Az „új károgók” tévednek: nem jön új világ, a globalizáció sem szorul vissza a vírustól

·2020.04.09

Nincs igaza Lányi Andrásnak és a többi „új károgónak” a jövőt illetően – semmi nem fog ugyanis alapjaiban megváltozni. Kiss Károly közgazdász, társadalomkutató szerint legalábbis mint minden járvány, a koronavírus is átvonul majd a népességen, a legérintettebb korosztályokban nagy pusztítást végez – aztán minden megy tovább, ahogy eddig. „A globalizáció és az új technológiák korszakunk olyan jellemzői, amelyek nem szoríthatók vissza.” A Válasz Online-on közölt Lányi-tanulmányra már reagált Balázs Péter volt külügyminiszter, ez pedig egy keményebb hangú vitacikk. Várjuk a további érdemi hozzászólásokat!

×××

Olvasom, hogy a világ már nem lesz olyan, mint eddig volt. Hogy a nagy járvány mindent megváltoztat; más lesz a világgazdaság, a nemzetközi kereskedelem, az iskola, az életünk. Ezt írja Lányi András a Válasz Online-on és George Monbiot a Guardianban. A tizenkét évvel ezelőtti hangulat uralkodik. Akkor összeomlottak a tőzsdék, a nemzetközi pénzügyi rendszer és a világgazdaság, az amerikaiak elvesztették megtakarításaik felét, az államok eladósodtak. Az volt az általános vélemény, hogy a világ már nem lesz olyan, mint addig volt, a bankok nem tehetik azt, amit addig csináltak, a „neoklasszikus szintézisnek” nevezett gazdaságpolitika megbukott. Aztán eltelt néhány év, és a bankok ott folytatták, ahol abbahagyták, vezetőik a szanálásukra adott állami pénz egy részét elnyaralták, a gazdaságpolitikák – egy rövid keresletélénkítő, keynesista kitérő után – mit sem változtak, az emberek elfogadták, hogy az időnkénti válságok a kapitalizmus szükségszerű velejárói, a tőkés gazdaság ciklikussága „természetes” jelenség, csak a hosszú konjunktúra miatt sokan azt hitték, hogy sikerült kiküszöbölni.

Az akkori „ezután minden másképp lesz”-hívők nem számoltak egy alapvető ténnyel, ahogy a maiak sem számolnak vele; a kapitalizmus hihetetlenül nagy életerejével, virulens jellegével. (Ez a jelző át is köt a mai témánkhoz.) A 20. század második felének kapitalizmusa, mely a jóléti gazdaságtanon alapszik, a nyugati világban fantasztikus eredményeket produkált, és még legalább három milliárd embernek (a feltörekvő országok népességének) is alapvetően megjavította az életkörülményeit. Bármit is írjon Piketty, a szegénység a világban óriási mértékben csökkent. És bármennyire is nőttek a szűk legmagasabb és legalacsonyabb jövedelmű rétegek között a különbségek, sokkal nagyobb súllyal esik a latba, hogy Kínában, Indiában és a többi feltörekvő országban százmillióknak lett munkájuk és elfogadható szintű, állandó jövedelmük.

És akkor most az új károgók azt jósolják, hogy egy 90 nanométer (a milliméter 90-milliomod része) nagyságú kis kórokozó – mely még egy átlagos baktérium mellett is eltörpül – romba dönti a világgazdaság hatalmas építményét. Egy olyan képződmény, melyre még az „élőlény” jelző sem alkalmazható egyértelműen (hiszen önállóan, „virion” formában még anyagcserét sem képes folytatni). Melynek RNS-e, örökítőanyaga alig 30 ezer bázisból áll, szemben például az emberi genom 3,2 milliárd szekvenciájával (bázispárjával). Mint minden járvány, ez is átvonul majd a népességen, a legérintettebb korosztályokban valószínűleg nagy pusztítást fog végezni (én is a 75 fölöttiek csoportjába tartozom) – aztán minden megy tovább, ahogy eddig.

