Orbán trükkje? – Támogatással vagy nélküle, térségünkben mindenütt nő a termékenység
Az Orbán-kabinet egyik sikere a családtámogatási rendszer, amelynek révén a termékenység 1,24-ről 1,59-re emelkedett az elmúlt években. Csakhogy ugyanez a tendencia megfigyelhető Oroszországtól Lengyelországon át Romániáig a volt szocialista országok körében. Sodródunk az árral, és ezt állítjuk be sikerként? Regionális trendet? Vagy a kelet-közép-európai államok mindegyike komoly összegeket fektet a gyerekvállalás támogatásába, és ezért párhuzamosak a hatások? A Válasz Online a V4-ek, Oroszország és Románia demográfusainak segítségével vizsgálta meg a kérdést, és arra jutott: valóban az egész régióra jellemző hullámról van szó, de nem könnyű felkapaszkodni rá. Magyarországnak sikerült legutoljára.
A magyar demográfusok idén olyan januári adatot láttak, amilyet régóta nem: Magyarországon 10 százalékkal visszaesett a megszületett gyermekek száma a múlt januárhoz képest. Mi okozta ezt a sokkszerű hatást? Mi történt 9-10 hónnappal korábban?
Megkezdődött a koronavírus elleni védőoltáspok tömeges beadása. Müller Cecília országos tisztifőorvos még az első hazai vakcinaszállítmány érkezése előtt bejelentette, hogy nem ajánlja az oltást várandósoknak, illetve azoknak, akik gyermeket szeretnének vállalni. Mindez összhangban állt az akkor érvényes brit szakmai állásponttal, amely szerint az oltás után legalább két hónapnak el kell telnie a teherbeesésig.
2022: a sikeres családpolitikai korszak vége?
A gyereket tervező párok szinte sokkot kaptak, de utólag kiderült, túlzott volt az óvatosság. Müller Cecília tavaly március 12-én már arról beszélt, hogy a terhesség alatt is olthatók a kismamák. Ám az emberek tudatába beleégett az első figyelmeztetés. Azt már kevesen hallották meg, hogy a gyereket váró nők a koronavírus járvány egyik veszélyeztetett csoportja, akiket kiemelten fontos oltani.
A magyar születési adat idén januárban bezuhant, majd februárban tovább csökkent: 15 százalékos volt a visszaesés az előző év februárjához képest. A napokban nyilvánosságra hozott márciusi érték a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint ismét 11 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbi adatnál. Az év első három hónapjának mindegyikében a valaha mért legalacsonyabb születési adatot jelentették tehát.
Máris véget érhet a viszonylag kedvezőbb demográfiai szakasz, amelynek során nőtt a születésszám és a termékenység is?
Vagy ha nem születnek meg a gyerekek 2022 első három hónapjában, majd megszületnek nyáron? Év végére pont ugyanott lehetünk?
Nem biztos, hogy így lesz, mert törékeny időszakban élünk.
A gyerekszületéshez legalább két dolog kell: egy termékeny férfi és egy fogamzóképes korban levő nő. Mindkettőből hiány van: 2021-ben az ebből az életszakaszból kikerülő (45-49 éves) nők még 389 ezren voltak, az optimális korban levő 20-24 évesek pedig csak 253 ezren, több mint harmadával kevesebben. Minden hónapban nők ezrei tűnnek el a potenciális anyák csoportjából.
Pedig az elmúlt években jól alakultak a mutatók, és a termékenység növekedése (tudományos nevén a teljes termékenységi arányszám, vagyis a 100 termékeny korban levő nő által élete során vállalt gyermekek száma) elfedte a potenciális szülők számának visszaesését. Még a születési adat is nőni tudott, köszönhetően annak, hogy bár jóval kisebb a szülői korosztály, mint korábban, de ők több gyereket vállaltak.
A kérdés azonban: ha a régióban mindenütt javultak az elmúlt években a számok, akkor nem volt-e felesleges a kormány erőfeszítése? Mindez spontán is megtörtént volna? Ha egy percet sem foglalkoznak a születésüggyel, esetleg ugyanúgy nőtt volna a termékenység, mint a lengyelektől a csehekig mindenütt?
