elvárható szinten szállította a hajmeresztő ostobaságokat, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy amikor „súlyos tragédiáról” beszélt és „káosz helyett igazságot” szorgalmazott, azt mindenki elengedte a füle mellett. Elképzelhető, hogy a helyzet azért is fog tovább durvulni, mert Trump már a választásokra figyelve keménykedik. Talán abban reménykedik, hogy a tüntetők akaratuk ellenére neki segítenek: az 1967-es, ’68-as zavargások után Richard Nixont egyebek között éppen a rendre vágyó csendes többség repítette az elnöki székbe. Ha Trump tényleg erre játszik, egyelőre nagyon úgy fest, hogy elszámította magát: az amerikai közvélemény majd’ kétharmada rokonszenvez a tüntetőkkel egy friss felmérés szerint.


Nyitókép: tüntető és rendőrsorfal a washingtoni Fehér Ház előtt 2020. május 30-án. Fotó: AFP/Andrew Caballero-Reynolds

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Világmagyarázat