„Ilyen alapon az úrnapi körmenetet is be lehet tiltani” – katolikus szemmel a Pride-balhéról
Nemcsak Bese Gergő jó példa a homoszexualitással kapcsolatos kétszínűségre, az kormányzati szinten is megfigyelhető – hívja fel a figyelmünket Heidl György egy 2014-es EU-s szavazásra a jelenlegi Pride-betiltás tükrében. A filozófiatörténész egyetemi tanár, a pécsi bölcsészkar volt dékánja mélyen hívő katolikusként mutat rá a tiltás abszurditására, amelynek alapja meglátása szerint szellemében sem keresztény – igaz, ez nem lepi meg Heidlt, aki további példákat is sorol, amikor a magának teológiai alapzatot ácsoló Orbán-kormány tanításellenes álláspontot képvisel. A tőle függésben lévő magyar egyházak segítségével ráadásul. Noha a Lovasi Andrással zenészként is újra aktív tudós a kilencvenes években azt hitte, az SZDSZ-t nem lehet alulmúlni, mára a Fidesz és a KDNP bőven az egykori liberálisok szintje alá süllyedt a szemében. Nagyinterjú a betiltott Pride elé.
– Pécsen hagyománya van a Pride-nak. A katolikus értelmiségi helyi egyetemi tanár gyerekei láttak már ilyet?
– Az egyik lányom Pécsen él, gyógypedagógus, rendkívül érzékeny a kisebbségek helyzetére, és mivel ez a kisebbség is a támadások kereszttüzébe került Magyarországon, elment ő is felvonulni. A férjével meg a kisunokámmal együtt, akit ott tologattak a babakocsiban.
– Akkor ezek szerint most már a lánya, a veje és az unokája is meleg.
– Nem hinném.
– Hát hiszen a gyerekeket azért kell védeni a melegek látványától, mert attól rögtön azzá válnak ők is!
– A törvényből ki lehet olvasni akár ezt is, de nem világos, pontosan mire gondolt a törvényalkotó. A Pride betiltását előidéző gyülekezésitörvény-módosítás a 13/A paragrafusban kimondja, hogy a gyermekeknek „a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz” joguk van. Ezzel aligha vitatkozna bárki. Ugyanitt kimondják, hogy olyan gyűlés tilos, amely veszélyeztetné ezen gyerekjogokat.
– És mi az konkrétan, ami veszélyezteti ezeket?
– Ekkor utalnak vissza a gyermekvédelmi törvény 6. paragrafusára. Amelyben az szerepel, hogy „a gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez”. Itt értelmi fejlődés szerepel, a gyülekezési törvényben pedig szellemi – nem tudom, miért nem sikerült ezt koherensen kezelnie a törvényalkotónak, de mindegy, ez apróság, alapvetően ugyanaz a szöveg, ami a gyülekezési törvényben is szerepel. Ez viszont kiegészül a 6/A-paragrafussal, amely kimondja, hogy „e törvényben foglalt célok és gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.
– Ezért lehet betiltani a Pride-ot akkor is, ha semmi felháborító, öncélú vagy pornográf nem történik ott – merthogy a homoszexualitásnak csupán a megjelenítése is törvénybe ütközik.
– Így van. Az intézkedésnek ez a része viszont a törvényszöveg szerint is egyértelműen egy célnak van alárendelve: annak, hogy a gyerek szellemi, testi, erkölcsi fejlődését biztosítsuk.
– Valóban, de mire akar ezzel kilyukadni?
– A lényegre. Arra, hogy ez alapján a gyülekezési jogot tovább is lehet korlátozni. Elég tág fogalom ugyanis a gyermek „testi, szellemi, érzelmi és erkölcsi fejlődése” és annak veszélyeztetése.
– Mi lehet még veszélyben a Pride-on túl?
– Gyakorlatilag bármi, de katolikusként nekem az úrnapi körmenet ugrott be elsőként.
– Az hogy jön ide?
