Ami Rákosinak nem sikerült, eléri a klímaváltozás? Az ökológus szerint lehetnek még kókuszligetek a kiskunsági homokon

·2020.04.28

 „Képtelenség, hogy kivonuljunk a pusztába és ott jurtában éljünk. A »rendszert« nem lehet úgy általában leváltani, de módosítani, élhetőbbé tenni igenis képesek vagyunk” – mondja Báldi András ökológus a válság utáni világról. A szakember figyelmeztet: a nagyüzemi agráripar melegágya egy újabb potenciális járványnak. Szerinte lejárt a félmegyényi búzatáblák ideje, a világ mezőgazdasága a koronavírustól függetlenül is átalakulásra érett. „A huszadik század öröksége, hogy mindig egyre több élelmiszert akarunk termelni, s ezért a célért kiirtjuk az élővilágot,  kemikáliákkal mérgezzük a földet és a vizeket” – teszi hozzá. Báldi András arról is beszél, hogyan repül a járvány után is és miért kell a pacsirtafütty az új mezőgazdaságnak.

A járvány utáni világról két nagy állítás határozza meg a közbeszédet. Az egyik szerint semmi sem lesz olyan, mint régen és egy nagy zöld fordulat jön – vagy legalábbis erre lenne szükség. Mások úgy látják, idővel visszazökkenünk majd a korábbi kerékvágásába, ahogy az a 2008-2009-es gazdasági válság után is történt. Sejtjük, hogy melyiket szeretné egy ökológus, de melyikre lát nagyobb esélyt?

– Azért nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert több évtizede rendkívül erős alapokkal rendelkező gazdasági-társadalmi rendszerben élünk. Ráadásul az említett 2008-as válság a rendszeren belülről indult ki, most viszont egy kívülről érkező és már világszerte több mint 200 ezer áldozatot követelő fenyegetéssel kell szembesülnünk. Komoly igény van arra, hogy a dolgok ugyanúgy folytatódjanak – látjuk, ahogy a nagy autógyárak lassan mind újraindítják termelésüket. Ne csak a multinacionális cégekre mutogassunk persze, mi magunk is a rendszer haszonélvezői vagyunk: milyen nagyszerű tízezer forintért elrepülni Rómába vagy Kínából olcsó árut rendelni! Az újabb és újabb gazdasági, majd egészségügyi világjárványokba tántorgó, elképesztően összekapcsolt rendszert viszont csak úgy lehet átalakítani, ha abban érdekeltté válik a most status quo-párti gazdasági és társadalmi elit.

– Szép feladat érdekeltté tenni.

De nem lehetetlen. Ebbe az irányba mutatott már az Európai Bizottság által tavaly év végén bemutatott Green Deal is, amely 100 milliárd eurónyi beruházás mozgósításával segítené egy környezetbarátabb európai gazdaság kialakulását. Változtatni a mi kontinensünkön sem lesz könnyű, hát még máshol! Amikor még a járvány előtt Kínában jártam, s nagy óvatosan megkérdeztem az egyetemi hallgatóimtól, hogy hajlandóak lennének-e húsfogyasztásuknak legalább egy részéről lemondani a fenntarthatóság érdekében, kinevettek. 

Miként lehetne új gazdasági modellt kialakítani, amikor például az említett autógyárak újraindítása nem csupán a „profitéhes nagytőke”, hanem az adóbevétellel számoló kormányok és a jól megfizetett munkások érdeke is?

– Épeszű ember nem gondolhatja, hogy most a hatalmas gazdasági bajokat egész iparágak erőszakos leállításával kellene súlyosbítani. Viszont itt a lehetőség, hogy elkezdjünk gondolkozni új megoldásokon – és messze nem csak a globális utánpótlási láncok miatt sérülékeny iparban, vagy az elképesztő környezeti terhelést jelentő turizmusban.

A nagyüzemi agráripar például a természet rombolása és működési modellje révén – például a nagytömegű, összezárt állatállományok miatt – melegágya egy potenciális járványnak.

Koronavírus okozta a 2013-as nagy sertésjárványt, akkor Amerikában nyolcmillió állatot kellett leölni. Tavaly Kínában hasonló járványügyi okok miatt a disznók negyven százalékát el kellett pusztítani, ennek következtében a magyarországi henteseknél harmadával nőtt a sertéshús ára. Nálunk meg a madárinfluenza és a sertéspestis bukkan fel gyakran. Ezeket – brutális eszközökkel – meg lehetett eddig fékezni. De mi lesz, ha néhány fő tápláléknövény vagy állatfajta egy időben lesz különböző járványok áldozata? Az bizony már éhínséget okozhat, az élelmiszerárak elszállását, a gazdaság fejre állását.

