„Dobrev vagy Donáth. Mindenki választhat” – Soproni Tamás nem hisz a civil politizálásban

·2022.10.18

Kerületében van a tanárügy robbanásának epicentruma, a Kölcsey Ferenc Gimnázium, Soproni Tamás állítása szerint mégsem politikai pecsenyéjét igyekszik sütögetni az ügy kapcsán. A momentumos polgármester nem hisz a civil politizálásban, a mostani demonstrációk résztvevőinek szerinte pártokhoz kellene csatlakozniuk. Közelebbről, nyilván: az ő pártjához. Amelynek vezetője bár Gelencsér Ferenc, ám mint mondja, a Momentum arca, agya és lelke jelenleg is Donáth Anna. Interjú, amelyből az is kiderül, hogy a radikáljobbos családból származó Soproninak még bocskaija is volt egykor. A beszélgetést a Válasz Online újságíró-iskolájának interjúnapján a hallgatók tevékeny közreműködésével rögzítettük.

Köszönőlevelét Marosi Beatrixnak elküldte már?

– Azt a levelet küldtem neki, amelyben kezdeményeztem, hogy találkozzunk a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai ügyében, akiket kirúgott. Nem volt rá hajlandó, amint azt nyilván tudják.

Amivel csak olajat öntött a tanár–diák–szülő-sztrájk tüzére, ön pedig odamehetett az epicentrumba, a kerületében található Kölcseybe – sütögetni politikai pecsenyéjét.

– Ja, hogy ezt kellene megköszönnöm! Nem kellene, és egyébként politikai pecsenyét sem sütögettem a tanári kirúgások kapcsán. Most sem kockás ingben vagyok például – az efféle látványos politikusi kiállásoknak nem sok értelmét látom. Kerületi polgármesterként sokkal fontosabbnak tartom, hogy segítsünk: Terézváros például támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét egymillió forinttal. Törley Katalint pedig rögtön felhívtam és megkérdeztem, miben tudunk segíteni a tanároknak. Remélem, találkozni is lesz vele lehetőségem. Én ilyesmivel foglalkozom, nem tüntetésekre megyek parádézni kockás ingben.

A diákmegmozdulások nem éppen a Momentum alól mossák ki a talajt? Szerveződik a még fiatalabb nemzedék – önök nélkül.

– Nem hiszem, hogy létezik civil politizálás. A Milla idejében álltunk talán még a legközelebb hozzá Magyarországon, korábban az LMP vont be új embereket, aztán a Momentum, de párttá kellett válnunk nekünk is.

Nem a párt esélytelenségét mutatja, hogy az önhöz hasonló egykori erős emberek inkább kifele gravitálnak az országos politikából?

– Nem gravitálnak kifele.

Gelencsér Ferenc az elnökük!

– Ő kifele gravitálna?

Dehogy. Épp ez az. Ő talán erős ember?

– Jó, értem. Nem kérdéses: ennek a pártnak az arca, agya és lelke jelenleg is Donáth Anna.

Tehát ameddig ő babázik, a bármikor letehető Gelencsér viszi a boltot? Ez történik?

– Szövetség ez, amelyben mindenkinek megvan a szerepe – az egyetlen pártban, amelyben van még növekedési potenciál. Ehhez pedig én polgármesterként tudok a legjobban hozzájárulni. Ha bármikor kormányt akarunk váltani, három feltételnek meg kell felelnünk ugyanis.

Hallgatjuk.

– Először is: mondjunk igazat. Ha magunknak hazudunk, nem lesz út előre. A választóknak sem szabad hazudni. Olyanokat, mondjuk, hogy mindjárt kormányváltás lesz. Nem lesz. Holnap biztosan nem.

Másodszor: nagyon erős elvi alap kell ahhoz, hogy leváltsuk a Fidesz rendszerét, de a gyakorlatban is meg kell tudnunk mutatni a különbséget. Terézvárosban ezt tesszük: helyben megmutatjuk, milyen lenne, ha mi kormányoznánk. Ellenzéki parlamenti képviselőként erre nincs mozgástér: lehet bármilyen jó ötletük a kollégáknak, nem lesz belőle semmi, legfeljebb beszélhetnek róla. Mi meg a kerületben dönthetünk. Bevezettük mondjuk a menstruációs szabadságot. Amit aztán a fideszes vezetésű Hegyvidék is átvesz éppen. Vagy bevezettük a kizárólagos lakossági parkolóhelyeket, amelyet városszerte másolnak már más kerületek is, nagy örömünkre. Polgármesterként még mindig van tehát mozgástér.

