Lázár–Márki-Zay-csata – a vásárhelyi titok nyomába eredtünk
Ma újabb állomásához érkezett a Lázár János–Márki-Zay Péter közötti politikai versengés, hétfőtől ugyanis utasokat szállít a hódmezővásárhelyi vonatvillamos. A Válasz Online a helyszínen nyomozva a vásárhelyi titkot akarta megfejteni: hogyan tudott egy negyvenezres város két országos jelentőségű politikust is elindítani? Hogyan teljesített Márki-Zay polgármesterségének első három évében? Jobb városvezető-e, mint Lázár János volt? Mi látszik az egykori kancelláriaminiszter teljesítményéből? Milyen módszerrel tudta Márki-Zay megváltoztatni a harminc éve érvényes politikai táncrendet? Riport.
– A miniszter úr munkatársa vagyok, ma nem közlekedik a tramtrain – szólítja meg fotózó kollégánkat egy férfi. A „miniszter úron” a kancelláriaminiszterségről 2018-ban leköszönő, és ezzel a Fidesz frontvonalából is távozó Lázár Jánost kell érteni. A helyszín: Hódmezővásárhely egyik főbb utcája, a vonatvillamos vonalán. Az időpont: néhány nappal a szerelvények mai, hivatalos indulása előtt. Furcsán érezzük magunkat, hiszen mégsem egy száz lelkes faluban kezdtünk fotózni, ahol rögtön szembeötlik minden idegen, és a hírek azonnal a faluvezetésig jutnak. Egy 44 ezer lakosú megyei jogú városban sétálgatva legalábbis meglepő ez a figyelem.
Vagy nem. Ami ugyanis egy külső szemlélőnek furcsa, az maga a hódmezővásárhelyi valóság. A városnak két vezetője van, két egymással vetélkedő politikus: Lázár János, Orbán Viktor egykori nagyhatalmú jobbkeze, az ország egykori kancelláriaminisztere, a térség országgyűlési képviselője, egy több mint kétezer hektáros nagybirtok ura, az idén alapítványi tulajdonba kiszervezett a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa és kuratóriumi elnöke. Valamint Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a város polgármestere. A két politikai vetélytársat életkorban mindössze három év választja el egymástól (Márki-Zay az idősebb),
az egyik azt szeretné bizonyítani, hogy ő nem a múlt embere, a másik pedig azt, hogy ő a jövő.
Azért érkeztünk Hódmezővásárhelyre, hogy megnézzük, hogyan áll kettőjük mérkőzése akkor, amikor a Lázár János által szerzett legdrágább beruházást, az ország első vonatvillamosát (tramtrainjét) felavatják. Távolból úgy tűnhet, hogy a 72 milliárd forintos projekt túlzó egy közepes város számára, ám ami a látszatot illeti, a szerelvényre várva nincs olyan érzésünk, hogy Vásárhely központjába belenyomorgattak volna valami oda nem illőt monstrumot. A mezőváros széles utcáin, egykori tágas vásárterein, amelyeken száz éve még szürkemarhákat tereltek, gabonát kínáltak, most könnyedén elfér egy alapvetően nagyvárosi közlekedési eszközt. Annak ellenére ez a benyomásunk, hogy hazánkban csak három megyeszékhelyen működik hagyományos villamos: Miskolcon, Szegeden és Debrecenben. Hódmezővásárhely népessége még a legkisebbnek is alig a negyede.
Lázár és Márki-Zay városában a vonatvillamos nem pusztán egy modern közlekedési eszköz, hanem a két politikai aktor vetélkedésének, kampányának újabb állomása is. Fura verseny zajlik közöttük: Márki-Zay úgy mért kétszer is vereséget Lázárra, hogy egyszer sem mérkőztek meg egymással. 2018 tavaszán Lázárnak a Fidesz belső köréből való távozásában ugyan lehetett annak szerepe, hogy Márki-Zayval szemben nem tudta megtartani a városát, ám személyesen még sosem találkoztak a politikai ringben. Lázár mindig mást küldött maga helyett. 2018-ban még érthető volt, hogy a hang ugyan Jákob hangja volt, de a kéz Ézsau keze, mert Lázár nem lehetett egyszerre kancelláriaminiszter és városvezető. Almási István, az akkori polgármester halála miatt kiírt 2018-as időközi választásokon Hegedűs Zoltán, az azóta a helyi szakképző intézet kancellárjává átlényegült fideszes volt Márki-Zay ellenfele. 2019-ben pedig Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos lépett a szorítóba. Ő is kikapott Márki-Zaytól.
