A Hadtörténeti Múzeumnak van a budai Várban a helye, nem a miniszternek – mondta miniszterjelölti meghallgatásán Ruszin-Szendi Romulusz, az új honvédelmi miniszter. Az elődje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf által a Kapisztrán téri épületből botrányos körülmények között, egyik napról a másikra kirakott múzeum így visszakaphatja eredeti otthonát, ahol közel száz éven át működött. Egy korszerű szemléletű, közönségbarát állandó kiállítás létrehozása azonban nem oldható meg egyik napról a másikra.
Bővebben >>>Hosszú hányattatás vár a Hadtörténeti Múzeumra, amit azért költöztettek ki Kapisztrán téri épületéből, mert Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter mindenképpen a Budai Várba akart költözni. A múzeumot csendben bezárták, azóta szétszórt telephelyeken, időszakos kiállításokkal működik, és a jelek szerint hosszabb időre Székesfehérvárra kerülhet. A vidékre költöztetés ellentétes az alapítói szándékkal, valamint a múzeum érdekeivel is. Ilyen banális okból még nem nagyon tettek tönkre fontos nemzeti kulturális intézményt.
Bővebben >>>