„Ez a lap nem hazudik” – megvilágosodtunk az alföldi kártyavető jósnál

·2022.01.28

2022 már nem a középkor, Magyarországon mégis több ezer jós működik. Férfiak is. Egyikük a soltvadkerti Sztojka „Kalapos” Zoltán. Elutaztunk hozzá, hogy megértsük, kik és milyen problémákkal járnak ma jóshoz, és ki az, akit már ő sem hajlandó fogadni. Ügyfélköre így is meglepő, miközben állítja, a helyi papnak nincs kifogása a tevékenysége ellen. Kálvinista szerzőnk riportja a katolikus rituálék és a jóslás határterületéről meg pszichedelikus élményekről.

„Ha jósolni megyünk, szépen kiöltözünk, mert a parasztnak ez fontos és azt mondja: jajj, de szép, tiszta cigány! – így könnyebb is jósolni, mint piszkosan és rongyosan, főleg akkor, ha ékszerek is vannak az emberen, mert ez bizonyos gazdagságot jelent, de legjobb, ha az ember úgy megy be a házba, mintha venne vagy eladna valamit.” (Erdős Kamill: Néhány magyarországi „oláh” cigány jellegzetesség. In: Erdős Kamill cigánytanulmányai, Békéscsaba 1989.)

Először azt hittem, rossz vonatra szálltam fel. A lőkösházi állomáson vártam volna hasonló fogadtatást. Széles karimájú fekete kalapot viselő bajszos férfi vár biciklijére támaszkodva. Mintha a nagykönyvben körülírt gábor-cigányt látnék – ők azok, akikre egyből figyelmes lesz az ember, ha átlépi a román határt. De ez nem Lőkösháza, hanem Soltvadkert. Bács-Kiskun kellős közepe. Nem meglepő hát, hogy Sztojka Zoltánnak „Kalapos” a ragadványneve. Viszont alighanem a kalap a legkevésbé szokatlan rajta. Ujjait vastagon borítják a pecsétgyűrűk, nyakában vagy fél kiló smukk csörög. Fekete-fehér kopogós cipője messziről visszhangzik a havas betonjárdán. Nincs róla reprezentatív felmérés, de az olajszőkítés, a tablettás borok és a körforgalomnál lévő Szent Korona Cukrászda mellett valószínűleg Kalapos Zoli is Vadkert nevezetessége. Még a rendőr is köszön neki. Hogy barátságból vagy elővigyázatosságból, nem tudni. Emberünk ugyanis jós. Az ország egyik legismertebbje.

Ahogy otthona felé tartunk, kiderül a kalap eredete is. Felmenői gábor, szőnyeges és lovári cigányok. Mindhárom nyelvjárást beszéli, de nem akkor, amikor magyar embert fogad. Újságírói terepmunkán ellenjavallt az előítélet, de nem nagyon vág mellbe, hogy a csendes mellékutca egyetlen, sokat futott fekete Mercit parkoltató portájához jöttünk. A lakályos házban élénk a dekoráció. Vaskályha ontja a meleget, Zoli felesége, Brigi már a konyhában tüsténkedik: húsleves és sült csirke a menü. De előtte munka. Hiszen azért jöttem Soldvadkertre, hogy megnézzem egy magyarországi jós átlagos munkanapját.

Zoli a kedvemért „tesztklienst” is szerzett, egy helyi fiatalembert, akin bemutatja képességeit. Az alany már nagyon izgatott, még úgy is, hogy szinte hazajár Sztojkáékhoz. Két ajtóval arrébb fejlehúzva lépünk a jóshelyiségbe. A részben a hálás vendégek ajándékaiból berendezett szoba olyan, mintha házasítottak volna egy kegytárgy- meg egy M.A.G.U.S.-kártyaboltot.

Szűz Mária és Krisztus legalább négy helyről figyel, közben kanárik csivitelése hallatszik a konyhából. Az egész olyan, mint valami pszichedelikus látomás, csak Hofmann-bélyeg helyett dédszülőtől örökölt cigánykártya kerül elő.

