Embertelen bánásmódot eredményezett a kormány által szított bevándorlóellenes hangulat. Minden jel arra mutat ugyanis: ez volt az oka annak, hogy gyámügy megfosztott örökbefogadó szüleitől egy kisbabát, visszautalva őt a gyermekvédelembe. A hatóságok három évig álltak ellen a házaspár gyerekért folytatott küzdelmének. A szülők végül feladták a harcot. Szívszorító történet következik.
Bővebben >>>1951 februárjában a leghíresebb magyar színésznő, Karády Katalin átkúszott a vasfüggönyön vágott résen, átjutott az aknamezőn és Ausztriába menekült. Itthon hajtóvadászat indult kiszöktetői ellen, és sorozatunk első részében feltártuk, hogy egyik segítőjét, Polyák Jenőt ugyan nem tudták elfogni, de családján és barátain kegyetlenül megtorolták a történteket. Édesapja a börtönben hunyt el. Azóta megtaláltuk a Karády-dossziét, és azokat az iratokat, amelyekből kiderül, hogy a másik embercsempészt, Téglás Vincét elkapták. Halálos ítéletében Karády Katalint is hazaárulóként bélyegzik meg. A férfit 29 évesen akasztották fel, édesapja sem élte túl a börtönéveket. Halálos szökés, második fejezet.
Bővebben >>>A szerb kormány bejelentette, hogy a Mol megállapodott a Gazprom Nyefttel a NIS részvényeinek megvásárlásáról, és a magyarországi cég lesz a szerb olajvállalat többségi tulajdonosa. Hétfő reggel megjelent cikkünk éppen ezt a forgatókönyvet valószínüsíti, így az írás állításai érvényesek, csak a feltételes mód már nem indokolt.
Bővebben >>>Miközben a Trump-kormányzat arról vitázik, hogy elismerje-e Moszkva uralmát Ukrajna keleti területeinek jelentős része felett, Strauss Emma szabadúszó újságíró azoknak a nőknek a történetét meséli el, akik a már megszállt területeken próbálnak ellenállni a brutális orosz elnyomásnak. Tudósítás a megszállt Melitopol női partizánjairól.
Bővebben >>>A Bayerné Matusovits Andrea által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) megint ugyanannak a tulajdonosi körnek adta el az állami vérplazmát négy évre 19 milliárd forintért, amely a Bayerné titokban eladta a plazmát a multiknak című korábbi cikkünk főszereplője volt. A bíróság korábban kimondta, hogy ez versenyeztetés nélkül nem történhet meg, ennek viszont nem találtuk nyomát. Az OVSZ-től lapzártánkig nem érkezett válasz.
Bővebben >>>Szerkesztőségünk úgy választotta ki a Nemzet a hátizsákban: Titkos erdélyi segítőakciók a Kádár-rendszerben című kiadványunk címlapfotóját a Fortepanról, hogy nem tudta: ki szerepel az 1989-ben készült fényképen. A bookazine megjelenése után jelentkezett a felvételt készítő Tamási Miklós, a Fortepan alapítója és vezetője, akiről kiderült: maga is csempészett segítséget a forradalom előtt Romániába. Elmesélte a fotó történetét, amely dióhéjban összefoglalja az annus mirabilis-nek, azaz a csodák esztendejének nevezett 1989-et. Oknyomozás Erdéllyel, Lengyelországgal és egy szovjet gyalogsági hátizsákkal.
Bővebben >>>Betöltötte a világsajtót 1951 februárjában, hogy a leghíresebb magyar színésznő átkúszott a vasfüggönyön vágott résen, átjutott az aknamezőn és a kommunista Magyarországról Ausztriába menekült. De hogyan tudott Karády Katalin átjutni a határsávon, a szögesdróton és az aknamezőn? Segítették, ahogy több ezer, tízezer másik menekülőt is. Rákosi Magyarországa azután mindenkin bosszút állt, aki részt vett ebben. Mivel a valódi tetteseket nem tudták elfogni, az embercsempészek családján és ismerősein torolták meg a történteket.
Bővebben >>>Holnap lesz az értelmi fogyatékosság világnapja. Ennek alkalmából két anyát mutatunk most be, akik nem törődtek bele a magyar szociális ellátórendszer hiányosságaiba és felvették a harcot azért, hogy sérült gyerekük emberhez méltó életet élhessen felnőtt korában. Akkor is, ha ők már nem lesznek.
