Veszélyes kombináció: rengeteg fegyver és éhes emberek – Szíria fél évvel Aszad után
Fél év telt el azóta, hogy megbukott Szíriában az Aszad család diktatúrája. A kormány élére Ahmad as-Sara és szervezete, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) került. Egykor ők voltak a hírhedt al-Kaida szíriai szervezete, mára azonban nyugattal tárgyaló, mérsékeltnek és toleránsnak tűnő iszlamistákként próbálják betölteni új pozícióikat. Feladatuk herkulesi: véget vetni a vérengzésnek 14 év brutális polgárháború után, egyesíteni a számtalan fegyveres csoportot, és újjáépíteni a romokban heverő gazdaságot. Hol sikerül, hol nem. Thorpe Dániel Isztambulban élő újságíró visszatért Damaszkuszba, hogy a Válasz Online olvasóinak megmutassa fél év változásait. Exkluzív riport.
Fél órával a robbantás után érek a helyszínre. Az összes oda vezető utcát lezárták, ingerült katonák ellenőrzik az igazolványokat, mindenkit átkutatnak. A templom környékét üvegszilánkok és csempedarabok borítják. A templomból már elszállították a holttesteket, de a földön még mindig vértócsák és emberi maradványok hevernek. A helyszínen összegyűlt tömegben keresztények, helyi fegyveresek és állami katonák keverednek. Mindenki üvölt.
⁕
Etnikailag és vallásilag kevés összetettebb ország van Szíriánál. A keresztények a 2011-ben kezdődött háború előtt a lakosság mintegy 10 százalékát tették ki, de ez mára jelentősen csökkent. Ráadásul ők sem alkotnak egységes csoportot, számos felekezetre oszlanak: a görög ortodoxoktól az örmény katolikusokig, a melkita bizánci katolikusoktól az evangéliumi protestánsig.
Bassár el-Aszad decemberi elűzése után a keresztények, sokak meglepetésére, kezdetekben kifejezetten jó kapcsolatot építettek ki az új iszlamista kormánnyal. A keresztény negyedek kifosztása, lakóinak lemészárlása egyelőre elmaradt. Pedig Aszad éppen ezzel fenyegette őket és más kisebbségeket: ha ő bukik, radikális lázadók kerülnek hatalomra. Ezzel szemben az ideiglenes elnök, Ahmad as-Sara személyesen fogadta számos egyház vezetőjét, és ígéreteket tett közösségeik védelmére. Sőt, az ideiglenes kormány szociális és munkaügyi minisztere, Hind Kabawat, maga is keresztény nő.
„Nem érzek semmit”
Ez a kezdeti bizalom rendült most meg. Június 22-én a damaszkuszi Mar Elias- (Szent Illés-) templom tömött vasárnapi miséjére besétált egy fegyveres iszlamista, tüzet nyitott a tömegre, majd felrobbantotta a magára erősített robbanóövet. 31-en meghaltak, 54-en megsebesültek.
„Pár utcával odébb voltam, otthon, amikor meghallottam a támadást” – mondja George, egy helyi férfi. – Aztán hallottam a robbanást is: más volt, mint az iráni rakéták, amiket mostanában lőnek ki a légtérünkbe. Amint megérkeztem, láttam a káoszt és éreztem a vér szagát. Nem bírtam bemenni. Görög katolikus vagyok, ők görög ortodoxok, de biztosan ismertem a halottakat –
talán rokonaim is voltak közöttük. Mit mondhatnék? Most éppen nem érzek semmit.”
A helyszínen gyorsan elterjedtek a spekulációk a támadó kilétéről. „Csecsen volt, vagy valamilyen más kaukázusi! – kiáltja izgatottan Mária, egy helyi nő. – Tudom, hogy korábban egy radikális iszlamista jött ebbe a templomba, hogy áttérítse az embereket a vallására. A biztonsági őrök elküldték. Biztos ezért álltak bosszút.”
