Óriásragadozót is rejthet a Bakony földje – Ősi Attila, az első hazai dinoszauruszok felfedezője kutatásról és kihalásról
Olyan életközösség nyomait tártuk fel a Bakonyban, amilyen nincs még egy a világon – mondja a Magyar Dinoszauruszkutató Expedíció jelentőségéről Ősi Attila paleontológus. Iharkút nevét immár a nemzetközi őslénykutatás is jegyzi; a Jurassic Park tudós tanácsadója is kutatott itt, sőt a filmhez kötődő alapítvány 4500 dollárral járult hozzá a magyar leletfeltáráshoz. Ősi Attila új könyvében – melynek bemutatója jövő héten lesz – 23 évnyi munkát összegez, és közben nemcsak ásatásokat dokumentál, hanem éles tudományfinanszírozási kérdéseket is. Nagyinterjúnkból kiderül: miközben a hazai mecénási kultúra fejlődött két évtized alatt, a felsőoktatásban tapasztalható általános forráshiány már az ő utánpótlásukat is veszélyezteti.
„Nem tudom, önök elgondolkodtak-e már azon, hogy volt-e olyan pillanat vagy nap az életükben, melyről biztosan tudták, hogy az akkor történt események miatt az életük gyökeresen megváltozik. Az én életemben volt egy ilyen fontos nap, és ez 2000. április 29-re esett. Szombat volt, és Torma András barátommal elhatároztuk, hogy elmegyünk Iharkútra, és megnézzük a Csehbányai Formációt.”
Ezekkel a sorokkal indul Ősi Attila új könyvének „A nagy nap” című fejezete. 2000. április 29-én a kréta kori üledékes kőzet megbontása közben egy 5 centiméteres csont akadt a kezébe. Ezzel vált biztossá, hogy Európában nemcsak Spanyolország, Franciaország, Portugália stb. földje rejti rég kihalt szárazföldi gerincesek, köztük dinoszauruszok maradványait, hanem Magyarországé is.
Itt indult a történet, melynek eredményeként ma már olyan dinoszauruszokat ismerünk, mint a Hungarosaurus (páncélos növényevő), az Ajkaceratops (négylábú, növényevő Cerapoda) vagy a Bakonydraco galaczi (repülő ősgyík, a Pterosauria rend Bakonydraco nemének egyetlen ismert faja).
×××
– Tömeges halálközösség – új könyvében ezzel a jelzős szerkezettel foglalja össze, mit kutatnak több mint 20 éve a Magas-Bakonyban. Mit jelent ez? Mi a jelentősége ennek a késő kréta kori maradványcsoportnak?
– Ablakot nyitottunk egy letűnt világra, ami korábban teljesen ismeretlen volt. A munkánk felfogható egyfajta nyomozásként is: az előkerült leletek segítségével rekonstruáljuk a 85 millió évvel ezelőtti „Bakony” szárazföldi élővilágát. Minél szélesebbre nyitjuk az ablakot, vagyis minél többet ásunk, minél több maradvány kerül elő, annál többet tudunk az itt élt, majd tömegesen elpusztult dinoszauruszokról.
– Ez a pusztulás már a jól ismert meteoritbecsapódás következménye volt?
– Nem, ez az ökoszisztéma még a mezozoikumban, vagyis a dinoszauruszok korában létezett, és akkoriban érte egy minden bizonnyal nagyon drasztikus környezeti esemény. Viszonylag egyedi, hogy itt mindenféle maradványok – a krokodil állkapcsától a dinoszauruszcsigolyán át halak fogain keresztül a kétéltűk végtagcsontjaiig – egy kupacban vannak. Erre használtam a „halálközösség” szót. Mindez egy húsz-harminc centiméter vastagságú, szürke, homokot, kavicsokat tartalmazó üledékes kőzetrétegbe van ágyazva. Alatta-fölötte, a többi rétegben viszont szinte egyáltalán nincsenek csontok.
– Természeti csapás végzett az itt felfedezett élőlényekkel?
