Újabb egórobbanás rázta meg Amerikát, és az egész világ beleremeghet

·2019.10.09

„Amennyiben Törökország olyan lépést tesz, amelyet nagy és páratlan bölcsességemben megengedhetetlennek ítélek, abban az esetben tönkreteszem és eltörlöm a török gazdaságot.” Nagy és páratlan bölcsességemben – „in my great and unmatched wisdom”. Nem, nem médiahack, valóban ezt tweetelte hétfőn a világ első számú hatalmának vezetője. Donald Trump csupán néhány órával azután tett így, hogy Erdoğan török elnökkel megegyezett abban: kivonja az amerikai katonákat Észak-Szíriából. Azaz: hatalmas bölcsességében előbb szabad utat engedett az ottani kurdok porig bombázásának (időközben a török gépek már fel is szálltak), majd Twitteren fenyegetőzni kezdett döntése nyilvánvaló következményei miatt. Vendégszerzőnk szerint azonban ez is csupán következmény: a közösségi média mellékhatásaként ugyanis könnyebb celebként viselkedve nyerni választásokat, mint hagyományos, felelős politikai szereplőként, a közösségért tett múltbeli erőfeszítésekre alapozva. Trump hétfői egórobbanása tehát kódolva volt. Sajnos úgy fest: csak tünete egy politikai járványnak, és nem is az egyetlen tünete. Elemzés.

Eisenhowernek meg kellett nyernie a második világháborút, hogy Amerika megismerje, megszeresse és elnökeként akarja látni. AOC-nak, azaz Alexandria Ocasio-Cortez-nek ehhez elég volt néhány tánclépést tennie kongresszusi irodája ajtajában. Csak saját Twitter-oldalán 21 millióan nézték meg minishowját és ugyan még semmit nem tett le az asztalra, nem bizonyította képességeit a kormányzásban, nem hozott áldozatot hazájáért, máris sokan szeretnék elnökként látni. (Erre kora miatt még nincs esélye.)

Justin Trudeau Kanada kis kedvenceként robbant a politikába. A korábbi tanár, médiaszemélyiség, bungeejumping-oktató, akinek tetoválásait is megcsodálhatta a kanadai közvélemény, végül egy boxmeccsel jutott a miniszterelnökség közelébe. Tökéletes celebkarrier. A tévében közvetített jótékonysági meccs közte és Patrick Brazeau konzervatív kongresszusi képviselő között zajlott. Trudeau TKO-val nyerte meg, ami azonnal kiemelte a kezdő képviselők közül, egyúttal a liberálisok első számú reménységévé tette.

Az új-zélandi politikáról nem sokat tudunk, de arról az egész világ értesülhetett, hogy a nőügyi miniszterük, Julie Genter kerékpárral ment a kórházba szülni, az ottani parlament elnöke, Trevor Mallard pedig párttársa gyerekével a karján vezette le az ülést.

A legmarkánsabb példa, minden celebek celebje persze maga Donald Trump, akinek története rendkívül jól dokumentált, ezért tökéletes lehetőség a változó politika bemutatására.

Vizeletteszttől az elnökségig

Hogy lehet valaki olyan híres, hogy felkérjék egy italbolt megnyitására? – kérdezi az egyik szimpatikus alkoholista főszereplő a Mr. Jolly lives next door című Stephen Frears-klasszikusban. Hogyan lehet valaki olyan híres, hogy egy vizelettesztet nevezzenek el róla? – tehetjük fel mi a kérdést. Utóbbi nem vicc. Donald Trumpnak, az Egyesült Államok jelenlegi elnökének nevét 2016-ban még egy vizeletteszt is viselte, amit az ajánlott adagok perszonalizálására használt egy vitaminokat gyártó cég. Trump saját bevallása szerint az elmúlt két évtizedben a legjobb években évi 2,5 millió dollárt keresett azzal, hogy nevét adta bizonyos termékekhez. A Trump nevével eladott áruk 215 millió dollárt hoztak a cégeknek, amivel a világon a 80. volt a License Global magazin által 2009-ben összeállított listán.