Tisztáznunk kell egy másik fontos kérdést: van-e jelentősége annak hány gyerek születik? A gyerekvállalás a családok ügye, mi köze ehhez másoknak? Milyen hatással van az életünkre az, hogy a nálunk fiatalabb, vagy éppen idősebb szülői korban levő generációk hogyan cselekszenek? Nagyon is jelentőssel, nagyjából akkorával, mint a GDP növekedése vagy csökkenése. Nem véletlenül foglalkoznak családpolitikával a kormányok.
Demográfia: hatalmi tényező
A gazdaság szempontjából nem csak egy-egy ország technológiai fejlettsége meghatározó, de a ledolgozható munkaórák száma is, amit az aktív korú lakosság létszáma ad meg. A volt szocialista államok a demográfiai folyamatok nagy vesztesei. A rendszerváltás óta lakosaik milliói vándoroltak ki, vagy meg sem születtek a termékenység csökkenése miatt, és ez hatni fog a következő évtizedek gazdasági folyamataira is.
A The Lancet című tudományos folyóirat elemzése szerint a demográfiai sikerek vagy kudarcok a következő években átrajzolják a világ hatalmi térképét. Az oroszok 2030-ra kipottyanhatnak a Föld 20 legnagyobb gazdasága közül (jelenleg a tizenegyedikek).
Térségünk középhatalma, Lengyelország a 2017-es 23. pozícióról a század végére a 44. helyre eshet vissza. A mamahoteljeikről elhíresült olaszok 2017-ben még a világ kilencedik legerősebb gazdaságát adták, de néhány évtizeden belül még a G20-ból is kizuhanhatnak. A hasonló demográfiai mintát követő spanyolok a 13. helyről akkorát eshetnek, hogy a legerősebb harmincba is éppen csak beférnek majd. A 17. helyen álló Törökország viszont harminc év múlva a 9. helyig törhet előre.
Térségünk súlyvesztése annak ellenére történik, hogy a volt szocialista országok csaknem mindegyikében nőtt a termékenység az elmúlt években, néhol már eléri az uniós átlagot.
Nem lényegtelen hát a kérdés, minek a hatására történik mindez: spontán folyamatként, vagy az egymással párhuzamosan meghozott kormányzati intézkedések eredményeként? Nem az Orbán-kormány volt ugyanis az egyetlen, amely jelentős összeget költött a családok támogatására.
Napjainkból a 80-as évekre visszatekintve az akkori magas termékenység idealisztikus állapotnak tűnik. De csak a távolból. Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője lapunknak azt mondja, valójában a szocialista országokban sokkal hamarabb kezdődött el a termékenység visszaesése, mint Nyugaton. A hatvanas években a magyar gyes (a gyerek hároméves koráig mindenkinek járó juttatás), majd később a gyed (a dolgozó nőknek a gyerek kétéves koráig folyósított jövedelemarányos támogatás) bevezetése már az erre adott válaszlépés volt. Sikeres beavatkozás, amely növelte a megszületett gyermekek számát.
A rendszerváltás után az egész térségben megindult egy új folyamat. Korábban a nők egészen fiatalon szültek, de a 90-es években egyre inkább halasztani kezdték a családalapítást, és a gyermekek megszületésének időpontja mind későbbre tolódott: a húszas éveik elejéről nagyjából harmincéves korukra.
Mindezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy egy 20 éves lány 1990-ben elhatározta, hogy ő majd csak 2002-ben fog szülni. Az egyéni tervek arról szóltak, hogy nem 20, hanem 28-30 évesen hozza világra az első gyermekét. Ám közben az élet zajlott, elvált, munkanélküli lett, vagy nem sikerült rögtön teherbe esnie, és így a második, harmadik tervezett gyermekre már nem maradt idő. A korábbi kétgyermekes családmodell helyett jöttek az egykék.
Amit ma megtehetsz, megteheted holnap is
A tendencia a volt szocialista országok mindegyikénél megfigyelhető. A demográfusok évtizedek óta arra a pillanatra várnak, amikor a nők már nem halogatják tovább az első gyerek megszületésének időpontját. Ha ugyanis ez megtörténik, az önmagában is a születések növekedéséhez vezethet, mindenféle kormányzati intézkedés nélkül, és megindulhat a korábbi veszteség visszapótlása.