– Először is képzeljük el a tájat! A Bakony és környezete 85 millió évvel ezelőtt egy fél- vagy talán egész Magyarországnyi sziget volt a Tethys-óceánban, mely a két ősi szuperkontinens, Gondwana és Laurázsia között hullámzott. Ezen a szigeten időnként óriási, pusztító esőzések voltak. A témával foglalkozó Botfalvai Gábor kollégám elképzelése, hogy valamikor a kréta időszakban ezen a szárazulaton a mai Rábához hasonló méretű folyók megáradtak, magukkal ragadva uszadékokat, fatörzseket, magokat és más növénydarabokat, tetemeket, csontokat, csigaházakat. Mindez egy tóban köthetett ki, egy mélyebben fekvő részen. A 20. századi bauxitbányászat aztán keresztbe vágta ezt a réteget, mi pedig azonosítottuk, hogy vannak benne csontok.
– Az egész leletegyüttes, a magyarországi dinoszauruszkutatás sikertörténete éppen egy szovjet mintára eltörölt falu alatt húzódott évmilliókig. Talán erőltetett lenne egy ívet húzni a kréta kortól a Kádár-korig – de valahol nem sorsszerű az egész?
– Valóban, sokan nem is tudják, hogy a lelőhelyünk neve, Iharkút valaha élő település volt, nem messze Németbányától és Bakonyjákótól. A hetvenes évek végén – ahogy akkor mondták –
„népgazdasági érdekből” az egész falut kiköltöztették, minimális kártalanítás ellenében házaikat államosították és elbontották, hogy a föld alatt levő bauxitkincs kitermelhető legyen.
Lényegében erről szól a Vörös Föld című film. A „vas és acél országában” kellett a nyersanyag, és az itt rejlő, néha a száz méteres vastagságot is elérő bauxitlencsék kiemelkedően jó minőségűek voltak. A falu pechére, ami ennek lett áldozata.
– „Ez a leletegyüttes, melynek feltárása a mai napig gőzerővel folyik, olyan jelentőségű a hazai és nemzetközi őslénytani viszonylatokban, mint a Tokaji a borok világában” – írja a könyvben. Miért olyan jelentős?
– Mert egyedülálló. Olyan életközösség nyomait tártuk fel itt, amilyen nincs még egy a világon. Ennek két oka van. Az egyik, hogy a rendkívül hosszú földtörténeti múltnak ez a lelőhely egy parányi, de nagyon speciális, Észak-Amerikában és Ázsiában alulreprezentált szeletét tárja fel. Ez a santoni időszak a krétán belül; nagyjából 86 millió évtől kezdődött, és 2,3 millió évig tartott. Európában nincs még egy ilyen santoni korú lelőhely, melyben dinoszauruszok, krokodilok és repülő hüllők csontjai is megtalálhatók. Legfeljebb kisebb szórványleletek. A másik jellegzetesség a rendkívüli gazdagság: 700 föltárt négyzetméteren több mint 100 ezer lelet, 40 különböző gerinces faj, ebből 11 új, amit mi írtunk le először. És még nincs vége; mai tempónkkal haladva számításaink szerint évtizedekre elegendő munkát ad ez a terület.
– Spanyolországban, Franciaországban is előkerültek dinoszauruszcsontok bőven, de említhetjük a Nopcsa Ferenc-féle erdélyi leleteket.
– Tényleg rengeteg dínócsont van, de azok időben sehol nem voltak még, amikor az általunk kutatott ökoszisztéma már létezett. Tíz-tizenkét millió évvel fiatalabbak a Nopcsa báró által talált leletek is. De nemcsak az idő a lényeg, hanem az egyediség, az itt felfedezett és leírt fajok, vagy azok, amelyek bár nem újak, de fontosak a globálisan elterjedt csoportok – páncélos dinoszauruszok, Ornithopodák vagy bizonyos Theropodák – evolúciós fejlődésének megértéséhez. Konkrét példával: az általunk leírt Bakonydraco galaczi a fogatlan repülő őshüllők evolúciós történetének, paleobiológiájának megértésében fontos. Vagy ott van a páncélos dinoszaurusz leletanyagunk, melyről bátran mondhatom, hogy a világ öt leggazdagabb ilyen típusú anyaga közül az egyik. Hozzáteszem: szűkebb értelemben vett dinoszaurusz fajból – ha nem számítjuk a tengeri őshüllőket, mosasaurusokat, stb. – a tudomány ma körülbelül 1400-at különböztet meg, és az is elmondható, hogy a valaha élt fajok 60, de lehet, hogy 70 százaléka még nincs is felfedezve.
