„Ez Petőfi népe, nem Orbán Balázsé” – Lovas Rozi és Molnár Áron forradalmi hangulatban
Már 150 ezernél is több nézője van mindössze 45 millió forintból forgatott új sikerfilmjüknek, de azt szeretnék, ha március 15-re megvernék a 7 milliárd közpénzből 180 ezer nézőt vonzó, Rákay Philip-féle Most vagy sohát. Az Itt érzem magam otthon két főszereplője filmjük áthallásairól, az általuk alapított Loupe Színházban nyerhető forradalmi hangulatról, dilettantizmusról, politikai kereszténységről és arról is beszélt lapunknak: hisznek abban, hogy áprilisban részesei lehetünk egy nagy újjászületésnek. Ünnepi páros interjú Lovas Rozival és Molnár Áronnal.
– Fuck NER-es pulcsi? A művész hölgyek és urak ennyire forradalmi hangulatban vannak így március 15. előtt?
Lovas Rozi: Megyünk vonulni, az biztos.
– Békemenet?
L. R.: Majdnem. Nem. Olyan nagy újdonságot a mi életünkbe egyébként nem hoz ez a nap. Az az igazság, hogy mi folyton forradalmi hangulatban vagyunk.
– Molnár Áron: Így van.
– A saját tüntetésük óta? Ősszel szerveztek egyet a Hősök terére.
L. R.: Nem azóta. A Loupe Színházban valójában folyamatosan a körülöttünk zajló dolgokkal foglalkozunk az előadásainkon keresztül, közérthetően, lila rendezői koncepciók nélkül. Ez aztán megnyitja az embereket, és amikor az előadás után beszélgetünk velük, mesélnek.
– Ezért alapítottak társulatot, hogy ne kelljen lila ködben úszni?
L. R.: Nem volt ebben ennyi tudatosság. Megcsináltunk egy előadást, az Árvákat, ami jól sikerült, a közös munka pedig igazi reveláció volt, ezért maradtunk együtt. Sokat tapasztaltunk már addigra a kőszínházi létben és mind a négyen úgy éreztük: többre vágyunk. Így viszont el kellett gondolkoznunk azon, hogy térül majd ez meg, mit tudunk adni, amire szükség van. És azt láttuk, hogy a fontos témákra van, az azokról való közvetlen, szabad párbeszéd hiánycikknek számít a színházakban. Ahogy az előadás utáni beszélgetések is. Rengeteg igazságtalanságról hallunk ilyenkor, szóval folyamatos készültségi állapotban vagyunk érzelmileg.
– A művészi hitelességet nem rontja Molnár Áron Fuck NER-pulcsija? Itt érzem magam otthon című új sikerfilmjükre nem nyomja rá nagyon az aktuálpolitika bélyegét?
L. R.: Különös időket élünk. Nem tudnánk hitelesek lenni akkor, ha a mai kort és a minket érő hatásokat leválasztanánk a művészetről. Hol kezdődik a „politizálás”? Annyit jelent, hogy a közügyekkel foglalkozunk. Ezt tesszük. Csakhogy: ha ma közügyekkel foglalkozunk és rámutatunk valami égető problémára, máris pártpolitizálunk. A kormányzó párt ugyanis minden szinten összenőtt az állammal, a kettő megkülönböztethetetlen.
Akár egészségügyről, akár gyermekvédelemről, vagy propagandáról beszélünk, bármilyen konkrét problémáról: a szálak mindig a Fideszhez vezetnek.
De ezért mi húzzuk össze magunkat? Inkább maradjunk csöndben, nehogy véletlenül politizáljunk? Nem hiszem, hogy az jó megoldás. A filmünk is erről szól: hogy meddig vagy hajlandó összehúzni magad, csöndben maradni vagy hazudni a túlélésért, közben meg úgy tenni, mintha nem rád tartozna, ami körülvesz. Az én esetemben: azt mondani, hogy én a magas művészetet képviselem, nekem annyi a dolgom, hogy jól szavaljak Babitsot…
M. Á.: Vagy Wass Albertet.
L. R.: Vagy Wass Albertet. Ez nyilván sarkított persze, és amúgy a kérdés teljesen jogos. Egy normális világban lehetne is ezen aggodalmaskodni, hogy nem vet-e árnyat Áron pulcsija a művészi produktumra. Ez viszont, amiben élünk, nem normális állapot. De el fog múlni ez is.
