Női szörnyetegek, avagy az élet kovászai
Koniorczyk Borbála urbanista, a hosszúlépés. járunk? társalapítója a századelő Budapestjére kalauzolja olvasóit, méghozzá hét kivételes életúttal bíró nő portréján keresztül. Női szörnyetegek című könyve történetek rengetegén át teszi személyessé és átélhetővé azokat a nyugtalanító időket, amelyeket egyszerre formáltak politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti forradalmak. Nem is szólva a divatról.
Ki gondolta volna, hogy Ferenczy Noémi a small talk legádázabb ellensége volt? Hogy a ’60-as évekbeli amerikai társaikat jócskán megelőzve, nálunk már a századelő Gödöllőjén feltűntek a hippik? Vagy hogy az 1910-es évek Budapestjének lányait és asszonyait Jászi Oszkár húgának meztelen tornaórái tartották lázban? A Női szörnyetegek című friss kötetben a Koniorczyk Borbála által helyettünk végigbogarászott mikrofilmek százai kalandos életutakba engednek bepillantást, és ezeken keresztül az ezredforduló fővárosának pezsgő, dekadens levegőjéből is szippanthatunk egy jókorát.
A hét portréból építkező könyvben nem „csupán” a nőiség a kötőanyag. Jászi húga, Madzsar Alice; a kor legemblematikusabb írónője, Kaffka Margit; az érzéki ponyvaregények királynője, Erdős Renée; az Ady-kötetek borítótervezője, Lesznai Anna; Ferenczy Károly „legtehetségtelenebb” gyereke, a gobelinművészként nagy karriert befutott Ferenczy Noémi; valamint Undi Mariska, aki iparművészként először tervezett a kicsik szemszögébe helyezkedve szecessziós bútorcsodákat a gyerekszobába és a korának legnagyobbjait megörökítő Máté Olga mind-mind az öntudatra ébredő, a szellemi – főként művészi – tevékenységek végzésére és a társadalmi elismertségre jogot formáló nők példái. Asszonyok, akik előképek hiányában is megállíthatatlanok voltak az alkotási vágy útján.
hirdetés
Kortársak lévén azonban volt bennük jócskán más közös vonás is. Keresztezték egymás útjait, rokonok, barátok voltak vagy épp rivalizáltak és szinte mind azonos körökben mozogtak. Még a legzárkózottabbak körül is nagy baráti társaságok rajzolódtak ki: e könyv lapjain visszatérő vendégek a kor nagy irodalmi és politikai alakjai, Adytól Hatvany Lajoson és Lukács Györgyön át Szabó Ervinig. A megkövesedett normák elleni lázadás, a társadalmi konvenciók – és velük együtt a fűzők – levetése mindüket motiválta. Ki így, ki úgy harcolt a nők életét szűk mezsgyére szorító korlátok ellen, aminek következtében a régi világot képviselő férfiak elborzadva szemlélték a tömegből üstökösként kiragyogó pályájukat. Akárcsak az öreg Kmety Károly, aki egy országgyűlési felszólalásában, az egyetemek női hallgató ellen kikelve meggondolatlanul „női szörnyegeteknek” nevezte azt a típust, „amely menekülni akar a háztartás gondjaitól, amely nem találja örömét, boldogságát és megelégedettségét a családi körben, amely retteg az anyaságtól és még jobban retteg az anyasággal járó nevelési kötelezettségtől”. A felháborodás, amely szavait követte, jól jelzi, hogy a társadalom ébredése igencsak megindult ekkorra, a harcos, feminista szószólók már részben nyitott kapuknak szegezték faltörő kosaikat. E kötet hét főhősében szintén közös, hogy egyikük sem tűzött egész életén át tartó úttörésének zászlajára feminista jelszavakat.
Általában azonban elmondható róluk, hogy nem tartották távol magukat a radikális politikai nézetektől. Konvenciókat sutba dobó szemléletmódjukból talán kötelezően is következik a társadalom- és rendszerkritika, ami legtöbbjüket jellemezte. Míg Kaffka Margit a hiábavalóan ellobbanó asszonyi sorsok és a képmutató társadalmi érintkezések kritikáját fogalmazta meg műveiben, addig Ferenczy Noémi tevőlegesen részt vett kommunista konspirációkban. És ahogy igaz, hogy minden nagy államférfi mögött áll egy ambiciózus nő, úgy
sok, irháját mentő férfi mögött is áll egy-egy bátor nő, aki a hátát tartja, amikor védencét keresik.
Ennek megfelelően öltöztette lánynak Ferenczy Noémi a később a Rákosi-korszak meghatározó politikusaként visszatérő Révay Józsefet, akit egy dunai hajón juttatott el Bécsbe. Így mentette meg a műteremlakása padlásán rejtőző Lukács György életét a fotográfus Máté Olga, aki egy ideig a Kun Béla által letétbe helyezett pártkasszát is sikeresen rejtegette a hatóságok elől.
