Világelsők vagyunk alkoholizmusban – generációk élete megy rá, ha nem változtatunk – Válasz Online
 

Világelsők vagyunk alkoholizmusban – generációk élete megy rá, ha nem változtatunk

Borbás Barna
| 2023.02.15. | Interjú

Gyerekek ezrei élnek alkoholbeteg szülőkkel, a diszfunkcionális családok pedig szabályosan újratermelik a traumákat. Ebből kilépni csak rendszerszintű változással lehet – mondja a Válasz Online-nak Hoffmann Kata. Az addiktológust a Máltai Szeretetszolgálattal közös könyve, a mások mellett Kovács András Péter és Karafiáth Orsolya történetei miatt ismertté vált Láthatatlan árvák sikere nyomán kerestük meg. A szakember szerint jó hír, hogy a legrosszabb családban levő gyerekből is lehet egészséges felnőtt, feltéve, ha van a környezetében megbízható, érzelmileg elérhető segítő. Akár a legutolsó faluban is.

hirdetes

„Megkóstoltam a sört is, talán háromévesen ittam le róla először a habot, aminek az állaga izgalmas volt, de a szagától és az ízétől egy életre megundorodtam. Milyen szülő az ilyen, aki sörhabot itat egy háromévessel? – kérdezné most a józan polgári olvasó, de hát milyen lenne, alkoholista.” Ez a részlet Kovács András Péter humorista novellájából származik, amely a Láthatatlan árvák – Szépirodalom és szakirodalom elfeledett gyermekekről című tavalyi kötetben jelent meg. „KAP” december végén több interjúban is kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, hogyan próbált gyerekként alkoholfüggő édesapja közelébe férkőzni. Az Erzsike presszó padján magányosan üldögélve elharapta az üvegpoharat, később a nagydumás felnőtteket próbálta lenyűgözni rögtönzött kocsmai szereplésekkel. „[Apám] ha velünk volt, akkor is távol volt. Én viszont nem akartam távol lenni az apámtól. Én azt akartam, amit minden kisfiú: szeretni az apámat, büszkének lenni és büszkévé tenni, közel lenni az apámhoz, az apámmá válni.”

Hasonló tónusban vall gyerekkori élményeiről a könyv többi „láthatatlan árvája”, Kovács András Péter mellett például Elekes Dóra és Karafiáth Orsolya írók, Fábián Gábor színész. Az ilyen személyes történetek napvilágra kerülése mögött rengeteg munka van. A Máltai Szeretetszolgálat Fogadó Pszichoszociális Szolgálata évek óta dolgozik az Apa Anya Pia (AAP) programon, melynek célja a szenvedélybetegségek feltárása és gyógyítása. A könyvnek csupán egyik fele vallomás, a másik lábjegyzetelt szakpszichológiai értelmezés, melynek szerzője Hoffmann Kata.

×××

– „Ha a legalapvetőbb dolgokról sem beszélünk, semmiről sem beszélünk” – hangzott el a Láthatatlan árvák tavalyi bemutatóján. Mi az, amit ismert emberek személyes történeteivel témává akarnak tenni Magyarországon?

– Alkoholizmus és családon belüli bántalmazás – nehéz megmondani, melyik a nagyobb tabu. A legrosszabb állapotban levő családok is azt próbálják kifele mutatni, hogy minden rendben. Akár évtizedekig rejtve maradhat egy-egy súlyos probléma. A könyvünk léte a példa, milyen az, amikor egy titok felnőtt korban kerül elő, és lesz kibeszélve.

A kötet bevezetője letaglózó adatismertetéssel indul: a 2022-es WHO-adatok szerint a magyarországi felnőtt lakosság 21 százaléka problémás alkoholfogyasztó. Ez mit jelent pontosan?

– Mindenekelőtt azt, hogy világelsők vagyunk. A második helyezett kevéssel lemaradva Oroszország, Belarusz a harmadik. A „problémás alkoholfogyasztók” az alkoholisták és a magas kockázatú ivók összességét jelenti. Beleértünk mindenkit, aki az alkohol miatt kezelésre szorul, vagy pedig szorulna, tehát ahol „a károk meghaladják a hasznokat”.

Problémás alkoholfogyasztók száma országonként (forrás: worldpopulationreview.com; adatok: WHO Alcohol Prevalence)

Ez a 21 százalék több mint egymillió embert jelenthet. A KSH-adatok csak 5,2 százalék „nagyivót” mutatnak. Melyiknek higgyünk?