Mária teóriája végül nem bizonyult teljesen alaptalannak. A kormány eleinte az Iszlám Államot okolta, de a támadást végül egy Anszar al-Szunnah nevű, viszonylag ismeretlen dzsihádista szervezet vállalta magára. „A damaszkuszi keresztények a dawa (hittérítés) és a vallás népe ellen elkövetett provokációja után (…) mártír testvérünk, Muhammad Zain al-Abidin Abu Osman – Allah fogadja el őt – felrobbantotta a Mar Elias-templomot” – írták Telegram-csoportjukban. A belügyminisztérium szóvivője később megerősítette, hogy az új szervezet kapcsolatban áll az Iszlám Állammal, és az irányításuk alatt működik. Azt is elmondták, hogy a támadó nem volt szír, de nem árulták el pontos származását.
Az Iszlám Államot hivatalosan 2018-ban győzte le az Egyesült Államok vezette koalíció. Területeik nagy részét elveszítették, vezetőiket megölték. „Legyőztük az ISIS-t Szíriában” – tweetelte akkoriban Donald Trump. Korán örült. Az Iszlám Állam túlélte a bombázásokat és a területveszteségeket, decentralizáltabb módon folytatva tevékenységét a kelet-szíriai sivatagokban és városi sejtekben. Tavaly decemberben, amikor összeomlott az Aszad-rezsim, a szervezet minden jel szerint kihasználta a káoszt, és újból erősödni kezdett.
A támadás után két nappal visszatérek a Mar Elias-templomhoz. A bejáratnál egy kis csoport áll, középen egy pappal. Eleinte vonakodva válaszol a kérdéseimre, majd haragosan magyarázni kezd: „Persze, hogy dühösek vagyunk. Hol van a kormány? Elűztük Bassárt, és jött helyette Dzsoláni (as-Sara harci neve, amit kritikusai ma is használnak). Nem sok minden változott.” Fő panaszuk, hogy a kormány és a titkosszolgálat nem tudta megakadályozni a támadást, a halottaikat nem nyilvánították mártíroknak – ahogy a muszlimokat szokták –, as-Sara elnök pedig nem ment el személyesen kifejezni részvétét, csak telefonált.
„Mi egy nép vagyunk. Az igazi muszlimok velünk vannak – mint ő!
– mondja a pap, és rábök a mellette álló őrre. – De a hamis muszlimok, mint az elnök és a kormány, mások. 1400 éve békében élünk együtt a muszlimokkal. Ez a szíriai identitás. Az a fanatikus ideológia, ami ezt a támadást szülte, külföldről jött. Nincs gyűlölet vagy konfliktus a felekezetek között. A probléma a kormánnyal van, és a szélsőséges ideológiákkal.” Fotóról szó sem lehet.
Aznap este találkozom egy keresztény újságíróval, akivel januárban ismerkedtem meg. Akkor még bizakodó volt az új vezetéssel kapcsolatban. Türelemre intette környezetét, amely a kezdetektől erősen kritizálta a kormányt. Most azonban teljesen más hangnemben szól. „A keresztények másodrendű állampolgároknak érzik magukat – mondja komolyan. Az elnök még mindig úgy viselkedik, mint egy iszlamista szervezet vezetője, nem mint Szíria elnöke. Ez azért van, mert sokan a követői között káfirnak (hitetlennek) tartják a keresztényeket. 1860 óta ez az első ilyen támadás a keresztények ellen Damaszkuszban. Persze voltak emberrablások és kivégzések a háború alatt, de ilyen méretű és célzott támadás nem történt.”
„Hogy lehet ilyenekben megbízni?”
Nem ők az egyetlenek, akik bizonytalanságban élnek az új kormány alatt. A drúzok – akik az iszlámtól és a kereszténységtől eltérő monoteista vallást követnek, hisznek a reinkarnációban, és általában zárt közösségeket alkotnak – szintén félnek. Damaszkusz egyik külvárosát és délen néhány települést még mindig drúz fegyveres csapatok irányítanak, nem az új hadsereg. Ez a helyzet már áprilisban tűzharcig fajult közöttük. Bár most hallgatnak a fegyverek, a feszültség továbbra is érezhető.