M. Á.: Rozinál én radikálisabb vagyok, de imádom hallgatni, amikor ilyesmiről beszél. Okosan, cizelláltan… Amikor nagyon lobogok, le is csendesít a körültekintő látásmódjával. De hát hogyne lenne már forradalmi a hangulatom! Épp ismétli magát a történelmünk! 1849-ben is beavatkoztak az oroszok a sorsunkba, 1956-ban is, meg most, 2026-ban is. Elképesztő, egyúttal vérpezsdítő, hogy történelmi jelentőségű pillanatban élünk mi is. Hogy nekünk is meg kell vívnunk a szabadságharcot az orosz befolyás ellen. Putyin emberei itt, Budapesten? Mi van?
– Puskák, tankok azért nincsenek…
M. Á.:
A komment: puska. A lájk: golyó. A tudatosan és jól megépített dezinformáció, a propaganda: tank. Ezek is ölnek.
Ölik az elmét. Gyilkolják, ami igaz. Vagy akár öngyilkosságba hajszolnak, mint a rendőrfőnököt Hódmezővásárhelyen. Mi most még azért küzdhetünk, hogy ne kelljen egyszer valódi fegyverrel mászkálnunk az utcán ahhoz, hogy meg tudjuk védeni a szabadságunkat. Hogy ne úgy kelljen, ahogy 1848-49-ben, meg 1956-ban kellett. A legkevesebb tehát, hogy ebbe a békés küzdelembe beleáll az ember. Most, amikor újra, talán utoljára van lehetőség a változásra, ez egyszerűen kötelesség.
– A film nem ilyen optimista. Ott a változás csak látszat, valójában minden megy tovább ugyanúgy, a szerepek nem változnak, csak a szereplők cserélődnek…
L. R.: Amikor először láttam a filmet, és a végén magamat, ahogy leülök az asztalfőre és kimondom a zárómondatot… Nekem is akkor esett le, hogy ajaj, ez bizony áthallásos. Mi van, ha idén sikerül a váltás, mégis ugyanabba a verklibe kerülünk megint? A film azonban nem a jövő forgatókönyve. A hatására épphogy szembesülhetünk a veszéllyel. Tudatosíthatja bennünk, hogy ha nem figyelünk oda, csöbörből vödörbe kerülhetünk. Épp abban segíthet tehát, hogy ezt elkerüljük. Hogy egyszer az életben tanuljunk már abból, ami történt, és legyen elszámoltatása a felelősöknek.
– A filmet tehát nem hitelteleníti a Fuck NER-pulcsi?
M. Á.: Legfeljebb azok számára, akik nem látták. Ha jól játszom benne Marci szerepét, akkor az működik és hiteles, függetlenül a magánember vagy aktivista Molnár Árontól. Amikor nyolc éve elkezdtem közügyekkel foglalkozni, még egy szót sem szóltam egyébként a NER-ről. A videóimmal pusztán párbeszédet szerettem volna elindítani fontos ügyekről. Részt vettem például klímatüntetésen. Erre lesorosügynöközött a hatalom valamelyik főembere. Kövér László, ha jól emlékszem. Ott álltam 16 éves srácokkal, akikre szintén rásütötték, hogy Soros ügynökei. Akkor fordult át bennem valami. Ha bármilyen kretén hazugságot megengednek maguknak és becibálnak a politikai térbe, akkor bizonygassam továbbra is, hogy de hát én csak jó ügyeket akarok szolgálni, én csak egy színész vagyok, pártpolitikához nincs közöm? Lett hozzá közöm, mert belerángattak.
– Azzal az ártatlan kis Soros-ügynöközéssel?
M. Á.: Meg mondjuk azzal, amikor a Harcosok órája nevű műsorban Kocsis Máté és Németh Balázs arról beszéltek, hogy én milyen veszélyes vagyok és hogyan fognak engem elszámoltatni. Meg a Loupe Színház társulatát. A Fidesz frakcióvezetőjéről és frakciószóvivőjéről beszélünk! Akik színészeket akarnak elszámoltatni egy gyermekvédelmi ügyben, amiről szintén kiderült, hogy abban is hazudtak! Agyrém.