– A statisztikai módszer más. A WHO-adat azért is magasabb, mert már 15 éves kortól számol, a „problémás szerhasználat” pedig kétségtelenül tágabb fogalom. A KSH említett statisztikája olyan egészségmérést használ, amely önbevalláson alapul, és inkább a „klasszikus” alkoholistákat méri. Nem veszi figyelembe például azt, aki rohamszerűen iszik; lehet, hogy a hét hat napján egyetlen korty alkoholt sem fogyaszt, hétvégén viszont szó szerint „kicsekkol”, teljes heti mennyiséget dönt le egyetlen este alatt. Ehhez a magatartáshoz is sok kockázatos viselkedés társul a diszkóbalesetektől a szexuális bántalmazásig. A DSM, vagyis a mentális rendellenességeket felsoroló kézikönyv mindenesetre pontosan lefedi az alkoholizmus összes formáját az enyhétől (túl gyakori ivás) a középsúlyoson át (szövődményes károsodások) a súlyosig (szociális és családi funkciók zavara). A WHO-mérés ezek összességére enged következtetni.

A könyvben rögzített másik lesújtó adat, hogy miközben az idegenektől szoktuk félteni a gyerekeket, a bántalmazások 75 százaléka családon belül történik. Ebben a verbálistól a fizikai és a szexuális erőszakig minden benne van?

– Igen. Tegyük hozzá, a tapasztalat az, hogy akit otthon rendszeresen agresszió ér, a kortárs bántalmazásnak is jobban ki van téve: 60 százalékuk itt is, ott is elszenvedi azt. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány rendszeresen közöl jelentéseket:

2020-ban 17 ezer olyan kiskorú szerepelt a gyermekvédelmi nyilvántartásban, aki elsődlegesen családon belüli erőszak vagy konfliktus miatt volt veszélyeztetett. Nagyjából 3500 gyerek esetében fizikai, 3000 társuknál lelki bántalmazást, 778 gyerek kapcsán pedig családon belüli szexuális bántalmazást tüntettek fel a veszélyeztetettség fő okaként.

Utóbbi szám azért csökken, ugye?

– Nem. Ugyanebből a jelentésből derül ki, hogy a számuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt.

Az alkoholfogyasztás típusa – például rendszeres vagy „rohamszerű” – alapján meg lehet mondani, melyikben van nagyobb kockázat a bántalmazás szempontjából?

– Senkire sincs ráírva, hogy mit hoz ki belőle az alkohol, így erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Az viszont statisztikai tény, hogy a bántalmazó közegből származók gyakrabban válnak maguk is bántalmazóvá.

– „Nem tudok nem átváltozni a saját kibaszott apámmá” – írja a kötetben megjelent, Visszhang című novellájában Fábián Gábor színművész, aki rendellenesen működő családban nőtt fel.

– Nagyon erős szavak, melyek megmutatják, hogy a folyamat – idézőjelben – ennyire egyszerű: a magatartásminták örökölhetők. A példa arról is szól, hogy a hatékony beavatkozás most kezdődne azokban a családokban, ahol a nulladik perctől – tehát a terhesség időszakától – jelen van a bántalmazás. Az lenne a közös feladat, hogy ahol csak lehet prevencióval, máshol beavatkozással segítsük, hogy a családon belüli bántalmazás ne termelje újra önmagát. Ezzel egy sor betegséget is meg lehetne előzni.

Mármint testi megbetegedést?

– Az ártalmas gyermekkori tapasztalatok nemcsak pszichés problémákat okoznak, hanem abszolút rizikótényezők a leggyakoribb egészségügyi bajokban az elhízástól a szív-érrendszeri panaszokon át a daganatos megbetegedésekig. Úgynevezett „dózis–hatás elv” érvényesül: minél több az ártalmas gyermekkori tapasztalat, annál nagyobb az esélye ezeknek az egészségügyi és mentális problémáknak.

„A magatartásminták örökölhetők” (fotó: Vörös Szabolcs)

A könyvben szereplő szerzők és szakértők több helyen elmondták, hogy az egészségügyért és oktatásért felelős Belügyminisztériumban lényegében nincs napirenden a téma, sem a tömeges mértéket öltő problémás alkoholfogyasztás, sem a belőle fakadó bántalmazás.