– Említette, hogy több évtizednyi kutatási lehetőség van még a Bakonyban dinoszaurusz-szempontból. Van olyan faj, ami nagy „skalp” lenne, és aminek van esély az előbukkanására?
– Ragadozó dinoszauruszból, Theropodából – ebbe a csoportba tartozott a közismert Tyrannosaurus is – több ilyet lehetne mondani. Nem lennék meglepve, ha egyszer Megalosaurus csontjaira bukkannánk a Bakonyban.
Az iharkúti lelőhelyről még Heti Válasz-korunkban forgattunk ötperces riportfilmet. A 2014-es videóban Ősi Attila a helyszínen beszélt az ásatás körülményeiről és egy akkoriban bevezetett térmodellezési technikáról.
A NAGY KIHALÁS
– Steve Brusatte paleontológus a magyarul is megjelent sikerkönyvében, A dinoszauruszok tündöklése és bukásában arról ír, hogy egy nagy kihalási esemény tette dominánssá a dinoszauruszokat úgy 200 millió évvel ezelőtt. Végső soron kihalástól kihalásig tartanak a Földet uraló élőlények nagy korszakai?
– Az eddigiekből ez a mintázat rajzolódik ki. A dinoszauruszok „felemelkedése” alatt a fajok diverzifikálódását értjük, magyarán, hogy a csoportjaik sokfélék lettek méret, élőhely és életmód szerint. A mezozoikumi őshüllők is ettől lettek dominánsak a Földön. A felemelkedés előzménye, hogy a földtörténeti ó- és középidő, vagyis a perm és a triász időszakok határán, 251 millió évvel ezelőtt megtörtént a „Great Dying”, vagyis a nagy kihalás.
– Mi okozta ezt? Meteorit, mint a dinoszauruszok vesztét?
– A mai Szibéria területén sok millió négyzetkilóméteren bekövetkezett vulkanikus tevékenység és a nyomában kialakuló savas esők.
Emberi ésszel szinte felfoghatatlan változás következett be, a létező fajok több mint 90 százaléka – hüllők, rovarok, szárazföldi növényvilág stb. – eltűnt a Föld színéről.
A rekreációs időszak nagyon hosszú, több százezer vagy akár több millió év lehetett. A szárazföldi őshüllők egy csoportjából, az Archosauriákból alakulhattak ki az első dinoszauruszok. Az ő evolúciós előnyük az volt, hogy alapvetően kis termetű, filigrán, gyors mozgású állatok voltak, táplálkozásban pedig mindenevők. Az Archosauriák közeli rokonai egyébként a mai krokodilok.
– Végül egy újabb nagy kihalási esemény vitte el a dinoszauruszokat is. Hogyan tekintsünk rájuk: evolúciós zsákutcákra?
– Valamilyen szinten azok voltak. Néhány extrém kivételt leszámítva fajaik eltűntek. Ez persze nem meglepő, a folyamat az élet kezdete óta zajlik; nagyságrendekkel több faj halt már ki a földtörténetben, mint amennyi aktuálisan létezik.
– „Amikor a vasárnapi asztalnál rántott csirkét eszünk, végső soron dinoszauruszt eszünk” – írja a könyvben. Ezek szerint a madarak az utóbbi évmilliók legsikeresebb élőlényei.
– Egy részük igen. Rendkívül változatos világ volt a dinoszauruszoké, és a meteorbecsapódás után a két- és négylábúak, a nagytestűek, a páncélosok és rengeteg egyéb fajtájuk kihalt, a madarak egyedüliként viszont túléltek. Fontos viszont látni, hogy az ő elkülönülésük már jóval a becsapódás előtt, a jura időszakban elkezdődött. Tollas, repülésre képes állatokként a dinoszauruszokból származó, de önálló csoportként kell őket kezelni.
– Kihalás, alkalmazkodás, klímaváltozások következményei, légköri átalakulások: hosszú percek óta beszélünk ezekről, és a paleontológusoknak hivatalból kell ilyesmiken gondolkodni. De csupa olyan dolog ez, ami itt és most is foglalkoztatja az embereket. Sokak szerint újabb nagy kihalás küszöbén állunk. Hogy látja?
