„Ha ellenállsz, csak pislognak” – Fideszről és polgári attitűdről az Esti Kornél szerzőivel – Válasz Online
 

„Ha ellenállsz, csak pislognak” – Fideszről és polgári attitűdről az Esti Kornél szerzőivel

Stumpf András
Stumpf András
| 2025.07.07. | Interjú

Elég címmel jelent meg az Esti Kornél új lemeze, s noha a 2006-ban Mezőtúron alakult banda eddig jellemzően az érzelmes, befelé fordulós vonalat erősítette, ezen a kiadványon a párkapcsolati dráma helyét Magyarország állapota vette át. Bodor Áron énekest és Lázár Domokos gitárost, a zenekar szövegíróit kérdeztük a hangsúlyeltolódás okáról. Közben kiderült, szerintük miért nem menthetetlen a vidéki Magyarország, hogy miért utálták a gyurcsányizmust is, valamint, hogy miért szeretnék már, ha Magyar Péter kormányfői döntésein bosszankodhatnának. Felvetődik az is, hogy el kellene tiltani a mai hatalmasokat a közügyek gyakorlásától. Már persze ha lesz egyáltalán jövőre választás és váltás. Interjú.

hirdetes

Az ifjonti világfájdalom és a nagy szerelmi bánatok zenekara mintha hirtelen érzékeny lenne a külvilágra, a magyar valóságra. Jól látjuk?

Bodor Áron: Jól, bár kicsit zavar minket, hogy el lettünk könyvelve magukat nagyon komolyan vevő, szomorú fiúknak, ezért az új lemez záródala félig-meddig marhulás. Ettől még tény, hogy az új album elég sötét lett és erőteljesen közéleti.

Ennek van épp divatja a magyar popzenében.

Bodor: Ha így van is, az, hogy nálunk nem ezért jelent meg a téma, az egészen biztos.

Hát miért?

Bodor: Mondhatnánk, hogy nagy, tudatos döntés eredménye volt ez, de a dolog ennél sokkal természetesebb. A régebbi lemezeinken azért volt hangsúlyos a párkapcsolati dráma, mert akkor az okozott gondot, az igényelt feldolgozást: nem értünk még célba párkapcsolati szinten, a feszültség pedig dalokban talált magának formát.

Most meg, hogy már nős emberek, az a rész pipa, és kitekintettek országra-világra?

Bodor: Nagyjából. Jöttek is először hangok, amikor megnősültünk, hogy na, az Esti Kornél most már szar lesz biztosan, mert csupa boldog meg pozitív dalunk lesz. Nem így lett, csupán annyi változott, hogy

a párkapcsolat számunkra most már nem a probléma, hanem a megoldás. Menekvés azok elől a problémák előtt, amelyek viszont odakint egyre csak nőnek.

Lázár Domokos: A Takarj el című dalunk, amelyhez klip is készült, éppen erről szól. Hogy ezt az az egész posványt, amiben élünk, nem lehetne elviselni, ha nem lenne otthon valaki, aki képes legalább egy kis időre elfeledtetni az egészet.

Van abban a dalban egy sokatmondó szünet. Miért kellett kisípolni a Fideszt?

Lázár: Izgalmasabbnak gondoltuk így, mint kimondva. A Fidesz egy hatalmi attitűd, a kisípolt részbe jövőbeli autokraták is behelyezhetők majd. Meg bocs, de mi azért nem most kezdtük azt, hogy elmondjuk a véleményünket a politikáról akár a színpadon is.

Egyre többen teszik. Majka Csurran-cseppenje például aligha volt elképzelhető öt évvel ezelőtt.

Bodor: Persze, és Majkára már csak azért is érdemes figyelni, mert ő a legjobb közvéleménykutató cégeket is übereli. Pontosabb, mint a Medián. Elképesztő csápja van a néphangulatra. Szóval, ha ő beszól Orbánnak egy dalban, akkor ott tényleg változás van a közhangulatban. Ő ugyanis azzal foglalkozik, amire kereslet van. Amit megéri csinálni.

Az baj?

