Ablonczy Balázs: János bácsi a csatába’

·2019.01.31

Másfél év van még a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójáig, de karácsony előtt nem sokkal meg is érkezett a boltok kirakataiba az első könyv, amely valamiféle revelációt ígér az emléknap elé. Az összeesküvés-elméletekre szomjazó közönség köreiben hosszú idő óta töretlenül népszerű Drábik János Százéves Trianon című munkája – fogalmazzunk így – műfaji, nyomdászati és intellektuális bravúr egyszerre. Ablonczy Balázs történész könyv(nem)ajánlója a Válaszon.

Lehetne legyinteni, persze. Van egy nyolcvan feletti idős úr, az esetek nagy részében mindig decens zakóban-nyakkendőben, a divatból a kilencvenes évek végén kiment nyakkendőcsipesszel, aki tetszőleges sufnitévé vagy webcsatorna műsorában magyarázza a világot a rendszerint teljesen megkukult műsorvezetőnek. A kukulás nem véletlen: Drábik János specialitása, hogy bármilyen beszélgetés tizenhetedik másodpercétől indulatosan kiabál, és senki nem tudja nála hitelesebben, robbanásra kész aortával kiejteni azt a hangsort, hogy „a csirkefogó, szabadkőműves Edvard Beneš vezette, aljas, (szün) rabló, (szün) szlovák, (szün) testvéreink”.

Igazából félő, hogy egyszer lájvozás közben történik vele valami visszavonhatatlan.

Az igazi férfi

Az 1938-ban született Drábik az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának elvégzése után különböző munkakörökben dolgozott Budapesten, saját életrajza szerint vállalati jogászi állások mellett ebbe azért belefért a Kossuth Rádió abszolút politikamentes hírszerkesztősége és a KISZ KB kulturális osztálya is. Jóval negyvenéves kora felett emigrált az Egyesült Államokba, majd 1983-tól a Szabad Európa munkatársaként Münchenben dolgozott 1993-ig. Írásaival a kilencvenes évek óta van jelen a magyar nyilvánosságban: Tőke Péter paranormális politikára szakosodott Leleplező „országkrónika könyvújságjában” jelentek meg ezek, majd a kétezres évek elejétől a Gold Book adja ki könyveit. Később a korai Echo Tv-ben Szaniszló Ferenc legendás műsorának, a Világ-Panorámának volt rendszeres vendége. Egyszer a politikával is megpróbálkozott: az 1998-as országgyűlési választásokon a Giczy György-féle KDNP jelöltjeként indult Budapest 1. kerületében, és 1,87%-ig jutott. Két tucat könyve jelent meg, van saját blogja, rajongói oldala a Facebookon 16 ezer követővel, Youtube-on megosztott videói közül némelyik több mint kétszázezer nézőnél jár, a Magyar Elektronikus Könyvtárba feltett műveit pedig több tízezren olvasták. Jelenleg az Országos Trianon Társaság elnöke, a Magyarok Világszövetségének vezetőségi tagja, és gyakran tart előadásokat szerte az országban.

Drábik központi tézise viszonylag egyszerű:

a világot egy szabadkőműves–zsidó–bilderbergiánus háttérhatalom irányítja, és működésére nagyjából minden visszavezethető az elmúlt kétszáz évben, a magyarságot ért tragédiák meg különösen.

A szerző mellékesen foglalkozik olyasmikkel is, hogy Petőfi Sándor valójában Széchenyi István fia volt, vagy, hogy Ausztria adja vissza nekünk Nyugat-Magyarországot/Burgenlandot, de – és ez tényleg megnyugtató – abban azért ő sem hisz, hogy a zsidók földönkívüli gyíkemberek lennének.

Drábik János evangéliuma

A szerző karácsony előtt megjelent, a könyvpiaci sikerlistákon jól szereplő, Százéves Trianon című művében némileg elkanyarodik korábbi tematikáitól (nem teljesen, de erről mindjárt), és az amerikai konteóhívők munkáinak magyarítása után belevág a magyar történelem újraértelmezésébe is. A kötet – amelyet csak erős megszorításokkal lehet könyvnek nevezni, hiszen egy kínai szerencsesütibe dugott bölcsességcédula nagyobb szerkesztői gonddal készül – valójában gyökeres újítás a magyar nyomdakultúra csaknem hatodfélszáz éves történetében. Gyurcsány Ferenc blogkönyve után, amely a fanyalgók szerint az internet kinyomtatása volt, Drábik Százéves Trianonja internetes videótartalmak kinyomtatása – sajnos az önhergelések nélkül. Sőt, Drábik kétszer is nekirugaszkodik annak, hogy hosszú oldalakon át elmesélje: a Quora.com vitaplatformján egy angliai román kommentelő mit írt a románok eredetéről. Ha ez nem digitális akadálymentesítés, akkor semmi sem az.

A bármiféle kronológiai rendet, illetve logikát csak nagyon lazán követő műben így találunk pénzkérő levelet Thomas Peterffy amerikai–magyar milliárdoshoz, harmincoldalas betétet Izrael atomprogramjáról, valamint lángoló szózatot a Kárpát Konföderáció létrehozásáról. Továbbá szó esik a Putyin–Trump viszonyról, az amerikai elnökválasztás újraszámlálási esélyeiről (két év késéssel), a szkíta–dák–magyar kontinuitásról és még egy csomó mindenről. A mondanivaló nem tér el Drábik korábbi megnyilvánulásainak fővonalától: a Magyar Királyságot a, khm, pénzhatalmi világelit (a továbbiakban: PHVE) tette tönkre, mert

1. szabadkőműves államot akart csinálni Magyarországból,
2. végül nem akart szabadkőműves államot csinálni Magyarországból,
3. mert csak.

