A kulcskérdésről nem vesznek tudomást – Tusnád láthatatlan sztárja az ellenzék legfőbb hibájáról

·2019.08.05

Orbán Viktor bő egy héttel ezelőtt Tusnádfürdőn elárulta, szerinte kik a valóban nagy megfejtők. Egészen pontosan két nevet említett. „Ennek a kérdésnek, vagyis hogy mi is történik Magyarországon, az elmúlt években szép irodalma kerekedett. (…) Csak az idei évben két komoly munka jelent meg ezzel kapcsolatban, az egyik Sárközy professzor úrnak a tollából (Sárközy Tamás jogász – a szerk.), a másik pedig Csizmadia Ervin tollából.” És hogy mit állít egy kormányfői szinten emlegetett politikatudós? A Válasz Online az alábbiakban Csizmadia Ervin legfrissebb írását közli, amelyben a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője az ellenzék fő problémáját vizsgálja. „Ahhoz, hogy a Fidesz 2010 óta folyamatosan és kétharmaddal hatalmon legyen, valóban meg kellett nyernie a kádári társadalmat. Csakhogy ez nem lett volna elég. A Fidesz ennyire huzamos és fölényes politikai jelenlétéhez az is kellett, hogy ráérezzen: a Kádár-rendszer maga is egy, azt megelőző hagyomány továbbvitele.” Csizmadia szerint a politika három szintjéből az ellenzék csak kettőt játszik be, a harmadikat tagadja, s így átengedi a Fidesznek. A felvetés pontosabb kifejtésre szorulhat később, de a gondolat mindenképpen értelmes vita alapját képezheti – ennek reményében közöljük. 

Hogy mi a politika kulcskérdése ma? Természetesen senki nincs, aki erre pontos választ tudna adni, ugyanakkor senki nem is kerülheti meg a kérdést. Merthogy a politikában vannak részletkérdések, vannak fontos kérdések és vannak olyan kérdések, amelyek kiemelkednek. Utóbbiakat tekinthetjük kulcskérdéseknek. Lássunk példát mindegyikre. Részletkérdés, hogy egy országban milyen szakpolitikák vannak. Fontos kérdés, hogy egy országban miképp van szabályozva kormányzat és ellenzék viszonya. Kulcskérdés, hogy milyen egy országban a közösség megszervezésének módja.

Ne gondoljuk, hogy ez valami autoriter dolog. Nem arról van szó, hogy egy zsarnok kellő eréllyel magához ragadja a hatalmat és előírja másoknak, hogyan szerveződjenek. A közösség megszervezése valójában mindig elsőrendű feladat. Vegyünk történeti példákat! A közösség szerveződését a 19. században a leghatásosabban a liberális ideológia látta el. Részben azáltal, hogy összeillesztette a liberalizmust a nemzetté válással, részben pedig az által, hogy az individuumokat egy tágabb közösség részeként is tételezte. Hogy közelebbi, magyar példát is mondjunk:

a Kádár-rendszer is azért maradhatott fenn, mert az adott viszonyok között élhető létezést biztosított.

A Kádár-rendszer végén bekövetkező rendszerváltás megint csak közösségi aktus, még ha természetesen bátor emberek és csoportok külön is kiemelendők. A kollektív mozgató itt az, hogy emberek nagyon széles csoportjai nem akartak többé az addigi keretek között létezni. 1994-ben fontos közösségi iránymutatás, hogy az első szabadon választott kormány után újra visszatérjen az állampárt utódpártja. 1998-nak és utána az összes többi választásnak is van egy-egy kulcskérdése. De mindegyik esetben az a kulcskérdés, hogy a közösség igényére a politika reagáljon és hatékony módon megszervezze a közösséget.

Külső nézőpontból talán nehéz észrevenni ezt a folyamatosan jelenlévő társadalmi és közösségi igényt, de azért azonosítható. Ráadásul, ha mindezt összekapcsoljuk a pártpolitikával, még többet megtudunk. Ugyanis ennek a közösségi igénynek a demokrácia első húsz évében a baloldal lett volna a „felkent” kifejezője. Nem csupán az MSZP 1994-es győzelme mutatja ezt, hanem az is, hogy az átmenti vereség (1998) után 2002-ben vissza tudott térni, sőt ezt követően két cikluson keresztül kormányozni tudott.

Hogy a közösségi igények kielégítése mennyire fontos volt a baloldalnak, azt nemcsak az 1994-es Horn-győzelem, de a 2002-es Medgyessy- és a 2006-os Gyurcsány győzelem is mutatja. A hazai közönség teljesen egyértelműen arra volt szocializálva, hogy a baloldal jön, lát, győz, és kollektív igényeket elégít ki. Ennek a kulcskérdésnek a 2002 és 2010 közötti baloldali-liberális kormányok is tudatában voltak. Bármennyire is balanszíroztak a „reformok kritikus tömege” és a népigény kielégítése között, sokáig úgy látszott, hogy kézben tartják a dolgokat, és éppen a Kádár-rendszerbeli hagyományok továbbvivőiként képesek a társadalom kormánnyal kapcsolatos elvárásainak kielégítésére.

