Műanyagmentes július: minden idők legértékesebb álmegoldása

·2019.07.09

A műanyagmentes hónap jó dolog, de egészen addig értelmiségi játék marad, ameddig alapvető életkellékek 20, sőt 120 százalékkal drágábbak lebomló változatban – már ha léteznek egyáltalán. A zero waste életmód ma még facebookos kihívás, de pár évtizeden belül globális kényszer lehet. A plasztikmentességet csak drasztikus lépésekkel lehet elérni. Vélemény.

Több mint tíz éve vagyok radikális szelektívhulladék-gyűjtő. Amíg nem jött házhoz a papíros meg a műanyagos kukás, gyalog jártam a legközelebbi utcai szelektívszigetig. Piacra, boltba csak régi zacskókkal megyek. Idegesít a felesleges műanyag, a túlfogyasztás. „Termelő zabálás kis, búvó országokra rálehel […] Párás büdösség-felhő lep bennünket el” – írta egyik vörös pillanatában a nagy költő. De milyen tökéletes szintagma: termelő zabálás! Pont ez van: agyatlanul termelőzabáljuk a műanyagot is.

Statisztikák szerint a megtermelt műanyag felét egyszer használjuk; egy műanyag szatyor átlagos használati ideje 12 perc, az átlag amerikai évente 120 műanyag palackot dob ki, a fejlődő országok pedig még náluk is ütemesebben termelik a le nem bomló szemetet. Az eredmény: egy Science-ben publikált, 2015-ös kutatás szerint évente 5-14 millió tonna plasztikhulladék is kerülhet a tengerekbe és óceánokba. És így közvetve az emberi szervezetbe: a pár évvel ezelőtti számítás szerint a tengeri gyümölcsöket fogyasztó európaiak évente átlagosan 11 ezer kis plasztikgalacsint esznek meg.

Bele fogunk ebbe fulladni. Ki képletesen, ki konkrétan.

Ezért mondom, hogy bárki találta ki, indította el, szimpatikus dolog a Plastic Free July. Végre egy internetes kihívás, ami nem ökörség, mint a jeges vödrös őrület meg a fahéjevés, és nem is intellektuspótlék, mint interestedet nyomni a Pride-ra. (Remélhetőleg elenyésző számban vannak, akik felöltik a műanyagmentes bedzset, majd változatlanul szórják az ötveneseket a CBA-szatyorért, és nyomják a plasztikfedeles to-go kaját, mintha semmi se történt volna.)

hirdetés

Tehát az önkéntes műanyagmentesség nagyon jó – de sajnos borzasztóan kevés. Már ott tartunk, hogy Liptai Claudia is plastic free, tehát valami nyilván megmozdult, sokan vagyunk. De mégis, mennyi lehet az? Tízezer? Harmincezer?

A műanyagszennyezés ügye, a hulladékkezelés megváltoztatása tömegkérdés. Itt nemhogy egy, de százezer fecske sem csinál nyarat. Európa fontos, de ne legyünk naivak: a műanyag 88–95 százaléka tíz ázsiai és afrikai folyóból kerül a tengerekbe, Komplett termelési és értékesítési láncolatokat kell átállítani, tömeges attitűdöket megváltoztatni ahhoz, hogy bolygóméretekben értelmezhető eredményre jussunk. Hogy az évi 5-14 millió tonna plasztikhulladék nulla közeli legyen.

A műanyagmentes júliusnak januártól decemberig kell tartania. Célt pedig csak akkor ér, ha tömegesíthető. Nem Európában: szerte a világon.

És itt jönnek a buktatók. Tartsuk akármilyen nagyra az önkéntes vállalásokat, ameddig a tömegek alapélménye az, hogy a helyettesítő termékek drágábbak, sőt luxusszámba mennek, érdemi változás nem lesz. Tipikus példa a szemeteszacskó. Olyan termék az, amit műanyagmentes júliusban is nehezen hagy el az ember. Nos, tetszőleges Rossmann- vagy Dm-kör után, fejlettebb háztartási boltokban kutatva azt látom, hogy a lebomlóként kínált szemeteszacskó 20-50 százalékkal kerül többe, mint a le nem bomló.