Bodor: Nem baj, és még csak azt sem lehet mondani a dalára, hogy rossz. Nem rossz. Csak mi nem így dolgozunk. Mi nem mérjük fel a piacot, hogy mi lehetne sikeres. Mi arról beszélünk, ami minket foglalkoztat.

„Ezt érezzük most.” Az Esti Kornélt nagyjából így lehet összefoglalni, ebben a három szóban. Ha tetszik, jó, ha nem, úgy is jó.

Hogyan tudják egyszerre ugyanazt érezni? A dalok szövegét ketten írták az új lemezre.

Bodor: Hasonlóan gondolkodunk. Harcostársak vagyunk.

Lázár: Ez az igazi Harcosok Klubja! Egyébként nekünk a fenti, „majkai” értelemben közéleti dalt írni egyáltalán nem biztos, hogy megéri. Nyilván vannak rajongóink, akiknek nem feltétlenül tetszik ez a változás, amire amúgy inkább használnám a hangsúlyeltolódás kifejezést.

Bodor: Hozzám is jött oda valaki nemrég, hogy nagyon jó az új lemez, de ezt a politika dolgot inkább nem kellene erőltetnünk.

Lázár: Csakhogy nem erőltetjük. 2025 Magyarországán egyszerűen ez jön belőlünk.

Jöhet is, hiszen nem a zenéből élnek kizárólag. Ha csak ez lenne, azért jobban megfontolnák?

Lázár: Azért szerencsére már a zenéből is összejön legalább egy tanári fizetésnyi mindannyiunknak. Ez viszont aligha van veszélyben attól, hogy őszinték vagyunk: fideszes falunapokra eddig sem hívtak minket.

Nem csoda: civilben ön az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek dolgozott.

Lázár: Tavalyig, amikor is vége lett az intézetnek pénzhiány miatt.

Bodor: Nem utalt a Soros!

Lázár: Ahogy mondod. A jogi-politikai elemző munkát, legalábbis, ami az intenzitását illeti, magam mögött hagytam egy időre. Több mint két éve egy borsodi gyerekekkel foglalkozó szervezetnél dolgozom és nagyon szeretem csinálni. Áron meg a kolozsvári magyar operában énekel az Esti Kornél mellett!

Lázár Domokos: „2025 Magyarországán egyszerűen ez jön belőlünk” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Bodor: Bizony, tavaly óta Jézus Krisztust éneklem ott, a legendás rockopera címszerepét, Novák Péter rendezésében. Én tehát Erdélyből, lejben kapom a pénzem. Külföldi pénzt! Közben itthon dalokkal, sőt interjúkkal is formálom a közbeszédet! Ha ősszel mégis megszavazzák a nemrég elhalasztott törvényt, akkor vajon ellehetetleníthető leszek ezért?

Lázár: Jövőre, ha megint nyer a Fidesz, miért is ne?

Bodor: Hát, nem tudom… Nagyon gyávák…

Lázár: Akárhogy is, azért azt hiszem, tényleg fontos lesz a jövő tavaszi választás, már ha tényleg megtartják. Meg persze húszéves lesz az Esti Kornél is, ami ugye szintén történelmi jelentőségű!

Ahogy 2006, az alakulásuk éve is az volt.

Lázár: Kétségkívül. 

Bodor: Utáltuk a gyurcsányizmust is, utáljuk azt is, ami ma van… Sőt! Ami jön, azt is utálni fogjuk!

Ez ám a következetesség!

Lázár: Van azért, amit nem utálunk. A polgári öntudatot például kifejezetten szeretjük. Nem véletlen, hogy bár eddig sosem álltunk be politikai rendezvény mögé, júniusban, a Puzsér-féle polgári ellenállás gyűlése előtt csináltunk egy videót és felhívtuk rá a rajongóink figyelmét. Kimentünk a Kossuth térre egy nappal előtte, hárman eljátszottuk a Takarj el egy részletét… Úgy láttuk, elég jó volt a fogadtatás, több mint 400 ezren megnézték. 

Mi változott, hogy most mégis kampányoltak egy tüntetés mellett?

Lázár: A mindenkori politikusokat és hatalmat nyomni kell afelé civilként, hogy a dolgukat végezzék, amúgy pedig hagyják békén a polgárokat. Emögé az Esti Kornél 2006-ban is beállt volna és 2026-ban is be fog állni.