Rögtön az első pontjához: nem volt hazugság, hogy a megalakulásakor MSZP-vel és DK-val való szövetséget kizáró Momentum mégiscsak együtt indult idén ezekkel a pártokkal?

– Az nem hazugság volt, hanem kényszer. Amikor megalakultunk, más volt még a választási törvény, a Fidesz azt később módosította ilyenre, hogy más megoldás már nem maradt. Hazugság az, ha tudom, mi a helyzet, de mást állítok. Ilyen az esetünkben nem fordult elő. Az évek során persze változunk, én magam is változtam, szerintem ez természetes.

Amikor januárban kétharmados ellenzéki győzelmet vizionált, azt is komolyan gondolta?

– Abszolút. Túl optimista vagyok. Ha nem lennék az, nem is tudnék politizálni ilyen választási rendszerben, ilyen ellenzéki pártstruktúrában. Hittem abban, hogy az összefogással be tudunk húzni olyan szavazókat, akik eddig nem voltak aktívak.

„Nem hiszem, hogy létezik civil politizálás” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Azt is hitte, hogy ki tudnak tenni olyan politikusokat, akiknek nincs helyük a közéletben. Ezügyben is túl optimista volt?

– Igen. Határozottabbnak kellett volna lenni a választás előtt azzal kapcsolatban, hogy kiket engedünk be és kiket nem. Sajnos, mint utóbb kiderült, romlott almákat is sikerült képviselői hellyel jutalmazni. Arra viszont rendkívül büszke vagyok, hogy Hadházy Ákost Zuglóban a Momentum és a Kutyapárt támogatta, meg arra is, hogy Terézvárosban nem hunytunk szemet mutyisták erkölcstelen próbálkozásai fölött.

Az MSZP-s kollégára utal?

– Kollégákra. Egyértelmű feltételem volt, hogy azok, akiket jogerősen elítélt a bíróság a kerület elleni gazdasági bűncselekményért, ne legyenek képviselők. Hatvani Csaba, a szocialisták helyi elnöke pedig pont ilyen az Andrássy úti ingatlanmutyik miatt. Az ő cimborája, Bálint György bent ül a képviselőtestületben, s ott tör borsot az orrunk alá, ahol tud. Nem állítom, hogy ő szivárogtatta ki például a hivatali dolgozóink fizetését a propagandamédiának, de valaki azt is megtette.

Ön meg tiltakozott a hivatali dolgozók támadása ellen. Marosi Beatrix tankervezető támadása ellen meg nem. Az belefér?

– Fontos, hogy ki mennyire politikai aktor, és az is, ki van vezető pozícióban. Annak ugyanis többet kell elviselnie. Aki azért rúg ki tanárokat, mert a sztrájkok törvényi ellehetetlenítése után vadsztrájkolnak, az nem védendő kishivatalnok, hanem vezető politikai aktor.

Ön nem tett esküt Magyarország törvényeire?

– De.

Marosi Beatrix talán nem a törvény szerint járt el?

– A belügyminisztériummal ellentétben én úgy látom, hogy a polgári engedetlenség mint forma igenis létezik, de ha nem, akkor meg kell teremteni ennek törvényes, szabályozott kereteit.

Amíg ilyenek nincsenek, addig a morális iránytű szerint kell eljárni. Nem olyan bonyolult ez: a közösségi kár felől érdemes közelíteni. Könnyű belátni, hogy kisebb közösségi kárt okoz egy elmaradt óra, mint az, amikor az összes óra elmarad – mert kirúgták a tanárt. Itt is megmutatkozik a különbség a kormány és a mi gyakorlatunk között: ők a tanítás minőségének javításáért sztrájkoló tanároktól, mi a kétes erkölcsi hátterű pártemberektől igyekszünk megszabadulni.

És összehoztak egy közösségi kertet három év alatt.

– Ez látszik kívülről?

A három év mérlegét ön foglalta össze így. Írók nevét vésték fel, kivilágítottak alagutat, egy kertet átadtak… Ennyi a NER-ben az elérhető ellenzéki maximum?

– Azért van ennél jóval több is. A Terézváros 20-30 programunk keretében megvalósuló közterület-felújításaink például nagyon fontosak. Azt a nézőpontot követik, amelyet Jan Gehlnél és más 21. századi urbanisták könyveiben olvashatunk: legyen a térnek témája, valami ragadja meg a szemet, az anyagok legyenek természetközeliek…

A Jókai tér mondjuk nem sikerült valami jól.

