Kínos hallgatás helyett bátor párbeszédet! – hozzászólás az „egyház és politika”-vitához

·2019.10.22

„Kezdeményezőként aláírtam egy hamarosan nyilvánosságra kerülő közös nyilatkozatot, amelyhez bárki társulhat. Ha ehhez majd Erdő Péter, Veres András és többek is csatlakoznak, azt fogja jelezni, hogy jó úton haladunk, hogy nem lehet megkerülni közös felszólalásunkat, nem lehet langyoskodni” – írja Gégény István. A Szemlélek „értékmagazin” főszerkesztője a lapunkban tegnap indult vitához szól hozzá. Bajzáth Gabriella itt olvasható vitaindítójára eddig Gulyás Balázs publicista reagált.

Örömmel figyelem a Válasz Online felületén a győri polgármester körül kialakult botrányos helyzet kapcsán formálódó dialógus tényét, annak egyes elemei ugyanakkor érdemesek a kritikai továbbgondolásra, finomhangolásra. A jelzett öröm alapvető indoka az a tapasztalás, hogy érzékelhetően egyre inkább távolodunk a tűrő, elviselő, beletörődő magatartástól, amely oly sokszor jellemezte már társadalmunkat. Maga a vitát elindító botrány is folyamatos szőnyeg alá söprés eredménye – mostanra olyan púpossá vált a padló, hogy nem lehetett tovább titkolni, mi zajlik a színfalak mögött. A kulturált, emberséges hangvételű vita oázisnak tűnik a hazai közbeszédben, ezért is üdvözlendő minden ebbe az irányba mutató törekvés.

Ami azonban nem tűnik helyénvalónak, ezért meggyőződésem szerint némi újratervezést igényel, a továbbra is „magyaros” hozzáállás: számon kérem, hogy te, a másik, miért nem teszed a dolgodat. Ez nem csupán az ősi szálka-gerenda párhuzam miatt pótcselekvés, hanem azért is, mert ugyanezt az energiát sokkal hatékonyabb, nemesebb tevékenységre is lehetne fordítani. Hangsúlyozom: nem tartom hiábavalóságnak, ha megszólítunk felelős személyeket, meghívjuk őket számunkra fontos értékek melletti nyílt elköteleződésre. Önmagában ettől azonban aligha fog bármi változni. Valami kell még hozzá, valamilyen önálló cselekvésnek is helye és tere volna. Ezért leginkább arról írok, nekünk mit lehetne és kellene tennünk.

Mindenképp egyetértésemet szeretném kifejezni azzal a megállapítással kapcsolatban, hogy idehaza az egyházi vezetők többnyire beszédesen hallgatagok. Kínos ez a csend. Ahogy Fabiny Tamás evangélikus püspök-elnök egy nekem adott interjúban fogalmazott: „egyházainkat megkísérti az állványimádás és a bűnös hallgatás egyaránt”. Nem nehéz belátni, hogy a két kísértéstípus között szoros kapcsolat áll fenn. Itt van a pénz a számlán – idézhetnénk egy másik egyház-képviselő megszólalását. Ebből is kiviláglik a hazai politikai elit sajátos módszere, amely szoros öleléssel helyzetbe hozza a történelmi felekezeteket, cserébe sakkban is tartja azokat a vezetőket, akik nem értenek egyet velük mindenben. Ha máshogy nem megy, meglátogatják az illetőt, és megkérik, hogy némuljon el – ahogy erről nemrég Beer Miklós püspök beszámolt.

Kereszténység és politika: „Ne hallgassunk tovább!” – vitaindító egy levél nyomán | Válasz Online

A mögöttünk hagyott választási kampány mérföldkőnek számít az úgynevezett keresztény középosztály és a politika viszonyában. Ennek jele volt már az is, hogy nyílt levél írására ragadtattuk magunkat, amikor a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke meggyőződésünk szerint keresztény emberhez méltatlan módon nyilatkozott meg a Borkai-ügyben.

Ebben a helyzetben hősökre van szükség, s ahogy látom, tapasztalom, egyelőre egyetlen kezünk ujjai is elegendőek az ilyen bátor egyházi vezetők megszámlálásához. Lehet és kell is időnként élni a direkt megszólítás lehetőségével, néhány kivételes alkalommal magam is éltem a nyílt levél műfajával. Hálás vagyok érte, hogy mindre érkezett válasz, egyszer bocsánatkérést is eredményezett az erre hívó javaslatom.