De ha azt feltételezzük, hogy ebben nincs szerepük a kormányoknak, minden magától történik, akkor vajon az 1990-es évek halogatásában, csökkenő születésszámában sem volt?
„Valóban vannak szkeptikus nézetek, miszerint a családtámogatási intézkedéseknek nincs lényegi hatásuk, a folyamatok spontán zajlanak. Elismerem, hogy a termékenységi folyamatok sok-sok tényezőtől függenek, de messze nem mindegy, milyen a családpolitika” – állítja Spéder Zsolt.
A demográfus szerint még az 1990-es évek zuhanó termékenységi tendenciái mögött is kimutatható a kormányzati intézkedések hatása.
Például a főállású anyaság, a gyermeknevelési támogatás (gyet) 1993-as bevezetésekor kétszeresére nőtt az alacsony státuszúak gyermekvállalási kedve, mert a gyessel megegyező összegű támogatás minden nagycsaládosnak jár. Amikor a Bokros-csomag (1996) idején eltörölték a jövedelemarányos gyedet, a magas képzettségűek körében felére esett vissza a gyermekvállalási hajlandóság. Majd miután az első Orbán-kormány visszaállította a juttatást, az azt megelőző szintre emelkedett vissza – emlékeztet Spéder Zsolt. Ugyanígy az Orbán-kormány által bevezetett családi adókedvezménynek is volt hatása: a magasabb végzettségűek körében megnőtt a születések száma. Ők tudták ugyanis optimálisan kihasználni a kedvezményeket. Szó sincs tehát arról, hogy a kormány ne tudna hatni a folyamatokra, inkább azt vitatják a szakértők, mennyire tartós ez a hatás.
Oroszország
mélypont: 1999; termékenységi mutató: 1,16
az utóbbi évek termékenységi csúcsa: 2015; mutató: 1,78
(Forrás: OECD)
A sikeres beavatkozás egyik legjobb példája a putyini Oroszországé. A 2006-ban meghozott döntéseivel Oroszország hosszú időre a világ leginkább növekedő termékenységű országává vált.
Vlagyimir Putyin 2007-ben a kétgyermekes családok számára bevezette az „anyasági tőkét”, amelynek révén az anyák sosem látott összeget, a második gyermek születésekor mintegy 2,5 millió forintot kaptak (a támogatás tavalyi értéke 639 ezer rubel volt.) 2020-tól kétlépcsőssé tették a juttatást, hogy már az első gyermek születését is jutalmazzák (ekkor 484 ezer rubelt adnak, a második gyermek után további 156 ezer rubelt). A termékenységi arányszám a 2006-os 1,3-ról 2015-re 1,78-ra nőtt, majd megtorpant. A törésben az is szerepet játszhat, hogy az Ukrajnával való konfliktus után, 2014-2017 között Oroszországban a reáljövedelmek átlagosan 8 százalékkal csökkentek.
Az orosz anyasági tőke fontos mintául szolgált a magyar kormány 10 milliós babaváró hiteléhez, aminek teljes összegét elengedik, ha valakinek három gyereke születik. A térség több állama is megértette az orosz intézkedés üzenetét: nem szabad elaprózni a támogatásokat. Nincs hatása, ha segélyszerű aprópénzzel segítik a gyerekeseket, jelentős összeggel kell támogatni a szülőket. Jellemző, hogy még a 2,5 millió forintnak megfelelő juttatás sem érte el a célját az orosz nagyvárosokban, míg a fejletlenebb régióban hatalmas termékenységnövekedést hozott. Ahogy a 10 millió forintos magyar babaváró hitel hatása sem érzékelhető a fővárosban, miközben országosan jelentősen meglökte a termékenységi mutatókat.