– A krízisesemények vizsgálata nagyon komoly és népszerű, sokak által kutatott terület. Minél közelebb jövünk a mai korokhoz, annál részletesebben látjuk a változásokat, hogy mit okozhatott például a pleisztocén időszakban vagy a holocén kezdeténél 5-8 fok átlaghőmérséklet-növekedés. Nem a felmelegedés a kérdés, hiszen az volt már az emberiség előtt is, hanem hogy az emberi ipari tevékenység hogyan fokozza annak mértékét és hatásait, és hogy hogyan tudunk hozzá alkalmazkodni. Meddig bírnak el a bolygónkon létező környezetek 8 milliárd embert? Tehetünk-e bármit a klímaváltozás ütemének megváltoztatására? Milyen létfeltételeink lesznek 50 év múlva? – sorjáznak a kérdések. A dinoszauruszok persze nem tehettek mást, passzívan figyelték a végezetes környezeti változásokat. Ha valamit tanulhatunk tőlük, az az, hogy a tétlenség végzetes lehet.
PÉNZ, OKTATÁS
– Könyve egyik legérdekesebb szála a kutatásfinanszírozásról szól. A Magyar Dinoszauruszkutató Expedíció egyike a kevés, magántőkét bevonni képes kutatócsoportnak, bár a könyvben tárgyalt érdemi szponzorcégek száma nem több 5-6-nál, és felidézett több kellemetlen lepattintást is. Összességében magyar sikerről vagy nyomorról tanúskodik az expedíció „corporate” lába?
– Nehéz eldönteni. Amikor 20 évvel ezelőtt amerikai paleontológuskollégánkkal, David Weishampellel közösen nyertünk a National Geographic Society egyik „Grant” pályázatán, a professzor megkérdezte, mégis mennyi pénzre lenne szükségünk a munkához első körben. Vakartam kicsit a fejem, majd bemondtam egy nagy(nak tűnő) számot: 2000 dollárra! Akkori árfolyamon ez alig volt több félmillió forintnál. David kis híján kinevetett. Nem tudta, hogy mi kezdetben néhány tíz- vagy százezer forintból bonyolítottunk eszközbeszerzéseket, sőt komplett ásatásokat. Amikor már nagyon pénzszűkében voltunk, megkerestem néhány céget. Volt, hogy egy tekintélyes élelmiszeripari vállalkozásnál kalapoztam. Négy darab húskonzervet küldtek… Többe kerülhetett a postaköltség, mint a csomag! Volt persze jó történet is, a Henkeltől több éven keresztül több száz tubus ragasztót kaptunk, ami a preparációs munkához óriási kincs, Fodor Imre győri fuvaros vállalkozó pedig minden évben egy kölcsön terepjáróval segíti a munkánkat. Remélem, hogy a tudományszponzoráció divatba jön Magyarországon. Vannak pozitív jelek. A Brain Bar alapítója, Böszörményi-Nagy Gergely magán mecénásként háromévnyi kutatásunkat támogatja most.
– Az előbb csak úgy mellékesen említette David Weishampelt, aki az amerikai dinoszauruszkutatás kulcsfigurája.
– Így igaz, még a Jurassic Park-film konzulense is volt, jól ismeri Steven Spielberg rendezőt. Weishampel 2002-től több éven keresztül vett részt az iharkúti őshüllők vizsgálatában.
A közösen írt NatGeo-pályázatunk nagyon sokat segített, hogy Amerikában is felismerjék a magyar kutatás jelentőségét.
– „Dinóbiznisz” címmel leplezetlenül ír arról, hogy mióta híre ment az iharkúti ásatásoknak és a felfedezett új fajoknak, többen meglátták ebben az üzleti lehetőséget is.
– Ez tényleg így van: látogatóközpont, sőt komplett élménypark ötletével is megkerestek. Utóbbi, valljuk be, furcsán festene a 700 lelkes Bakonyjákó szomszédságában. Nekünk a nyílt napok szervezésén túl egyelőre nincs lehetőségünk más népszerűsítésre. Egyszerűen nincs időnk, hogy továbbfejlesszük az üzleti lehetőségeket, és ez nem is feltétlenül a célunk.
