Richter Gedeon Nyrt. – Válasz Online
 

Törvény lett a lapunk által márciusban megszellőztetett tervezetből, amely lehetővé teszi az állami kastélyok ingyenes magánkézbe adását. Az ötletgazda Lázár János azt állítja, mindössze az a célja, hogy néhány tőkeerős magyar nagyvállalat, például a Mol, a Richter és az OTP „örökbe fogadjon” egy-egy épületet. A jogszabály szövege azonban továbbra sem csak erről szól – hogy miért, azt legfeljebb találgatni lehet. A vállalati kastélyok ötlete mindenesetre egy késő Kádár-kori elképzelést melegít fel, ami annak idején megbukott.

Bővebben >>>

Szenvedélybetegek számára kerestek gyógymódot. Aztán kiderült, hogy a molekula furcsán hat az állatkísérletek során. Változtattak rajta. Az egyik molekula előállításánál akkor meg szennyeződés keletkezett. Mindig ugyanaz a szennyeződés. Végül ezt tovább alakítva jutottak el a cariprazine-hoz. A siker olyan hihetetlen volt, hogy a kis „piszok” jelentőségét megértő Csongor Éva maga sem akarta elhinni. A szabadalom 2020-ban már közel 200 millió dollár hasznot termelt a Richternek. Amely most, decemberben ünnepli alapításának 120. évfordulóját.

Bővebben >>>