Ügynökök csapdájában – a Hatvany család történetének titkos lapjai
Valaha az ország leggazdagabb családjai közé tartoztak, azután előbb a fajgyűlölő, majd a kommunista Magyarország üldözte el őket. Szétszóródtak a világban, ma már nagyobbrészt magyarságukat is elveszítették. A magyar irodalomra, képzőművészetre és persze az iparra óriási hatást gyakorló Hatvany családról most egy családtag, Hatvany Helga írt könyvet. A Válasz Online azonban meglepte a szerzőt, általa sem ismert titkosszolgálati iratokkal egészítve ki a családi krónikát. Exkluzív tartalom következik.
– Sanyi bácsi, te vagy az? – szól egy hang a sötétből.
– Én. Minden rendben, csak a báró úrnak nyikorog a cipője. Hozz egy 43-as cipőt, ami nem nyikorog.
1958. augusztus 14-e, éjjel van, az osztrák határ melletti Bucsu község közelében vagyunk. A báró úr nem más, mint Hatvany József, a kultúrmecenatúráról híres Hatvany család tagja, aki két másik férfivel Szombathelyről vagy tíz kilométert gyalogolt idáig a vaksötétben. Vele van a sofőrje, akivel disszidálni szeretne és dr. Váradi Sándor, az embercsempész. A János nevű volt csendőrrel találkoznak, aki tudja a járást Ausztria felé. A párbeszéd megnyugtatja Hatvany Józsefet, a csempészek értik a dolgukat.
Négyen indulnak a határ felé, egy traktorekét keresnek az éjszakában, amire egy viharlámpát akasztottak jelként: ott a közelben a kukoricatábla, aminél majd elválnak egymástól. Csak végig kell sétálni a sorok között, ami utána jön, az már osztrák terület.
Hatvany legalábbis ezt hiszi. Dr. Váradi viszont tudja, hogy a kukoricás végén az állambiztonság várja majd, meg a politikai rendőrség hírhedt börtöne.
Hatvany József 1958 elején döntötte el, feladja álmát, amiért 1947 augusztusában Angliából visszatért Magyarországra, hogy részt vegyen a szerinte a kapitalizmusnál igazságosabb társadalmi rend, a kommunizmus megteremtésében. Idealizmusát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy nagytőkés családját, bárói címét nem tekintette hátránynak terve megvalósításánál, azzal érvelve, hogy Engels családja is tőkés volt, Lukács Györgyé szintúgy, elődjei ráadásul bankársággal nemességet is szereztek maguknak.
Eközben szembement megannyi híres rokonával, akik az ország negyedik leggazdagabb családjának tagjaiként már a harmincas évektől fokozatosan elmenekültek az országból. Az első hullám a zsidó törvények miatt távozott, a többiek azért mentek el, mert felismerték: nemhogy az új elitbe nem férnek be, de a kommunisták a nagytőkésekre ellenségként tekintenek.
Ketten azonban éppen akkor tértek haza külföldről, amikor a többiek Nyugatra menekültek: Hatvany Lajos és Hatvany József. Hatvany Lajosnak, a Nyugat című folyóirat alapítójának ekkor már nem voltak politikai céljai. Egyetemi katedrát, 1959-ben Kossuth-díjat, majd MTA levelező tagságot kapott.
Hatvany József viszont politizálni akart. Őt 1938-ban, 11 évesen a család a zsidóüldözés elől egy brit magániskolába menekítette, és hat éven keresztül nem találkozott a szüleivel. Havonta egyszer jelentkeznie kellett a rendőrségen, mint egy ellenséges ország polgárának, de nem utasították ki az országból, és nem is internálták. Tanulmányait Cambridge-ben folytatta, és rövidesen az Angol Kommunista Párt tagja lett. Családjával minden kapcsolatot megtagadva egy skót kommunistával, a feleségével együtt tért vissza Magyarországra abban a hitben, hogy itt megvalósulhat az a kommunista eszme, amiben hitt. A vonatuk 1947-ben futott be a magyar fővárosba, öt évvel később Hatvany Józsefet kémkedés vádjával letartóztatták. Jogerősen 11 évre ítélték, amiből négy évet ült. 1956 augusztusában bűncselekmény hiányában felmentették és rehabilitálták. Ám ezzel nem rendeződött a helyzete, a rendőrség azért zaklatta, mert bár ő személyesen nem vett részt az (ellen)forradalomban, tudomásuk volt róla, hogy ’56 kulcsfigurái az ő lakásán találkoztak.