L. R.: A tüntetésünk után meg a Magyar Nemzet kétoldalas cikkben gyalázott minket és mondott el mindenféle ügynöknek. Úgy, hogy mi aztán tényleg közösségi- és közönségi finanszírozásból működünk.
M. Á.: És ezt ki kell mondani újra és újra. Nem szabad belefáradni, legyinteni, normálisnak elfogadni, hogy a hatalom hazudozik rólad. Amint az ember legyint, úgy tesz, mintha ez nem lenne fontos, már engedélyt is adott rá. És a még durvább lépésekre is, amelyek szükségszerűen következnek ilyenkor. De vannak azért viták köztünk is. Van, hogy Rozi rám szól.
L. R.: Én a végletekig nyitott vagyok az ellenvéleményekre. A szakmánk miatt is fontos, hogy képesek legyünk belehelyezkedni más perspektívákba. Az én családom ráadásul egyike azoknak, amely kettészakadt a politikai lövészárok mentén. Biztosan ezért is keresem mindig, hogy tényleg igazam van-e, hogy ennyire vehemensen kell-e képviselnem, amit képviselek… De minél inkább keresem, annál inkább kiderül, hogy nincs más út: azt kell mondanom, amit gondolok és amiben hiszek. Ettől még nem fogok gyűlölettel beszélni arról, aki mást gondol, másban hisz.
– Akkor sem, ha a másban hívő szavazata hoz egy újabb Fidesz-győzelmet?
L. R.: Akkor sem.
– Molnár Áron viszont…
M. Á.: Én sem tudok haragudni arra az emberre, aki a minap felállt Orbán Viktor fórumán, és megkérdezte tőle, hogy ha Ukrajna megtámadja Magyarországot, számíthatunk-e az oroszok segítségére. Nem ő a hibás azért, hogy ez van a fejében, hogy ettől fél, hanem az, akinek a kérdést feltette.
– Hülyének lenni tehát nem bűn.
M. Á.: Hülyére venni a társadalmat – az bűn.
L. R.: Nem dolga senkinek, hogy miután ledolgozta a három műszakot, addig keressen, kutasson, amíg nagy nehezen talál egy igaz mondatot. Egy normális világban nem kellene azon töprengenie az embernek, hogy ha a köztévében, a híradóban lát valamit, az szemenszedett hazugság. Érthető hát, hogy nem is ezen töprengenek az emberek. Ezért nem lehet rájuk haragudni, még ha elhiszik a hazugságot, akkor sem.
Dühös arra vagyok, aki az alaphelyzetet kihasználja.
Ugyanerről szól a filmünk is: szeretünk biztonságban lenni, szeretünk enni, szeretjük, ha nem esik ránk az eső éjszaka… Ezeket a természetes vágyakat használják ki nagyon egyszerű, de nagyon galád módon. És ehhez nem kell hülyének lenni – gondolkodó, értelmes embereket is lazán meg lehet vezetni, hiszen ezek a hazugságok ösztönöket, érzelmeket céloznak, nem intellektust.
– A film megmutatja, hogyan lehet az identitásváltásra rászorítani az embert. Tudták már 2020-ban, amikor elkezdtek foglalkozni a filmötlettel, hogy a putyinizmusra nevelés ilyen hatásos lesz a Fidesz-táborban, vagy ez a vonal véletlen egybeesés?
M. Á.: Ez teljesen véletlen. Fogalmunk sem volt, de szerintem a forgatókönyvírónak és a rendezőnek sem.
L. R.: Hasonló ez a Magyar Péter-jelenséghez. Őt is sokan belelátták az én karakterembe, Rita, azaz Szilvi figurájába, aki a despota Papát végül elteszi láb alól, hogy aztán ott folytassa, ahol az öreg abbahagyta… Ez is teljesen véletlen. Nem is lehet másként, hiszen
már két hete forgattuk a filmet, amikor az első, partizános interjú megjelent Magyar Péterrel.
A sztorit meg évekkel korábban megírta már Veres Attila. Amely azért működik, mert általános emberi gyengeségeket mutat be. A biztonsághoz, az egymáshoz, a kiszolgáltatottsághoz való viszonyunkat. A történelmünk rengeteg pontjára rámutathatnánk egyébként, hogy tessék, arról szól a film.