Románia
mélypont: 2002; termékenységi mutató: 1,27
Az utóbbi évek termékenységi csúcsa: 2019; mutató: 1,77
Keleti szomszédunk hírhedt volt arról, hogy a szocializmus idején a családpolitikát nem ösztönző, hanem tiltó szabályokkal valósította meg. Iskolapéldája lett annak, hogyan nem szabad beavatkozni a családok életébe: a román árvaházak megteltek nem kívánt, de a fogamzásgátlás és az abortusz tiltása miatt megszületett gyerekekkel. Veres Valér, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézetének igazgatója lapunknak azt mondta, Románia ma már más mintát követ, és eredményesen. Bevezették például a gyerekek kétéves koráig járó (a mi gyedünkhöz hasonló) jövedelemarányos juttatást, amelynek révén a korábbi kereset 85 százalékát folyósítják az anyáknak. (Magyarországon 70 százalékot, de maximum havi 280 ezer forintot.) Veres professzor szerint a hatás jól mérhető, a termékenységi mutatók megugrottak. A születések száma a gazdaságilag aktív fővárosiak körében nőtt meg, míg a nem foglalkoztatottak között – őket ugyanis nem érinti – semmilyen változást nem hozott.
Csehország
mélypont: 1999; termékenységi mutató: 1,13
Az utóbbi évek termékenységi csúcsa: 2019; mutató: 1,71
John Hajnal magyar származású brit kutató a demográfia leghíresebb vonalát úgy alkotta meg, hogy a térképen Szentpétervár és Trieszt közé tette a vonalzóját és végighúzta rajta a ceruzáját. A Hajnal-vonal egyik oldalán voltak a korán házasodó, korán szülő országok (például Magyarország) a másik felén pedig a későn egybekelő, és gyermeket vállaló térségek. Utóbbiak közé a nyugati országok tartoztak, de volt egy állam, amelyet a Hajnal-vonal kettévágott: Csehszlovákia.
A csehek demográfiai szempontból már a szocializmus éveiben is inkább nyugati mintát követtek. Ma is legalább egy évvel később szülnek átlagosan, mint a szlovákok. A Hajnal-vonal ma már nem olyan nagy jelentőségű, hiszen a rés csökkent Nyugat és Kelet között, de azért halványan még mindig felfedezhető az uniós demográfiai térképeken.
A csehek közben elképesztő utat jártak be, senki sem zuhant olyan mélyre, mint ők, viszont mostanra a V4 legmagasabb termékenységű államává váltak. Közben ugyanazokon a stációkon mentek keresztül, amin Magyarország: a szocializmus idejéből megörökölt családi támogatási rendszer náluk sem volt túl hatékony, viszont fenntartása sokba került. A régió két évtizedig válságból válságba sodródott, és ahogy nálunk, náluk is a megszorításokban látták a megoldást. A családtámogatásokból hol itt, hol ott haraptak ki egy darabot, ami azonnal megmutatkozott a születési számokon.
Beleütköztek a nagy demográfiai paradoxonba: lehet, hogy egy kedvező családpolitikai intézkedés hatására nem nő a születések száma, de egy kedvezőtlen miatt azonnal csökkenni fog. A csehek végül 2008-ban találták meg a megoldást a skandináv mintájú, rugalmas rendszer bevezetésével. A dolog lényege, hogy a családok egy anyagi keretet (300 ezer korona, mintegy 4,5 millió forint) kapnak, és maguk dönthetnek arról, hogy az összeget milyen ütemezésben használják fel: ha négy évig otthon maradnak a gyerekkel, akkor is hozzájutnak, de egy hónapra így kevesebb pénz jut. Ha gyorsan visszatérnek a munkahelyükre, akkor magasabb havi összeget kapnak. Mindenki maga határoz arról, a hagyományos vagy nyugatiasabb családmodellt szeretné követni. A rendszer lehetővé teszi, hogy a gyerek napi négy órában bölcsiben legyen, a szülő akkor is megkapja a támogatást.