A polgári attitűd alap kellene, hogy legyen, függetlenül attól, hogy valaki baloldali, liberális vagy konzervatív.

Ez lehet csak közös nevező, viszont erre a közös nevezőre szükség van. És most jelei is mutatkoznak szerencsére. A Puzsér-féle kezdeményezésben is, meg a rekordméretű Pride-ból is ez látható.

Bodor: Puzsérnak teljesen igaza van abban, hogy a politikus nem attól jobb fej nyugaton, mert annyira civilizált, hanem mert a civilek, az emberek figyelik, mit tesz, és a torka közelében tartják a kést. Tényleg ez az egyetlen út, bárki legyen hatalmon. Lehet hatást gyakorolni a Fideszre is: inkább mégsem szavazták meg az ellehetetlenítési törvényt, jól betiltották a Pride-ot, aztán végignézték, hogy minden idők legnagyobb utcai megmozdulása lett belőle… Nagyon fontos élmény ez: akkor tudnak ledarálni, ha hagyod magad. Ha ellenállsz, csak pislognak.

Az, hogy Puzsér felkínálkozott Magyar Péternek anélkül, hogy utóbbi biztosítékot adott volna a polgári demokrácia újjáépítésére, a magukfajta liberális számára nem hiba?

Lázár: Mégis mi lenne biztosíték? Ha írásba adná a demokratikus vállalásait? Vagy kőtáblára vésné fél? Az miért hitelesebb biztosíték, mint hogy szóban egyébként elmondta őket?

Elmondta őket?

Lázár: Én azért a nem kevés szerencsétlenül megfogalmazott állítása mellett azokat is meghallottam, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal helyét sóval hintené be, hogy legfeljebb két cikluson át lehessen valaki miniszterelnök, hogy csatlakozna az Európai Ügyészséghez, meg az olyan mondatait is, hogy a gyülekezés joga mindenkit megillet. Ezek a magamfajta, jogállamért nyünnyögő kis liberális számára fontos állítások. Azt pedig, hogy ha hatalomra kerül, mit fog tenni, senki sem tudja. Magyar Péter szövegeinek 90 százaléka persze nem nekem szól, de baromira örülnék, ha már azon kellene bosszankodnom végre, hogy mit barmolt el már megint kormányfőként.

Legyen vége végre az orbánizmusnak! Az egész felnőtt életünket ebben éltük. Kipróbálnánk végre valami mást.

Bodor: Ahogy új lemezünk címében is fogalmazunk: Elég.

„Ez az igazi Harcosok Klubja!” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Akkor ez személyes ellenszenv, Orbán-fóbia? Mindegy mi jön, csak legyen végre más?

Lázár: Dehogy személyes. Egyszerűen arról van szó, hogy rosszabb nem nagyon tud lenni. Legalábbis nehéz elképzelni. Magyar Péter személyisége, amennyire megismerhettük eddig, sok jót nem ígér, ugyanakkor belátható időn belül sem taktikailag, sem stratégiailag nem érné meg neki újabb autokráciaépítéssel próbálkozni. De tegyük fel, megpróbálkozik vele. Mégis mit veszíthetünk? Mit tesz? Netán betiltja a Pride-ot? Esetleg vegzálja a sajtót és a civileket? Netán kiszolgálja Putyint? Nem költ az egészségügyre, az iskolákra, a gyerekvédelemre, meg a MÁV-ra? Hát ebben élünk nyakig, ezt fokozni még hova lehet? Ez már tényleg egy teljesen „leszedált ország”, lejjebb talán már nem is tud zuhanni.

Bodor: Elvileg tudna azért, de ahhoz tényleg gyávák az urak. A Pride előtt beszélgettünk is erről a turnébuszban. Hogy mi lesz. Szétverik, nem verik… Ügyesen megtippeltük előre, hogy csak a szájkarate megy nekik, de nem lesz rendőri erőszak.

Ez gyávaság? Nem inkább azért nem volt, mert 2006 miatt identitáseleme a Fidesznek, hogy alattuk nem lehet?