– De gustibus non est disputandum.

Rendben. Ha csődbe megy márciusban a főváros, ahogy Karácsony Gergely előrevetítette, csődbe megy a kerületük is?

– Nem. A tartalékaink megvannak, a közfeladatainkat mi el fogjuk tudni látni, de azért nehezen tudom elképzelni Terézvárost például a 4-es 6-os vagy a földalatti nélkül. Nem lenne jó. A főváros költségvetését tényleg keményen nyirbálja a kormány, a helyzet tehát nehéz, de a főpolgármester még így is meg tudja mutatni, mi a különbség az ő kormányzása és Orbán Viktoré között.

Meg tudja?

– Volt az elmúlt hetekben két, időben teljesen egybeeső vadsztrájk. Azt már említettem, hogyan kezelte az Orbán-kormány az tanárokét. Mindenki láthatta, hogy Karácsony Gergely ugyanakkor hogyan kezelte a hulladékszállítók munkabeszüntetését. Nem fenyegetőzött és kirúgott, ahogy a kormány, hanem odament a tüntetőkhöz és beszélt velük. A főpolgármester, nem valami osztályvezető. Aztán megállapodtak. Ezt lehet megmutatni. Ez a különbség. Amúgy a Karmelitában legalább olyan feszült lehet most a hangulat, mint a főpolgármesteri hivatalban. Ahogy hallom, nemcsak a hulladékszállítók, nemcsak a tanárok sztrájkolnának, hanem a postai alkalmazottak és a Volán dolgozói is. Nem tudom, hogyan tudná kigazdálkodni a kormány az ő béremelésüket…

Állítólag önt sógora terelte bérek és egyenlőség iránt érzékeny balos útra, mégpedig könyvekkel. Miket olvasott?

– Tényleg így volt. Jobboldali, vagy úgy is mondhatnám, nemzeti radikális családból származom, még bocskaim is volt…

Echte MIÉP?

– Echte MIÉP. Édesapám 1998-ban a listájukon is indult önkormányzati képviselőnek. Boldogan jelentem: ma már ő is Momentum-szavazó…

Csak mert a Jobbik is csatlakozott az összefogáshoz, nemde?

– Talán nem ezért. Egyébként amikor múltkor meglátogattam a telkünkön, láttam, hogy még mindig kint van a falon a Pannon Rádió matricája. Mellette meg az én momentumos szórólapom. A baloldalivá válásomat mindenesetre olyan könyvek mozdították elő, mint mondjuk Pogátsa Zoltán munkái, amelyek a skandináv modellt mutatják fel példaként.

Sajnos az emberek alapvetően jobboldalról indulnak: azt tanuljuk, a teljesítmény kifizetődik, csak csináld jól, aztán előre fogsz jutni. Aztán az ember gondolkodik, olvas és rájön, hogy bizony a képességek is adottságok, ahogy a háttér is, a tőke is az.

Marxot is olvasta?

– Hogyne. Bakunyint is. Ettől még nem vagyok a követőjük. A szolidaritást viszont nélkülözhetetlennek tartom, és ennek az állam működésének minden szintjén meg kell jelennie. Nyelvészként és baloldaliként is fontos nekem például a közérthető beszéd, az önkormányzat kommunikációját ezért alakítottuk át. Nálunk nem törvényhelyekkel teletűzdelt, érthetetlen leveleket kapnak az emberek, hanem magyarul megfogalmazott, érthető sorokat. Hogy mindenkinek legyen esélye megérteni jogi diploma nélkül is.

„Még bocskaim is volt” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

A szolidaritás gondolata jöhetett volna sekrestyés édesapjától, a templomból is. Nem kell ahhoz Marx.

– Igaz. Édesanyámtól jött is. Nem voltunk jómódúak, de ő a kevésből is mindig adott a hajléktalannak egy zsömlét, vagy amit tudott. Mély katolikus hite vitte erre. Örülök is mindig, amikor az egyház ezt az oldalát mutatja – s nem örülök, amikor nem. A terézvárosi plébániákkal viszont nekem is remek a kapcsolatom.

Rendszeresen bérmálkozott is, mint Gyurcsány Ferenc?

– Én csak ministráltam. És az esküvőmön néhány hete természetesen egymásnak szolgáltattuk ki a szentséget.