De ha a cseheknél már jóval korábban elkezdődött a születések halasztása, miért csak mostanra érnek el demográfiai sikereket? Jiřina Kocourková, a Prágai Károly Egyetem docense hajlik rá, hogy a folyamat már korábban megkezdődött volna Csehországban, de a politika hosszú ideig akaratlanul is akadályozta. 2008 után a helyzet megváltozott, immár kerülik a negatív előjelű módosításokat, a családtámogatási rendszer a kiszámíthatóságra épül. Tegyük hozzá, hogy Csehország egyedülálló a térség államai között, ide ugyanis sok bevándorló érkezik. A cseh egyetemek a szlovákiai fiatalok kedvelt továbbtanulási célpontjai (a határontúli magyarok között is), közülük sokan maradnak Csehországban, és már a háború előtt is jelentős volt a szlovák, az ukrán és az orosz bevándorlók aránya. Csehország lakosságszáma nő, sok a beáramló fiatal, miközben a térségi többi államában éppen ellentétes folyamat zajlik. Ezekben az országokban nagyon hiányoznak a rendszerváltás idején meg nem született gyerekek, akik éppen most válhatnának szülőkké.
Szlovákia
mélypont: 2002; termékenységi mutató: 1,19
Az utóbbi évek termékenységi csúcsa: 2019; mutató: 1,57
Említettük már, hogy a kommunista időkben a szlovákok termékenységi rátája lényegesen magasabb volt, mint a cseheké. 1989-ben 2,09, szemben a cseh 1,85-tel. Azután óriási gazdasági összeomlás következett, és ma Szlovákia rosszabbul áll, mint a csehek, de azért a 2002-es mélypont óta náluk is emelkedik ez az arányszám. És ez az, ami a demográfusok számára a legnagyobb rejtély. Hiába kutakodtunk, nem találunk jelentős családpolitikai intézkedést északi szomszédunknál. Miért nő mégis a termékenység? Ráadásul majdnem olyan mértékben, mint a Magyarországon, ahol pedig ezermilliárdokat költött az állam erre?
Branislav Blehához, a pozsonyi Comenius Egyetem professzorához fordultunk a kérdéssel: tényleg nem csináltak a szlovákok semmi érdemlegeset? Mert akkor ez a legfőbb bizonyíték lehet arra, hogy az egész posztszovjet térségben spontán regionális hatás érvényesül.
A pozsonyi professzor szerint azért nem látjuk a nagy szlovák intézkedéseket, mert tényleg nem voltak ilyenek. „Véleményem szerint a családpolitika hatása korlátozott, valójában a kelet-közép-európai országokban a növekedés inkább a korábban elhalasztott születések „visszapótlásának” köszönhető” – fogalmaz. A demográfia „saját életét” éli, bevezettek ugyan pár progresszív, nem pénzügyi jellegű intézkedést, mint például a szülői szabadság apák általi igénybevehetőségét, de a professzor kissé szkeptikus a hatásukat illetően. Branislav Blehával elviccelődünk azon, hogy a demográfusok a legőszintébb emberek, bezzeg egy politikus sosem ismerné be, hogy a világ nélküle is pont olyan lenne, mint a döntéseivel.
Mondhatjuk tehát, hogy Szlovákia a méterrúd, hozzá mérhetjük a térség családpolitikai intézkedéseinek hatását. Az eredmény nem túl hízelgő Magyarország számára: tavaly itthon 1,59, Szlovákiában 1,57 volt a teljes termékenységi arányszám, vagyis az az érték, hogy egy nő élete folyamán hány gyermeknek adna életet. Száz anyánál kettő a magyar többlet. Sok vagy kevés? Ezernél 20, egymilliónál húszezer.
Magyarország
mélypont: 2011; termékenységi mutató: 1,24
Az utóbbi évek termékenységi csúcsa: 2021; mutató: 1,59
Érdemes ránézni, az írásunkat megbontó kis táblázatokra. Magyarországon indult a legkésőbb felfelé a termékenységi ráta, a 2011-ben bekövetkezett mélypont után. Nálunk 1996 és 2011 között lényegében nem történt más, csak a korábbi kormányok intézkedéseinek megszüntetése, visszaállítása. Például 1996-ban törölték a gyed-et, majd az első Orbán-kabinet visszaállította, 2009-ben megint megszüntették, majd 2010 után visszaállították. Ugyanezt eljátszották a családi adókedvezménnyel is. A magyar helyzeten a családpolitika évtizedekig inkább rontott. Vagyis lehet azt mondani, hogy a szlovák eredmény egy spontán folyamat hatására alakult 2002 óta, de Magyarország nem volt ilyen szerencsés, rosszabb helyzetből indultunk, ezért egész sor erőfeszítést kellett a kormánynak tennie, mire megmozdultak a számok. Önmagukban sem a családi adókedvezmény, sem a gyes és a gyed párhuzamos igénybevehetősége, de még az első csok-szabályok sem segítettek.
