A futball szabadsága ott kezdődik, ahol a politika véget ér – a sport valódi értelme és a Hátsó füves-mozgalom
A falusi Magyarország legszebb és legszomorúbb arcát mutatja meg az egy évtizede cikksorozatként indult, 2022 óta élő közösségi mozgalommá alakult Hátsó füves futballmentő túra. Legszebb, mert a vidék szunnyadó sporthagyományait dokumentálja és éleszti fel, alulról szerveződve, a klasszikus amatőr erények szerint. Legszomorúbb, mert a falusi futballéletért vívott küzdelem szélmalomharcnak tűnik. Negyedszázad alatt a nagypályás felnőtt férfi focicsapatok 32 százaléka megszűnt Magyarországon. A Hátsó füves-kiállításturné veszprémi állomásán arra kerestük a választ a két kurátorral, Csillag Péter újságíróval és Törő Balázs néprajzkutatóval, hogy mi a futball szabadsága, miért érték egy telefonfülkéből átalakított jegypénztár és hogyan lehet visszacsalogatni a gyerekeket a pályára.
– A futball az új kukoricafosztás – dobja be a váratlan hasonlatot Törő Balázs néprajzkutató lazán a csocsóasztalnak támaszkodva a Harmadik Félidő Bisztróban. – Több nagy néprajzos elődünk haragudott a labdarúgásra, ezért nem is tartották vizsgálatra érdemesnek. Merthogy a foci elsöpörte a régi paraszti játékainkat… Bezzeg a kukoricafosztás, na, az az igazi falusi közösségi élmény! Ezért hát kutatni és dokumentálni kell. Csakhogy én ugyanezt mondom a futballra is: legalább akkora falusi közösségi élmény!
– Volt – szól közbe Csillag Péter újságíró. – Most már nemcsak a kukoricafosztás múlt idő a faluban, hanem lassan a futball is. Hogy mi van helyette? Talán kettlebell és a Tiktok.
Nem kocsmában vagyunk, a Harmadik Félidő Bisztró a Hátsó füves – Egy eltűnő világ képei című kiállításturné egyik kötelező kulisszája. Kultikus tér, ahol megelevenedik a vidéki kisközösségi futballélet sok kötelező kelléke a fröccsöntött megyei bajnoki serlegektől az érmekkel dekorált szikvizes palackokig. Az időszaki tárlat nyáron Veszprémbe, a Laczkó Dezső Múzeumba költözött, hogy bemutassa az országos és különösképp a Balaton-felvidéki focivilág félmúltjának nyomait. Mindazt, ami az egykor lelkes stoplis „kukoricafosztás” után helyben megmaradt.
A kiállítás két kurátora Törő Balázs néprajzos muzeológus és Csillag Péter újságíró, a Hátsó füves-program atyja, akik kispadról lelátóra, kuglipályáról mezgyűjteményre haladva sztorizzák végig a termeket. – Tárgygyűjtés, társadalomnéprajz, folklór: elég sok ága-boga van a néprajznak, amelyen keresztül meg lehet közelíteni a falusi futballt. A néző szemében viszont pont fordítva működik:
a focin keresztül mutatjuk be, hogy mi történt a magyar falusi táradalommal a 20. század végén.
Ez az igazán izgalmas. És ez az, ami megragad olyanokat is, akik nem tőről metszett futballrajongók – magyarázza Törő Balázs.
Még mielőtt elmerülnénk a kérdésben, hogy miféle gyűjtésekből jött létre ez a nem hétköznapi kiállítás és mit mond el a vidék változásáról, menjünk vissza oda, ahonnan az egész kezdődött: a faluszéli pályára.
A legszebb pillant
Az alig háromszáz lelkes Köveskál a budai és belvárosi polgárság által nyaranta belakott Káli-medence keleti felének takaros községe. Minőségi borok, falusi étterem, festői kilátás a Hegyestűre – éppen csak a futballélet nem jut eszünkbe a kanyargós utakat járva.
Két hőhullám között, átlagos nyári kánikulában érkezünk Köveskál focipályájára. Mármint nem a település szívébe, a bezárt iskola mögötti kispályára, hanem a nagyra, a „vadonba”: messze a házaktól, tölgyfák és bokrok közé. Két teljesen elrozsdásodott kapun kívül semmi sem hirdeti, hogy valaha népünnepéllyel felérő mérkőzéseket rendeztek itt.