– Az Úrnapját a katolikus egyházban a pünkösd utáni második héten ünneplik, középpontjában az eucharisztia tisztelete áll, amely a katolikus hagyomány szerint valóságos jelenlét, Krisztus teste és vére az oltáriszentségben. Az egyház az ünnep részeként körmeneteket tart közterületeken, mint húsvétkor. Nem tartalmában akarom a Pride-hoz hasonlítani, félreértés ne essék, de a törvényi szabályozás alapján könnyedén be lehetne tiltani ezt is.
– Milyen alapon?
– A magyar református egyház alapvető hittételeit tartalmazó dokumentumában, a Heidelbergi Kátéban az áll, hogy a „pápista mise kárhozatos bálványimádás”. Noha 2012-ben volt zsinati vita arról, hogy az új fordításban ezt a pontot, a 80. kérdést legalább meg kellene jegyzetelni, elmondva, hogy ez az eredeti szövegben nem is szerepelt, csak III. Frigyes pfalzi választófejedelem nyomására került bele, a zsinat nagy többséggel még ennyi betoldást sem engedett. Eszerint sokan úgy vélik, hogy az úrnapi körmeneten, közterületen kárhozatos bálványimádás valósul meg, és hát mi lehetne egy gyerek számára károsabb, mint maga a kárhozat? Az örök kárhozatot hozó gyakorlat propagálása veszélyesebb a lelki, szellemi, érzelmi épségre, mint egy Pride-felvonulás.
– Tényleg! Csinálják a katolikusok a négy fal között!
– Elviccelhetjük, de ez alapján a törvény alapján tényleg előállhatna akár ez a helyzet is, ahogyan sok más esetre is alkalmazható. Ami csupán a törvény abszurditását mutatja.
– Hát ha még hozzávesszük, hogy Bese „atyák” meneteltek ilyen körmeneteken…
– Megint elvicceli.
– Szó sincs róla. Önt nem lepte meg, hogy miközben nyomta a homoszexualitást elítélő szövegeket a kormány sztárpapjaként, egyszerre több férfival szeretett közösülni?
– Nem lepett meg. Már Hodász András története sem…
– Ő mondjuk papként nem szegte meg a fogadalmát, és önként távozott, nem lelepleződés vagy botrány miatt.
– Ez így van. A hasonlóságot csak abban látom, hogy mindketten nagyon kifelé éltek, nagyon szerettek szerepelni. Azoknál a papoknál, akik folyton lájkokra, külső megerősítésekre számítanak, a tapasztalataim szerint van valami identitászavar.
A képmutatásra viszont a homoszexualitás témájával kapcsolatban egyáltalán nem csupán Bese Gergőt lehet felhozni példaként: a kormánypártok háza táján is akad ilyen.
– Szájer József?
– Nem úgy, ahogy gondolják, de igen.
– Tényleg az eresz jutott eszünkbe.
– Nekem nem.
– Önnek mi?
– Egy 2014-es szavazás az Európai Parlamentben annak a folyamatnak az elindításáról, amelynek a magyar kormány most oly’ keményen ellenáll: az LMBTQ-jogok népszerűsítéséről az unióban. Ez volt az úgynevezett Lunacek-jelentés. A Néppárt többsége, amelynek a Fidesz akkor tagja volt, nem támogatta. Még bizony Manfred Weber is ellene szavazott. Ugyanakkor a jegyzőkönyv szerint a fideszes EP-képviselők közül hatan tartózkodtak, tehát nem szavaztak ellene, ketten pedig egyenesen megszavazták: Járóka Lívia, valamint az akkoriban legfontosabb európai parlamenti fideszes, a mostanság közéletileg reaktivált Szájer József.
Megszavazni a „melegpropagandát” az unióban, aztán hazai törvényekben keményen fellépni ellene: nem mindennapi példája ez a kétszínűségnek.
– A már hivatkozott, gyermekvédelminek nevezett törvény ráadásul állapotért mond embereket gyerekek szeme elé nem valónak. Nem valamely cselekedetüket, viselkedésüket ítéli gusztustalannak, károsnak, hanem egyszerűen azt, akik. Ez keresztényi szemmel rendben van?
