Szőlő utcai javító – Válasz Online
 

Három év után másodfokon is pert nyert munkáltatója ellen a megyei gyermekvédelmi vezetőből nevelővé visszafokozott Wettstein Dániel István, aki nem volt hajlandó fideszes zsebekbe visszaosztani. Egy olyan szakember kálváriája következik, akiről még a Fidesz-kormány korábbi ágazati vezetője is azt mondta, ha minden megyébe jutna hozzá hasonló, a gyermekvédelem problémái megoldódnának.

Bővebben >>>

A hírhedtté vált javítóintézet bezárásáról januárban döntött a kormány, és öt nappal azután, hogy jogutód nélkül megszűnt, már el is adta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az óbudai ingatlant. A terület gyakorlatilag kikiáltási áron, 2,6 milliárd forintért kelt el, a korábban ott őrzött fiatalokat szétszórták más intézetekbe.

Bővebben >>>

A mai napig nem hallgatták ki azokat a gyermekvédelmi gyámokat, akik 2015-ben a Zirzen Janka gyermekotthon vezetőjével és a fővárosi Tegyesz akkori igazgatójával együtt megtették a rendőrségi bejelentést, amelyben jelezték, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója, Juhász Péter Pál, A. Zamira művésznevű élettársának segítségével feltehetően szexmunkára közvetít ki az intézetből fiatalkorú lányokat.

Bővebben >>>