Grezsa István nyilván eleget gondolkodott ennek okain, ezért kértük meg, hogy segítsen kiigazodni a hódmezővásárhelyi ügyekben. Vele a fővárosban, a Miniszterelnöki Hivatalban találkoztunk. Valódi sétánkat pedig a város számára mintegy 40 éven keresztül rendezési terveket készítő neves építész, a Lázár Jánossal szakmai összetűzésbe kerülő Szemerey Márta kíséri. Rajtuk kívül tucatnyi helyi járókelővel is beszélgettünk, hogy megfejtsük a város titkát, hogyan tud ennyi országos figyelmet keltő politikus kikerülni innen, s Lázár János 2002 és 2018 közötti városvezetése után (ebből az első tíz évben polgármesterként) mit tud a három éve regnáló Márki-Zay Péter polgármesterként felmutatni?
Grezsa István már a felvetéssel sem ért egyet, hogy a két politikus teljesítménye összevethető. Lázár szerinte ellenzékben is építő figura volt, a másik pedig még semmit sem tett le az asztalra. Azt elismeri, hogy Hódmezővásárhelyen ugyanaz történt, ami később az ellenzéki előválasztáson is:
Márki-Zay olyan embereket mozgósított, akik korábban távol maradtak a közügyektől. A Fidesz annak ellenére veszített, hogy több szavazatot szerzett, mint korábbi győzelmei idején.
Grezsa szerint Márki-Zay azzal mozgósított, hogy becsapta a választóit, az ő 30 éve halott apjáról például hazugságokat terjesztett. Emlékezve a város határát ellepő Márki-Zay ellenes plakátokra, a Fidesz sem kisasszonykodott – a politikai hangnem nem éppen finomkodó a városban. Ám ennél jobban érdekel minket Hódmezővásárhely rejtélye, és ez Grezsa István szerint egyszerűen megoldható: az emberek szeretik a városukat, hűségesek hozzá, és sokat jelent helyben, hogy állandó versenyben állnak Szegeddel.
Nem érjük be ennyivel. Vásárhelyre utazunk.
A városnak jól áll az ősz, és remek idegenvezetőnk van Szemerey Márta személyében, akit azért kerestünk meg, mert kevés olyan városépítészt ismerünk, aki azért áll ki, hogy egy ikonikusnak szánt épület ne épüljön meg, maradjon inkább park a helyén. Az építész ezt tette a városi tudásközponttal, amely végül nem is épült meg. Szemerey imádja szülővárosát, mi pedig azt, hogy alig van olyan épület, amelyről ne lenne élvezetes története.
A Dr. Rapcsák András utca és a Lázár utca kereszteződéséből indulunk, jelképesen is, hiszen ez a két jobboldali politikus irányította hivatalosan 22 (valójában 28) éven keresztül a várost, és három évvel Márki-Zay polgármesteri győzelme után még mindig nem lehetünk teljesen biztosak abban – főként nem a tramtrain átadásának napján –, hogy ma ez teljesen másként lenne. A Dr. Rapcsák András utcát a város eredetileg kereszténydemokrata polgármesteréről és országgyűlési képviselőjéről nevezték el, a Lázár utcát persze nem Lázár Jánosról. A politikus mindenesetre itt lakik a közelben. Azért is kedveljük ezt a kettős utcatáblát, mert jól jelképezi, hogy Hódmezővásárhely igazi jobboldali bástya. Az ikonikus fideszes városok közül Debrecent 1998 óta vezeti a jelenlegi kormánypárt, Győrt 2006 óta, Székesfehérvárt 2010-től kezdve. Hódmezővásárhelynek viszont 1990 óta folyamatosan magát jobboldalinak mondó polgármestere van (a fideszesek persze vitatják Márki-Zay jobboldaliságát).