– Nincs, de olyan nagyon azért ne lepődjünk meg, hogy ennek a rezsimnek a törvényei és szlogenjei nincsenek összhangban a keresztény tanítással. Ott volt rögtön a „munkaalapú társadalom” eszménye, amiből sok minden következett. A katolikus egyház társadalmi tanítása nem a munkát, hanem az emberi személyt helyezi a középpontba: ugyanolyan emberi méltósága van annak is, aki nem munkaképes. Ráadásul nem tesz különbséget nemek alapján.
– Persze, hiszen „a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja”. Ezt olvastuk legalábbis egy minden egyház által aláírt nyilatkozatban.
– Az a nyilatkozat különösen fájdalmas volt. Nyilvánvalóan politikai nyomásra született, mert teljesen szembemegy a Biblia tanításával. Aszerint az ember méltósága abból fakad, hogy Isten a saját képmására alkotta meg őt férfinak és nőnek. Nem pedig a házasságból. Az mindenesetre látszik, hogy a kormány igyekszik szakrális, teológiai alapot adni a tevékenységének: például állandósították a közbeszédben a „Karmelita” kifejezést, amely így, elveszítve eredeti biblikus és monasztikus jelentését, az orbáni hatalomgyakorlás jelképe lett, és ezért lejáratódott.
– Hogy írhatták alá az egyháziak az említett nyilatkozatot, ha egyszer az tanításellenes?
– A teljes anyagi függés, amelybe kerültek, és amelyből képtelenek kitörni, számomra elégséges magyarázat. Emellett persze megvannak a pártszimpátiák az egyházi vezetők körében is. A tudomány emberei azért még fel-felszólalnak, mint legutóbb az alkotmány módosítása kapcsán, amely szerint „az ember vagy férfi, vagy nő” – hogy hát ez azért mégsem ennyire egyszerű.
– Vannak, akik születési rendellenesség miatt fél lábbal születnek, ám ettől még az embernek két lába van alapesetben.
– Igen, de ha azt mondjuk, hogy az ember kétlábú, akkor kizárjuk az emberek közül azokat, akiknek csak egy van vagy egy se.
Az alaptörvény most éppen ezt teszi, csak nem lábakkal. Ez vele a gond – keresztényi szempontból is. Hiszen nem egyértelmű. Értelmezhető úgy, hogy egyszerűen létállapotuk miatt zár ki embereket az ember fogalmából. Akkor változik meg az egész kontextusa, amikor a politika ebből definíciót gyárt és politikai cselekvést rendel hozzá. Amelynek a célja nem más, mint hogy legyen a „normális” többség, amelyet a politikus megvéd a „veszélyes” kisebbségtől.
– Nem veszélyes?
– Nyilván nem fordul meg senkinek a szexuális orientációja csupán attól, ha látja, hogy vannak másmilyen orientációk is. Pécsen ráadásul kifejezetten békés menet volt a Pride, meztelen férfiak sem ugrabugráltak ott, sőt, sokan tolták babakocsiban a gyereküket, nem csak a lányomék. Amihez egyébként most már nincs joga a magyar szülőnek: nem dönthet úgy, hogy elviszi a gyerekét ilyen rendezvényre, hiszen a törvényhozó jobban tudja, mi kell az ő gyerekének, mint ő maga. Minél jobban ütik ezt a közösséget, annál többen vesznek részt ilyen demonstrációkon, az eredetileg szubkulturális menet pedig átalakul egyfajta általános rendszerellenes kiállássá. Amikor indult, sok szélsőséges elemet láttam a Pride-ról olvasott beszámolókban. A külföldiekről szólókban csakúgy, mint a budapesti esetében. Erre volt egy ellenreakció, ami érthető. De még az extrémitásra sem a betiltás a megoldás. Azt nyugodtan lehet mondani, hogy közszeméremsértést senki se kövessen el, a meztelenül az utcán vonaglókat lehet igazoltatni, bírságolni, kiemelni. De hogy ezért egy egész rendezvényt betiltsanak, ráadásul előre feltételezve, mi lesz majd ott, s hogy emiatt így korlátozzanak egy alapjogot …
Ilyen alapon tényleg be lehet tiltani az úrnapi körmenetet, a Békemenetet, meg bármit is.