„Nagyobb biztonságban érezzük magunkat így, hogy mi rendelkezünk saját magunk felett és a mi fiaink tartják a rendet. Meg a fegyvert – mondja Basel Abu Fakr, egy kávézó tulajdonosa Damaszkusz drúz többségű Dzsaramana negyedében. – Most újra jó a helyzet itt, mert mi, a helyiek – drúzok, keresztények, muszlimok, alaviták – összetartottunk. Üzenetünk a kormánynak: bánj velünk jól, mi is jól bánunk veled. De ha rosszul bánsz velünk, bizony visszaütünk.”
A kisebbségek közül a legnehezebb helyzetben az alaviták vannak. Az Aszad család is közülük származott, ők vezették a minisztériumokat és a hadsereget. Emiatt sokan kollektíven őket okolják a rezsim mészárlásaiért és rombolásáért. Március elején betelt a pohár. A főleg alavita lakta nyugati partvidéken összecsapások törtek ki néhány maradék Aszad-párti csapat és az új hadsereg között. A helyzet gyorsan eszkalálódott, amikor fegyveresek tízezrei özönlöttek a térségbe. Közöttük voltak as-Sara korábbi szervezetéből, a HTS-ből érkezők is, de sok más radikális, kétes emberi jogi múlttal rendelkező lázadócsoport is ott volt. Az Aszad-párti erők elleni hajsza hamar az alavita civilek elleni mészárlássá fajult.
„Tizenhárom rokonomat ölték meg egy héten belül
– meséli telefonon egy B.K.-ként bemutatható, Írországban élő szír. – Alaviták voltak, ez volt a bűnük. Mi is örültünk, amikor bukott a rezsim, mi is szenvedtünk alattuk. De ami utána jött, talán még rosszabb.” Megbízható források szerint több mint ezer alavitát öltek meg pár nap alatt, többségük civil volt. As-Sará megígérte, hogy megbünteti a felelősöket, de a Reuters nyomozása szerint csak keveseket vontak felelősségre.
A gyűlölet pedig továbbra is jelen van az Aszad által elnyomott szunnita többségben. „Az alavitáknak nincs vallásuk – mondja Zakaria, egy 24 éves katona, aki négy évig harcolt a HTS oldalán. – Készek voltak mindenkit lemészárolni – keresztényeket, muszlimokat, zsidókat, mindenkit. Hogy lehet ilyenekben megbízni?”
Napi 800 fixszel
Amikor az Aszad-rezsim bukott, sokan arról spekuláltak, vajon Szíria, Irak vagy Líbia sorsára jut-e. Ott Szaddám, illetve Kadhafi bukása csak rövid megkönnyebbülést hozott: a káosz és az erőszak újra eluralkodott. Ma mindkettő bukott állam. Szíria jövője még nyitott kérdés – de a gazdasági helyzet kulcsfontosságú lesz a válaszban.
Bassár el-Aszad hirtelen bukásának számos oka van orosz szövetségesei elfoglaltságától a hadseregen belüli korrupcióig. De ami a felkelők katonai képességénél is jelentősebb volt, az a gazdasági helyzetből adódó demoralizáció. A közkatonák sok esetben alultápláltak voltak és borzasztó körülmények között éltek. A civilek zsarolása és rendszeres kifosztása nemcsak kegyetlenségből fakadt, hanem gyakran túlélési kényszerből is. Üres hassal kevesen voltak hajlandóak harcolni, amikor a lázadók megindították offenzívájukat novemberben.
Az új kormány hasonló problémákkal nézett szembe. Nehéz eléggé hangsúlyozni, hogy a 14 évig tartó polgárháború milyen méretű pusztítást végzett az országban. Ahogy végigutaztam az északi török határtól Szíria déli, jordán határáig, alig találtam olyan települést, amely ne lenne tele szétlőtt házakkal és feltúrt utakkal. Még a fővárosban is, ahol a helyzet a legjobb, naponta mindössze tíz órára kapnak áramot.