A Rapcsák-Lázár sarokról nem nagy távolság a város főtere, ahol Rapcsák András kőszobra áll, de amíg a „fehér Rapcsákhoz” elérünk, még elhaladunk a fotójával díszített sakkszakkör irodája mellett. A mérnök végzettségű politikus a rendszerváltás országosan ismert, jellegzetes figurája volt, 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő. Csak egy mandátuma volt, de mikszáthi alkata miatt két képviselői üléshelyet foglalt el a parlamentben. Hódmezővásárhely sok emlékezetes dolgot köszönhet neki, többek közt a megyei jogú városi címet és Lázár Jánost. A vitathatatlan tehetségű, de vitatható stílusú politikust, aki Rapcsák titkáraként, táskahordozójaként kezdte, majd politikai örököseként folytatta.
Hogyan tud Hódmezővásárhely ennyi ismert politikust adni az országnak? A városban sétálva, járókelőkkel beszélgetve sok mindenre választ kapunk. Hódmezővásárhely látványos és patinás főtere az ország jelenlegi 22. legnépesebb városának központja, ám egy jóval nagyobb Magyarország negyedik legnagyobb városában épült a múlt század fordulóján. A tornyos városháza tervezésekor Ybl Lajos építész szabad kezet kapott, csak annak a feltételnek kellett megfelelnie, hogy a polgárság erejét jelképező torony magasabb legyen a szegedinél. Szeged ugyanis örök – és behozhatatlan – vetélytársa Hódmezővásárhelynek.
– Ybl Lajos megfelelt a feltételnek – mutat a fölénk magasodó 56 méteres toronyra Szemerey Márta.
Az építészetileg egységes hangulatú főtér a 100-150 évvel ezelőtti gazdagságnak állít emléket, amelyet Hódmezővásárhely annak köszönhet, hogy ez az ország második legkiterjedtebb közigazgatási területű városa. Csak Budapest fekszik nagyobb területen. Vásárhely birtokosai a folyószabályozás után kivételesen gazdag szűzföldeket feltörve termelhettek, a hazait sokszorosan meghaladó termésátlaggal. A mezőgazdaság teljesítményéhez még két fontos előny csatlakozott: egyrészt nemcsak gabonát, hanem lisztet is szállítottak a város 160 működő malmának köszönhetően, másrészt a Nagyváradról Szabadka felé haladó vasútvonalon közvetlenül Fiume kikötőjéig vihették a termékeiket – a főváros érintése nélkül. Ömlött a pénz a városba.
Amikor Ady Endre 1910 körül a helyi irodalmi folyóirat, a Jövendő szerzője lett, már ugyanazon a főtéren állhatott, amelyen mi most. A hangulatos teret a maga idejében túlméretezettnek és túlságosan modernkedőnek tartották. Ady szerint „pesti skriblerek” (Bródy Sándor) csúfolták „paraszt Párizsnak” Hódmezővásárhelyt, amelyet viszont a költő „a magyar intellektuális forradalom új sánchelyének” nevezett. Mindkét oldal túlzásokba eshetett, de az azért jelez valamit, hogy egy vidéki város főtéréről intellektuális vita zajlott.
Szemerey Márta a helyi Kaszinó épületén mutatja meg a vásárhelyi szemlélet furcsaságát: egyszerre van jelen itt a református józanság és a vásárhelyi nagyratörőség. A szépen díszített, szecessziós Kaszinó épületét ugyanolyan vakolatlan téglából emelték, mint számos helyi polgárházat és középületet. A vásárhelyiek azért kedvelték a sárga és vörös színű préselt téglákat, mert takarékos építési forma volt, száz évig nem kellett bepucolni. Kalauzunknak családi kötődése is van az épülethez: Szemerey Márta nagyapja egy évi fizetését játszotta itt el egy éjszaka alatt, és büntetésből a nagymama Susánba, vagy ahogy még nevezték Zsodomába (Szodomába), a város olcsóbb vigalmi negyedébe (ahogy itt mondják tizedébe) költöztette a családot.
A jellegzetes vásárhelyi tégla egyben megjelenítette a város szabadságszeretetét is. A feudalizmus idején ugyanis a téglaégetés földesúri jog volt, taksát kellett fizetni érte, ezért inkább vályogból építkeztek. A kapitalizálódó Vásárhely építőanyaga a tégla, viccesen mondogatják a helyiek, hogy itt még a kő is téglából van. A Kőfalat, vagyis a várost a folyószabályozás után kiszáradt Hódtótól védő gátat is téglából építették.