– Értelmesebbnek is látszik az az értelmezés, hogy a Papa inkább Kádár János, Rozi karaktere pedig a fiatal Orbán Viktor. Aki aztán ugyanolyanná válik…
M. Á.: Sok értelmezés lehetséges, de mi biztosan nem fogjuk letenni a garast egyik mellett sem. Főként nem pártpolitikai értelmezés mellett.
– Jó, de szovjet mozgalmi dalokat hallgat a Papa és a család… A miliő is szoci…
M. Á.: Persze, van logika a Kádár–Orbán-értelmezésben is. Meg egy sor másikban is lehet. Úgyhogy nézzék meg minél többen, döntsék el a nézők maguk, mit látnak bele! Nem mellesleg pedig verjük meg együtt Rákay Philip hétmilliárdból készült Most vagy soháját!
– Ennyire beakadt az a film?
M. Á.: Nekem akadt be! Ez a kihívás az én ötletem volt, mert elegem van abból, hogy nem mondjuk ki: a rendszer kudarcos és dilettáns anyagokra ad adófizetői milliárdokat.
L. R.: Hát, azért nekem is fájt az a 7 milliárd… És persze beszélhetünk ízlésbeli különbségekről, és szerintem fontos, hogy lehessen hibázni is. Van olyan, amikor valami rosszul sikerül, de azért olyan klassz lenne, ha az alapvető szakmai hozzáértés határozná meg a megítélt támogatásokat.
– Elegáns szembeállítani az önökével, így toborozni nézőt?
M. Á.: Na, tessék! Ezen a producerek is elkezdek finnyáskodni kicsit. Mondjuk mielőtt elindult ez a vita, egy köszi a részükről jól esett volna. Én lennék ugyanis a legboldogabb, ha edzésről bejönnék ide, kicsit beszélgetnénk, eljátszanánk az esti darabot, aztán jót aludnék otthon. Ha nem kellene ilyen kihívásokat kitalálnom, hogy verjük meg a Most vagy sohát. De muszáj, merthogy nulla forint van a film marketingjére. Nulla. Ezért, kényszerből kell ilyen gerillamódszerekhez folyamodnunk. A mi egész filmünk 45 millió forintból készült, és egy forintot nem vettünk fel érte. Ingyen dolgoztunk. Philipék meg százötvenszer ennyi pénzből produkáltak történelmi bukást.
– Uszkve 180 ezren látták a Philip-filmet. Az olyan kevés?
M. Á.: Ennyiből az, de nem csak így bukás az a film. Kulturálisan is. Hosszú időre elvették a lehetőséget tehetséges emberek elől, akik talán képesek lettek volna igaz és jó filmet készíteni történelmünk egyik legnagyobb napjáról, költőjéről, forradalmáráról.
– Rokonlélek az egykori kolléga?
M. Á.: Amikor a múzeum lépcsőjén állok, és belegondolok, hogy ott volt ő is, beleborzongok. Nem nehéz azonosulnom Petőfivel, aki változást akart és tett is érte. Egyébként: vajon neki is mondanák, hogy ne politizáljon? Hogy írjon csak szép, szerelmes verseket? Orbán Balázs gúnyáját is húzzuk netán magunkra rögtön, ne számítson szabadság, haza, semmi, csak a hajbókolás az oroszok előtt? A jó hír az, hogy ez a nép azért Petőfi népe, nem Orbán Balázsé.
– Biztos ebben?
M. Á.: Manipulálható, mint minden társadalom, de százévente azért a saját kezünkbe akarjuk venni a sorsunkat. Úgy érzem, ez a pillanat a mi életünkben most jött el. A társulatunk, a tüntetésünk – mi is mind Petőfik vagyunk. És végre érezzük, hogy nem vagyunk egyedül. De tényleg dühítő, milyen jó Petőfi-filmet lehetett volna forgatni hétmilliárdból. Vannak még jó témák: Búvár Kund lehetne a magyar Aquaman, a betyárok sztorija meg egy magyar Peaky Blinders. Ha dilettánsok kezébe adod ezeket az egyébként csodás sztorikat, akkor persze olyan is lesz az eredmény: a Hadik 59 ezer nézőt hozott 2,5 milliárdból, a Blokád 1,5 milliárdból hozott 63 ezret. Mi most 152 ezer fölött járunk. 45 millióból.
Rollerrel vagyunk kénytelenek versenyezni brutálra tuningolt Mustangok ellen, és így is lehagyjuk őket!