Bővebben >>>Közel 70 milliárd forintot vihettek ki az országból azok az ismeretlen tettesek, akik tavaly jelentősen megforgatták a magyar gázpiacot. A lapunk által először bemutatott csalássorozat szervezői nagyban játszó, tőkeerős, a gázkereskedelmet jól ismerő emberek lehettek. Szakértők sora állítja, hogy az orosz titkosszolgálatokra vall az akció, akiknek machinációi felett közel egy évig szemet hunytak a magyar hatóságok.
Bővebben >>>A múlt héten felkértük Takács Péter egészségügyért felelős államtitkárt a Válasz Extra podcastban való szereplésre. A politikus nemet mondott, majd a hétvégén videóüzenetben – a tényeket meghamisítva – esett neki a Magyar Orvosi Kamara elnökének és Hegedűs Zsoltnak, a Tisza egészségügyi miniszterjelöltjének. Az államtitkár lapunkat „az ellenzéki propagandasajtó egyik zászlóshajója” szókapcsolattal illette, miközben orbános pólóban nézett a kamerába.
Bővebben >>>Egyre világosabb, hogy miféle pénzügyi védőpajzsról állapodott meg Orbán Viktor Washingtonban. Elsőként a Válasz Online írta meg, hogy egy úgynevezett swap line megállapodás körvonalazódik, és értesüléseink szerint a terv továbbra is napirenden van. Továbbá nem kizárt, hogy nagyobb hitelt is felvesz a magyar kormány amerikai bankoktól. A főszereplő itt a Citibank lehet.
Bővebben >>>Éppen 69 éve, hogy – ahogy az ország más nagyvárosaiba –, Pécsre is begördültek a szovjet tankok, hogy leverjék a magyar forradalmat. A fegyveres ellenállást az élükön visszatérő Kádár kíméletlenül megtorolta: a mecseki szabadságharcosok tetteiért azok feleltek, akik itthon maradtak. A kegyetlen bírósági ítéletek mellett lehengerlő erejű propaganda-hadjárattal is küzdött a hatalom a lelkekért a korabeli sajtóban. Az egyik legnagyobb, az ifjúság „nevelésének” céljából rendezett koncepciós per ártatlanul kivégzett áldozatának, a 21 éves Petrus Józsefnek és igaztalanul megvádolt, meghurcolt társainak története érzékletesen mutatja az ’56 után kiépülő rendszer gondolkodásának groteszkségét.
Bővebben >>>2023 januárja és 2024 szeptembere között mintegy 67 milliárd forinttal rövidítették meg a magyar államot, a földgáz áfáját elcsalva. A nyomozás sok apró részletet már felderített, de a lényegi nagy összefüggések teljes homályban maradtak. Ez pedig arra utal, hogy az elkövetők élcsapata politikai védelmet élvezhet.
Bővebben >>>Rögös út vezetett eddig a pillanatig, az idei ünnepre azonban végre a nagyközönség elé tudjuk tárni a Láthatatlanok című filmet, amely mától nagyon is látható a Válasz Online YouTube-csatornáján. Kollégánk, Sashegyi Zsófia számol be arról, miért csak most kerül a nagy nyilvánosság elé a páratlan dokumentumfilm, amelynek maga is készítője volt. És amely el sem készülhetett volna a Válasz Online olvasóinak támogatása nélkül.
Bővebben >>>A szovjet megszállás a második világháborút követően korántsem történt olyan problémamentesen, mint azt évtizedeken át sulykolták a tankönyvekben. Magyar civilek több erőszakoskodó szovjet katonát is meggyilkoltak. Baráth Magdolna történész olyan sosem látott dokumentumokat talált orosz levéltárakban, amelyeket a szovjet elhárítás készített a gyilkosokról. A megszállók azonban nem a valóságot rögzítették. A következő történet takarmánytolvajról, félrevert harangról, egy megölt magyarról és egy meglincselt orosz katonáról szól. Meg egy önkéntes tűzoltóparancsnokról, aki magára vállalta a gyilkosságot, hogy megmentse minden tizedik falusi férfi életét. Következzen a pusztasomorjai Sipőcz István történetének kettétört darabja, amit lapunk a nyolcvanadik évfordulóra illesztett össze.
Bővebben >>>