– Az egész környéken ezek voltak az első vas futballkapuk még a rendszerváltás előtt. Maszekban hegesztették őket a helyi téesz autóbontójában. Évtizedek óta nem használják, a törött felső lécet se reparálta senki – meséli Csillag Péter. Június végén, az egyik legforróbb nyári szombaton tartottak itt futballünnepet a Hátsó füves-programmal, amikor a helyi öregek és a környékbeli érdeklődők zarándokoltak ide. A veterán Szabó István „Töszi” mesélte akkor, hogy iskolás korunkban többször majdnem megbuktak énekből, „mert óra helyett gyakran inkább futballoztunk, kint, a falu szélén, a semmi közepén”.
Ebből mára csak a semmi maradt, futballélet nélkül. Legfeljebb a birkákat hajtják ki ide legelni. Pedig a régiek elmesélték, hogy telente olykor csoportosan lapátolták a havat a meccs előtt a pályáról, hogy játszani lehessen. Negyven-ötven évvel ezelőtt más szórakozási lehetőség nem is nagyon volt; télen-nyáron a foci volt a gyerekek mindene. És pont belőlük van mára egyre kevesebb errefelé: hiába ez az ország egyik legmenőbb nyári turistacélpontja, az iskola 2004-es bezárása óta alig lehet helyben tartani a fiatalokat.
Csillag Péterék számára Köveskál volt a Hátsó füves futballmentő túra 73. állomása. Az azonos címmel futó, a Nemzeti Sportban közölt riportsorozatból és a sátoraljaújhelyi elődkiállításból kisarjadt program szerint a magyar „népi foci” hatalmas hátországát nemcsak dokumentálni érdemes, hanem ösztönözni is. A letaglózó adat szerint ugyanis 2000 és 2025 között a nagypályás felnőtt férfi focicsapatok 32 százaléka megszűnt Magyarországon. Konkrét számokkal: 2272 együttesből 1554 maradt a Hátsó füves oldalán közölt tavaszi adatok szerint.
Ahol még van elég fiatal, ott „csupán” inspirálni kell egy-egy csapat megalakulását, ahol nincs, ott a cél az öregek nosztalgikus együttléte, közösségi alkalom szervezése. Köveskál az utóbbi eset. – Törő Balázs összeállított egy minitárlatot, beszélgettünk a környék hajdani futballéletéről, a falvak között zajlott a bajnokságról, a mezbe öltözött régi játékosok ünnepélyesen kisétáltak ide a faluszéli pályához, és rendeztünk egy négycsapatos minitornát.
Az egész nagyon szép és méltó volt. De élő nagypályás csapat ebből belátható időn belül nem lesz – magyarázza Csillag Péter.
Bár lehetnek még csodák. Riportutunk után nem sokkal tartotta első foglalkozását Káli Foci név alatt Thomas Kost, a nyarait egy bő évtizede Köveskálon töltő német futballedző, a Hannover, a Greuther Fürth és az Erfurt korábbi trénere. Magyar feleségén keresztül került a festői környékre, és friss Balaton-felvidéki lokálpatriotizmustól fűtve egy köveskáli utánpótlásnevelő műhelyről álmodik. Mint Csillag Péternek elmondta, labda- és mozgásiskola lesz ez, melyben a tapasztalatai legjavát szeretné továbbadni a fiataloknak.
Miért tűnik el a falusi futball Magyarországon? – tesszük fel a kérdést Csillag Péternek. – A számos ok közül a két legfontosabb talán a demográfia és az életmódváltozás. A demográfiai helyzetet nem kell magyarázni, de itt a halálozást is meghaladó gyorsasággal halványul el a foci. Az ok a közösségi élet lazulása, a magányosodás, az önkéntes szemlélet gyengülése lehet – sorolja.
És ha 73 helyszínen volt már futballmentő túra, akkor miért nem sorjáznak a régi-új csapatok szerte az országban? – Bár a program nevében tényleg ez szerepel, valójában nem a futballt akarjuk megmenteni, hanem a falusi közösségeket segíteni. A foci ehhez nem cél, hanem eszköz. A statisztikánk egyébként nem rossz: a 73 helyszín között vannak visszatérők is, körülbelül 60 településen jártunk, és hat csapatról tudunk, mely azóta tartósan összeállt, és a megyei bajnokságba benevezett. Ez több mint 10 százalékos mutató. Úgy, hogy nekünk ez szerelemprojekt, szabadidőnkben és hétvégén is csináljuk – mondja Csillag Péter.