Lázár: Biztosan benne van ez is, de nem kizárólag. Talán nem hullott darabokra a fideszes identitás az elmúlt években? Nem semmisültek meg alapelemei Kaletával, Novák Katalinnal, Putyinnal? A román elnökválasztással, Simion támogatásával? Dehogynem. Utóbbi esettel minden korábbinál jobban láthatóvá vált, hogy mi nem érdekli valójában Orbán Viktort: a magyarok, a magyar nemzet – amelyre annyit hivatkozik.

Bodor:

„Látod, apa, győztes vagyok, szeretnek, látod, mennyire szeretnek???!!!” Meggyőződésem, hogy ez érdekli, ez mozgatja. Egy rakás trauma.

Vidéki gyökerű zenekar az önöké, hát hadd érdeklődjünk: bejöhet az ukrángyűlöletre és buzizásra alapozó Fidesz-stratégia?

Lázár: Szerintem hajlamosak vagyunk lesajnálni Budapestet, amikor folyton arról megy a beszéd, hogy minden a falvakban dől el.

Többen élnek ott.

Lázár: Jó, de ha Budapesten azt mondják, hogy igenis lesz Pride és kimegy két-háromszázezer ember a tiltás ellenére, akkor a vidék kaszára-kapára kap és feljön szétverni a megmozdulást? Nem ezt láttuk. Sokkal inkább azt, hogy vidékről is érkeztek emberek a Pride-ra szép számmal, mert azt azért senki sem szereti, ha megtiltják neki, hogy kimenjen az utcára. A zenekarral rengeteget játszunk vidéken, a 15-20 ezres városokba is elmegyünk. Egyáltalán nem ostobák az ott élő emberek sem. Nekünk nem az a tapasztalatunk, hogy menthetetlen a vidéki Magyarország. Csomóan szenvednek persze attól például az alföldi kisvárosokban, hogy kevesen vannak, akik merik hallatni a hangjukat, de szerencsére mindenhol vannak mostanra azért ilyen bátor emberek is. Hülyeség tehát annyira szembeállítani a vidéket és a fővárost, amennyire az most divat.

Inkább a függőségi viszonyok miatt szokás azt mondani, hogy menthetetlen a helyzet.

Lázár: Pedig nem az. Én ugye Mezőtúron nőttem fel, ott is volt „földesúr”, aki rengeteg embernek adott munkát és a Fideszhez húzott – hiszen az volt az érdeke, hogy megtarthassa a földjeit. Amelyeket egyébként így is elvettek tőle aztán NER-es körök. Nem volt rossz ember. Csak alkalmazkodott a valósághoz. Akik a vidéki vállalkozók közül fideszesek, ugyanilyenek. Nem elvakult hordaként kell elképzelni őket. Nem fognak a Fidesz mellé állni és traktorokkal jönni a fővárosba.

A Harcosok Klubja nem létezik. Kamu.

Bodor: Ne is létezzen. Teljesen rendben van, amit Magyar Péter mond, hogy most nincs jobb és nincs bal, nincs város, nincs falu…

Csak magyar!

Bodor: Még ilyen nemzetieskedésbe sem kell elvinni. Emberek vannak, létező emberek, saját véleménnyel, érdekekkel.

Romániában játszik, aztán már nem is kell a nemzetieskedés?

Bodor: Elgondolkodtató, hogy Kolozsvár Budapestnél is nyugat-európaibb ma már. Nagyon jó fej románokkal találkoztam ott. Ha látják, hogy magyar vagy, de tört románsággal köszönöd meg a kaját az étteremben, elolvadnak és nagyon hálásak érte. Azok a románok, akik találkoznak magyarokkal, nem utálnak minket. Mentünk a társulattal Bukarestbe is, és még ott sem volt gond abból, hogy magyar vagyok. Egyébként döbbenetes, de Bukarestben is tükörsimák az utak. Mindig azután kell gyakrabban megállni, ha átérünk Magyarországra. Akkor azért ráz a kocsi rendesen.

Bodor Áron: „Elgondolkodtató, hogy Kolozsvár Budapestnél is nyugat-európaibb ma már” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Az erdélyi mandátumokat viszont nem a kolozsvári magyarok fogják eldönteni, hanem a Székelyföld – kijön majd megint a 90 százalékos Fidesz-többség?