A Belügyminisztérium keretein belül működő állambiztonsági szervek már 1958. március 15-e óta tudták, hogy Hatvany József disszidálni akar, öt hónappal az előtt, hogy tíz kilométert gyalogoltattak volna vele az éjszakában Szombathelytől Bucsuig.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában Hatvany Józsefről készült két vaskos dosszié szerint sofőrjének apja kottyintotta ezt el egy februári vonatút alatt jó ismerősének, akiről nem tudta, hogy besúgó. Innentől a Belügyminisztérium csapdát állított Hatvany Józsefnek. Valamennyi embercsempész, akivel tárgyalt és Szombathely környékén találkozott, a titkosszolgálat ügynöke volt.
A nyikorgós cipős jelenet után nagy nehezen megtalálták a viharlámpás traktorekét, ahol a megegyezés szerint el kellett egymástól válniuk. Hatvany kifizette a második tízezer forintot az embercsempészeknek, és nekiindult a kukoricásnak.
„Nem féltem szembenézni apám múltjával”
Furcsa helyzet, amikor az újságíró meséli ezt a történetet Hatvany József lányának, Hatvany Helgának, a család egykori legpompásabb palotájában, amelyik közel ötven éve a Zenetudományi Intézetnek ad otthont a budai várnegyedben. Miután körbejártuk a család egykori palotáit, itt ülünk le a káprázatos kilátású bálteremben, szemben velünk a Parlamentre és a Dunára néző ablakokkal.
Az Egyesült Államokban élő, oda férjhez menő Hatvany Helga Viharos idők címmel most jelentette meg a családja és benne édesapja történetét, ám egy szót sem ejt a disszidálós csapdáról. Annyit tud, hogy édesapját letartóztatták és hónapokig volt börtönben. Kimaradtak a kötetből az akta azon részei, hogy Hatvany repülőgéppel érkezett Szombathelyre, és az állítólag remek helyismerettel rendelkező ügynök majdnem lebukott előtte, mert fogalma sem volt róla, hogy Szombathelyen akkor még villamos is közlekedett.
– Félt belenézni édesapja iratanyagába? – próbáljuk megfejteni az okát, hogy bár évtizedekig kutatta a családja történetét, miért nem kérte ki az édesapjáról szóló ügynökdossziékat. Annál is inkább, mert könyvében utalást tesz rá, hogy apja esetleg a magyar titkosszolgálatoknak dolgozott.
– Nem féltem szembenézni apám múltjával, de nem tudtam erről a lehetőségről.
Mármint arról, hogy Kelet-Európában működnek a világ legkülönösebb levéltárai, ahol az állam kiteregeti legféltettebb titkait, nyilvánosságra hozza (volt) ügynökei nevét, és ehhez nem csak kutatók, hanem az áldozatok és hozzátartozóik is hozzáférhetnek. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 1997-től fogad látogatókat, de Hatvany Helga 1992 óta külföldön él, és mindazok, akiktől tanácsot kért könyve megírásához, valószínűleg még régebben hagyták el Magyarországot. Lapunk munkatársa viszont kutatóként betekinthetett az iratokba. Ülünk tehát a bálteremben, és próbáljuk összerakni a megsárgult ügynökdossziék tartalmát a Hatvany Helga kötetének alapjául szolgáló iratokkal, régi ládákban őrzött dokumentumokkal, a család levelezésével és számtalan beszélgetéssel, amivel a könyvét megalapozta.
– Még ha kellemetlen is, akkor is jobb, ha kiderül. Feltéve, ha hiteles – fogalmaz apja múltjára utalva. Ám semmi olyanra nincs bizonyíték, hogy édesapja együttműködött volna a kommunista titkosszolgálattal. Minden róla készült dosszié vizsgálati, vagyis őt vizsgálták – lehallgatták a telefonját, koncepciós perbe fogták, bántalmazták, tőrbe csalták, ügynökök sorát állították rá.
– Sosem értettem, miért nem hagyta el az országot, amikor 1958 januárjában harmadszor is felszólították, hogy vonuljon börtönbe is kezdje meg fennmaradt börtönbüntetésének letöltését. A hátralevő hét évet – mondja Hatvany Helga.
De a Legfelsőbb Bíróság 1956-ban felmentette! A levéltárban ott a dokumentum másolata, és ott szerepelt abban a ládában is, ahova édesapja összegyűjtötte a hivatalos iratait.