– Nem felelős ezért részben az egyháza? Miért függött rá a katolicizmus ennyire a homoszexualitás kérdéskörére, miközben egy sor törvényt nem vesznek komolyan hívők sem? A feleselő gyerekük sem lakol halállal, pedig az is elő van írva a Bibliában.
– A katolikus egyház szexuáletikai tanításának nem csupán a Biblia a forrása, hanem az antik filozófia is, az a hagyomány amely szerint az azonos neműek közötti szexuális aktus természetellenes. A sztoikusok a természetességet tették meg tanításuk központi elemének, s a házasságot mint természetes állapotot filozófushoz méltó életformának tartották, amely egyben szükséges a közösség létezésének fenntartásához. A természetellenesség-fogalom és ez a hozzáállás Pál apostol tanításában is megjelenik, és így a sztoikus eszmékkel együtt meghatározta a keresztény szexuáletikát. Fontos azonban, hogy a homoszexuális irányultságot sem ő, sem a sztoikusok, sem az egyház nem tekintette és nem tekinti erkölcsi kategóriának. A katolikusok katekizmusa a hajlamra annyit mond, hogy az objektíve rendezetlen. Nem azt, hogy bűn.
– A mindenható „rendezetlen” hajlamot teremt? Miért?
– A teológia szerint a rendezetlenség nem eredendő állapot, hanem a bűneset következménye. A homoszexuális hajlamról a katolikus egyház azt tanítja, hogy az okait nem ismerjük, vagyis erről semmilyen erkölcsi ítéletet nem lehet hozni. Sokféle rendezetlen hajlammal születünk, és ezek között nem is lehet egyenlőségjelet tenni. Csak a szabadakarati döntések, cselekvések és mulasztások eshetnek erkölcsi megítélés alá. Arról van tanítás, hogy mit kezdjünk a hajlamainkkal, beleértve a rendezetlennek mondottakat is, tudniillik, hogy az utóbbiakat ne élje ki az ember.
– Azért az elég kemény, hogy beleszeretsz valakibe, de ne próbálj vele kapcsolatba lépni, együtt lenni, mert az már bűn…
– A katolikus tanítás nyilván a katolikus hívekre vonatkozik, de valóban elég szigorú. Úgy lehet összefoglalni, hogy „legyetek tökéletesek!” Hát ez nem nagyon szokott menni. Az egyház tagjai sem mindig tartják be az előírásokat. Elég sok kérdésben és elég nagy számban nem tesszük. Egyáltalán nem csak a homoszexualitás tartozik ide: sem a fogamzásgátlás, sem a házasság előtti szex tilalmát nem szokás betartani például. Ettől még a tanítás nem változik – amit én egyébként szeretek, mert ha meggyőződtem a tanítás igazságáról és felszabadító erejéről, akkor nem az életemhez szabom a tanítást, hanem az életemet próbálom a tanításhoz alakítani. Még ha ez nem mindig vagy egyáltalán nem sikerül is.
– Ez a „rendezetlenségtan” az oka, hogy a melegházasság katolikusok számára soha nem lesz elfogadható?
– A katolikus egyház tanítása erről a témáról természetjogi alapra épül, és ezért meggyőződése szerint általános érvényű. Abból indul ki, hogy a házasság fogalma mindig férfi és nő kapcsolatát jelentette. Ez a görög antikvitásban is így volt, pedig ott egyes poliszokban elfogadott volt az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat, igaz, szabályozott formában, idősebb férfi és fiatal fiú között, amelytől ha eltért valaki – például ha a fiú pénzt fogadott el a szexért, vagy váltogatta a partnereit –, elveszítette a polgárjogát, hiszen aki nem tud uralkodni a saját testén, az nem tud igazságos döntéseket hozni mások testéről sem, végső soron az állam testéről. Olyan volt és van különféle kultúrákban, hogy több férfi és egy nő, vagy több nő és egy férfi kapcsolata házasságnak minősül, de a 20. század végéig mindig, mindenütt férfi-nő kapcsolatára vonatkozott ez a fogalom. Hogy kiterjesztették azonos neműekre is, az teljesen új fejlemény, az új évezred hajnalán a hollandok vezették be először jogi értelemben.