Látszik, már vagy ezerszer kirakták; a mintákat tényleg csak az látja, aki fejből tudja, mi van a 36 lapon. A vendég kever, majd kártyavetés kezdődik gyertyafénynél. Néhány perc összpontosítás után a jós ízes tájszólással kérdezni kezd: „Mi ez a nagy háború körülötted? S ez a nagy fontos megbeszélés állandóan húzogatva van? S ez a fiatal nő ez ki, aki ilyen nagy ellenséged lett? (…) Attól te ne várjál húsz forintot; azt írd a vakok javára!” A válaszok közben Zoli 100-as Westre gyújt, és a kezét megfogva próbálja terelgetni kliensét. Ugyanakkor le is lombozza: „Belső félelmeid vannak, itt van benned. Ez a lap nem hazudik. Mindig, mikor próbálsz túllépni rajta, felbukkan a hiányérzet, a szomorúság, amiből folyamatosan csinálod magadnak a lelki problémákat. Neked a következő öt esztendőben nem lesz se feleséged, se gyereked, ne álmodozzál… A kis csinos démonjaidat távolítsd el magadtól!” A vendég bólogat: így lesz.
„100-as Westre gyújt” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

De hogyan alakul olyan bizalmi viszony jós és jósoltató között, hogy az utóbbi vakon elhiggye, amit mondanak neki? Főleg úgy, hogy a tárgyalt témák és a válaszok meglehetősen általánosak. Hát ki az, aki ha nagyon megerőlteti magát, ne találna maga körül konfliktust, halogatott megbeszélést vagy problémás emberi viszonyokat? Van bárki, aki a húszas éveiben nem kíváncsi arra, rátalál-e majd az igazira? Nos, a szakirodalom ezt írja: „A kártyajóslás speciális interperszonális kapcsolatot feltételez. A jósoltató mindennapi életében olyan rendkívüli, jelentős probléma merül fel, amelynek megoldásában már nem segít a köznapi tudás. Ebben a helyzetben fordul olyan emberhez, akiről hiszi, hogy különleges képességek birtokában van. A cigányok, akik kívül állnak a többségi kultúra rendjén, kívülről nézve különös, egzotikus szokásokkal rendelkeznek, jó alanynak bizonyulnak, hogy közvetítőkké váljanak a »természeti«, a »természeten túli« és a kultúra között. A másik oldalról a jósló elfogadja ezt a szerepet, azonosul vele és egyúttal megpróbálja saját érdekeinek szolgálatába állítani. A kiosztott szerep az állandó gyakorlás során rögzül, elmélyül. A cigány asszony tisztában van a külvilág róla alkotott képével és ezt felhasználja saját céljaira.”

Szóról szóra ez zajlik a szemünk előtt. Azzal a különbséggel, hogy nem asszonynál járunk. Zoli szerint ebben semmi meglepő nincs. Úgy becsli, Magyarországon legalább 300 férfi jós működik – és vagy hétszer ennyi nő. Semmi kötődésem nincs a jósláshoz, még a horoszkóptól is viszolygok, az érdeklődő kívülálló szerepéből igyekszem kérdezni – mert az nem lehet véletlen, hogy Magyarországon ma is több ezren élnek abból, hogy a saját problémáikkal vívódó emberek természetfeletti képességeket tulajdonítanak nekik, és a megoldásnak hitt válaszokért komoly pénzeket szurkolnak le.

„Én erre születtem” – kezdi Zoli. Tízéves lehetett volt, amikor kiderült róla, hogy „ajándékot kapott az égiektől”, s persze az sem volt hátrány, hogy sokszor tartott nagyanyjával, aki Soltvadkert környékét mindenféle fedőtevékenységekkel járta, de valójában „kemény jóslás ment a falak mögött”. Unokáját pedig biztatta: „Azt mondogatta,

»nyugodjál meg kisfiam, amit én tudok, te is fogod tudni, amikor eljön az ideje!« Nem hazudott az öregasszony. Az első kártyavetésem? 13 éves lehettem. Most 46 vagyok.”

Kliensei – vagy ahogy ő mondja: páciensei – a legritkább esetben helyiek: jönnek hozzá az ország minden részéről, de volt már vendége Dél-Afrikából, Texasból, Svájcból, Angliából, Portugáliából, Hollandiából. Velük telefonos fordítóval beszél. Alapszabály, hogy az első találkozáskor senkitől semmit nem kérdez, még a nevét sem. Csak akkor, ha vége a munkának. Hogy miért? „Ha én előtte beszélgetek vele, akkor az a személy elmondja mindenét. És ha elmondja, mi a szociális problémája, akkor már fölösleges kártyát vetnem, mert akkor már tudom. De ha nem mond semmit, ismeretlenül leül, és úgy rakok neki egy kártyát, akkor biztos nincs átcsapás. Ott kiderült, hogy vagy tudsz, vagy nem – magyarul, hogy hazudol, vagy nem hazudol.”