– Valóban így van, nemcsak a forrás hiányzik, hanem a cselekvési terv is. Szégyenteljes helyzet, hogy

Magyarországnak nincs alkoholstratégiája. Továbbá a 2021-es „gyermekvédelmi törvény” kifejezetten hátráltatja a munkánkat. Azóta azokat a szervezeteket sem engedik be az iskolákba prevenciót tartani, akiket előtte beengedtek.

Ez hogy lehet? Nem is szexuális témákkal dolgoznak.

– Igen, de a szerv, aminek el kellene dönteni, hogy ki mehet be az iskolába és ki nem, egyszerűen nem jött létre. Lassan két éve várunk rá. Jóformán senki sem megy be a tantermekbe prevenciót tartani.

Mit ér, ha egy külsős bemegy az osztályterembe elmondani, hogy „az alkohol rossz”?

– Önmagában semmit, és a prevenció sem itt kezdődik, és nem is az egyszeri beavatkozásoknál. Folyamatos jelenlétre lenne szükség minden téren, a házi gyerekorvosi ellátástól kezdve a védőnőn át a bölcsis néniig, a pedagógusokig. Minden iskolára kellene, hogy jusson szociális munkás, hiszen itt nemcsak az alkoholhasználattal van baj, hanem számos kapcsolódó családi nehézséggel. Az ilyen típusú állandó iskolai jelenlét abban segítene, hogy az érintettek ne felnőttként kapjanak először segítséget. Nem azt kell mantrázni, hogy „az alkohol rossz” – ez nem is igaz –, hanem olyan egészséges fejlődést, lelkületet biztosítani, amely mellett ki tud alakulni az alkohol normál használata.

Hogy jutna mindenhova szociális munkás, ha iskolapszichológusból sincs elég?

– Valóban nincs, vidéken sok helyen tíz intézményre jut egy „fél”, aki ide-oda ingázik. A mondandóm lényege éppen az, hogy a legtöbb helyzetben nem kell egy pszi- kezdetű szakember, a szociális munkások is szuperül tudják végezni a munkájukat, melyben nem a státusz a lényeg, hanem az állandó jelenlét és az odafigyelés.

A kormányzati többség a szociális törvény tavalyi módosításakor kimondta: az egyén elsősorban maga felelős a saját szociális biztonságáért. Mi köze van akkor az államnak ahhoz, ki hány sör-felest iszik meg otthon?

– Nagyon sok! Az alkoholizálás és a gyerekbántalmazás nemcsak a populáció mentális és fizikai állapotának egyik legfontosabb jelzője, hanem az ország gazdasági teljesítményének is. Elvileg az állam mondhatja, hogy nem érdekli, hány ember szenved májcirrózistól és hány gyereket traumatizál az otthoni erőszak. Szerintem bűn ilyet tenni, de tegyük fel. Viszont

az állam nem mondhat le munkaképes polgárai tömegéről, akiket megöl vagy megnyomorít az alkohol és a hozzá kapcsolódó betegségek.

Ne feledjük: a rendszer ma ott tart, hogy alkoholstratégiája nincs, viszont biztosítja és propagálja a pálinkafőzés szabadságát. A prevencióval foglalkozó szakembereket nem engedi be az iskolákba, vezető politikusok viszont Facebookon népszerűsítik a disznóvágást és a rövidital-fogyasztást. Félreértés ne essék: önmagában egyikkel sincs baj, de miközben világelsők vagyunk problémás alkoholfogyasztásban, ez maga a felelőtlenség.

Pintér Sándor az érintett területek felelős minisztere. Mit tegyen, vegye ki az üveget a kocsmatöltelékek kezéből?

– Nem, de tegyen meg három dolgot: először is biztosítsa, hogy legyen a területnek megfelelő szabályozása, stratégiája, amire a prevenció épülhet; másodszor mutasson példát; harmadrészt pedig biztosítsa a megfelelő ellátást.

– „Mutasson példát” – pont ezzel jött Zacher Gábor is a minap, mondván, a túlsúlyos miniszterelnök lefogyásának népegészségügyi haszna lenne.

– A Zacher-nyilatkozat részleteit nem szeretném kommentálni, de az alapvető üzenetében rengeteg igazság van. Kutatások igazolják, hogy a szenvedélybetegségnél a genetikai faktor csupán egy tényező, annál sokkal lényegesebb a szociokulturális átörökítés. Magyarán az, hogy milyen példát látok.