– Az is teljesen új, hogy egyenrangú párkapcsolatban élnek együtt azonos nemű, felnőtt emberek. Ebből viszont nem az következik, hogy – mivel korábban ilyenek nem léteztek – nem is az ilyen kapcsolatokat minősíti bűnösnek a szentírás vagy az antikvitás?
– Az biztos, hogy korábban azonos neműek kapcsolatát sehol nem ismerték el házasságként, és fel sem merült ilyen igény. Szerintem ez a fogalom önellentmondás. Olyasmi, mint a négyszögletű kerek erdő. Konzervatívként inkább tiszteletben tartanám többezer év hagyományát, és a házasság fogalmát megtartanám férfi és nő bizonyos típusú kapcsolatára. Ha az alapfogalmainkat olyasmire is használjuk, amire eddig nem, akkor megnyitunk egy sor új lehetőséget, amit már nem biztos, hogy tényleg akarunk. Miért ne lehetne akkor mondjuk három vagy négy férfi kapcsolata is házasság? Vagy három nő és négy férfi kapcsolata?
– Az miért lenne baj? Mi kára származna belőle önnek, az ön hagyományos házasságának?
– Persze, így is hozzá lehet állni. A 2. században élt szatíraírónak, Lukianosznak van egy Szerelmeskedések című dialógusa. Azon megy a vita benne, hogy melyik a magasabb rendű kapcsolat. Az egyik fél elismeri, hogy a homoszexuális együttlét ugyan eltérés a természetestől, de úgy érvel, hogy az eltérés nem biztos, hogy rossz: a kultúránk is sorozatosan eltér tőle. Lehet élni kenyéren és vízen, de azért csak megsütjük a hagymás rostélyost, ha megtehetjük – mondhatnánk. Kulturális változás tehát van, amely megváltoztathat alapintézményeket is. Én ezt nem így gondolom. Szerintem a kultúrát nem érdemes elszakítani a természetes alapjaitól, hiszen maga a kultusz szó is valaminek a megművelését jelenti. Mégpedig a természettől adottnak a megművelését vagy kiművelését.
– De hogyan lehet mégis természetellenesnek hívni egy jelenséget, amely jelen van a természetben? Nemcsak az embernél, de az állatvilágban is.
– A katolikus egyház, amint említettem, a homoszexuális hajlamról nem mondja, hogy természetellenes, hanem azt, hogy „rendezetlen” – inordinata. Az embert pedig megkülönbözteti az állatvilágtól a döntési szabadsága, az, hogy mit kezd a hajlamaival. Itt lép be a szabályozás a közösség részéről. Én személyesen ezt a tanítást helyesnek tartom, de azt is mondom, hogy állam és egyház szétválasztása üdvös folyamat volt.
Az egyháznak egyszerűen el kell fogadnia, hogy a társadalom dönthet úgy: azonos jogokat biztosít az azonos neműek együttélésének is, noha ez nincs összhangban a saját tanításával.
Az egyház nem uralhatja a társadalmat, csak szolgálhatja, és ma már nem erőltetheti rá a tanítását másokra. Ebben nem a feudális, hanem a korai, a konstantini fordulat előtti egyház példáját érdemes követni, ahol a vértanúságig menő kitartás a hitben, az erkölcsi tisztaság, az egymás iránti szeretet, az irgalmas cselekedetek hatásos példát mutattak a krisztushívők környezete számára. A tanítást pedig ma is érdemes megfontoltan, vitákra készen, megfelelő háttértudással képviselni, még ha végül a gyakorlatban más folyamatok érvényesülnek is, mint szeretnénk.
– Ma az állam nem biztosít azonos jogokat: házasság nekik nincs, gyerekek örökbefogadása is tilos azonos nemű párok számára, de még egyedülállók számára is miniszteri engedélyhez kötötték azt. Ennek végső soron akkor örül?