– Milyen gondokkal jönnek ide az emberek?

– Párkapcsolat, szellemek, visszajáró halott lelkek miatt, ördögűzésért.

– Van, akit inkább a pszichiátriára utal?

– Van. De velük a pszichiátrián se tudnak mit kezdeni. És a legdurvább, hogy a többségük nőnemű. Nem tudom barátom, van-e oka ennek, de tudnék mesélni olyanokat, hogy bámészkodnál! Van, hogy én is azt mondom, ebből elég, ez sok.

Felvételen kívül előad néhány durvább esetet. Tényleg bámészkodok. De ha már kliensek: úgy számol, százból egy vendége cigány. Nem azért, mert többnek gondolja magát náluk – a konfliktusokat igyekszik elkerülni. A jóslás bizalmi műfaj, az elhangzottak a jósra és páciensére tartoznak, Zoli azonban úgy tapasztalja, a cigányok hajlamosak otthon kibeszélni, amit nála hallottak. Népmeseszerű terjesztésben ráadásul:

„Ha nem azt hallotta tőlem, amit akart, hazamegy, azt kifordíccsa.”

A másik problémás ügyfélkör a szenvedélybetegeké. Ab ovo nem zárkózik el tőlük, de azt elvárja, hogy amíg nála vannak, ne legyenek szer hatása alatt, másképp kiszámíthatatlanok. „Tudni kell mérlegelni; én biztosan a jó útra próbállak meg téríteni. Van tizenegy olyan páciensem, aki drogos volt, kérték a segítségemet. Volt, aki nem tudott fizetni, de mondtam neki, hogy két és fél hónap alatt tiszta ember lehet. Hozták a szülők két-háromnaponta. Adtam neki egy Bibliát, imát mondtam rá, és azt mondtam, hogy »mindennap egy oldal, azt legközelebb föl kell mondanod«. Másfél hónap alatt megtért a gyerek, azt mondta, »bátya, úgy érzem, mintha újjászülettem volna!« Azóta megnősült, van három gyereke, boldog házasságot él és dolgozik. A másik tíz páciensem is leszokott a drogról.”

„Én erre születtem” (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

Biblia és jóslás? Nekünk is feltűnt az ellentmondás. De Zoli – meg az enteriőr tanúsága – szerint a kettő megfér egymás mellett. Ő maga például templom- és búcsújáró ember, van, hogy munkaidőn kívül Bibliát osztogat. Ráadásul, mint mondja, a jóslásnak és a katolikus rituáléknak határterületei is vannak: ha valakinek ólmot önt – mert ahhoz is ért –, ráolvasás után a kiöntött formát páratlan órában el kell vinni a keresztútra, és bal kézzel a hát mögött eldobni. Nyakas kálvinista egóm kezdi feladni, de nem ítélkezni jöttem. Zoli ugyanis meggyőződésből mondja: „A fekete mágia nem fér össze a Bibliával. De ha fehér mágiát csinálsz, s úgy kéred az angyalokat és szellemeket, hogy Jézus Krisztus nevében cselekszed, amit cselekszel, azzal nincs probléma.

Nagyon mély hívők vagyunk. A pap? Persze, hogy tudja, mivel foglalkozom. De miért mondana olyat, hogy elveszem a munkáját? Voltam kint kétszer Međugorjében, mindkétszer megjelent a Szűzanya. Ebből tudtam: biztos, hogy jó helyen vagyok és jó úton járok. Gonosz-rossz embernek nem jelenik meg.”

A jóslás ajándékán kívül Zolit önbizalommal is megáldotta a Jóisten: „Hogy tévedtem-e már? Nem hiszem. 99 százalékban őszinte tiszta igazság van abban, amit mondok. Olyan történt csak, hogy valakik fekete mágiáért jöttek, de azokat hazaküldtem. Ők nem rajonganak értem. Van olyan, aki ezt megcsinálja szó nélkül, te pedig fizetsz nagyon kemény pénzeket.”

Megebédelünk, a kávé után pedig Zoli grátisz jósol. Kártyából meg tenyérből. Hogy mit? Az kettőnkre tartozik, de volt, amiben olyan biztos volt, hogy fogadtunk rá, mert én meg kételkedem benne. Mondjuk örülnék, ha igaza lenne, és megvehetném a jutalmát. Két liter kólát. Ő kérte.

*

Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: riport