Ezzel a folyamattal a szerző szerint a történészek nem foglalkoznak eleget, mert szabadkömcsik vagy pedig nem férnek hozzá az IGAZI dokumentumokhoz: de mivel a PHVE azokat amúgy is elzárta, így Drábik János sem férhet hozzá, és ezzel a kör bezárult. Szabadkőműves pedig mindenki, akire a szerző azt mondja. Nem kell hozzá páholytagság: ezt szépen el is magyarázza a 250. oldalon.

Drábik: Százéves Trianon

A részletek ördöge

Miközben a szerző elméleti alapállása az angolszász revizionista köztörténetírás magyarázatainak lefordítása és átvétele, meglepően bizonytalanul mozog a történelem világában, a magyar történelemében meg végképp. Drábik szerint Belgium semleges, nem hadviselő ország volt az I. világháborúban (295.), Georges Mandel Clemenceau belügyminisztere volt (nem volt: 273.). Továbbá Edvard Beneš oktatott szlavisztikát Franciaországban (248. nem oktatott semmit. És bár távol álljon az embertől, hogy rokonszenvesnek lássa, a cseh politikus – Drábik állításával ellentétben – pánszláv sem volt). Drábik átveszi az összes cáfolt legendát a trianoni szerződésről (a hajózható Ipolyról, Ronyváról, örömlányokról) – miközben drámai szózatban szólít fel a „történelemhamisítás abbahagyására” és a „tudományos módszerrel kutatott történelemírásra” (276., a bicsaklás nem a sajátom). A szerző láthatóan nem tud róla, hogy Anthony Eden nem volt potens politikus a párizsi békekonferencia idején, hanem éppen leszerelt fiatal katonatiszt, így totálisan irreleváns volt, mit gondolt a Monarchia felosztásáról (34.). Mondjuk Eden vagy Mandel legalább élt valamikor: a kötetben vannak olyan odavetett személyek, akiknek a létezése sem biztos, legalábbis abban a névformában, ahogy leírták őket, biztosan nem. Rengeteg bizonytalanság kíséri ezeket a tévesztéseket: a bukaresti békét hol május 7-én, hol 8-án írták alá a könyvben, Magyarországtól dinamikusan változó nagyságú területeket csatolnak el, és Tomáš Garrigue Masaryk cseh elnök nevét is háromféleképp írja a szerző.

És még tovább: a román haderő 1919. július 2-án éppen nem folytatta az előrenyomulást magyar területen, hanem akkor éppen nyugton volt néhány hétre (263.), illetve Drábik szerint húzható egy Déva–Székelyudvarhely–Fogaras–Nagyszeben vonal (215.) – mondjuk húzni lehet ilyet, de egyenes nem lesz, az biztos.

Dél-Magyarországon nem a Vajdaságot csatolták el 1920-ban Magyarországtól (112.), továbbá a Nagy-Trianon-palotában nem zajlott semmiféle tárgyalássorozat, ott csak aláírták a békeszerződést (31.), és miközben a szerző szíre-szóra használ mára teljesen kiveszett, Kárpátokon kívüli magyar helyneveket (Tessény, Szőcsvásár, valaki?), a történelmi Magyar Királyság tájainál láthatóan gondban van, így írhat „Transzilvániáról” meg „Észak-Orava vidékéről” (22.) Lehetne folytatni még, de túl sok értelme nincs ilyes felsorolásoknak.

Lovagiatlan dolog pontos, lábjegyzettel dokumentált állításokat kérni egy ilyen műtől, ahol a nemzetközi összeesküvés-irodalom keveredik közepesen híres alternatív nyelvészek netről lelopkodott szövegeivel, illetve respektált történészek munkáinak idézésével, valamint Youtube-videók csaknem szó szerint átirataival.

Arról, hogy mi történt Magyarországgal 1918 és 1920 között, még csak hozzávetőleges képet sem kapunk – legyen az a kép összeesküvéses-szabadkőműveses-háttérhatalmas vagy szikáran tárgyilagos.

Valószínűleg azért, mert a szerzőnek sincs elég mély ismerete erről az időszakról. Drábik a Tudás japánkerti tavacskájának iszapjába a saját rögeszméinek cölöpjeit verte le, azon kéne átügyeskedni magunkat a túlsó partra. Mindenféle segítség nélkül, négy-hat méteres ugrásokkal. Miközben a PHVE egy nagy uszodai tisztítóhálóval lökdös bennünket a partról.

Tehát, ha Ön, kedves Olvasó, megvette Drábik János könyvét a karácsonyi nagy rohanásban, mert

  • szomjazza az igazságot,
  • szereti a történelmet,
  • pályaválasztáskor családja az informatika felé lökdöste Önt, amit azóta is bán, és
  • foglalkoztatja Trianon, viszont
  • nem kapott kielégítő magyarázatokat a kérdéseire, esetleg
  • örömet akart szerezni barátjának,
  • szüleinek, netán
  • a szomszéd Kálmán bácsinak;
  • vagy csak megigézte Önt a borító és a vastagság,

szóval akkor Önt alaposan átverték.

Drábik János: „Le kell nyugodni”

Borítókép: Válasz

Ha tetszett az írás, kérjük, támogassa a Válasz Online munkáját, és kövessen minket Facebookon!

Kategória: Világmagyarázat