A nyilvános információk szerint Trumpnak tizenkilenc céggel volt ilyen szerződése, ezek között volt a vizeletteszt, ami jelzi, hogy szinte bárkivel összeállt, aki hajlandó volt fizetni. Többek között beefsteak, ágynemű, szemüveg, bútor, férfiruhák, kölni és bor viselte a nevét.

hirdetés

Meg kellett dolgoznia érte. 2004-ben, amikor a Phillips-Van Heusen nevű férfiruha-cégnél megjelent az ügynöke és felajánlotta Trump nevének használatát egyes termékeikhez: kiröhögték. Az eset arra mindenesetre jó példa, hogy Trump milyen régen gondol magára celebként, akinek a neve értékkel bír. A 90-es években cégeinek összeomlásával persze erősen megkopott a Trump-imázs, a 2000-es évek azonban új, sokkal erősebb korszakot hoztak: ekkor lépett a szórakoztatóiparba. Tévéshow-ja (The Apprentice), amelynek 15 éven át volt házigazdája, mindig elegáns, gátlástalan, briliáns üzleti zseniként mutatta be, aki önmaga testesíti meg az amerikai álmot. Azt sugallta: ha elég kitartó vagy és elég rámenős, bármit elérhetsz. Trump a siker brandje lett, ő maga pedig végre valódi celeb. Egy ember, aki nem ismer lehetetlent, aki talpra áll a gondok után, akinek tárgyalási képességei fantasztikusak, és bármit el tud érni. Neve szárnyalni kezdett, ő volt a Youtube-sztárok előhírnöke.

2014 táján elérkezettnek is látta az időt, hogy a politikára is kiterjessze jól bejáratott nevét. Azt, hogy magamutogató celebelnök legyen, sokan önmagában komikusnak és lehetetlennek tartották, Trump a választási kampány bohócának látszott. A vizeletteszttől nem lehet eljutni az elnökségig – gondolták még a republikánusok is. Trump máshogy gondolta. Elvégre a világ legerősebb országa élére egy lehetetlent nem ismerő, fantasztikus érdekérvényesítő- és tárgyalási képességekkel rendelkező ember a legalkalmasabb vezető. Úgy tűnt, az indulással csak nyerhet. Ha nem választják meg, neve akkor is nagyobb ismertségre tesz szert, azaz még többet ér majd, ha pedig nyer, felteszi a koronát életművére: a világ legismertebb celebévé válik, neve a siker védjegye lesz.

Az elemzőknek, akik lehetetlennek tartották Trump megválasztását, a történelmi tapasztalatokat figyelembe véve igazuk volt. Az Egyesült Államok történetében még nem volt elnök, aki előtte nem viselt semmilyen választott vagy kinevezett pozíciót, és katona sem volt. Ugyan minden elnök a maga módján celeb, a közéleti celebség azonban nagyon erősen különbözik a Trump-félétől, ami nem a közösség szolgálatát, hanem saját nevét állítja középpontba. Reagant ugyan sokan mondják színészből lett elnöknek, ám ő kőkemény pártpolitikus volt elnökké választása előtt – évtizedek óta. Előbb a szakszervezetben vett részt, majd a Republikánus Pártban volt aktív, végül kormányzóból lett elnök. Eisenhower ugyan nem csinált politikai karriert, de nemzetéért sokat tett, tehát ő is közéleti celeb volt.

Dwight Eisenhower amerikai katonákat bátorít 1944-ben, Angliában. Közéleti celeb lett. Fotó: Ann Ronan Picture Library/Photo12

Az Instagram- és Twitter-celebek ismertségük építésének középpontjában azonban ők maguk állnak. Egóbrandek. Lényegük, hogy a névből, arcból, imázsból meg lehessen élni. Saját hasznukat szolgálják és nem közösségi ügyeket. Kim Kardashian, aki 350 millió dollárt kuporgatott össze a védjegyének számító fenekéből, bátran lehet nárcisztikus és egoista, mutogathatja félig meztelen hátsóját, ezzel nő az értéke. Elnökként ez nem biztos, hogy használna neki. Trump inkább a haját mutogatta, nyilvánosan megrángatta, hogy bizonyítsa: nem paróka, de kommunikációjának középpontjában állandóan ő maga állt és amint látjuk, ez máig sem változott. Sőt. Kiteljesedett.