A szír font olyan gyenge, hogy hatalmas kötegekben hordják az emberek. Az éttermekben a számlát pénzszámláló géppel hozzák. A szankciók miatt bankártyás fizetés vagy utalás egyszerűen nem létezik.
Damaszkusz Dzsobar nevű negyedében, ahol különösen heves harcok folytak, egy csoport férfi, nő és gyerek botorkál a romok között a 38 fokos tűző napon. „Ez Aszad öröksége – mutatja Szalman, a csoport egyik tagja. Fémhulladékot gyűjtenek, amit aztán eladnak a méhtelepen. – Én idevalósi vagyok, dzsobari. Gyönyörű volt ez a negyed. Most nem maradt semmi – se ház, se infrastruktúra.”
Fejenként naponta nagyjából 800-1000 forintot keresnek ezzel a munkával. És nem is kockázatmentes: a romok alól nagy számban kerülnek elő fel nem robbant rakéták, aknavető lövedékek és gránátok. Ha tudják, ezeket is szétszedik és eladják. Szalman mégis optimista:
„Biztos vagyok benne, hogy a forradalom és as-Sara újra fogja építeni Szíriát.”
A közalkalmazottak fizetését nemrég emelte meg a kormány. 200 százalékkal. Többségük azonban még így is nagyjából annyit keres csak, mint a dzsobari fémhulladékgyűjtők. Ennyi nyilvánvalóan nem elég a megélhetéshez: egy átlagos lakás áramszámlája annyi, mint egy teljes havi fizetés – vagy több. A legtöbb szír családban van legalább egy rokon, aki Németországban, Svédországban vagy valahol máshol nyugaton él, és onnan küld havonta valamennyi eurót. Ugyanakkor a közalkalmazottak alacsony fizetése elkerülhetetlenül magában hordozza annak kockázatát, hogy a korrupció visszatér az állam minden szintjére és szervezetébe.
Szalman optimizmusát azonban sokan osztják, és nem is teljesen alaptalanul. Donald Trump májusban bejelentette, hogy az Egyesült Államok feloldja az összes Szíria elleni amerikai szankciót. Ezek olyan szigorúak voltak, mint az Észak-Koreára vagy Iránra kivetettek – teljesen megbénították a szír gazdaságot és elszigetelték a világkereskedelemtől. Feloldásuk talán a legnagyobb ajándék volt a szíreknek Aszad bukása óta. A kereskedelem újra megindulhat, és a Szíriában befolyást szerezni kívánó szomszédos országok, mint Törökország vagy Szaúd-Arábia, elkezdhetik az újjáépítést.
Trump pálfordulása történelmi pillanat volt. A döntését azután jelentette be, hogy Rijádban szívélyesen kezet rázott as-Sarával, majd „jóképű, kemény fickónak” nevezte. Pár hónappal ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy amerikai elnök így nyilatkozzon egy volt al-Kaida-dzsihádistáról, aki politikai karrierjét amerikai tankok robbantgatásával kezdte Irakban. A berlini fal leomlása után ők voltak a nyugati világ legrettegettebb ellenfelei, aztán mégis: az Egyesült Államok hétfőn hivatalosan is leszedte a HTS-t a terrorista szervezetek listájáról.
Akár elhamarkodott volt Trump döntése, akár nem, a szankciók feloldása esélyt ad a szíreknek az újrakezdésre és az ország újjáépítésére. Kenyér nélkül még a szunnita muszlimoknak is gyorsan fogyna a türelmük az új kormánnyal szemben. Szíriában ugyanis két dologból van sok: éhes, kétségbeesett emberből és fegyverből.
Veszélyes kombináció.
Nyitókép: Zakaria, a 24 éves katona Damaszkusz Dzsobar negyedében 2025. június 26-án (fotó: Thorpe Dániel)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