– Igen, láttam az ítéletet rajta a Legfelsőbb Bíróság pecsétjével. Apámat rehabilitálták, még kártérítést is kapott. Abból vette azt a Wartburgot, amit azután eladott, hogy disszidálni tudjon, így fizette ki az embercsempészeket. 1957-ben azonban levél érkezett arról, hogy apámat nem felmentették, hanem csak feltételes szabadlábon van, és azt közölték vele, hogy ennek határidejét meghosszabbították. Majd jött egy másik levél is, ami újabb hosszabbításról szólt. 1958 januárjában viszont arról értesítették, hogy nincs több hosszabbítás, január végéig be kell vonulnia a börtönbe. A levéltárban ön által látott iratok megmagyarázzák, miért nem menekült el. Nyilván sokkal hosszabb időt vett igénybe a szökés előkészítése, mint eredetileg gondolta. Most már értem azt is, miért nem kellett végül bemennie a börtönbe.
Úgy nem tudott volna belesétálni abba a csapdába, amit állítottak neki.
Egy elképesztő felemelkedéstörténet
De ki volt Hatvany József, mitől volt ő annyira fontos, hogy az állambiztonság ennyi energiát fordított a személyére? Egy olyan család tagja, amelyiknek nevét mindenki ismerte Magyarországon, és az ország legsikeresebb, leggyorsabb fejlődést hozó időszakával azonosította.
A Hatvany család bárói címmel rendelkező harmadik generációjának tagja volt. Az első bárók pedig szintén három nemzedéknyire voltak az „ősapáktól”, a családot a nagytőkések közé emelő Deutsch Ábrahámtól és az ő Ignác fiától. Ők jöttek rá, hogy a gabonakereskedelemben két tényező is új piacokat nyit: a vasút néhány órára rövidítette le a tömött szekerekkel addig hetekig tartó utat Aradról, a gabonatermelés egyik központjából Budapestre. A vasút a tengeri utat is tágra nyitotta a magyar termékek előtt, innentől óriási mennyiséget adhattak el a dunai víziúton keresztül. Budapest századfordulós gazdagsága részint ebből származott. A másik újdonság az volt, hogy a magyar malomipar modernizálásával gabonaszemek helyett immár nagy tételben exportáltak lisztet, ami jelentősen megnövelte a profitot.
1910-es évekre az akkor már a birtokukról Hatvany-Deutschnak nevezett család közel húszezer hektár felett rendelkezett és nemesi címet kapott az uralkodótól. Az aradi szatócsboltból induló Hatvanyak azonban nem „gabonabárók” voltak. Széleskörű üzleti tevékenységet folytattak, jó érzékkel választották ki azt a pillanatot is, amikor a cukor gyarmati luxustermékből tömegáruvá vált – itthon is könnyen termeszthető olcsó cukorrépából kezdték meg előállítani. A századfordulón a Hatvanyak üzeme dolgozta fel Magyarországon a legtöbb cukorrépát, és később a brit répacukoripart is ők alapozták meg.
A család vagyonosodásának ipartörténeti hátteréről Merker Dávid a Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező cég ügyvezetője mesélt. A hatvanas években született Helga már nem lehetett ott az úgynevezett kiöntésen, amikor a népes család elé kiborították a vállalkozás hasznát és szétosztották egymás között. A pénzt azután nem elkártyázták, hanem újra befektették – a harmincas évek óta gyártott Aranyfácán paradicsomsűrítmény is a nevükhöz kötődik –, vagy kultúratámogatásra fordították. A következő nemzedékek közül Hatvany Lajos irodalomra, Hatvany Ferenc képzőművészetre. Vagy ahogy Ignotus mondta róluk, Ferenc képeket, Lajos embereket gyűjtött.
Belakták a budai várnegyedet. Ferenc egykori palotájában a Lónyay-Hatvany villában – illetve a helyére épült félig modern épületben – ma is láthatóak saját festményei. Világhírűvé azonban műgyűjteménye tette, ennek darabjait előbb a nácik, azután a Vörös Hadsereg, a maradékot pedig a szövetségesek zabrálták el. A világ aukcióinak nagy eseménye, ha valahol véletlenül feltűnik a gyűjtemény egy-egy darabja, azt rögtön lefoglalják a hatóságok, mert az a családot, Ferenc örököseit illeti.