– Ezek olyan viták, amelyeket le lehetne és le kellene folytatni. Lehetőség azonban erre most nincs, hiszen a politika egy-egy elemet kiragadva a saját érdekeinek megfelelően manipulálja az emberek döntéseit. Ráadásul a hatalom emberei mindeközben a kereszténységre hivatkoznak, ami nem tesz jót sem a kereszténységnek, sem az intézményes egyházaknak, sem a társadalomnak. Ilyen kérdésekről pedig valóban lehetne népszavazást tartani ahelyett, hogy Ukrajna vagy egy évtizedig amúgy sem esedékes EU-csatlakozása ellen hergelik az embereket kormányzati kérdőívekkel, videókkal meg plakátokkal. Meg lehetne kérdezni minket hivatalos népszavazáson: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát házasságként ismerje el, ily módon a heteroszexuális házasokéval azonos jogokat biztosítva nekik?” Ez valódi kérdés, amire biztosan jelentős számban érkeznének eltérő válaszok.
– A Pride tartalmilag ilyesmikről is szól, amúgy meg egy karnevál. Utóbbi egyébként maskaráival és helyenkénti extremitásával nem mélyen európai hagyomány?
– Részben az, hiszen már a görögöknek is volt Dionüszosz-ünnepük, a rómaiaknál is voltak szaturnáliák, amikor felborult a normalitás, megfordult az úr–szolga-viszony, a kicsapongás és a mértéktelenség uralkodott, a középkori keresztény Európában meg a nagyböjt előtti karnevál valamelyest hasonló. A különbség is feltűnő azonban: ezek az ünnepek az egész társadalom ünnepei voltak, mindenki részt vett rajtuk. Természetes ösztöne minden közösségnek, hogy kieressze a fáradt gőzt és, hogy visszataláljon valamiféle mércéhez. A Pride viszont nem ilyen. Nem általános ünnep, hanem egy kisebbség, egy szubkultúra felvonulása. Ez azért nagy különbség.
– Viszont már itthon is hagyomány: az idei Budapesten már a harmincadik lesz, ha jogilag trükközött formában valósul is meg.
– Ami megint csak felveti a kérdést, hogy miért kellett betiltani.
Ha volt már huszonkilenc ilyen menet és nem rontotta meg a gyerekeinket, akkor éppen ez, a harmincadik fogja?
Ráadásul: ha valami közelebb hozza a gyerekeket a Pride-hoz, az éppen ez a pedagógiailag is teljesen elhibázott törvény, amelyre hivatkozva betiltották azt. Amiatt a törvény miatt fóliáznak könyveket is, amiatt nem lehet megjeleníteni ilyen tartalmat 18 év alattiak számára sem. Márpedig a gyereknek mindig az az érdekes, ami tilos. Emlékszem, a szocializmusban gyerekként én is titokban mutogattam a barátaimnak a képes Bibliát a biciklitárolóban. Most mit fognak mutogatni a gyerekek egymásnak? Arról nem is beszélve, hogy a mobiljukon három kattintással bármit megtalálnak, úgyhogy az egész tiltósdinak még értelme sincs. Napnál világosabb, hogy nem valós probléma megoldása a cél, hanem a politikai haszonszerzés – akár olyan áron, hogy kreálnak korábban nem létező problémákat.
– Ha a kormány hülyeséget csinál, az ellenzék általában rámutat erre és felveszi az ellentétes pozíciót. Magyar Péter azonban inkább kerülni igyekszik mind a Pride, mind Ukrajna kérdéskörét. Ilyen ország lettünk, ahol senki sem engedheti meg magának az igazmondás luxusát, ha a politikában sikert akar?
– Úgy fest. Az egyik opció a permanens hazudozás, a másik, hogy nem szólalsz meg. Magyar Péter az első ellenzéki vezető, aki képes ezt professzionálisan csinálni, és noha a hazudozásba nem áll bele, inkább csöndben marad olyan kérdésekben, amelyekben taktikai okokból nem éri meg hangosan megszólalnia. Mivel sokfélék a támogatói, ha sikerül legyőznie ezt a rendszert, egy idő után visszatérhet majd a színesebb politikai paletta is a maga őszinte mondataival. Egy olyan, sokszínű politika, amely nekünk 1990 után teljesen természetes volt. Léteztek ideológiai pártok, amelyek vállalták a véleményüket, amelyeket lehetett támogatni vagy utálni. Én például nem kedveltem az SZDSZ-t. Úgy éreztem, az általuk képviselt pökhendiség a politika alja.