Borkai Zsolt ügyében viszont nem csupán azért fog kevés eséllyel megszólalni a magyar bíboros, mert nem ő a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, hanem azért sem, mert területileg nem illetékes. Ráadásul nem olyan karakter, aki egy nyílt levélre nyíltan reagálna. Noha az utóbbi időszakban sok meglepő, pozitív lépés történt Erdő Péter részéről, így bármi lehetséges, de ez a dolgok állását érdemben nem fogja befolyásolni. Borkai Zsolt ugyanis nem azért fogja esetleg megváltoztatni azt a döntést, amely csak látszólag az övé – hogy lemond-e, vagy sem –, mert egy nyílt levélre válaszul valamely egyházi vezető kijelenti, hogy erkölcstelen ez az egész történet.

Ez alapvetően közéleti ügy, tehát a döntés a politikusok kezében van, de a morális problematika miatt joggal várnám el én is a társadalom erkölcsi őreinek iránymutatását. A helyzet viszont az, hogy ha vannak is ilyen erkölcsi őreink, azok nem az egyházi vezetők (összességében értve őket). Fájdalom ezt leírni, de kár lenne még annál is púposabbá tenni a padlót, mint amilyen.

A jó hír az, hogy van megoldás: ezek pedig mi vagyunk. Itt van milliónyi ember, akikkel bármit meg lehet tenni, ha hagyják, és jó pár dolgot nem lehetne megtenni velük, ha nem hagynák. A konkrét helyzetre alkalmazva: lehet várni politikusokra, egyházi vezetőkre, hogy majd ők megoldják helyettünk ezt a problémát, hogy felszólalnak, azt mondván, amit hallani szeretnénk tőlük. Nem kétséges, hogy valami ilyesmi lenne a dolguk, de a gyakorlat ebben az esetben is távolról integet az elméletnek (noha az elmúlt napok kormánypárti megszólalásai ritkaságnak számító önkritika felé mutatnak, amiből még akármi is lehet).

Lehet ezzel szemben összekapaszkodni, párbeszédet folytatni egymással, majd ebből fakadóan cselekedni. Sokkal több lehetőség van a kezünkben, mint amennyit kinéznénk magunkból. A „magyaros” önbizalmatlanság helyett leginkább bíznunk kellene önmagunkban, és olyan helyzeteket előidézni, amelyek nem engedik, hogy fát hasogassanak a hátunkon. Fojtogatják idehaza a médiaszabadságot? Igen. Félelembe kergető össztársadalmi manipuláció zajlik? Igen. Egyházi vezetőink kínos hallgatásba menekülnek a bátor iránymutatás helyett? Nagyon úgy tűnik. Mégis, aki nyitott szemmel figyeli a hazai folyamatokat, láthatja, hogy búvópatakként törnek fel olyan polgári kezdeményezések, amelyek alternatívát kínálnak a másokra mutogatás, számonkérés, önsajnáltatás ellenében.

Megköszönve a korábbi vitaírások szerzőinek bátorságát, arra buzdítom az olvasót, hogy vigye tovább ezt a lángot! Éljünk egyre elszántabban a társadalmi párbeszéd lehetőségével! Mondjuk ki hangosan minél többen, hogy nem fogadjuk el, ami elfogadhatatlan! Hívjuk meg gondolkodásuk megváltoztatására a szerintünk nem helyes úton járókat!

Hogy ne csak általánosságban beszéljek: a magam részéről részt vállaltam egy olyan felhívás megfogalmazásában és közreadásában, amely a választások előtt az eldurvult közbeszéd emberségesebbé formálására hívta fel a figyelmet, a győri polgármester ügyében pedig hamarosan kiderül, mit tehet sok ember, ha összekapaszkodnak és másokra nem várva együtt mondanak nemet arra, amit nem lehet tétlenül szemlélni, nem lehet elfogadni. Kezdeményezőként aláírtam egy hamarosan nyilvánosságra kerülő közös nyilatkozatot, amelyhez bárki társulhat. Ha ehhez majd Erdő Péter, Veres András és többek is csatlakoznak, azt fogja jelezni, hogy jó úton haladunk, hogy nem lehet megkerülni közös felszólalásunkat, nem lehet langyoskodni. Ez sem reménytelen vágyálom: a korábban részben általam kezdeményezett petícióra, amelyben az emberséges társadalom formálására hívtunk meg mindenkit az őcsényi agresszió apropóján, még a köztársasági elnök is egyetértőleg reagált, pedig fel sem vetődött bennünk, hogy megkérjük erre.

Sokra képesek vagyunk, ha bízunk magunkban, egymásban, ha másokra várás helyett a cselekvés útját választjuk.

Hajrá, társadalmi párbeszéd, hajrá, összefogás!

 

Nyitókép:  dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance

Ha fontosnak tartja a Válasz Online munkáját, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: vélemény