A család kedvéért, vagy őszinte hit vitte oltár elé?

– Nem állítom, hogy mélyen hívő katolikus vagyok, inkább agnosztikusnak mondanám magam. Annyi konzervativizmust viszont mindenképp hoztam magammal otthonról, hogy a szertartások jelentőségét ne becsüljem alá. Az eskü például igenis fontos. A képviselői is. Felemelő. Az állampolgársági szintén – amikor valaki kinyilvánítja előttünk, hogy a magyar nemzethez kíván tartozni…

Épp nemrég volt eskütétel, Ókovács Szilveszter jóvoltából pedig tarthatták az Operaházban. Ilyen jó a kapcsolat a kormánykinevezettek vezette intézményekkel, netán a Terror Házával is?

– A mi kerületünk sokszínűsége csodálatos. Az egy főre eső színházak száma például nálunk a legmagasabb – ebben pedig benne van az Újszínház is meg a Radnóti is. Ókovács Szilveszterrel most találkoztam először, de leveleztünk már korábban, a Terror Házát pedig kiváló interaktív múzeumnak tartom, amely megmutatja azokat a rémtetteket, amelyeket gyakran mi magunk követtünk el magunk ellen. Mindenkivel együtt kell tehát működni, akivel lehet – pártszempontok nem kerülhetnek a kerület érdeke elé.

A parlamentben viszont éppen a „rezsihazugság” kivizsgálására állítana fel bizottságot a pártja. Miben más ez a vizsgálat előtti ítélkezés, mint a kormány konzultációja a gonosz brüsszeli szankciókról?

– Az ilyen sugalmazó kommunikációs trükkökkel nem tudok egyetérteni akkor sem, ha a kormány konzultációjában szerepelnek, meg akkor sem, ha az ellenzék él ilyen eszközzel. Árnyékkormányokat is ki lehet nevezni most, csak éppen sok értelme nincs, hiszen nyilvánvalóan nem most dől el, ki lesz miniszter a következő kormányban.

A DK viszont legalább igyekszik rárepülni a diákmegmozdulásokra.

– Szervezőként szerintem nem kell rárepülni. Ha van civil kezdeményezés, fel lehet ajánlani segítséget – a katás tüntetéseken mi is adtunk eszközöket, felkészítőt. Ha hozzánk fordulnak, segítünk, de nem fogunk rátelepedni mások kezdeményezéseire. Amikor a tüntetések kifulladnak – mert azok általában kifulladnak –, akkor kell, hogy kapcsolatban maradjunk velük. Ebben a momentumosoknak, a tizenikszeseknek feladatuk van: be kell engedni a pártba, akik jönnének. Az is szuper persze, ha a diákok csoportokat alkotnak és eldöntik, mikor melyik párt javaslatait támogatják. A lényeg, hogy szervezetten politizáljanak. Ez a Fidesz legnagyobb sikere ugyanis: hogy megutáltatta a politikát mindenkivel.

A békemenet nem tűnt kiábrándultnak.

– Ők nem, valóban. A mi oldalunkon viszont elképesztő fásultság lett úrrá. Érthető is, ennyi pofon után.

A tüntetések tehát feleslegesek, inkább szervezetten kellene politizálni?

– Dehogy feleslegesek! Ezek a tömegtüntetések adják meg a felhajtóerőt, élményt, lelki pluszt, amely a fásultságból kimozdíthat. Amely erőt adhat a következő, de a cél szempontjából elkerülhetetlen lépéshez: a szervezett politizáláshoz. Ami bizony pártokon keresztül valósul meg.

Akik – legalábbis az ellenzékiek – kaptak egy csapdát. Egy napon lesz az EP-választás, amikor versengeniük kell egymással, meg az önkormányzati, amikor össze kellene fogniuk.

– Ha a kormány annyi intellektuális energiát fektetett volna az ország fejlesztésébe mint amennyire zseniális a választási rendszer önmagára szabásában, már lehagytuk volna Svájcot. Az említett dilemmára tényleg megoldást kell találnunk, ugyanis

ha az ellenzéki pártok külön-külön polgármesterjelölteket indítanak, akkor mindenhol a Fidesz fog nyerni. Tóth József kerületét leszámítva.

Megoldás lehet, amit Karácsony Gergely felvetett, hogy ernyőszervezetet hozunk létre és nem pártlogóval indulnak a polgármesterjelöltek. Egészségesebb is lenne a helyzet, hiszen a pártok így kinyilvánítanák, hogy a helyi politikában nem a pártoké az elsőbbség.