A hagyományos politikusi imázsépítés ettől mindig fényévekre volt. Annak a nyugati demokráciákban mindig az egyéni érdek és az egyén háttérbe szorításáról, a közösség szolgálatáról, a közösségért hozott áldozatról kellett szólnia. Hiszen a hatalommegosztás, a liberális demokrácia elmélete éppen a társadalomra túlzottan rátelepedő személyiség korlátozását szolgálja. Ezért a demokráciákban azt tartjuk a legjobb politikusnak, aki képes magáról elhitetni, hogy szolgálja nemzetét. (Ebben Washington jelölte ki az utat, aki hihetetlen népszerűsége ellenére második ciklusa után nem indult újra, hogy az alkotmány szellemének így tegyen eleget.) Számít a politikus személyisége, a képességei, de nem az van a központban. Egy amerikai politikus hivatalosan ritkán beszél a saját nevében, fogalmazza meg magánvéleményét. A nemzete nevében szól és kormányzata véleményét mondja, amit egy stáb állít össze. Az tehát Trumpig elképzelhetetlennek tűnt, hogy nyilvánosan magát és képességeit dicsérje.

A Trump- és Kardashian-féle celebek azonban önmagukról és a saját maguknak hajtott haszonról szólnak, arról, miként tudnak ezzel a névvel még többet keresni. Amikor valami sikert érnek el, azt nem a közösségnek, hanem maguknak tulajdonítják (lásd még: „nagy és páratlan bölcsességemben”).

A valóságshow legyőzte a valóságot

Trump imázsának fontos része volt a siker, az üzleti és tárgyalási képességei. A Deal művészete címmel könyvet is kiadott, s szuperképességűnek akarta láttatni magát, aki maga kereste vagyonát. Eltitkolta hát, hogy apjától milyen sokat örökölt, nem reklámozta kudarcait és sötét ügyeit. Az amerikai közvélemény egy része szinte emberfeletti képességűnek is látta, egy szupercelebet választottak elnöknek, akiről úgy képzelték, hogy személyes képességeit és sikerét átviszi a nemzetre és abból a jövőben a közösség profitál.

Kampánya nagyrészt erre épült. Megalkotta a „Make America Great Again” szlogent és azt kommunikálta, hogy a korábbi politika gátlásosan tárgyalt a világgal és rossz alkukat kötött. Mivel ő a legjobb dealmaker, ő helyre tudja ezt hozni. Szuperképességeivel újratárgyal mindent, a kereskedelmi szerződésektől a kínai kapcsolatokon át a NATO-tagok hozzájárulásáig. A választók hittek neki, annak ellenére, hogy az üzleti élet és a politika közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, a politikában pedig semmit sem bizonyított korábban. Trumptól nem is vártak bizonyítékot: elég volt egójának ígérete. A világ elcelebesedésének terméke ő, ahol a valóságshow-k ma sokak számára valóságosabbak, mint a valóság maga.

hirdetés

Megválasztása előtt a Trumppal kapcsolatos legfontosabb kérdés az volt, képes lesz-e személyes celebimázsának építését háttérbe szorítani, azt politikusi imázsépítéssé változtatni. A választási kampányban nem mutatta jelét, hogy megtenné. Sajtótájékoztatóit saját luxusszállodáiban tartotta, a sajtó képviselőinek – egyfajta árukapcsolásként – például Trump címkével ellátott bort helyezett ki. Ha már úgyis ott vannak, vigyék annak is hírét. Azóta is rendszeresen saját ingatlanjaiban tartja megbeszéléseit, ahol az állami alkalmazottaknak fizetniük kell a szállásért.

Trump az alapokig rombolta szét a nemzetközi politikai kommunikáció évszázados rendszerét is.

Az Egyesült Államok elnöke – eddig legalábbis így volt – csak igazán kivételes esetekben kommunikált kontroll nélkül. Telefonbeszéltetéseit tanácsadók jelenlétében folytatta, azokat rögzítették, fontos politikai véleményt pedig előzetes egyeztetés után nyilvánított csak. Trump ezzel szemben minden reggel 5-kor kel és még az ágyban saját maga, politikai és szakértői kontroll nélkül tweeteket kezd írni a legkomolyabb világpolitikai és világgazdasági ügyekben. A tweetek tele vannak személyéről szóló információkkal. Dicséri magát, tetteit magasztalja, olyanokat ír, mint: „a kedvenc elnökötök”. Nem előzmény nélküli tehát a „nagy és páratlan bölcsességemben”. Olyan kijelentéseket, fenyegetéseket, ígéreteket is rendre tesz, amelyeket aztán gyakran kényszerül visszavonni: csakhogy előtte komoly felfordulást okoz ezekkel a világban. Rendszeresen sokkolja a világpolitikát, egy alkalommal bedöntötte egy napra a tőzsdéket is. Amikor egy külföldi vezetővel tárgyal, saját magáról beszél, ellenfeleit szidja, majd a nyilvánosságnak arról szónokol, milyen jól megtalálták a hangot, milyen sok mindent elért. Ő, ő és ő. Megadja magántelefonszámát tárgyalópartnereinek, és meghívja őket egy ebédre arra az esetre, ha épp Washingtonban járnának – ami sok komikus félreértést okozott már.