A szocialista ideológia azonban, amelyet ezek a nép gyermekeitől beláthatatlan messzeségben ábrándozó értelmiségiek dédelgettek, megvalósulva a régi konvencióktól ugyan megszabadította őket, azonban a személyiségüktől tökéletesen idegen szigort hozott. Ha a nőket meztelenségre buzdító Madzsar Alice tudta volna, hogy a szeretője, az anarchoszindikalista forradalmár Szabó Ervin eszméi nemcsak az erkölcsök, de a művészet, sőt, a gondolat terén is terrort hoznak, nem valószínű, hogy olyan forradalmi lelkesedéssel támogatta volna. „A hosszú haj, a bohémség a művészi felelőtlenség és társadalmon kívüliség nem divat a népi kollégiumok növendékei között. Reggel hatkor kelnek, tornával kezdik a napot és egész nap keményen dolgoznak” – írja az 1945 utáni sajtó.
Koniorczyk Borbála érzékenyen nyúl a Női szörnyetegekben tárgyalt asszonyi sorsokhoz. E nők kalandos életútját, vibráló személyiségét életszagú, izgalmas leírásokban, rengeteg sztori által tárja az olvasó elé. A szerző nemcsak a hét főszereplőről, de alkotásaikról, társaikról, az őket körülvevő csoportosulásokról (Nyugat, Vasárnapi Kör) és a körülöttük nyüzsgő fővárosról is sokat tud. Ez a tudás pedig itt igen jól hasznosul. A magányosan élő, elvált, gyereküket egyedül nevelő nők kálváriáit a századelő ragyogó, ám lakhatási válsággal küzdő Budapestjén egy kicsit jobban magunkénak érezhetjük, miután „bejáratosak” lettünk Kaffka Margit Márvány utcai kis lakásába, vagy Máté Olga nagy ablakos, Veres Pálné utcai műtermébe. Ennek a magával ragadó múltidézésnek hála egy idő után gondolatban mi is beülünk a Vasárnapi Körbe, ahol Lukács György vezetésével arról folyik a diskurzus: vajon, ha lenne valaki, akiről biztosan lehet tudni, hogy a jövőben ártani fog a kommunizmusnak, meg szabad-e ölni? Vagy ott állunk Ferenczy Noémi mellett az 1956-ban szerveződő Petőfi Körben, ahol egykori forradalmi ábrándjainak megvalósulását látva, az ’50-es évek terrorja miatti keserű kiábrándultságban lát neki a rendszer megreformálásához.
A legérdekesebb adalék a portrék és a hozzájuk tapadó történetek mellett azonban kétségkívül a „szandálos gödöllőiek” köre: Kriesch Aladár és az első Ady-kötetet illusztráló Nagy Sándor és társasága, akik között Móricz Zsigmondtól Kodályon át Szabó Ervinig sok mindenki megfordult.
A gödöllői művésztelepen élő antialkoholista, vegetáriánus kolónia, a kor hippijei, szemben a kommunistákkal „csak a kerítéseket akarták lerombolni, (…) nem egyúttal a házakat, meg a bent lakókat is elpusztítani”.
Reformruhákban (férfiak sortban, oroszos parasztingben, nők fűző, melltartó nélkül, görög szandálban), boldog egyenrangúságban élve ők már akkor megvalósították, amiért sok feminista még ma is küzd. A férfiak éppen úgy kivették részüket a gyereknevelésből, mint a nők, ruháikat maguk tartották rendben, a nők pedig, ha úgy hozta a sors, tejbegrízzel tudták le az ebédeltetést, nem áldozva be a konyhai munkában való jeleskedésért az alkotás vagy épp az olvasás örömét. E haladó magyarok 1904-ben valósították meg ezt a földi paradicsomot a gödöllői erdőkben.
A művésztelep egyik lakójának lánya, Remsey Ágnes róluk írt mondatai nem csak rájuk, a „női szörnyetegekre” is igazak: „A festők, akik itt gyülekeztek, megelégedtek a szecesszióval. (…) Menekülés a régi rend merevségéből, nem ismerve az újat. Már nem a régi, s még nem az új. Ilyen állapot nem tartható fenn sokáig, éppen ezért a szecessziók ideje mindig rövid. Az élet nem tűri meg sokáig az elkülönülésüket, mert az újításra mindenkinek szüksége van. Mihelyt az egész felszívja a részek vívmányait, a részek visszahullanak az egészbe, mert csak a teljesség örök. Így volt ez ővelük is. Szükség volt új kovászra, hogy új kenyér sülhessen a világ asztalára, s a gödöllői erdő ölén is erjedtek olyan lelkek, akikből kitelik majd a világ kovásza. Szükségesek voltak, szerepük gyönyörű, de amikor megsült a kenyér, ki tálaltat magának kovászt vacsorára?”
A kenyér, amely abból a kovászból sült, persze még a kötet főhőseinek sem feltétlenül volt ínyére aztán. De ez már aligha az ő bűnük. Sokkal inkább a nagyhatalmú pékeké.
Nyitókép (illusztráció): Fortepan/Gara Andor
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