Nem hittem volna akkoriban, hogy egyszer majd bőven alulmúlja őket a Fidesz. A Fideszt meg a KDNP.
– Szóval az a legalja? A KDNP?
– Soha nem méretik meg magukat, érzékelhetetlen társadalmi támogatottsággal képmutatóskodnak és szolgálnak ki bármilyen káros politikai döntést, miközben folyamatosan visszaélnek a keresztény névvel és a kereszténydemokrácia hagyományával. Utóbbi egyébként nekem családi örökségem: anyai nagyapám Barankovics István Demokrata Néppártjának országgyűlési képviselője volt.
– Legalább felértékelődött a keresztény értelmiségi szerepe: ön például, ha úgy vesszük, egyháza vezetése és Magyar Péter helyett is aláírta az Ukrajna melletti kiállásra felszólító nyílt levelet!
– Úgy tűnik, a jelenlegi politikai klímában sem Magyar Péter, sem a magyar egyházak vezetői nem engedhetik meg maguknak, hogy tisztán, egyenesen beszéljenek minden témáról a nyilvánosságban. A világegyház mindeközben egészen másként reagál Ukrajna kérdésére. Bár vannak a magyar püspökök közt is, akik megszólalnak. Ilyen Kiss-Rigó László, aki elmegy sok katolikus számára visszatetsző politikai rendezvényekre is, amilyen mondjuk a CPAC, és megáldja ott a résztvevőket, és egyébként is minden közéleti megnyilvánulásával szolgai módon támogatja a jelenlegi rezsimet, amelynek anyagi értelemben is haszonélvezője. Német László viszont, aki belgrádi érsekként nem függ a magyar kormánytól, képes pártpolitikákon felülemelkedve képviselni azt, amit Ferenc és Leó pápa is képvisel, és ami az én szememben a valóban hiteles keresztény hozzáállás.
– Ferenc pápát azért jól használta a magyar kormány a saját érdekeinek megfelelően: csak két békepárti állam van, Magyarország és a Vatikán, Ferenc pápával fotózkodtak Budapesten…
– Nem hiszem, hogy Ferenc pápa tudatosan hajtotta volna a malmukra a vizet. Az ő döntései belülről fakadtak, a saját tapasztalataiból. A nyomor megtapasztalása volt az alapja annak az emberekhez való közelségnek, amely mindig jellemezte, és amely kevéssé jellemzi a magyar katolikus egyházat. Az alapvetően máig feudális, hierarchikus és távolságtartó – persze vannak kivételek néhány közvetlen, mélyen hívő, nagyszerű főpapnak köszönhetően. A magyar katolikus egyház a saját döntése értelmében nem politizál hivatalosan. Ez nem is volna egészségtelen, ha vitás politikai kérdésekben a keresztény értelmiség megszólalna, és legalább a háttérben kapnának visszajelzést az egyházi méltóságoktól, hogy köszönjük szépen, ez így rendben van. Ez viszont, ezért vagy azért, nincs. Semmilyen belső párbeszéd nem létezik, nincs valódi hatása egy keresztény értelmiséginek.
– Ez nem az ön felelőssége, exdékán úr?
– Kiérdemesült dékán egy egykor még állami, időközben azonban privatizált egyetemen… Ami a keresztény értelmiséget illeti, annak kiképzésére többek között létrejött a Pázmány és a Károli is. Most azt látjuk, hogy akik az ott végzettek közül késztetést éreztek a közéleti tevékenységre, igen nagy arányban beépültek a Fidesz-kormányokba, illetve az apparátusukba. Mostanra intellektuális – vagy éppen morális – értelemben kompromittálódtak, hiszen olyan politikát kell képviselniük és védelmezniük, amely nyilvánvalóan ellentétes a kereszténydemokráciával. Így viszont tényleg ideje volt, hogy keresztény értelmiségiként néhányan nevünket adjuk egy szöveghez, amely legalább Ukrajnáról úgy beszél, ahogy az a katekizmusból, Ferenc pápa megnyilatkozásaiból, az európai püspöki tanács bizottságának állásfoglalásából következik. Hogy ugyanis
Ukrajna harca önvédelem a támadó, agresszor Oroszországgal szemben, a megtámadott, védekező felet támogatni pedig keresztényi kötelesség.