Lengyelország
mélypont: 2003; termékenységi mutató: 1,22
Az utóbbi évek termékenységi csúcsa: 2019; mutató: 1,42
Ám az is lehet, hogy az igazi méterrúd, mérték nem Szlovákia, hanem Lengyelország. A lengyeleknek ugyanis sosem volt olyan családtámogatási rendszerük, mint a szlovákoknak vagy nekünk. Csak a gyermekszegénység csökkentésére voltak intézkedéseik, még mindenkinek járó családi pótlékuk, gyesük sem létezett. Így a lengyeleknél még jobban lemérhető a családpolitikai intézkedések hatása, mint a szlovákoknál, vagy nálunk, ahol már legalább félévszázados múltja van a családtámogatásoknak.
A legkiemelkedőbb intézkedés a lengyel 500+ program, amely a mi családi pótlékunkhoz hasonló, de sokkal nagyvonalúbb ellátás. A Jog és Igazságosság (PiS) kezdeményezésére 2016-ban a legalább kétgyerekes családok számára 500 złotyt fizetnek ki gyermekenként havonta. A kétgyermekesek nagyjából 81 ezer forinthoz jutnak hozzá, mégpedig jövedelmi helyzettől függetlenül, amire korábban Lengyelországban nem volt példa. Emellett a dolgozó nőknek járó gyed-szerű támogatást is ezer złotyra egészítik ki. Az intézkedések hatására jelentősen nőtt a gyermekvállalási kedv, a katolikus ország 1,42-ig jutott a teljes termékenységi arányszámban.
Láthatjuk tehát, hogy valóban regionális trendről van szó, amely az egész térségben érvényesül, ám a kormányok családpolitikai döntéseikkel képesek ezt befolyásolni.
Spéder Zsolt szerint ezt igazolja, hogy Magyarországon sem csak egyszerű halasztásról és visszapótlásról kell beszélnünk. Az elmúlt évtizedben átalakult a gyermekvállalás családnagyság szerinti mintázata is. Többen maradnak gyerektelenek, nőtt az egygyermekesek részaránya, de éppen a magyar családtámogatási rendszer miatt a nagycsaládosoké is.
Vagyis önmagában az a tény, hogy többen vállalnak három gyereket, azt bizonyítja, hogy a támogatásoknak igenis van hatásuk. Az Orbán-kabinet hangsúlyosan arra épít, hogy a kétgyerekesek lépjenek tovább. Hosszú ideig ez volt a legnagyobb korlátja is az intézkedéseiknek, mert nem vették figyelembe, hogy viszonylag ritkán születik valakinek három gyereke egyszerre: ha nagycsaládokat szeretnének, ahhoz az első babák megszületését is támogatni kell.
Ha azt mérlegeljük, volt-e értelme ennyi pénzt a családokra költeni, akkor érdemes mérlegelni, hogy a családtámogatásnak nem csak a termékenység növelésében van szerepe. Magyarországon komoly gondot okozott a gyerekes anyák távolléte a munkaerőpiacról, a foglalkoztatásukat pedig sikerült jelentősen növelni. S van még egy fontos tényező, amelyről nem szabad megfeledkezni: a gyerekszegénységről. Magyarországot ez súlyosan érintette a 2008-as válságot követő években, 2013 után azonban csökkent a mértéke. Nem kis részben azért, mert a családtámogatási rendszer kiemelten jutalmazza a dolgozó és gyermeket vállaló szülőket.
Nyitókép: egy fiatal anya gyerekeivel sétál egy babaváró támogatást hirdető plakát mellett a Városligetben október 27-én (fotó: MTVA/Róka László)