Lajos, a Nyugat című folyóirat megalapítója a Bécsi kapu téri palotájának szalonjában látta vendégül a magyar irodalom nagyjait. A ház bejárata előtt szép emléket állítottak a mecénásnak, írók, költők szignója emlékeztet rá bronzba öntve. Helga nagyapja, Hatvany Bertalan a Szép Szó című folyóirat megalapítója és támogatója, József Attila patrónusa volt. A kötetben olvasható az a megrázó történet, hogyan menekítette ki a súlyos pszichiátriai betegségben szenvedő költőt az elmegyógyintézetből, hogy a mai onkológiai intézet területén működő elegáns magánszanatóriumban gyógyulhasson.
Tehetséges család legszebb évei jól ismertek, könyvtárnyi irodalom- és művészettörténeti könyv foglalkozik velük. Ám Hatvany Helga kötetének legnagyobb része nem erről a ragyogó korszakról szól, hanem arról az időszakról, ami valamikor itt kezdődött, a Erdődy-Hatvany palota báltermében, ahova sétánk végén leültünk.
Az összeomlás
A fővárosi divatot diktáló Hatvany Lili, (Helga nagyapjának a nővére), ahogy Merker Dávid jellemzi, a kor influenszere, színházkritikusa, az amerikai Broadway és a fővárosi színházak szerzője, akinek forgatókönyveit Amerika ünnepelt sztárjai keltették életre ebben a teremben búcsúzott el Budapesttől. Látszólag csak amerikai útja miatt adott búcsúpartit, de a résztvevők mindegyike tudta, hogy a zsidótörvények miatti fenyegetettség miatt megy el, és nem egyedül, Lajos és Bertalan is ezidőben távozott Budapestről. 1938-at írtak, ez volt az év egyik legfontosabb társadalmi eseménye, a nagy történelmi családok, a Széchényi és a Batthyány is megjelentek; négy állam nagykövete képviseltette magát, és persze itt volt a harmincas évek három leghíresebb színésznője, Darvas Lili, Gombaszögi Ella és Muráti Lili is.
Hatvany Lili soha többé nem tért vissza Magyarországra. Hatvany Helga könyve attól érdekes, mert nála hitelesebben senki nem tudja leírni, milyen volt az önhibájukon kívüli pusztulást a családon belülről megélni. A tavaly megjelent angol kiadás címe talán jobban is kifejezi a megközelítését (Dreams, Nightmares, and Reality – Álmok, rémálmok és valóság), mint a magyar verzióé.
A felemelkedés is elképesztő tempójú volt, de a zuhanás még gyorsabb.
Hatvany Helga nagyanyja, Vera családja szintén kapitalistából lett nemes. Palotáikban természetesnek tartották, hogy a cselédek még a múlt század elején is hátrálva mentek ki a teremből, mert nem fordíthattak hátat az uraknak, és megcsókolták az úrnők ruhájának alját, mint valami középkori királyi udvarban. Hatvany József a nagymama rendelkezésére kisfiúként feje tetején egy könyvvel egyensúlyozva, két könyökével egy-egy másik kötetet a testéhez szorítva étkezhetett, miközben csuklója nem érinthette az asztalt. A szigorú és elegáns Vera főúri élete egy pillanat alatt ért véget, a Gestapo 1944-ben öt napon keresztül kínozta. Miután elengedték, parókában járta a fővárost, nehogy felismerjék, hol egyik, hol másik könyörületes magyar családnál bujkált, míg visszatérhetett a szétlőtt Hatvany palotába, ahonnan végül az Egyesült Államokba menekült.
Hatvany Helga derűs, de visszahúzódó személyisége ott van minden oldalon, és az egyszerre megengedő és megbocsátó szemlélete az, ami miatt a könyv nem egy depresszív pusztulástörténet. A családot elképesztő figurák sora alkotta, és Hatvany Helga személyiségrajzai nagyon találóak. Mikor rajta keresztül már ismerősként üdvözöljük a rokont, szerzőnk megvizsgálja, hogyan viselkedett a történelem viharai alatt. Mindenki ugyanazzal a kihívással találkozik, de az irodalmárok, a képgyűjtők, a nőgyűjtők, a szeretők és eldobott feleségek mind-mind máshogy reagálnak, és más lesz a sorsuk is.
A legfurcsább mind közül talán éppen Helga apjáé.
Egy kommunista báró
Hatvany József mindössze 21 éves, amikor cambridge-i tanulmányait otthagyva 1947-ben rossz irányban szállt fel a vonatra és Budapestre tartott, és 32 esztendős, amikor a kukoricás végén ott várja az állambiztonság és ismét börtönbe került, de csak átmenetileg.