– Ha már Ferenc pápa: ahhoz mit szólt, hogy ő lazított az áldások gyakorlatán, éppen az azonos nemű párok megáldhatóságával kapcsolatban?
– Nem csak azon lazított. Összekötötte a témát az elvált újraházasodottak megáldásának lehetőségével, ami szerintem nem volt szerencsés. Utóbbi ugyanis tényleg tömegeket érint az egyházban. Minthogy azonban egyazon pápai dokumentumban szerepel mindkettő, amikor a magyar püspökök kijelentik, hogy ők márpedig nem hajtják végre, ilyen áldások itt nem lesznek, akkor nemcsak a homoszexuális párok nem kapnak áldást, de az újraházasodottak sem.
– Ha egyszer bűnben élnek!
– Megáldani csak bűnösöket lehet. Nincs köztünk bűntelen ugyanis. Ferenc pápa meg azt ismerte fel, hogy ha nem mondunk semmit egyes embercsoportoknak, ha meg sem próbáljuk megszólítani őket, az a kereszténység egyetemességének tézisét ássa alá. Ráadásul régóta itt él velünk az álszent egyházi gyakorlat, hogy bár válás nincs, de ha valaki érvénytelennek nyilváníttatja a házasságát, újra köthet szentségit, ami szinte futószalagon megy. Ezen akart változtatni Ferenc pápa azzal, hogy azt mondta: ne azt nézzük meg egy házasságnál, hogy a megkötése pillanatában minden stimmelt-e formai szempontból, kánonjogilag. Nézzük inkább azt, hogy maga a kapcsolat szentségi-e. Az pedig csak hosszú idő után derül ki, ráadásul újraházasodottak esetében is lehetnek jelei. Mondjuk évtizedek óta hűségben, szeretetben nevelnek gyerekeket, jóban-rosszban kitartva. Az ilyen kapcsolatban élők, ha volt is korábbi házasságuk, járulhatnak gyónáshoz és áldozhatnak – mondta Ferenc pápa. Szerintem helyesen – ha fogalmazhatok így –, mert ennek van katolikus házasságteológiai alapja. Sokan vágynak arra, hogy kapcsolódjanak valahogy az egyházhoz, miközben az egyház tanítása szerint rendezetlen az életállapotuk. Mert mondjuk homoszexuális kapcsolatban élnek. Erre azt mondta Ferenc pápa, hogy lehet nekik külön áldást adni. Szerintem a szándék jó, a kivitelezésen lehet vitatkozni, de megakadályozni hiba. A magyar katolikus püspöki konferencia rövidre zárta a kérdést azzal, hogy ez nem jó, és így nem adott esélyt az elvált újraházasodottak helyzetének rendezésére sem.
– Így a végére legyen akkor valami igazán jó! Hallottuk, hogy zenészként is aktív újra.
– Írtam zenéket az elmúlt időszakban, Lovasi András pedig rájuk énekelte a saját szövegeit, ebből lett hét-nyolc új dal. Ő most ontja magából a jobbnál jobb dalokat, zenéket, szövegeket, szerintem igazán kiemelkedő dalszerző. Játszottunk kettesben néhány koncertet, aztán kiegészültünk Farkas Robival a Budapest Bárból, aki mindenféle hangszeren kiválóan játszik. Lett ebből egy valódi produkció, egy koncert a MOM-ban, és utána elhatároztuk, hogy lehetőség szerint folytatjuk ebben a felállásban.
– Heidl és a Borz?
– Heidl és a Borzasztó! De inkább nem viccelődöm ilyesmivel. Lovasi Trió lesz a neve, és nem borzasztó egyáltalán, sőt. Elég nagy lehetőségeket látok ebben a formációban: három eltérő zenei világ szintézise lehet. Úgy néz ki, lesz ősszel néhány koncertünk, és valamikor kiadjuk a dalokat is, úgyhogy majd mindenki eldöntheti, tetszik-e neki vagy sem. Mi szeretjük.
Nyitókép: Heidl György balatoni nyaralójában 2025. június 18-án (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
hirdetés