Vagy ott van minden környezettudatos szülő álma, az Ergobag iskolatáska, amely 100 százalékban újrahasznosított PET palackból készült. A promóció szerint eddig 47,2 millió műanyagot hasznosítottak újra táskaként. Aki ilyen holmit szeretne a csemetének, rendesen a zsebébe kell nyúlnia: 39-42 ezer forintot is elérnek egy Ergobagért.

A műanyag zacskó betiltásáért tüntet egy kislány Manila szigetén (fotó: AFP / Jay DIRECTO)

Létezik már egyszer használatos tányér búzakorpából, evőeszköz fából – és bizony drágább, mint a műanyag. Ezer példát lehetne még hozni. Az esetek többségében a képlet egyelőre úgy fest, hogy „zero waste”, „bio” vagy „lebomló” egyenlő felár. (Kitérő: nem bírom felfogni, hogy a kereket, az ekés földművelést, majd az atombombát és az Iphone-t feltaláló emberiség hogyan nem jutott még el a borzasztóan primitív nylonszemetes kiváltásáig. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a 2010-es évek végén, amikor már sejtet műtünk és Elon Musk kocsit lő az űrbe, a lebomló és olcsó zacskóra még nem sikerült megoldást találni. És nem csak a zacskóra: az európai tengerpartokat elérő szemét négyötöde cigarettacsikk, pohár, flakon, fülpiszkáló, törlőkendő – mindegyikre rég meg kellett volna találni a lebomló alternatívát.)

A műanyagmentességhez két út vezet: gazdasági ösztönzők (vagyis olcsóbb megoldások) és a direkt tiltás. Igen, a tiltás. Nem kell messzire menni, Magyarországon is sikerült már rossz attitűdöket egyszerű tiltással befolyásolni: hét éve minden zárt légterű helyen tilos a dohányzás, hat éve a nyerőgépezést törölték el. A cigarettázás elleni harc legitim; ha egy ember láncdohányos, és belehal, az az ő problémája, ha tíz ember, akkor az a tíz ember problémája – de ha százezer, akkor az az egész közösség és az állam problémája.

A (műanyag)szennyezés persze nem ugyanez, de nem is radikálisan más ügy: a közegészségre hat vissza, milyen állapotban van a természet, a vizeink. Emlékeznek még, hogy pár bekezdéssel feljebb az emberi szervezetbe kerülő apró plasztikgalacsinokról volt szó? Nos, ez nem valami távoli, óceáni probléma. A WESSLING Hungary folyamatosan figyeli a folyóink mikroműanyag-szennyezettségét; az Ipolyban, a Rábában és a Dunában is találtak már mikroműanyagot, és nem is keveset, a Dunában például 50 részecskét köbméterenként. Ahhoz a kínai tóhoz képest persze nem sok, amelyből ugyanezzel a technológiával köbméterenként 3000 minigalacsint is kimutattak, de nem kéne megvárni, hogy a helyzet rosszabbra forduljon.

Mindenkinek akkora a felelőssége, amekkora a kompetenciája. Az államé és a kormányé például hatalmas. A mi utcánkban két hete megint nem szállítják el a szelektív hulladékot, az emberek mindent (újra) a vegyesbe dobálnak, a műanyagmentes július legnagyobb dicsőségére. Kicsinek tűnő hiba, ami rengeteget ront a tudatosság vonzerején.

×××

Az önkéntes műanyagmentesség vállalása érték, mert mentalitásbeli változást jelez. Civil emberek előbb kapcsoltak, hogy nem jó ez így, tenni kell valamit, mint sok felelős kormány és óriáscég. Az amúgy is tudatos, könnyen mozduló, felelősségi kérdésekre érzékenyebb csoportok megteszik, ami tőlük telik – de ők a kisebbség. A zero waste életmód ma még facebookos kihívás, de pár évtizeden belül – a nyersanyaghiány vagy a szennyezettség miatt – globális kényszer lehet. A kívánt plasztikmentességet csak érdemi gazdasági ösztönzőkkel és drasztikus lépésekkel lehet elérni: tiltás, kivezetés. Máshogy nem fog menni.

 

Nyitókép: műanyagszemét a tenger partján, Törökország közelében (AFP / Sebnem Coskun)

A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Ha fontosnak tartja munkánkat, csatlakozzon hozzánk most!

Kategória: vélemény