A Zalaváron és Sárhidán (Zala), Tolcsva (Zemplén), Rozsályon (Szabolcs), Drávaszabolcs (Baranya), Geszten (Békés) és Drávaszabolcsban (Baranya) újraalakult csapatok az élő bizonyítékai annak, hogy ez a különleges szociológiai kísérlet működik. – Megmozdítottunk sok-sok faluközösséget, módot adtunk generációk közötti találkozásokra. Több helyen, mint itt Köveskálon is, objektív demográfiai akadálya van, hogy futballcsapat legyen. De a nosztalgikus népünnepélyből ettől még lehet hagyomány. Sok helyen annyira jól sikerül egy-egy Hátsó füves-program, hogy megszervezik nélkülünk is. Összejönnek a régiek, játszanak, sztoriznak, visszahívják a városba költözött fiatalokat egy-egy alkalomra. Ezzel pedig példát mutatnak az új nemzedéknek, a gyerekeknek, akik azt látják, hogy a pálya nem gazzal felvert terep, hanem élő közösségi tér, fóruma találkozásoknak, beszélgetéseknek és persze a játéknak. Nagy pillanatok ezek – meséli.
Hogy a falusi futball még inkább a közösségről és a klasszikus amatőr eszményről szóljon, Csillag Péter és Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum igazgatója, a Hátsó füves-sorozat másik motorja a zempléni vidéken kidolgozott egy rendszert, amelyben – hangozzék bármilyen furcsán – nem az eredmény számít, mégis a végén van egy győztes. Akik neveznek, vállalják, hogy játszanak egy meccset otthon, egyet idegenben és a végén egy rövidített meccsekből álló, nagypályás tornát a többi csapattal a győzelemért – És itt jön a lényeg: az első meccsekből nem számítunk pontot A pályára lépéssel mindenki jogot szerez, hogy részt vegyen a döntő napon – magyarázza Csillag Péter.
De a legszebb pillanat számára ezeken az eseményeken akkor jön, amikor a hivatalos program véget ért. – Van egy pont, amikor a szervezett rész lezárult, a Nap is lemenőben, az emberek nagy része asztaloknál ülve beszélget. És akkor a gyerekek birtokba veszik a pályát. Nem szülői utasításra, hanem teljesen spontán: kimennek és fociznak. Nincs ennél élőbb dolog egy pályán! Ezek a pillanatok adnak reményt a jövőre.
Bakonyi stoplinyomok
Miután Köveskálon, a birkalegelőn álló rozsdás vaskapuk árnyékában megfejtettük, miről szól a futballmentő túra, térjünk vissza Veszprémbe, a szépen bevilágított múzeumi tárgyakhoz! Nincs ennél nagyobb kontraszt, de a falusi futball felidézése nemcsak terepen működik, hanem a kiállítási térben is.
A legimpozánsabb tárgy kétségtelenül a klasszikus Matáv telefonfülkéből alakított jegypénztár. – A 2017-es Hátsó füves-sorozathoz Mirkó István fotós kollégámmal végigbicikliztünk az országon Felsőszölnöktől Garbolcig. Már Szabolcsban járva, Tyukodon találtunk egy telefonfülkéből átalakított pénztárat, ami hihetetlenül megtetszett. A falusi futballpályák környékén jellemző leleményes megoldások szép példáját láttam benne. A sátoraljaújhelyi kiállítás tervezésekor el akartuk kérni, de mondták, hogy már nincs meg. És akkor kaptunk egy tippet, hogy az ország másik felén, Pécsváradon van egy ugyanilyen. És tessék, most itt van – mutat a szerzeményre Csillag Péter. Maga a fülke is olyan, mint a falusi futball: egy eltűnő kor emléke.
A kiállításon van kispad Nemesgulácsról (épp most cserélték le), tengernyi mez és a fotó a környék régi csapatairól, van hagyományos halászórúd, mellyel a pálya melletti patakból lehet kiszedni a labdát. A kapu a zalai Nagyradáról jött, az elhagyott öltözőépület Mindszentkállát idézi.
Mikortól nem szemét egy futballemlék, hanem múzeumi tárgy? – kérdezzük Törő Balázstól. – Minden érdekes, ami a sport uniformizálása, egyneműsítése előtt keletkezett. Ez a telefonfülkéből lett jegypénztár hatalmas tárgy, öt ember kell a mozgatásához, mégis felcipeltük ide, mert ilyesmi alig van. Nem az a lényeg, hogy a futball, hanem hogy a magyar vidék része volt. Mi tulajdonképpen a falusi világot kutatjuk a futballon keresztül – részletezi. A néprajzos muzeológus gyerekkora óta focizik, Balatonakaliban kezdte édesapja nyomdokain az amatőr csapatban („kiléptünk a kertbe, és ott volt a pálya”) és azt mondja, miközben kisközösségi szinten futball-leépülés van, az akali foci ma is él. Vannak lelkes fiatalok, most lett öltöző, és „igen jó a pálya”.
Az immár több mint háromszáz települést érintő gyűjtői munka sok esetben közösségi tevékenység. – A Bakonyi stoplinyomok is ilyen. Elindultunk hátizsákkal a Bakony erdei ösvényein, hogy mindössze négy nap alatt futballcsapatot szervezzünk azokból, akikkel menet közben, falvakon, ösvényeken át megismerkedtünk. És hogy az így felálló tizenegy megmérkőzzön az ország akkori leggyengébben álló csapata (mi úgy mondtuk: a leglelkesebbek), a Bakonybél ellen – idézi fel Csillag Péter. A Bakonyi stoplinyomok fotó- és videóanyaga is megnézhető Veszprémben.
A futball szabadsága
De mi visz rá egy magasan jegyzett sportújságírót, aki négy világ- és négy Európa-bajnokságot tudósított a helyszínről, nem beszélve számos Bajnokok Ligája-döntőről, hogy erdei utakon kaptasson amatőrök után? – Elhidegültem a profi futballtól, a cirkusztól és az üzlettől, amit ma jelent. Mindig is a környezet, az emberi viszonyulások érdekeltek. Öregfiúk-tesztnek is nevezhetjük, amikor próbáljuk elképzelni, hogy vajon összehozható-e egy-egy csapat ugyanazokkal a játékosokkal 10-20 év múlva is egy múltidéző meccsre. És bizony a legtöbbről sajnos nehéz elképzelni, mert eleve hiányzott a természetes összetartozás, kötődés – mondja.
Bár értjük a kifinomult polgári kritikát, a nézettség és a népszerűség mintha nem ezt igazolná vissza. – Sok olyan jelenség tapad a mai profi futballhoz, ami kifejezetten taszít, de egyetlen pillanatra sem tagadom, hogy szórakoztatóirati produktumként látványosságot, élvezetet jelent emberek milliói számára. A világbajnokságnál is azt láttam, hogy hiába a 48 csapatos rendszer, a borzasztó reklámdömping, a hidratációs szünet és a többi kifacsart újítás, egyszerűen nem tudják annyira elrontani, hogy teljesen elveszítse eredendő varázsát. Persze, távolról követtem a vb-t, de
a profizmus világa nem tud lelkesíteni. Az emberközeli, valóságos dolgokat keresem a futballban
– válaszolja Csillag Péter.
Már-már lázadó gondolatok a 21. században. Az újságíró-futballszervező sportról szóló gondolatait az április elején a Jaffa Kiadónál megjelent A futball szabadsága című kötetben összegezte. Az ott olvasható írások – a Nemzeti Sportban korábban megjelent tárcák szerkesztett változatai – is egy emberközeli, tisztességes és ami manapság még erősebb üzenet, szigorúan politikamentes futball mellett teszik le a garast.
– Számomra az a futball, amelyet a politika határoz meg, vagy amiben a politikai érdekek érvényesülnek, elveszíti a szabadságát. Nem kizárt, hogy ezt a szabadságot csak akkor találom meg ismét, amikor a kisfiammal focizom a kertben. De megtalálom – mondja erről. Nem titok, hiszen A futball szabadsága bemutatóján is elhangzott, hogy olykor ennél nehezebb cselekedetre is szükség van, ha a szabadság veszélybe kerül. Februárban, amikor a Nemzeti Sport felületén indult Tisza-ellenes petíció, a lap főmunkatársaként Csillag Péter lelkiismereti okból fizetség nélküli szabadságra vonult. – Nehéz helyzetbe kerültem, amikor a tavaszi választási kampányban a Nemzeti Sport élére állt a kormánypárti sportpolitikai petíciónak, ezzel nyilvánvaló pártpolitikai aktivista szerepre vállalkozva. Újságíróként tudatosan és következetesen igyekszem távol tartani magamat bármiféle politikai érdektől, szándéktól, befolyástól.
Belső elhatározásból hoztam egy döntést akkor, a kampány végéig nem vállaltam munkát a lapnál.
Ez nem politikai állásfoglalás volt, éppen ellenkezőleg, ragaszkodás a politikai függetlenséghez. Egy etyeki borászatnál dolgoztam szőlőmunkásként. Metszés, kötözés, talicskázás… csodálatos szellemi feltöltődést jelentett a fizikai munka, távol a dübörgő kampány és a digitális tér nyomasztó ingereitől. Próbáltam edzőtáborként felfogni az időszakot, ha tehettem, Budapestről biciklivel jártam ki hajnalban – mondja.
Szerinte a Nemzeti Sport egyik aranykorát az 1930-as évek jelentették, amikor a korabeli szerkesztőség pezsgő szellemi műhelyként működött, olyan emberi és intellektuális nagyságokkal, mint az egyebek mellett négykötetes Napóleon-életrajzot jegyző Feleki László vagy a Nemzeti Sportot 24 éven át vezető Vadas Gyula főszerkesztő. A lapvezető a politikai körülmények szorításában, 1943-ban távozott az újság éléről, búcsúcikkében ezzel az útmutatással szolgált: „Mindenekfölött a legfőbb a lap függetlensége, amely biztosítja a hatalmas olvasóközönségnek a kitartását és ragaszkodását. Nem szabad tehát semmiféle intézménynek (még a legtiszteletreméltóbbnak sem) a feltétlen és bírálatmentes szolgálatába szegődni sem pénzért, sem pedig kitüntetésekért.” Csillag Péter szerint ezt a Vadas-idézetet bármilyen nehéz helyzetben érdemes elővenni és mércének használni.
– Az újságírást egyéni sportágnak tartom, amelyben mindenki a maga gátfutásáért felel. Megalkudni senkinek sem kötelező – fogalmazza meg a kényes helyzetek tanulságát Csillag Péter.
Kis foci, a költői tett
A Hátsó füves civil közösségi mozgalom a maga szerény dimenziójában olyan lett az évek során, mint Noé bárkája a falusi futball özönvízszerű pusztulása közepette. Csak éppen itt – teszi hozzá Csillag Péter – a vitorlák alatt kevesebb a zsiráf, a teve, a majom, és több a főnixmadár. Ezzel a Hátsó füvesből kisarjadt három sikertörténetre, a Zempléni Főnix, a Szatmári Főnix és a Zalai Főnix csapataira utal.
A futballmentő túra azonban öt év utána az eddig ismert formájában véget ér. – Augusztus elején jelentettük be Kőröshegyen, az ötcsapatos Főnix-világkupán, hogy ebben a formában vége. Nem akartuk megvárni, míg rutinná, megszokássá válik, ezért a szervezőtársakkal arra jutottunk, hogy idén novemberben befejezzük. Mármint a futballmentő túrát mint programsorozatot. A Hátsó füves kezdeményezés természetesen él tovább, a terepmunkával, kutatásokkal, kiállítási alkalmakkal, közösségi eseményekkel, élő beszélgetésekkel és az idén felpörgetett budapesti riportsorozattal – részletezi Csillag Péter.
Hogy mi volt az öt év tetőpontja? Az újságíró szerint több is volt, de akad néhány tényleg megismételhetetlen. – Ha a közösségi élményt nézem, talán a legelső, 2022-es hercegkúti napot emelném ki. Tavasszal szokatlan ítéletidőben, metsző hidegben, kegyetlen esőben, az induló kezdeményezés bizonytalanságának izgalmával éltük meg a zempléni falu csapatának csodálatos újjászületését. Ha pedig a személyes emlékeimre gondolok, különleges megtiszteltetés, hogy a sorozat keretében szervezett idei cigány–rendőr barátságos meccsen tiszteletbeli tagként a cigány csapatban futballozhattam! – mondja.
A Hátsó füves szervezőire többször mondák már kedvesen vagy épp értetlenül, hogy futóbolondok, hogy szimpatikus Don Quijote-k a szélmalomharcban. Hiszen úgyis mindenki tudja, hogy a falusi futball múló állapot, az ellentétes sodrás erősebb. Mégis, az emberi gesztusokért, az eredménykényszert felülíró sportszeretetért érdemes csinálni.
– Örkény István egyszer azt írta, a „kis sport” minden kényszer és rekordvágy nélküli vállalkozás. Lényegében költői tett. Ezt magam sem tudnám szebben mondani – zárja Csillag Péter.
Nyitókép: Csillag Péter újságíró Köveskálon (fotó: Válasz Online)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
