Oroszok tették, nincs kétség – Bucsát és Irpinyt megjárt kollégánk a háborús bűnökről [HetiVálasz 120]
„Van ez a bonmot a külpolitikai újságírók körében: ne higgy el semmit, amíg a Kreml nem cáfolja” – indokolja Vörös Szabolcs első körben, miért nyilvánvaló, hogy a bucsai mészárlást az oroszok követték el. Kollégánk múlt héten Kijevben és környékén járt, jelen volt akkor is, amikor a lemészárolt bucsai embereket exhumálták. Természetesen a fentinél erősebb érvek is elhangoznak a HetiVálaszban, a Válasz Online podcastadásában, amelyben ezúttal Ablonczy Bálint és Stumpf András beszélgetnek a háborús Ukrajnát megjárt kollégájukkal.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Részletek a műsorból:
Ablonczy Bálint: A katyńi vérengzés jut eszembe, a lengyel tisztek oroszok általi tömeges lemészárlása a második világháborúban. Azt is évtizedekig őrjöngve tagadták az oroszok – hogy bármi közük lett volna hozzá. A németek tették – ez volt a mondás 45 éven át. Aztán jött a rendszerváltás, s kiderült az igazság: ők voltak. Jelcin még talán bocsánatot is kért érte.
Vörös Szabolcs: Arról nem beszélve, hogy Zelenszkij elnöknek Ukrajnában 90 százalék fölötti a támogatottsága, minden legitimitása megvan a döntések meghozatalához. Ezt mégis miért gyengítené azzal, hogy hirtelen elkezdi a saját népét tömegmészárolni? Abszurd felvetés. Volt ilyen komment is, hogy miért kérdeztem meg a helyi papot, az ám a hiteles forrás. Nos, elég hiteles forrás, ha egyszer a templomkertben van a tömegsír. A kihantolt embereket pedig részben név szerint ismerte, részben arcról. Helyi lakosok, civilek voltak mind. Teljesen egyértelmű, mi történt.
Ablonczy Bálint: Mintha Twitteren néznénk a második világháborút. Ahogy az orosz katonák akkor viselkedtek a Baltikumtól Németországig – tömeges nemi erőszak, tömeggyilkosságok, felszabadítási pszichózis –, az megy most is. Ezt játsszák újra. A második világháborút. Nácítlanítanak – márpedig a náci nem ember, meg lehet erőszakolni, tömegsírba lehet lőni.
Vörös Szabolcs: Olyannyira megáll a párhuzam, hogy miként annak idején, Magyarországot felszabadítva kerámiaedényekre és karórákra csodálkoztak rá a szovjet katonák, most, Ukrajnában a mosógépre. Akkora újdonság nekik, hogy akár 7000 kilométerre levő Szibériai otthonukba is megéri nekik elvinni az elrabolt mosógépet – nem tudom, számomra ez nem egy világbirodalom körvonalait adja ki. Itt kell egyébként megköszönnöm Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy segítette a munkámat: ennyire még sosem volt könnyű ukrán hivatalos személyek közelébe kerülni. Mind el akarják mondani a jelenlévő magyar újságírónak a magyar kormánynak szánt üzenetét. Paradox, hogy a romló bilaterális kapcsolat kifejezetten javítja az újságírói munka hatékonyságát – de ez a helyzet. Egy hónappal ezelőtti utamnál, amikor Kárpátalján jártam, egyszer mondjuk érv volt, hogy nem a kormánysajtónak dolgozom. Egy ungvári laktanya előtt a kísérőm azzal próbálta meggyőzni az őröket, hogy fennhangon kijelentette: „Zsurnaliszt, nyet Orbaniszt!” Onnantól a mosolyok feltűntek az arcokon. Végül így sem engedtek be, de tény, hogy vannak helyzetek, amikor plusz pontot jelent, hogy nem például a KESMA kötelékében repülsz. (A KESMA, azaz a kormánymédia és a közszolgálatinak becézett magyar állami média munkatársai két hónap alatt sem voltak képesek eljutni a háborúba, hogy tudósítsanak róla – a szerk.) Ami látszik: a magyar kormánynak abba kellene hagynia az egyrészt-másrészt politizálást. Amikor egy kétharmados győzelem után három nappal, nemzetközi sajtótájékoztatón azt fejtegeti a magyar miniszterelnök, hogy nem tudja, kik az elkövetők Bucsában, hogy nemzetközi vizsgálat kell – még ha így is gondolja, ilyet akkor sem lehet mondani egy háború közepén, ha van benne valami együttérzés. Ez ugyanis vissza fog csapódni a kárpátaljai magyarságra. Rajtuk fog csattanni az ostor. Rengeteg jogos sérelmünk van: nyelvtörvény, oktatási törvény. Csakhogy ezeket számon kérni Ukrajnán éppen most, amikor az ország orosz agresszió áldozata, olyan, mint ha a szomszédod lakásába kézigránátot dobna valaki. Ő felrobbanna, kórházba kerülne. Te meg azon heherésznél, hogy hát igen, a kedves szomszédnak nem kellett volna nem kellett volna eldobnia a csikket az utcán, akkor nem dühödött volna fel a gránátos – de így, hát így megérdemli.