Ő, ő és ő. Fotó: AFP/Saul Loeb

Az eltelt három év immár bőségesen elegendő annak kijelentéséhez, hogy Trumpnak nem sikerült egóját középpontba állító celebből valódi politikussá válni. Továbbra is Twitter-sztárként viselkedik, saját imázsával törődik. Nem érdekli szakértőinek, de még titkosszolgálatának véleménye sem. Nem olvassa el a reggeli biztonságpolitikai jelentéseket, mert egyedül is képes dönteni.

Ez veszélyes!

A celebpolitikát nagyon könnyű párhuzamba állítani a 30-as évek diktátoraival, Mussolinival és Hitlerrel. Ők is olyan politikai celebek voltak, akik képtelenek voltak egójukat háttérbe tolni. Képességeiket emberfelettinek tartották és ennek megfelelően nem fogadták el a politikát korlátozó intézményrendszer hatalmát fölöttük. A celebség előtérbe kerülésével ez a tendencia mindenhol megjelenhet. Trump esetén tényszerűen tetten érhető, ahogyan próbálja saját egója alá gyűrni az amerikai intézményrendszert. Ez neki még biztosan nem fog sikerülni, mert az jóval erősebb annál, hogy egy-két ciklus alatt sikerülhessen, ráadásul Trump viselkedése túl gyermeteg, komikus és konfrontatív az igazi diktatórikus hatalomhoz. Egy területen azonban a mai celebek nagy előnnyel rendelkeznek Hitlerrel szemben, aki saját sikeréhez legfontosabbnak az emberekkel való kommunikáció megteremtését tartotta. Ma a közösségi médiában minden tehetséges egoistának adott a lehetőség. A celebpolitika megjelenését és fennmaradásának lehetőségét ez támogatja a legjobban.

A közösségi média sajátossága, hogy abban az terjed a leggyorsabban, amit az emberek preferálnak és megosztanak. Az információ terjedését már kisebb részben szabályozzák a véleményformálók és nagyobb részt maguk az olvasók. Ezért lehet sikeres a tánclépés az egészségpolitikával szemben. A celebpolitikát maguk a szavazók és az ő preferenciáik, kommunikációs szokásaik hozzák létre. Ezért ennek lehetősége nem szűnik meg Trump bukásával. Épp ellenkezőleg, a társadalom ördögi körbe kerülhet, amelyben az egyik típusú celebet egy másik típusú váltja le. Ocasio-Cortez azért is lehet annyira népszerű, mert tökéletes ellentéte Trumpnak. Fiatal, balos, nem gazdag és nő. Csakhogy a tánclépései ugyanúgy celebpolitikai aktusok. Így válik a hagyományosan értelmezett ügyek harcából az egók harcává a közélet, ennek minden hátrányával. A celebpolitika legrémisztőbb különbsége a korábbihoz képest, hogy a választó a racionális döntés látszatát is kerüli. Nem a közösségért tett áldozat, teljesítmény, múltbeli tapasztalt alapján dönt, csupán egy népszerű nevet vásárol szavazatával.

Nem állítom, hogy a múlt alapján tökéletes döntéseket lehet hozni, de az legalább olyan ördög, amit ismerünk. Az új, egoista celebek között viszont lehetnek sokkal ravaszabbak, még Trumpnál is. Olyanok, akik kevésbé viselkednek megosztóan, és ezért hatékonyabban lesznek képesek az intézményrendszer fölé kerekedni. Azaz: könnyen lehet, hogy a nemrég még a demokratizálódás csodálatos, új eszközeként ünnepelt közösségi média segítségével nagyra nőtt celebek ássák meg a demokrácia sírját.

 

Nyitókép: Donald Trump távozik egy pennsylvaniai kampányeseményről, 2019. május 21-én. Fotó: AFP/Brendan Smialowski

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Világmagyarázat