Mekkora ennek az esélye?

– Nem kisebb, mint egy újfajta influenza-világjárvány kialakulásának. A lényeg, hogy nem csak a teljesen egybenőtt globális ipar és a turizmus, de a mezőgazdaság is sérülékeny. Túlságosan homogén lett: minél kevesebb emberrel, eszközzel akarnak a tulajdonosok minél nagyobb profitot elérni a vegyszerekkel végletekig kizsigerelt földeken. A diverzitás, a sok lábon állás jelenti a kiutat, a táj, a természetes ökoszisztémák, a gazdálkodási rendszerek és földhasználat sokfélesége, melyek működtetése jóval nagyobb kihívás. Még munkaerőt is felszívna a mezőgazdaság.

Báldi Andras: Itt a lehetőség, hogy elkezdjünk gondolkozni új megoldásokon

Mindannyian lelkesedünk a fenntartható, sokszínű, minőségi élelmiszert termelő mezőgazdaságért, de valljuk be, hogy nem fogunk tömegesen a földeken dolgozni. Németország a globális karantén idején többezer román vendégmunkást hívott be, mert nem volt, aki felszedje a spárgát.

– A mezőgazdaság már régen nem arról szól, hogy traktoroslányok danolva vezetik a Zetort és munkásbrigádok tömegei vágják rendre a búzát. Kell persze fizikai munka is, de a hatékony termeléshez ma már GPS, drónok és egyéb technológiák szükségesek – ezek meg komoly tudással rendelkező szakemberek tömegeit igénylik, már amennyiben nem pusztán egyetlen növényre szakosodott óriásrendszerekben gondolkodunk. Mondok egy példát: ha egy nagybirtokos több tízezer hektáron kukoricát termel, ott sokszor régivágású öntözési rendszert használnak, ahol a víznek akár harminc százaléka egyszerűen elpárolog. Egy több lábon álló, diverzifikált rendszerben használt modern technika minden kukoricaszár helyét pontosan tudja, és egyenesen a tőhöz csepegteti a vizet. Ezzel nemcsak vizet takarítunk meg, de munkát is adunk az ilyen rendszerek tervezésével, működtetésével, javításával foglalkozó – akár mérnöki végzettségű – szakembereknek. Ha képzeletbeli birtokunk ráadásul több fajta növény termesztésével, illetve állat tenyésztésével, a termékek tárolásával, feldolgozásával, értékesítésével is foglalkozik, nemcsak ellenállóbbá válik a mostanihoz hasonló vészhelyzetekben, de jóval több embert tud foglalkoztatni.

Hogyan lehet ezt a váltást levezényelni, amikor mezőgazdaságunk amúgy is bajban van? A tavalyi és tavalyelőtti tavaszhoz hasonlóan a mostani is aszályos.

– A környezet változása, amely a jelenlegi specializált gazdálkodásnak külön kihívást jelent, valójában a váltás szükségszerűségét erősíti. Igen, egyre több szárazság várható, és bár az éves csapadékösszeg nem változik, az eloszlása igen – azaz nagy aszályokra és özönvízszerű esőzésekre van kilátás. A mezőgazdaság egy darabig mehet ellene a változásoknak, az aszály ellen az öntözés jó megoldás, de ez csak partikuláris lépés, egy – igaz, jelentős – problémára irányul. Emellett

végre kell hajtani a rendszerszintű alkalmazkodást az új környezeti feltételekhez, amiben az élővilág, az ökoszisztémák szerepének újragondolása ugyanúgy benne van, mint a termesztett fajták, az ellátási rendszerek vagy éppen a vásárlói szokások átrendezése.

Eléggé a Tanú című filmre hajaz az a kép, hogy kókuszligetek lesznek a kiskunsági homokon, de lehet, hogy ami Rákosi elvtársnak nem sikerült, azt a környezet megváltoztatásán keresztül el fogjuk érni.

A nagy monokultúrák veszélyeiről szóló tézisét ajánlaná a világ lakosságának egyötödét a föld termőterületének nyolc százalékáról etetni kénytelen Kínának is?