– Az utóbbi években sok vita volt, mennyi pénzt adjon az állam alapkutatásokra. Hogyan győzne meg egy politikust, hogy az őslénykutatás nem őrült hobbi, hanem hasznos dolog?
– A tágabb tudományterületünkkel összefüggésben rögtön két dolgot is tudok mondani, ami nélkül létezni sem tudunk, és nem kis részben a geológusoknak köszönhető. Az első a szénhidrogén-alapú autózás, melyhez geológusok, geofizikusok és paleontológusok segítségével találták és találják meg az üzemanyagot. A másik a lítiumos akkumulátorral működő mobiltelefonok és más elektromos kütyük. Ritka földfémek – ismét olyan terület, ami nincs geológusok nélkül.
– Megvan viszont dinoszaurusz-kutatások nélkül.
– Ez részigazság. Az őslénytan ugyanis az egyik leghasznosabb, legolcsóbb kormeghatározási módszer. Egy-egy kőzet korának megmondása kulcsfontosságú lehet a nyersanyagkutatásban és a földtani térképezésben. Képzeljünk el egy olajkutatást, ahol feljön két kilométer mélyről a fúrómag, és a fúrószárban levő ősmaradványból meg kell mondani, hogy hol, mennyire fiatal rétegeknél tartanak, érdemes-e tovább fúrni, mert ott lesz az a tározó kőzet, amiben lehet például földgáz, kőolaj vagy akár ivóvíz. Azok a fosszíliák, melyeket akár a mai, akár a korábbi paleontológusok leírtak, az egykori őskönyezet meghatározásának iránytűi. Nem könnyű a világ vezetőinek elmondani, hogyan lesz az alapkutatásból haszon, de most mondtam egy esetet – például így.
– Nehéz lenne minden alapkutatáshoz ilyen kis hasznos történetet rendelni.
– Mert ez ilyen műfaj. Van olyan kutatás, aminek lehet, hogy öt generációval később fog beérni a gyümölcse. Attól még, hogy valamit a jelenben nem értünk, lehet fontos. Ráadásul mi az őslénytannal előnyben vagyunk, mert a dinókért az élete minimum egy szakaszában mindenki megőrül. Ha én tízlábú rákok vagy ammoniteszek – szép magyarsággal: előrenéző szifótölcséres fejlábúak – kutatásával foglalkoznék és arról írtam volna monográfiát, valószínűleg most nem beszélgetnénk itt.
– A könyvében feleleveníti, hogy az első intézmény, amely pénzt adott a kutatására még hallgató korában, a Magyar Természettudományi Múzeum volt: 80 ezer forintot. Nem sokkal később elhatározta, hogy minden, amit a Bakonyban feltárnak, a Természettudományiba kerül. Ez nem evidens?
– Az kellene, hogy legyen, de az évek alatt több rossz példát láttam leletek elherdálására, illegális gyűjtésre. Én nagyon hamar eldöntöttem, hogy nem magángyűjteményt csinálok, mert ennek a leletcsoportnak közgyűjteményben a helye. Vannak más intézmények is, de a Természettudományi Múzeum tűnt a legstabilabbnak, ami volt, van és lesz. Legalábbis reméljük.
– Három évvel ezelőtt több kutatótársa mellett ön is aláírta a lapunkban közölt nyílt levelet a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetése ellen.
– Ma is aláírnám, noha úgy tűnik, a terv lekerült a napirendről. Fontos, hogy a kutatói társadalom nem az ellen ágált, hogy Debrecenben vagy az országban bárhol ne legyen természettudományos ismeretterjesztő kiállítás – örülnénk neki, ha minél több ilyen lenne. De a legnagyobb ilyen közgyűjteményt nem lehet elvinni a nemzet fővárosából, ahol Magyarország egyötöde lakik. Nem véletlen, hogy az osztrák természettudományi múzeum Bécsben, a francia Párizsban, az angol Londonban van. A szóban forgó költöztetés ráadásul jó eséllyel tönkretenné a gyűjtemény érzékenyebb részét. Erre kutatóként kötelességünk volt felhívni a nyilvánosság figyelmét.
– Öt éve az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője. Ebből a perspektívából milyen állapotúnak látja a természettudományos oktatást?
