Így verd át a népet! – a fiskális illúziókeltés 7 pontja cinikus kormányok számára

·2022.06.08

„Ahogy lazulnak a végrehajtó hatalom korlátai, ahogy szűnik a vitakényszer, ahogy az értelmiség feladja azt a szerepét, hogy emelje a közéleti viták színvonalát, úgy szabadulnak el a fiskális illúziók, és nyer valóban egyre nagyobb teret a cinizmus. Annál keserűbb azután az ébredés” – írja rendszeres szerzőnk, Mike Károly a Válasz Online-nak küldött cikkében. A közgazdász cseppet sem elméleti szöveget bocsátott rendelkezésünkre: szakirodalmi alapozottságú összefoglalója, kiskátéja arról, hogyan kell egy kormánynak fiskális illúziókba ringatnia – egyszerűbben szólva: átvernie – a népet, meglepő azonosságokat mutat napjaink Magyarországával.

Mit tegyen egy kormányzat, ha minimálisra akarja csökkenteni az adófizetéssel szembeni ellenállást? – tette fel a kérdést a 19. század végén Amilcare Puviani olasz közgazdász. A válaszát könyvének címe jelezte: Az illúzió elmélete a közpénzügyekben. Amellett érvelt, hogy a kormányzatnak illúziókat kell keltenie. Egyrészt elhitetnie az emberekkel, hogy az államnak befizetett adók és más terhek a valóságosnál jóval kisebbek és kevésbé fájdalmasak. Másrészt azt a benyomást kell keltenie, hogy a kormányzat által nyújtott szolgáltatások értékesebbek, hasznosabbak, mint a valóságban.

Hogyan hozhatók létre, hogyan fokozhatók ezek a „fiskális illúziók”? Puviani egyfajta kiskátét állított össze róluk. Íme néhány javaslata a kormányzati illuzionisták számára:

  • Inkább az árukra és szolgáltatásokra vessünk ki adót, mint közvetlenül a jövedelemre vagy vagyonra, mert a piaci árak elfedik az adótartalmat!
  • Finanszírozzuk az állami kiadásokat hitelből, hogy így a jövőbeli generációkat, ne pedig a mostani adófizetőket terheljük!
  • Növeljük az inflációt, hogy így az államadósságot leértékeljük, a visszafizetését megkönnyítsük!
  • Vezessünk be „ideiglenes” adókat „kivételes helyzetekben”, amiket aztán felejtsünk el kivezetni!
  • Használjuk ki a társadalmi konfliktusokat, ellenérzéséket, hogy a népszerűtlen csoportokra több adót terhelhessünk!
  • Riogassunk krízishelyzettel, az állam megnövekedett feladataival, társadalmi összeomlással stb. arra az esetre, ha nem szednénk be több adót!
  • Hallgassuk el, tegyük átláthatatlanná a terhek valódi nagyságát!

A javaslatok mögött érzékeljük a fejedelemnek cinikus tanácsokat adó Machiavelli szellemét. Valóban, Puviani hivatkozik is rá. A fejedelemnek, a kormányzatnak úgymond „használnia kell az állati természetét”: nem csak „oroszlánnak” kell lennie, hanem „rókának” is – nemcsak bátornak, hanem ravasznak is.

Mégsem merő cinizmus a fiskális illúziók eszközeivel élni. Az adófizetők ugyanis szintén nem angyalok. Akkor is hajlanak az adó elkerülésére, ha a kormányzat amúgy hasznos szolgáltatásokat nyújt. Miért? Mert jobban járnak, ha a többiek fizetnek adót, de ők maguk nem. Kifizetődő számukra, ha „potyautasként” viselkednek. A kormányzat persze kényszerít is az adófizetésre, de széleskörű önkéntes hajlandóság nélkül egy adórendszer sem működhet. Mondhatjuk tehát, hogy bizonyos fokú illuzionizmus a közérdeket is szolgálhatja.

hirdetés

Persze nem csak azt. Minél sikeresebb a kormányzat az illúziók keltésében, annál nagyobb tere nyílik arra, hogy a költségvetési bevételeit, az állam méretét és saját hatalmát növelje. További probléma, hogy a költségek „szem elől” elrejtésének sokszor az az ára, hogy a tényleges társadalmi költségek végül is nagyobbak lesznek. A magas adókkal terhelt áruk, szolgáltatások piacai elsorvadnak. A nagy adókkal terhelt „gazdag” vállalatok visszafogják beruházásaikat, potenciálisan kiugró jövedelmet hozó kockázatvállalásaikat. A „vészhelyzetek” és a fiskális önkény terét tágító egyéb módszerek bizonytalanságot szülnek. Az infláció szétzilálja a gazdaságot. A felhalmozódó államadósság terhe nyomasztóvá válik.

A fiskális illúzióval való visszaélés szinte állandó kísértés egy kormányzat számára. Ha ezt elfogadjuk, érdemes tovább gondolkodnunk. Az illúzió azért működhet, mert az emberek „nem látnak át a szitán”. Bizonyos fokig mindig így lesz. Az állampolgároknak jobb dolguk is van, mint a közpénzügyek rejtelmeibe ásni magukat. Egyéni ráhatásuk a közügyekre úgyis csekély. Tájékozatlanságuk így tulajdonképpen racionális. Ám azért vannak fokozatok.

Az adókról és az állam működéséről szóló közéleti vita színvonala befolyásolja, milyen illúziót lehet „eladni”. A köz érdekében folyó, jó kormányzás feltétele, hogy a költségvetési döntéseket robusztus, legalább az alapvető tényeket és közgazdasági összefüggéseket megvilágító, viszonylag nyílt és méltányos közéleti vitában kelljen megvédeni.

Ennek a vitának és a benne formálódó konszenzusnak arra is ki kell terjednie, hogy a mindenkori kormányzatnak milyen kemény, formális korlátokat kell betartania. Mi legyen az „adóalkotmány”, amelynek szabályait a politikai nyereségét célzó felbuzdulásai során nem lépheti át. Minden ország jogrendjében vannak tetszetős elvek, leírt szabályok. A valódi kérdés az, hogy a kormány mennyire tudja ezeket „válságokra”, sérelmekre, kivételekre hivatkozva sajtpapírrá lyuggatni. Vannak-e a politikai elitnek és a közvéleményt formáló köröknek olyan tagjai, akik felvállalják a kellemetlen szerepet, hogy a fegyelem, az elvszerűség mellett emeljenek szót? És működik-e a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok rendszere, amelyben van olyan szereplő, aki a megfelelő időben a kormány kezére csap?

Ahogy lazulnak a végrehajtó hatalom korlátai, ahogy szűnik a vitakényszer, ahogy az értelmiség feladja azt a szerepét, hogy emelje a közéleti viták színvonalát, úgy szabadulnak el a fiskális illúziók, és nyer valóban egyre nagyobb teret a cinizmus. Annál keserűbb azután az ébredés.


Nyitókép: Hieronymus Bosch A bűvész című festménye, részlet (1502 körül)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Világmagyarázat