– A nézőszám minden?
L. R.: Nem minden, de – minthogy szám – azt lehet összevetni. Meg azt, mennyibe került a film. A fentiek az adófizetőknek milliárdokba, a miénk az adófizetőknek semmibe sem.
M. Á.: Ráadásul egy itthon nem túl bevett műfajjal, thrillerrel hagytuk le a dilettáns Mustangokat. Ha már forradalom: ez is az, csak éppen kulturális.
– Nem épp a kulturálatlanságunknak tart görbe tükröt a filmjük jelenete, amelyben Rozi karakterének verset kell írnia, de egy Tankcsapda-szöveget tud csak papírra vetni?
M. Á.: Félmillió új választókorú mehet el szavazni egy hónap múlva. Sok posztomat Beton.Hofi zenéjével osztják meg. Ott a Carson Coma is, meg egy sor fiatal előadó, akik hatnak a közönségre. Szóval nem fitymálnám le a popkultúra jelentőségét.
L. R.: Az a jelenet főként Holtai Gábor rendező és Veres Attila semmihez sem hasonlítható, szörnyeteg humorát mutatja, de lehet, hogy van benne kritikus él is. Attila célja az volt egyébként, hogy három különböző irányultságú, de Kossuth-díjas művész szövege legyen a filmben.
– Ákos viszont, ha jól tudjuk, nemet mondott.
L. R.: Így van. A jelenetet az ő szövegével forgattuk le, de aztán ki kellett cserélni a Gyémántra a Kimnowaktól, mert végül nem járult hozzá. Ő dolga, de szerintem erre a filmre nemcsak mi fogunk emlékezni, amíg élünk, hanem a közönség is. Elképesztő szeretetet kapunk miatta. Most voltam elvonuláson Pannonhalmán. Áronnak külön írt az egyik hölgy egy szentképre. Azt üzeni, hogy nagyon félt és nagyon szereti a munkádat.
M. Á.: Azta!
L. R.: Most elfelejtettem elhozni, de majd odaadom. Az egyik szerzetes meg csütörtökön ott volt Veszprémben az Árvák-előadáson, másnap meg a kolostorban találkoztunk. Pannonhalma fantasztikus hely, fantasztikus emberekkel. A magyar katolicizmus egyik legszebb arca.
– Saját plébániáján sincs kirekesztés, amiért nem a „keresztény-nemzeti” kormány támogatója?
L. R.: Nincs. Sehol nem találkoztam ilyesmivel, pedig több közösségbe is járunk. Sőt, inkább nagyon nagy szeretet és nyitottság árad felénk. Biztos van persze olyan is, aki ferde szemmel néz rám és esetleg nem érti, hogy mit keres egy brüsszelita hazaáruló a templomban, de ilyennel még nem találkoztam.
A kereszténységet azonban semmilyen politikai párt nem tekintheti a privilégiumának.
Végtelenül ellenszenves, hogy ezt a mai kormánypártok mégis nap mint nap megteszik.
– Az ember egyenlőnek, szabadnak és jónak születik – idézte a magyartanára Rousseau-i ihetettségű gondolatát a tüntetésükön. Ezt komolyan gondolja hívőként? Nem inkább bűnösnek születik az ember?
L. R.: Az ember meg van váltva. Jóra van teremtve, a kereszténységben is folyamatos lehetőség van a bűnbánatra és bűnbocsánatra, az egész középpontjában pedig a szeretet van. Ennek meg, ami ma körülvesz minket, nem.
M. Á.: Nekem is volt egy tanárom remek búcsúüzenettel, amely nagyon megragadt bennem. „Nem tudtam, hogy lehetetlen, ezért megcsináltam.” Nagyjából a filmet is így készítettük.
– Nem lehet, hogy éppen a kivéreztetett, kis pénzből készülő módszer eredményez remek a minőséget?
L. R.: Nem lehet. Vagyis nem itt van az összefüggés. Nem azért van, hogy egyetlen lakásban forgatunk, mert így érezzük magunkat nagy művésznek. Hanem mert kipöcköltek minket a Nemzeti Filmintézettől. Megtanultuk, hogy ha egyáltalán filmet akarunk készíteni, hogy tudjuk annyira meghúzni a nadrágszíjat és kizsigerelni magunkat, hogy azt a néző ne vegye észre. Ettől még ez nem jó.