Lázár: Hát igen, azért sem fogom tudni hibáztatni a székelyeket. Ami anno azon a népszavazáson történt, az olyan mély sebet ütött… Az bűn volt. És borzasztó, hogy az a baloldalra meg a liberálisokra ráégett. Egyúttal

csodálatos, hogy Gyurcsány Ferenc végre eltakarodott a közéletből. Már ha igaz.

Még mindig nem merem teljesen elhinni. Amikor viszont elhiszem, reményt látok rá, hogy Orbán is eltakarodik nemsokára.

Látják maguk előtt, ahogy Orbán Viktor átadja a hatalmat Magyar Péternek?

Bodor: Simán. Harmadszorra is elmondom: gyávák ahhoz, hogy igazán keménykedjenek.

Lázár: Tényleg így látod? Én azért nem egészen. Egyszerűen nem látom magam előtt a kérdésben vázolt pillanatot, Orbánt, amint beül ellenzékbe, kisebbségbe…

Bodor: Majd nyalogatja a sebeit egy darabig, visszavonul a luxusbirtokára, aztán visszajön.

Lázár: Na, ez az, amit nem szabad hagyni. Már ha lesz itt változás.

Már hogy visszajöhessenek?

Lázár: Igen.

A demokrácia márpedig ilyen műfaj.

Lázár: Ha lenne független ügyészség és bíróság, ezeket az embereket nem volna nehéz eltiltani a közügyek gyakorlásától.

Bodor: Ebben meg én nem hiszek. Minden le van papírozva. Jogászkodó autokrácia ez.

Lázár: A saját jogszabályaik szerint persze minden legális, csak éppen a jogszabályaik nem azok. Lenne itt mozgástér. Lehet persze, hogy az lesz, amit Áron mond, de az is, hogy olyan mértékben torzult a személyiségük, hogy nem adják át a hatalmat.

Maradnak itthon akkor is?

Bodor: Szeretnénk. Itt van a családunk, itt vannak a barátaink… Mondjuk utóbbi egyre kevésbé igaz. Van is erről egy dal az új lemezen.

Lázár: Nekem például Mezőtúron nem maradt egyetlen barátom sem, mindenki Budapesten vagy külföldön él már.

Bodor: Megfordult a mi fejünkben is: lehet, hogy a határ túloldalára kell majd költöznünk. Interjút mondjuk akkor is könnyedén tudunk majd adni a Válasznak: ne nagyon legyenek kétségeink, hogy a magyar sajtó is csak külföldről tud majd működni, ha 2026 véletlenül újabb Fidesz-kétharmadot hoz. Ha nem éreznek ellenállást, képesek bármire.

„Itt van a családunk, itt vannak a barátaink… Mondjuk utóbbi egyre kevésbé igaz” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Üldözési mánia?

Lázár: Esterházy Péter elég jól foglalta össze a kelet-európai paranoia lényegét: az ember azt képzeli, üldözik – és tényleg üldözik. Ameddig viszont nem szednek le minket a színpadról, itt leszünk. Magyarok vagyunk, mégis hol a fenében akarnánk élni, ha nem Magyarországon?

Bodor: Nem vagyok paranoid, csak azt mondtam, ha módjuk lesz rá, megteszik. Szerintem viszont nem lesz módjuk leszedni a színpadról már senkit sem. Pillanatnyilag elég optimista vagyok.

Miért?

Bodor: Valójában 2010-ben és az azt követő összes választáson is a józan paraszti eszére hallgatott a magyar nép. Volt gazdasági növekedés, az ellenzék meg olyan volt, amilyen… A többség tehát azt mondta: ha nem is tökéletes, de akkor maradjon ez. 2026-ból viszont a józan paraszti ész alapján sem jöhet ki a Fidesz győztesen. A klientúrát leszámítva a változás most egyszerűen jobban megéri mindenkinek.


Nyitókép: Lázár Domokos és Bodor Áron a Vénégy Fesztiválon Nagymaroson 2025. július 4-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#Bodor Áron#Esti Kornél#kultúra#Lázár Domokos#Magyar Péter#politika#zene