– A világ mezőgazdasága járványoktól függetlenül is átalakulásra szorult. A huszadik század öröksége, hogy mindig egyre többet akarunk termelni, s ezért a célért kiirtjuk az élővilágot, kemikáliákkal mérgezzük a földet és a vizeket. E logikával oda jutottunk, hogy ma már a világban több az elhízott, mint az éhező ember, s a megtermelt élelmiszer 25 százaléka így is a szemétbe kerül. Indiában a tárolási kapacitások hiánya és a túltermelés miatt évente húszmillió tonna búzát dobnak ki – ez a magyarországi éves búzatermelés négyszerese. Egy ilyen veszteséggel dolgozó rendszert mindenképpen át kell alakítani. Hogy nem lehetetlen, mutatja a vírus megfékezésében is élen járó Dél-Korea példája: ott a pazarlást szinte teljesen felszámolták, a felesleget begyűjtik, komposztálják, állatokkal etetik fel, csupán öt százaléka kerül a kukába.

Légifelvétel frissen aratott búzával megrakodott traktorokról az indiai Majholi Tehsil faluban 2020. április 21-én. Fotó: AFP/Uma Shankar Mishra

Honnan lenne pénz a globális mezőgazdaság átállítására?

– A világ gazdag országai most öt trillió dollárt dobnak össze, hogy megmaradjon ez a rendszer – mindig politikai döntés kérdése, hogy mire költünk. Az persze igaz, hogy a változás nem fog egyik percről a másikra bekövetkezni, különösen nem világszinten. De ha már az Európai Unió, vagy legalább egy-két állama példát mutat, komoly előrelépés lesz. S itt meg is érkeztünk az egyéni felelősséghez: ahogy például az utazásban, úgy az élelmiszer-fogyasztásban is sok minden múlik rajtunk.

Akkor tényleg nézzük az egyén felelősségét: ön például nem fog többet külföldi konferenciákra repülni?

– Mivel ez a munkám része, fogok, mert muszáj…

Önfelmentésben mindannyian jók vagyunk!

– De úgy, ahogy eddig is: a konferencia részvételi díja mellé mindig befizetem azt az összeget, aminek segítségével az utazásom során keletkezett károsanyagot kötik meg, például faültetéssel. Ugyanígy az élelmiszer-vásárlásnál odafigyelek, hogy a lakóhelyemhez közeli termelőtől vásároljak, a tél közepén nem veszek epret és így tovább. A kis- és nagyléptékben is szükséges változásokat nem lehet az emberi természettel szemben végrehajtani. Képtelenség elvárni, hogy mindannyian vonuljunk ki a pusztába és ott jurtában éljünk. A „rendszert” nem lehet úgy általában leváltani, de módosítani, élhetőbbé tenni igenis képesek vagyunk.

Milyen hétköznapi gesztusokat javasol? A csepeli piacon nemrég a kerületben termesztett gombát és répát, illetve itt élő méhésztől származó mézet vettünk, de azért egész háztartásunkat nem mernénk helyi élelmiszerekre alapozni…

– Miért tartjuk magától értetődőnek, hogy repülővel járunk külföldre bulizni? Nyaraljunk itthon, csodaszép országunkban, ezzel még a helyi gazdaságot is segítjük! A tömegközlekedés használata a mostani járványhelyzetben nem minden veszély nélküli, de normál időszakban szinte minden kocsiban egyedül ülünk, s egy autó a nap 24 órájából legalább 22 órát áll – ez is hatalmas pazarlás, de kiváltható volna például közösségi autózással. Kertben vagy akár egy panellakás erkélyén is el lehet kezdeni paradicsomot, fűszernövényeket termeszteni – a saját zöldségnek nemcsak az íze jobb a boltinál, önfegyelemre is nevel: kevésbé leszünk hajlamosak élelmiszert kidobni, ha átéljük, mennyi munkába kerül az előállítás.

hirdetés

– Megint visszakanyarodtunk az emberi természethez: a tömött busz helyett szívesebben választjuk az autót, mert ez a kényelmesebb. Amennyiben pedig az EU közös agrárpolitikája lehetővé teszi, akkor bizony a földek területalapú támogatást és nem bioparadicsomot teremnek.