A világgazdaság globalizációját az új és a legújabb technológiák kényszerítik ki, nem elhatározás kérdése, hogy félelmünkben mától kezdve a lokális szintekre helyezzük a hangsúlyt.

A globalizáció és az új technológiák korszakunk olyan jellemzői, amelyek nem szoríthatók vissza. A mindenkori járványveszélyre tekintettel valószínű, hogy a globalizáció virtuális formái nagyobb súlyt fognak kapni, de ez az eddigi folyamatoknak is jellemzője: amikor emberek, áruk, alkatrészek, nyersanyagok mozgása, szállítása helyett egyre inkább az információ „utazik” majd a világrészek, országok, telephelyek között.

Lányi András és George Monbiot is azzal érvel, hogy a mai méretű világgazdaság ökológiailag fenntarthatatlan, hogy tönkretesszük a bioszférát, az emberi tevékenységet fenntartó ökoszisztémákat. Ez így igaz. Én ettől már közel négy évtizede rettegek. De mi köze van ennek a tavaly megjelent koronavírushoz? Járványok a középkorban is voltak, sokkal pusztítóbbak, sőt az első világháború után is több mint 20 millió embert vitt el a spanyolnátha – pedig akkor az ökoszisztémák még viszonylag épek voltak, a világgazdaság még nem volt globalizált, és az emberek ritkán utaztak kontinensek között – ha épp igen, akkor is hajóval. A mai globális világ éppenséggel visszaszorította a járványokat, nem pedig fordítva. És ne zárjuk ki annak lehetőségét, hogy a mikrobiológia egyre sikeresebben fog harcolni a kórokozók ellen. Elengedhetetlen, hogy erről is szóljunk pár szót.

Az idős korú áldozatok mellett ugyanis a mai járvány legnagyobb vesztese a bioinformatika és a génsebészet lesz. (De az is lehet, hogy győztese.) Évek óta azzal büszkélkedünk, hogy képesek vagyunk emlősöket klónozni (titokban bizonyára embert is), testi sejteket visszafiatalítani, baktérium DNS-ét kioperálni és azt mesterséges DNS-sel helyettesíteni, képesek lennénk egy újszülött különféle (fizikai és mentális) adottságait meghatározni. A mikrobiológia – élve az információs technológia adta lehetőségekkel – szinte bármire képes. Az informatika és a nanotechnológia mellett ezé az ágazaté a jövő. És most az egész világ ettől a 90 nanométeres kórokozótól retteg, és lassan leáll a világgazdaság.

Ne szépítsük: ez a mikrobiológia, a genomika nagy szégyene. Vajon hogyan fognak reagálni most a finanszírozók, az államok és a befektetők?

Ez a jövőorientált, favorizált, fantasztikus nagy távlatok előtt álló iparág nem tudja megmondani, hogyan kellene megakadályozni, hogy a SARS-cov-19 jelzésű virion a légzőszervek sejtjeinek felületén található ACE2 fehérjéhez kapcsolódjon. Meg arról is csak közhelyeket képes mondani, hogy miért ellenállóbbak vele szemben a fiatalok, és miért betegednek meg az idősek. (Az, hogy a fiatalok immunrendszere erősebb, nem magyarázat a korspecifikus fertőzésekre.)  Persze az is lehet, hogy az ágazat még nagyobb finanszírozást fog kapni, de a támogatás valószínűleg a célorientáltabb kutatásokhoz és eredményekhez lesz kötve.

Írásomat a 2008-2009-es világgazdasági válságra való utalással kezdtem. Annak idején sokat foglalkoztam a válság okaival és várható következményeivel. Meglepve olvastam, hogy a közgazdaságtan nagy arcai közül többen azt vallották: a tudományágnak nem célja a válság előrejelzése vagy kezelése (azaz a gazdaságpolitika kiszolgálása). Remélem, a mikrobiológia mai vezető tudósai nem tekintik példaképüknek az akkori hangadó közgazdászokat.


Nyitókép: éjjeli forgalom Tokió Sibuja negyedében 2015 januárjában. Fotó: Vörös Szabolcs

Ezt a vitát nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: vélemény