– Vegyes érzéseim vannak. Egyfelől őszintén örülök, hogy a mai fiatalabb generáció kifejezetten érdeklődik a természettudományok iránt, ugyanakkor aggódva figyelem a felületességet. Nem azért, mert rosszabbak lennének, mint mi voltunk, hanem mert brutálisan felgyorsult a világ. Anno könyvtárba jártunk, módszeresen gyűjtöttük a szakcikkeket, elmélyültünk egy-egy problémában, a most egyetemre kerülők sokkal türelmetlenebbek és kevésbé alkalmasak az elmélyülésre. Pedig elhiheti, a miénk az egyik legnagyobb türelmet igénylő tudományterület. Itt egyszerűen nem lehet rohanni.
– Van utánpótlásuk?
– Húsz évvel ezelőtt másfélszeres túljelentkezés volt a doktori iskolánkban, most örülünk, ha az elérhető doktori helyeket fel tudjuk tölteni. Persze van azért szűrés, de nem úgy, mint korábban. 2003-ban felvételiztem az ELTE-re, a Földtudományi Doktori Iskolába, akkor még komoly verseny volt. Pedig a doktori ösztöndíj nem volt több 80 ezer forintnál.
– Most mennyi?
– 140 ezer forint. Aki nem pesti mamahotelben lakik, ebből a lakhatását sem tudja finanszírozni. El kell, hogy menjen másod- vagy teljes állásba a doktori iskola mellett, ami oda vezet, hogy kutatni, cikkeket írni már nem lesz ideje, energiája.
A forráshiány ezen a szinten a tudományos fejlődés gátja. A kutatást márpedig nem lehet ímmel-ámmal csinálni…
– A Természettudományi Múzeum ügye mellett egy (szintén lapunkban közölt) pedagóguspetíció volt, amit – Lendület- és ERC-nyertes kollégáival együtt – aláírt. Miért?
– Ha nincs jó iskola, nincs jó tanári állomány, akkor a gyerekeink sem lesznek megfelelően képzettek, hogy megoldják az előttük álló – teszem hozzá: egyre komplexebb – kihívásokat. Több anyagi és társadalmi megbecsültség kell a pedagógusoknak, ez nem kérdés.
JURASSIC PARK
– Idén 30 éve mutatták be a Jurassic Park című filmet, melynek hatására már-már fanatikus dinoszaurusz-rajongás söpört végig a világon. Mint kiderült, David Weishampel személyében még közös pont is van a film és az iharkúti expedíció között. Kutatóként önöknek meddig áldás, és honnantól átok, hogy van egy ennyire népszerű közönségfilm?
– Átok nem igazán van benne, bár kétségtelen, hogy a Jurassic Park miatt nézők millióinak sokszor nehéz elmagyarázni, hogy nagyon sok dinoszaurusz testét tollak boríthatták. Az is szinte minden esetben a fantázia szüleménye, hogy az állatok milyen színűek voltak.
– Ezt valójában nem tudjuk?
– Ma már van néhány lelet, ahol színtesteket vagy a színekre utaló kémiai nyomokat azonosítottak. De a rekonstrukciós rajzok többségén és a filmekben emberi fantázia által választott színeket látunk. Mi kutatók ettől még nagyon örülünk az óriási médiafigyelemnek, és arra próbáljuk ezt felhasználni, hogy elmondjuk, egy-egy ilyen film mögött több évtizedes kutatás van. Az, hogy a vásznon „megelevenedni” látunk egy „Velociraport”, végső soron John Ostrom paleontológusnak köszönhető, aki sok-sok év munka után publikálta, milyen lehetett a Deinonychus. A Jurassic Park mögött álló stúdiók, az Amblin és a Universal egyébként tisztában vannak a kutatás jelentőségével, és a Jurassic Foundation nevű szervezeten keresztül szerte a világon támogatják az ásatásokat. Ezt nekünk is volt szerencsénk tapasztalni.
– Tényleg?
– David Weishampel javaslatára pályáztunk 2006-ban, és 4500 dollárt nyertünk. Ezt követően öt évig én is tagja voltam a döntőbizottságnak, ami az évente kétszer beérkező pályázatokat elbírálja. Vagyis közvetve a Jurassic Park is hozzájárult a bakonyi dinoszauruszkutatás sikereihez.
Nyitókép: Ősi Attila az ELTE-n (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