– Itt jön be a politika már korábban említett felelőssége. Amennyiben a közös agrárpolitikát a most folyó hétéves költségvetés tárgyalásai során átalakítják és több jut a fenntartható, népességet helyben tartó, sokszínű mezőgazdaságra, akkor – higgye el nekem – rögvest többen fognak ezzel foglalkozni! A már szintén emlegetett Green Deal kifejezett célja, hogy csökkenjen a növényvédő szerek felhasználása, védjük a biodiverzitást, a természetes ökoszisztémákat, állítsuk helyre élhető környezetünket, és így tovább.  

Báldi András ökológus az Ökológiai Kutatóközpont (2019-ig MTA Ökológiai Kutatóközpont) korábbi főigazgatója, az MTA Nemzeti Víztudományi Program társelnöke a biológiai sokféleség megismerésével és megőrzésével foglalkozik. Az általa vezetett kutatócsoport témái kiterjednek a természetvédelmi biológiai védekezésre, illetve a talaj lebontó folyamatokra is. Báldi András mutatta ki, hogy alföldi pusztáink egyedi élővilágának fennmaradásához elengedhetetlen a tradicionális legeltető gazdálkodás. A kutató több nemzetközi tudományos testület tagja, 2011-ben az MTA Lendület ösztöndíját nyerte el.

– Magyarország adottságai lehetővé tesznek egy ilyen fordulatot?

– Eddig nem láttam, hogy két kézzel kapnának a nagy földtulajdonosok a zöldítés után, de ez megint csak a jelenlegi rendszerből fakad. Ugyan minek törné magát egy nagybirtokos, ha hektáronként így is többszáz eurót kap az EU-tól, s neki többtízezer hektárja van? Kényelmetlen tény, hogy ma mezőgazdaságunk nem elsősorban a termelésből, hanem a támogatásból él. Ehhez hozzájárul a szintén tárgyalt technológiai meg a szemléletbeli kihívás. Paradox módon utóbbit sokszor a legnehezebb elérni: ha valaki évtizedek óta erősen műtrágyázza a földjét, nehezen vált. Szerencsére léteznek azok a társadalomtudományos módszerek, amelyekkel az érintetteket bevonva, közös munkával meg lehet értetni, hogy hosszabb távon jobban megéri nekik is a fenntartható mezőgazdaság.  

Megbeszélni a dolgot az érintettekkel? Mintha idehaza inkább a „Parancs, értettem!” módszerben hinnénk.

– Pedig hosszabb távon mindig jobb az, amit belső meggyőződésből, mint amit utasításra teszünk. Visszatérve Magyarország adottságaira:

abból a területből, amit valaha a fehér lóval szereztünk, megmaradt egy termékeny, folyók által bőven öntözött síkvidék. Csakhogy ezek a folyók mind az országhatáron kívülről érkeznek, ami sok gondot okozhat még a jövőben, amikor egyre nagyobb igény lesz az egyre kevesebb vízre.

Viszonylag jól állunk még mezőgazdasági területeink biodiverzitásában is. Szerencsére nem értük el például Hollandia szintjét, ahol szinte körömvágó ollóval gondozott földeken már alig van valami természetes – a gyönyörű tulipántáblák között ritkán hallani pacsirtaszót.  

– Még a madárfütty is része mezőgazdasági programjának? Ambíciózus!

– Jól működő mezőgazdaság elképzelhetetlen egészséges ökoszisztéma nélkül: ha például nincs méh, aki beporozzon, nem lesz zöldség vagy gyümölcs – vagy nem annyi, mint lehetne. A rovarok a legjobb biológiai védekező fegyverek: egy levéltetűvel teli búzatábla nagyszerű tápláléklelőhely számos fajnak. Ők ingyen és bérmentve megeszik a kártevőket, nem kell tehát annyit vegyszerezni. Ha viszont a környéken mindent letarolnak a hatalmas búzatábla kedvéért, eltűnnek a gyepek, mezsgyék, ligetek, csatornapartok, akkor sem a madarak, sem a rovarok nem élnek meg, nem tudják elvégezni igen hasznos munkájukat. És az esztétikát se felejtsük el: kijárási korlátozások idején talán még inkább értékeljük a természet szépségét, egy madár énekét. Lehet élni pacsirta nélkül. Mozart nélkül és Mátyás-templom nélkül is lehet. Csak jóval szegényebben.


Nyitókép: Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár a budapesti Albertirsai úton 1956-ban. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Ez az interjú nem készülhetett volna el olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú