Több mint hadgyakorlat: visszatért normalitás – az amerikai ügyvivőt is kérdeztük Sándorfalván
Hadgyakorlatot tartottak Magyarországon. Az esemény egyik érdekessége az volt, hogy magyar, szerb és amerikai katonák dolgoztak össze rajta, a másik, hogy mindezt újságíróknak is megmutatták. Ahogy annyi minden, ez sem volt magától értetődő egészen mostanáig. Elmentünk hát, ha már annyi év után újra láthattunk ilyesmit. Riport Sándorfalváról, a Vöröscsárdai-erdő mélyéről.
„A tizedest nem ígérem meg” – mondja akcentus nélküli magyarsággal Žolt (Zsolt) őrmester, a Szerb Hadsereg 1. dandárjának a vajdasági Pancsovában diszlokáló 11. lövészzászlóaljánál szolgáló sajtótiszt (PAO). Kolleginája a Magyar Honvédség hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárjától így is repes az örömtől: ha nem is rendfokozatának megfelelőt, de zubbonyujjra tapasztható felvarrót kap – szerb kereszteset. Alapvetés az ilyesmi, amikor két alakulat találkozik, de a PAO-k nem mindig szerencsések: „Mindenki gyűjti, de ha nem tudsz kontaktot teremteni, akkor nehezebb. Azért is készültem” – magyarázza megértően Žolt. A felvarró univerzális valuta: katonakörökben a barátság, az elismerés vagy akár a köszönet jele. Az íróasztalfiókomban tárolt Ukrajnában kapott felvarrókkal Dunát lehetne rekeszteni – szimbólumai annak, hogy a fronton harcoló katonák belátták: Magyarország népe nem egyenlő az Orbán-kormánnyal.
*
Furcsa érzés, hogy most nem élesben megy minden. Öt éve nem voltam hadgyakorlaton – arra is csak üresedés miatt jutottam el –, rendes meghívás tíz éve érkezett utoljára. Azóta pedig történt egy s más. Annyi idő még nem telt el a kormányváltás óta, hogy a Magyar Honvédség vetemedjen olyasmire, amire az idők szavát gyorsabban megértő diplomácia:
az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége hívta meg a független sajtó jónéhány képviselőjét a Neighbours 2026 gyakorlat június 5-i médianapjára.
Akik ezt mind el is fogadták, dacára annak, hogy nem a leglátványosabb esemény volt. Fontosabb volt a visszafogadó ceremóniajelleg.

Amerika mint szomszéd?
A politikában történt olvadás miatt Magyarország és Szerbia 2009-ben határozta el, hogy évente közös hadgyakorlatot tart, a katonai PR-osok pedig nem sokat gondolkodtak: a vállalkozást Neighbours (Szomszédok) névre keresztelték. Az elsőt 2010-ben rendezték a vajdasági Topolyán, azóta pedig csak a covid éveiben volt szünet. Idén Magyarország volt a rendező. Csakhogy a két jószomszédhoz 2013-ban az Egyesült Államok részéről csatlakozott az Ohiói Nemzeti Gárda, akikkel Magyarországnak akkor már húsz éve tartó partnersége volt. Így lett három résztvevős a Neighbours. A Jugoszlávia elleni 1999-es – magyar területről is indított – NATO-bombázásokkor kevesen hitték volna, hogy mindössze 14 évvel később a megtámadott utódállam, Szerbia katonái magyar és amerikai bajtársaikkal együtt gyakorlatoznak majd.
Csongrád megyében, a mocsári teknősök vesztőhelyévé vált Szeged–Sándorfalva útszakasztól egy futamodásnyira – de még a NekemZöld zöldség-gyümölcsbolt előtt – láthatósági mellényt viselő kinizsis katonák jelzik, hogy közeledünk. A bicikliút mellett kissé furcsán hatnak repeszálló mellényben és sisakban, de a Szalay-Bobrovniczky-érában csúcsra járatott alakiság lényeges dolog. A Vöröscsárdai-erdőben a reggeli harmat ellenére is porzik a homokos alföldi talaj.

HVT és szerb esküvő
A gyülekezőhelyen a 30-asokat képviselő Búz Csaba százados kijózanítóan elmondja: noha a dandár BTR-80-as páncélozott csapatszállítókat és már Lynx gyalogsági harcjárművet is üzemeltet, vasat nem fogunk látni. A sajtónapon lényegében egy 20 perces dinamikus gyalogsági művelet mutatnak be: ároktisztítást. Ez azt jelenti, hogy a szemlepontunk nem statikus, mi is mozoghatunk a katonákkal. Akik már felvették a kezdő pozíciót: a forgatókönyv szerint az erdőbe ásott árokrendszerben bújik majd meg az ellenerő, akiket a három nemzet katonái magyar és szerb fedezőtűzben – egy GYODA-t (gyorstelepítésű drótakadályt) füstgránátok ködében átvágva – iktatnak majd ki. Mivel nem 1914 van, felvetődött, hogy a GYODA-t drónról kioldott gránáttal küzdjék le, de egyrészt a drótot az nem vágja át, ahhoz mindenképp élőerő kell – bár éles helyzetben az aknákat, ha vannak, berobbantaná –, másrészt ez egy sajtónap: fő az újságírók biztonsága.
A fotóriporter kollégákkal izgatottan méregetjük, honnan lehetne a legjobb képeket készíteni ugyanazokról a magyar, szerb és amerikai katonákról, de a feladat-végrehajtás csak nem akar elindulni. Helyesebben: elindul, de a fedezőtűz ropogása után félbeszakad, a végén a vállveregetéseket kiosztó parancsnokok ugyanis késnek. (Nagyszerű, hogy ennyi újságíró van, de a katonák mégiscsak nekik mutatják be a tudásukat.) Úgyhogy a fák közül kiszűrődő lövések és kiabálások ezen a ponton inkább tetszőleges szerb lagzira emlékeztetnek, mint ellenerő-felszámolásra.
„Az elöljáró nem késik, hanem érkezik”
– oldja a várakozás feszültségét Búz százados. Ha nincs a kényszervárakozás, az sem derült volna ki, hogy a dandár elődalakulatának 90-es évekbeli parancsnoka, Csorba Mihály még 2002-es hódmezővásárhelyi alpolgármesterré – akkoriban: Lázár János helyettesévé – választása után is alakzatba parancsolta a városi képviselő-testületet koszorúzások alkalmával. Ízes tájszólása is volt! Irigykedve hallgatjuk azt is, hogy vendéglátónk 16 óra 38 perc alatt teljesítette május végén a legendás teljesítménytúrát, a Kinizsi Százast. Bő 6 km/órás átlagtempó 24 órán keresztül tényleg nem semmi. De végre nemcsak a közel-keleti klánvezérnek öltöztetett főellenség, hanem a tábornokok is megérkeztek. Indulhat a gyakorlat!
Nemigen tudunk mit mondani: az történik, amit előre elmondtak. Mint minden hadgyakorlaton. Fedezőtűz–betörés–árokharc. Veszteségek mindkét oldalon. A klánvezért végül egy amerikai raj fogja el – „HVT-HVT! (High-value target: nagyértékű célpont, azaz a keresett főellenség – a szerk.) Get on the fuckin’ ground!” –, aki embereinek őszintén vall közelgő sorsáról: „Halljak meg, megadom magam!” Nem hazudik.






Feladat végrehajtva, a NATO kiemelt célja, az interoperabilitás (együttműködési képesség) csúcsra járatva: egyrészt a magyarul is értő szerb katonákkal, másrészt a gyakorlatot megelőző logisztikai malőr miatt a magyarok cseh licensz alapján gyártott BREN 2-es gépkarabélyaival harcolni kénytelen amerikaikkal. Jöhetnek a tábornokok.
Korlátozottan életszerű
A szerbeket vezető Jovica Matić egy előre bekészített kérdésre válaszol – Žolt őrmester papírból olvassa a magyar fordítást –, a hódmezővásárhelyi alakulat részéről pedig Dienes Ádám ezredes állapítja meg, hogy a Neighbours 2026 egy hete alatt „nagyon sokat fejlődött az állomány”, a harceljárás-adaptációt pedig „a környező politikai helyzet” is alakítja. Nyilván Ukrajnára gondolt. Úgynevezett kérdést feltenni az Ohiói Nemzet Gárda parancsnokának, Matthew S. Woodruff vezérőrnagynak érdemes – aki előző nap Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszternél és az újonnan kinevezett Sándor Zsolt vezérkari főnöknél járt. Sok köszönet ebben sincs, de azért próbálkozunk:
– Ha valaki 25 éve azt mondja önnek, hogy egyszer még szerb katonákkal fog gyakorlatozni, hogyan reagált volna?
– 25 éve nem sok mindent tudtam Szerbiáról, tíz éve veszünk részt a partnerségi programban. A kapcsolat sosem volt még ilyen erős; Ohio Magyarország és Szerbia felé is elkötelezett.
– Az ukrajnai tapasztalatok arra jutottak, hogy az árkokat élőerővel, és nem drónokkal kell megtisztítani? (A Sándorfalván látottak tetszőleges ukrajnai frontszakaszon legalábbis korlátozottan életszerűek – a szerk.)
– Az ároktisztítás vegyes műfaj. A drónok fontosak, de pozíciót tartani gyalogság nélkül nem lehet. A megoldás tehát az élőerő és a drónok kombinációja kell, hogy legyen.

A HVG az amerikai katonák Trump elnök részéről belengetett részleges európai kivonásáról kérdez, de arról nem lehet.
Az amerikai küldöttségben kiszúrjuk a legmagasabb rangú budapesti amerikai diplomatát, a kiránduló-álcában megtekintő Caroline Savage ideiglenes ügyvivőt. Letámadjuk.
– Milyen üzenettel érkezett Woodruff vezérőrnagy a Honvédelmi Minisztériumba?
– A Ohiói Nemzeti Gárdával fenntartott partnerségi program 33 éve létezik. Ez jelzi a folytonosságot és a kapcsolat elmélyítését. Magas szintet ér el az interoperabilitás és a NATO-képességi sztenderdek szerinti gyakorlatozás.
Az Egyesült Államok kész arra, hogy ezt a partnerséget fenntartsa, és mélyítse a kapcsolatokat biztonsági és védelmi téren. Az ohiói partnerség ennek a sarokköve.
– Megnyugtatóak voltak a találkozásai az új magyar honvédelmi vezetéssel?
– Örültünk az új honvédelmi miniszter meleg fogadtatásának és annak is, hogy találkozhattunk az új vezérkari főnökkel. Mindkét oldal számára világos, hogy folytatni és mélyíteni kell a biztonsági és védelmi együttműködést – kétoldalúan és NATO-szinten egyaránt. Magasak az elvárásaim.
*
A hard talk nem a hadgyakorlatok sajátja. Az viszont igen, hogy újságíróknak is megmutatják őket. Mivel az elmúlt években Magyarországon ez sem történt meg, a sándorfalvai Neighbours 2026-on mi már azzal is beértük, hogy legalább e téren visszatért a normalitás. Az árokharcban letepert HVT csak a bónusz volt.
Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