Itt aztán nem igaz, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Amerre megyünk, mindenfelé vásárhelyiek szobra áll: a kupolás banképület mögötti mászófalas játszótér mellett például Sándy Gyuláé, aki a város elitgimnáziumát és kaszinóját tervezte. Domborművet kapott az itt született Antal Imre televíziós műsorvezető. A kórház melletti utcát dr. Imre Józsefről, a kórház alapítójáról nevezték el. S vajon melyik város az, amelyik a Petőfi Sándor Művelődési Központot átnevezi? Hát persze. Vásárhely. Mégpedig Bessenyei Ferencre, mert a 2004-ben elhunyt híres színész a város szülötte volt. Ha szobrot akarsz magadnak, ezt legkönnyebben úgy érheted el, ha Hódmezővásárhelyre születsz, vagy legalábbis a városért dolgozol. Lehet, hogy az ország más közepes városaiból származni hátrány, mert sosem lehet az emberből kancelláriaminiszter vagy ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Hódmezővásárhely viszont nem az a hely, amely lehúzza az embert – ám jó 30 éven keresztül volt azért ennek egy fontos feltétele. Be kellett tartani a táncrendet. Lázár vitte Rapcsák táskáját, cserébe megörökölte a székét. Majd ő is megmondhatta, ki lesz az utódja, meg az utódjának az utódja. Hát ebben jött változás 2018-ban. Márki-Zay átírta a szabályokat.
A helyieket hiába kérdezgetjük, a megszólított járókelőknek fogalmuk sincs róla, hogy Lázár és Márki-Zay nem ugyanannál az önkormányzatnál polgármester. A várost persze ugyanúgy hívják, a magas tornyú épület sem változott, de Lázár János polgármesterként még irányíthatta az iskolaügyet, felelt a kórház működéséért vagy dönthetett a testülettel együtt a súlyadó felhasználásáról. Példaértékű szegregációs programját ma már nem lehetne végrehajtani, mert az önkormányzatnak nincs köze a helyi oktatáshoz. 2007-ben még egy huszárvágással megszüntethették a város összes iskoláját, hogy bezárhassanak két intézményt és megmaradókat újraalapítva arányosan osszák el a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket. Ma az összes iskola állami kézben van. Ugyanígy, Márki-Zay ellenzéke nem tudta a helyi kórház hibáját a polgármester szemére vetni, amikor elcseréltek két újszülöttet a városi kórházban, mert a kórház üzemeltetése is állami feladat ma már. (Szerencsére a babákat néhány órán belül megkapták a valódi szüleik.) Márki-Zaynak és az ország többi polgármesterének alig maradt mozgástere. Még a város valaha volt legnagyobb fejlesztését, a villamosvonatét sem ő irányítja.
Sokkal könnyebb tehát megmondani, milyen polgármester volt Lázár, mint azt, milyen Márki-Zay. Pedig immár ő is három éve vezeti a várost.