Elfogása után hosszan gondolkodtak, mi legyen vele. Eredetileg valószínűleg politikai ügyet akartak kreálni a lekapcsolásáról, de 1958 októberére eldőlt, nem helyezik vád alá kémkedés vagy más politikai ok miatt. Tiltott határsértéssel pedig nem vádolhatták, mert „az ügynöknek kezdeményező és szervező szerepe” volt, és egy bírósági eljárás „az ügynök lebukását és elítélését eredményezné” – áll a Belügyminisztérium korabeli titkos iratában.
Túl tökéletes volt a csapda, egy Hatvany ellen indított újabb koncepciós per pedig nem hiányzott az 1956-os forradalom után a helyzetét konszolidálni akaró Kádár-rendszernek.
A könyv azért született, mert a lánya próbálta megérteni az apja életét, hogyan lehetséges az, hogy két bebörtönzés után úgy jár-kel Nyugat-Európában, mintha nem a vasfüggöny mögül érkezne? Hogyan fordulhatott elő, hogy Helga csaknem minden nyarát Vera nagyanyjával tölthette a világ legelegánsabb részein ötcsillagos szállodákban üdülve? Hogyan engedhették ki a teljes családot nyaralni a disszidálós kísérlet ismeretében? Hogyan kaphattak arra engedélyt, hogy Helgát angliai nyári nyelvi táborba írathassák, és úgy hozzák-vigyék keresztülautózva egész Európán, mintha nem is egy megszállt országban élnének?
Hatvany Helga talál egyfajta magyarázatot a könyvében, szerinte az apja valószínűleg ártalmatlan ipari kém volt, és ezért engedték szabadon utazni. Ám erre nem tud bizonyítékot felhozni. A Hatvany Józsefről szóló dossziék pedig arra utalnak, hogy őt figyelték meg, nem arra, hogy ő figyelt meg valamit. Hatvany József kommunista volt, de nyugati értelemben, még akkor is élesen bírálta a kormányt, miután elfogták a kukoricás végén disszidálás közben.
Valószínűbb, hogy Hatvany Józsefnek is megvolt a maga tehetsége, ő is rendelkezett családjának azzal az a kivételes ritmusérzékével, mikor kell egy üzletbe beszállni. Amikor az ötvenes évek elején a börtönben tudományos fordítóként dolgoztatták, felfigyelt arra az ötletre, hogy az ipari gyártósorokat össze lehetne kapcsolni a számítógépekkel. Ma ez a világ legtermészetesebb dolga, ám a hatvanas-hetvenes években ezek még szobányi, de legalábbis szekrénynagyságú gépek voltak, amelyekhez gépidőt kellett kérni, a modernebb gyártósorokat pedig lyukkártyákkal működtették. Hatvany József a közvetlen számítógépes vezérlésen dolgozott, az ezzel kapcsolatos tudományos munkái, szabadalma, nemzetközi kutatói hálózata alapozták meg azt a szabadságot, amivel rendelkezett.
A legboldogabb korszak
Ülünk a bálteremben és rakosgatjuk össze a puzzle-darabokat. A szerző felidéz egy történetet a rendszer kíméletlenségét érzékeltetve.
– Maga nős? – kérdezte még az első börtönidőszakban, 1952-ben a foglár Hatvany Józseftől.
– Igen.
– Már nem – mondta neki az őr, így jelezve, hogy skót felesége elvált tőle.
Nem tudjuk, valójában mi történt, de a levéltári aktájában ott sorakoznak a skót feleség, Doris levelei, amiket a Legfelsőbb Bíróság elnökének írt a férje szabadságáért könyörögve és végig a férjének nevezve őt. A legutolsó az állítólagos válás után négy évvel született. Hatvany Helga azt mondja, látta a „hivatalos” válási papírt, 1954 szerepel rajta, tehát Doris még ezután két évvel is férjének mondja Hatvany Józsefet.
A kötet egyik legszebb része, amikor Helga meglátogatta apja első feleségét egy skót idősotthonban, és felidézték ezeket az elviselhetetlen éveket, amelyekről az idős asszony mégis életének a legszebb időszakaként beszél.
Hatvany Helga a Viharos idők címet adta a magyar kiadásnak, ám ez a cím jobban illene egy szimfóniához. Az utolsó (egykor) magyarországi Hatvany azonban nem szimfóniát írt. Ez a könyv a Hatvanyak halk búcsúkeringője.
Nyitókép: Hatvany József, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) főosztályvezetője (b) átveszi a megosztott Állami Díjat Aczél Györgytől, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjától a Parlament Kupolacsarnokában 1978. április 1-jén (fotó: MTI/Tóth István)
Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
hirdetés