Hol bukott el a baloldal? Épp ott, ahol a kulcskérdések megválaszolásában gyakorolt monopolhelyzetét elveszítette. S azért nyert a Fidesz, mert képes volt átvinni a saját térfelére a kulcskérdések megválaszolását.

Sokan manapság azt mondják: semmi másról nincs szó, mint hogy a Fidesz lett az MSZP, azaz a Fidesz beleállt az MSZP projektjébe, csak immáron jobb hatásfokkal, mint amire a szocialisták képesek voltak. Van ebben igazság. Ahhoz, hogy a Fidesz 2010 óta folyamatosan és kétharmaddal hatalmon legyen, valóban meg kellett nyernie a kádári társadalmat. Csakhogy ez nem lett volna elég. A Fidesz ennyire huzamos és fölényes politikai jelenlétéhez az is kellett, hogy ráérezzen arra: a Kádár-rendszer maga is egy azt megelőző hagyomány továbbvitele. Nem azt állítom, amit sokan, hogy a Fidesz a Horthy-rendszer letéteményese, hanem azt, hogy társította a régebbi és az újabb hagyományokat, s voltaképp ez által ki is fejezi a magyar politikatörténet állandó tendenciáját. Ez pedig nem más, mint hogy a politikában mindig a közösség érdekei a mérvadók, és a közösség olyanokat választ maga fölé, akikbe belelátja érdekeinek kifejeződését.

A baloldal a fontos kérdésekig eljut, a kulcskérdésekig nem. Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

A mai ellenzék egyik nagy problémája, hogy ezt a háromszintű (részletkérdések, fontos kérdések, kulcskérdések) működésmódot nem érti, s a kérdések megválaszolásában csak az első kettőig jut el. A részletkérdések körében állandóan és hevesen számon kéri a szakpolitikákat (egészségügy, oktatás, környezetvédelem stb.). A fontos kérdésekig is eljut, hiszen állandóan számon kéri, hogy a kormány felé lejt a pálya, szűkülnek vagy egyenesen megszűnnek az ellenzéki jogok és nagymértékben sérül a jogállam. Csakhogy szinte egyáltalán nem jut el ahhoz a kulcskérdéshez, hogy vajon mit jelent a 21. század elején egy politikai közösség irányítása. Még pontosabban: tagadja, hogy bármiféle irányításra – politikai vezetésre – szükség lenne. Ebből fakadóan anakronisztikusnak tekinti és elutasítja az Orbán-kormány bármilyen lépését, kezdve a közösségről alkotott kormányzati felfogással.

Pedig nem volt ez mindig így. Amíg létezett például az SZDSZ, addig a liberálisok nagyon is beszéltek politikai közösségről.

Elméleti értelemben pedig jól ismert a közösségelvű liberalizmus (kommunitarizmus) irányzata. De hát hol van már az SZDSZ és hol van az a szellemi elit, amely folyamatosan cáfolta azt a jobboldali közvélekedést, hogy a liberalizmus kizárólag az egyénnel foglalkozik? Manapság az ellenzék részéről nemigen fogalmazódik meg elgondolás, hogy mi legyen akkor Magyarországon a közösséggel. Talán Petőcz György nagyon érdekes interjúja a kivétel, amelyben megfelelően és kreatívan közelíti meg a közösség kérdését.

A közösség-tematika elengedésével azonban az ellenzék egy rendkívül lényeges, ha nem a leglényegesebb politikai eszközről mond le. Hiszen így nem tud reagálni olyan kérdésekre, amelyek nagyon is igénylik a kormányzati beavatkozást. Hiába van vagy lehet igaza az ellenzéknek számos részlet- és egynémely fontos kérdésben, a kulcskérdések terepéig el sem jut, nemhogy ott életképes alternatívával állna elő.

Alexis de Tocqueville egy mondása kívánkozik ide – az Emlékképek 1848-ból című memoárjából való. „Nem a törvényeken fordul meg a népek sorsa; nem, sohasem a törvények mechanizmusa a döntő, csakis a kormányzás felfogásától várható eredmény”. Tocqueville élete egy szakaszában maga is politikus volt, érdemes hát odafigyelni a tapasztalataira. Elvégre ő is a politika kulcskérdéséről beszél. A kulcskérdésekre kellene tehát irányulnia az ellenzéki figyelemnek ma is. Máskülönben az ellenzék nem fogja megérteni a Fidesz sikerének okát, s nem találja meg a „kulcsot” saját szerepéhez sem.

 

Borítókép: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemén

Ha fontosnak tartja munkánkat, céljainkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: vélemény