M. Á.: Így is elkészült, persze, de hatszor annyit raktunk bele, mint amennyit a lélek és a test elbír. Meg tudjuk csinálni, csak tönkre megyünk bele. Higgyék el: nem leszünk se jobbak, se rosszabbak szakmailag attól, ha normális körülmények vesznek körül. Csak mondjuk ki tudjuk pihenni magunkat, esetleg kapunk fizetést a munkánkért. Leonardo DiCaprio talán nem tudja eljátszani a szerepeit jól, mert annyi pénzt kap érte, hogy szigeteket vesz belőle? Dehogynem. Azért tudja eljátszani őket, mert tehetséges és beleteszi a munkát. Ehhez a pénznek nincs semmi köze.
L. R.: Valóságos piac híján, ebben a torz rendszerben azt sem tudom már, mi a piaci értékem. Hogy mennyit kellene kérnem egy-egy forgatásért.
M. Á.: Most forgattam Tasnádi Istvánnal, Lengyel Tamás, Mucsi Zoltán meg én játsszuk, az öregezésről fog szólni. És kiderült, hogy nincs olyan üveg, ami forgatásra való. Csak valódi. Amikor beleverik a fejem, a stáb berobbantja… Közben ma már egy szlovák filmhez is felsorakozik tíz autó húszféle üveggel. Lehet, hogy kifele van valami romantikája a három forintból forgatott filmeknek, de ez számunkra nem cél, hanem kényszerű állomás, amelyről nagyon szeretnénk már elindulni.
– És merre indulnak, ha újabb Fidesz-győzelem jön?
M. Á.: 2022-ben tévedhetetlennek hittem magam és rendkívül humortalanul mentem neki a választásnak. Elhittem Márki-Zay Péternek, hogy a közvélemény-kutatók nem mondanak igazat. Most mondjuk Orbán mond ilyeneket, ami jó jelnek látszik. De hatalmas pofára esés volt az újabb kétharmad négy éve. Azóta hallgatok egy sor elemző műsort és napi 16-18 órában foglalkozom a közügyekkel. Most tehát felkészültebb vagyok, mint négy éve, de így is
az az érzésem, hogy győzni fog a Tisza. Az én szavazataimat megkapják.
– Hát persze! Ott van cimborája, Nagy Ervin.
M. Á.: Nem csak azért. Hanem mert valódi szakembereik vannak rajta kívül is. Ha valaki azt ígéri, hogy 500 milliárdot elvesz a propagandától és odaadja az egészségügynek, hogy visszaadja az iskolák autonómiáját, csatlakozik az Európai Ügyészséghez, a 16 pontos gyermekvédelmi terve mögött meg Bódis Kriszta áll… Az azért meggyőző. Ezekért az ügyekért küzdök nyolc éve! A másik oldalon meg mi van? Az van, hogy Z1G. Az oroszok által megtámadott ukránok lettek a főellenség egy országban, amely átélte 56-ot. Szóval én ezért fogok a Tiszára szavazni. Ha nyernek, kapnak tőlem 100 nap türelmi időt, de ha aztán nem azt teszik, amit ígértek, páros lábbal fogok beléjük állni. Ezt most megígérem. Ha győz a Fidesz, akkor meg folytatom tovább a harcot. Szeretem ezt az országot, a közönségünket, nem hagyom őket itt. Persze ha az embereket sikerülne annyira átnevelni, hogy ne legyen már közönségünk sem, az más helyzet, de erre gondolni sem akarok.
L.R.: A hídon akkor megyünk át, amikor odaértünk. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám: egy újabb Fidesz-győzelem üzletileg akár még jó is lehet a társulatunknak. Még nagyobb igény lesz a szabadság szelepére!
– Betölteni a szelepszerepet… Van annak értelme?
L. R.: Ameddig vannak emberek, akik kíváncsiak ránk, addig ez nem is kérdés. Amúgy meg ha nem lennének… én szívesen megyek biogazdálkodni is Nagymarosra, és nagyon sok más dolog is van, amibe szívesen belevágnék. De most én is hiszek abban, hogy részesei lehetünk egy nagy újjászületésnek. Persze ott kezdődik majd a neheze. Hogy abból mit hozunk majd ki.
M. Á.: Egy biztos: nem kell egy következő Papa.
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