Az MSZP, az LMP számít még? A Jobbik?

– A minap láttam egy parlamenti bejátszót, ahol négy frakcióból szólaltak fel képviselők. A négy párt támogatottsága együtt 4-8 százalékot tesz ki. Ennek így nincs értelme. Beolvadásokra, átlépésekre szükség lesz, ahogy már vannak is egyébként ilyen fejlemények. Ma két politikust látok, akik egyértelműen vezetői a közösségüknek és képesek lehetnek arra, hogy vonzzanak másokat is. Donáth Annát és Dobrev Klárát. Mindenki választhat.

Dúró Dóra – ha már a D-kezdőbetűs női politikusoknál tartunk.

– Valóban, a Mi Hazánk is létező politikai közösség, szavazótáborral és hálózattal, de őket nem ajánlanám jó szívvel senkinek – ráadásul Dúró Dóra nem is a vezetője annak a közösségnek. Donáth Anna a Momentumnak igen, ahogy Dobrev Klára is fel tudja sorakoztatni maga mögé a DK-sokat.

Miért ne Dobrev legyen a nyerő?

– Inkább arra válaszolnék, miért Donáth Anna legyen az: mert az igazság pártján áll. A korábbi miniszterelnök 2006-ban bevallotta, hogy a választási kampány alatt nem mondtak igazat, Orbán Viktor pedig nem mondta ugyan ki ezt nyilvánosan, de napnál világosabb mára, hogy ez történt a mostani választás előtt is.

„A mi oldalunkon elképesztő fásultság lett úrrá. Érthető is, ennyi pofon után” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Márciusra 137 forint/köbméterről 1500-ra emelkedtek a világpiaci árak, azaz tudhatták önök is, hogy senki sem tud majd rezsit csökkenteni. Nem kellett volna netán önöknek is igazat mondaniuk a kampányban?

– De. Volt szó azért arról, hogy tarthatatlan a rezsicsökkentés, de a központi kampányplakáton aztán valóban az szerepelt, hogy Orbán megy, rezsicsökkentés marad. Bennem ettől már akkor is felment a pumpa, egyszerű választópolgárként, aki a Podmaniczky utcán találkoztam a plakáttal – ráhatásom ugyanis semmi nem volt ezekre az üzenetekre, a kampánystábban semmilyen módon nem vettem részt. Jó lett volna, ha van víziója az ellenzéknek – de csak annyi volt, hogy Orbán Viktor és korrupció nélkül majd minden jó lesz. Ami nem vízió.

Ez tehát kritika saját pártja felé is.

– Nem nagyon volt beleszólása a pártoknak ezekbe az üzenetekbe. Mondom ezt úgy, hogy szerintem a tisztesség azt kívánta, hogy ott legyünk a választási kudarc éjszakáján Márki-Zay Péter mellett. Ott volt Donáth Anna is, ott voltam én is. A hatalomért sem szabad tehát hazudni tehát – ez a lényeg. Ha elfogadható lenne ez szerintünk is, mégis mi értelme lenne a létünknek? Akkor tényleg maradjon Orbán Viktor. Én azért kezdtem politizálni, mert volt egy heuréka-pillanatom…

Amikor hó végén gond nélkül be tudott vásárolni.

– Jó, akkor nem mondom el megint. Ha a politikus unja a saját szövegét, az még nem elég. Ha az édesanyja is unja már nagyon, az sem – az üzenet akkor sem ment még át. Mindenesetre tényleg hirtelen döbbentem rá, hogy a szabadság nem magasztos fogalmakkal indul, hanem ott, hogy be tudsz vásárolni hó végén. Most sokan nem tudnak, és még kevesebben fognak tudni. Én is saját márkás termékeket vásárolok a boltban, újra megnézem, mi az olcsóbb, pedig nekem nincs okom panaszra. Ahhoz azonban, hogy az emberek elhiggyék, hogy ebből van kiút, nem elég remek szakpolitikákkal előállni. Ha elég lenne, a Párbeszéd lenne a legnépszerűbb párt – ők az alapjövedelem programját következetesen képviselték éveken át, mégsem értek el vele politikai sikert. A változáshoz hit kell, ahhoz pedig létező közösség és hiteles vezető – ezért olyan fontos, hogy Donáth Annát nem fogják hazudozáson kapni. Hogy neki hihetnek a választók.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ez az interjú nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Interjú