A legegyszerűbb és leghatékonyabb állami beavatkozásnak még mindig a tiltás tűnik. 2012-ben nagyjából egyszerre vezették ki a zárt térben dohányzást és a játékgépezést. És tessék: a passzív dohányzás és a félkarú rablózás töredékére esett vissza Magyarországon.

– Ezek fontos eredmények, de ettől a dohányzás, a dohányzók száma nem csökkent jelentős mértékben. A félkarú rablózás csökkent, cserébe az online szerencsejáték sokkal intenzívebbé vált. A tiltás, az elrettentés hatása korlátozott.

Sokkal rosszabb kocsmázni azokban az országokban, ahol még lehet bent dohányozni.

– Nem vitatom a kedvező hatást, csak a sorrendet hangsúlyozom: oktatás, prevenció, példamutatás, tiltás.

Mi a jó példa, ahol az oktatás és a prevenció működik?

– Betty Ford Center, Egyesült Államok. Gerald Ford elnök felesége alapította a nyolcvanas években, aki korábban maga is alkoholproblémákkal küzdött, édesapjával és testvérével együtt. Egy non-profit intézményről van szó, ahol a szerhasználó felnőtt hozzátartozóját is bevonják a kezelésbe, illetve adott esetben a gyerekeit is. Már hároméves kortól vannak csoportjaik, programjaik, beavatkozási módjaik. A jó gyakorlatokat könyvben is kiadják, például Jerry Moe Gyerekszemmel a függőségről és a felépülésről című kötetét, amely magyarul is megjelent, a mi könyvünkhöz hasonlóan a Máltai Szeretetszolgálat adta ki.

A Betty Ford Center lényege végső soron az, hogy rendesen megfizetnek egy korrektül működő intézményt?

– A rendszerszintű szemlélet a lényeg. Van szakemberük az alkoholfüggő apának, van egy csoportjuk a társfüggő anyának, és még a gyerekkel is tud valaki foglalkozni. Mert nem izoláltan az alkoholista apát kell kezelni, hanem a környezetét is, hogy ne termelődjön újra a probléma.

Tegyük fel, hogy az a cél, hogy lejjebb szorítsuk a hazai alkoholizmus borzasztóan magas számait. Hol kezdjük?

– Például ott, hogy legyen elérhető ellátás. Legyen hova fordulni, ha például a szakember a gyereket is be akarja vonni. És ha már látjuk a problémát, akkor tudni fogjuk, hogy hol és hogyan avatkozzunk be, akár rendszerszinten is.

A cél az lenne, hogy minden veszélyeztetett gyerek környezetében legyen egy megbízható, érzelmileg elérhető, egészséges felnőtt. Ehhez még csak szakembernek sem kell lenni, elég egy edző, egy pedagógus, egy lelkész, akire támaszkodni lehet.

Ez ennyire fontos?

– Azok a gyerekek tudnak a rossz környezetük ellenére is egészségesek maradni, ahol jelen volt legalább egy ilyen megbízható és elérhető felnőtt.

Az állami pénztelenségről és stratégiahiányról beszéltünk. Jól értjük, hogy néhány „szent őrült” szervezet viszi a hátán az egész ügyet, alkoholizmustól a családon belüli bántalmazásokig?

– Szerencsére sok szakmailag jó intézet és program van, kezdve a Máltaitól a Hintalovon Alapítványig – ezek lényegében mind közfeladatot látnak el. Sok esetben nagyon küzdenek a túlélésért, akár most itt a rezsinöveléses helyzetben. Ezt úgy képzeljük el, hogy a teljes éves költségvetés – alacsony küszöbű ellátásra – nagyjából hétmillió forint, de például a villanyszámla idén eléri a 8 milliót. Szinte képtelen helyzet.

Mégis csinálják. Miért?

– Amiért társadalmi munkában elkészítettük a Láthatatlan árvák könyvet: mert nincs más, aki megtegye. Vagyunk páran, akik úgy gondoljuk, annyira ordító a probléma, hogy több figyelmet és cselekvést kíván. Nem szükségszerű, hogy még egy-két generáció rámenjen az alkoholra és a rossz családi környezetre.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#alkoholizmus#függőség