A Vásárhely fideszes elitjének megdöbbenésére megválasztott, majd újraválasztott Márki-Zay nem ígért túl sok mindent, és azok sem nagyon látványos ígéretek. „Nem szeretnénk migránsokat, annyit sem, amennyit az Orbán-kormány beenged. Olyan rendszer kell, ahol nem aláznak meg közmunkásokat, nem lehet őket letolvajozni, amikor erdők, kastélyok kerülnek magánkézbe. Legyenek nyilvánosak az ügynökakták, hogy senkit ne lehessen zsarolni” – már akkor is sokkal inkább miniszterelnöki programbeszédet tartott, mint polgármesterit. Néhány ígérete azért volt: meg is szüntette a magánszemélyek ingatlanadóját, ami fontos ugyan a helyieknek, de a külső szemlélő ennek nem észleli nyomait. Ingyenessé tette a Hódmezővásárhely-kártyával rendelkezők számára a tömegközlekedést. Persze ez a fővárosból sokkal jelentősebbnek tűnik, mint helyben. A mezőváros nem Budapest, ahol a Nagykörúton még el sem hagyta a négyes-hatos villamos a megállót, de már látszik is a következő szerelvény. Vásárhelyen az emberek a csípős őszi hidegben is biciklivel járnak, mert a ritkán járó tömegközlekedéssel nehéz ügyeket intézni. Az ingyenesség annyit tesz, hogy a reggeli és délutáni munkás- és tanulójáratok mellett óránként van egy körjárat, amely mától ráhordja az utasokat a Szegedre tartó villamosvonatra. Persze ez sem ment egyszerűen: a kormányhivatal szerint engedély nélkül kezdődött a személyszállítás, a Volán pedig beperelte a várost, mert egy helyi vállalkozóval szerződtek le, a szerintük érvényes szerződés helyett. Márki-Zay szerint viszont joga volt az olcsóbb ajánlat megrendeléséhez. Az ingyenes utazás feltétele, hogy vásárolni kell egy Hódmezővásárhely-kártyát, amely az első évre 3000 forintba kerül (diákoknak, időseknek 2000), és a Lázár János idején épült fürdőbe, a helyi múzeumokba is kedvezményt biztosít. Például a most felújítás alatt álló Emlékpont, a helyi Terror Háza is ingyenesen látogatható vele.
Ahogy sétálunk a városban, az a benyomásunk, Hódmezővásárhely nincs tele ikonikus vagy eltúlzott Lázár-épületekkel. A korábbi polgármester nevével összeforrt Emlékpont arányos, modern, városias épület. Szellemes megoldása, hogy az egykor a városban felállított töprengő Lenint ábrázoló szobrot (a szaró Lenint, ahogy helyben hívják) a homlokzaton helyezték el. A másik Lázár-mű a most induló vasútvillamos, az első ilyen Magyarországon. A tramtrain nem csak egy háromkilométeres városi szakaszból álló sínpár, amelyik összeköti a belvárost a határban levő vasútállomással, a vonalán mindenfelé megújult az úttest és a járda is, az összhatás modern és stílusos, pedig ezt nem egyszerű hozzáilleszteni a százéves épületekből álló városképhez.
Az igazsághoz tartozik, hogy sem Rapcsák, sem Lázár, sem Márki-Zay nincs könnyű helyzetben, hiszen az egykori városközpont már legalább 80 éve túl nagyszabású a mai város számára, lötyög Hódmezővásárhelyen. Reprezentatív épületeit nem tudják megtölteni tartalommal, mert nincs mögöttük az egykori gazdagság. A Kaszinón ott lóg az eladó tábla. Pazar mászófalas játszóteret terveztek a főtértől néhány lépésnyire, de a kupolás bankközpont (legutóbb a K&H költözött el innen) üresen áll, a parkba vezető kapu pedig zárva, csak hátulról közelíthető meg a tér. A míves régi téglaházak közül jó néhány elhanyagolt. Kevés a munkahely, ezrek járnak be Szegedre dolgozni, az ő életüket könnyíti meg a két város összekötése.
Lázár János számára nagy nap a tramtrain első napja, mégsem érezheti teljesen komfortosan magát Vásárhelyen. Október 23-i beszédét választókörzetének kisebbik városában, a fideszes polgármester által irányított Makón mondta el, a tramtrainnel kapcsolatos hódmezővásárhelyi lakossági fórumot pedig a múlt héten videón tartotta meg a járványhelyzetre hivatkozva. Egy idős asszony azt meséli az utcán, mintha mostanában az istentiszteleten is ritkábban látná, de persze lehet, hogy csak más időpontot választanak. Egy másik járókelő azzal hárítja el érdeklődésünket: az ő politikai programja, hogyan tudja 97 évesen megélni a tavaszt egy világjárvány idején. Egy középkorú férfi is igyekszik tréfával elütni a választ: „Orbánnak kisvasút, Lázárnak nagyvasút” – kacsint ránk, arra utalva, hogy Lázár azért kerülhetett politikai száműzetésbe, mert a miniszterelnök vetélytársat látott benne. (Aminek semmi köze a tramtrainhez.)
Lázár népszerűségvesztését két épület okozta: egy valóságos és egy soha meg nem épülő. Egy vadászkastély és egy tudásközpont. A nagyon is valóságos és méretes vadászkastély egy részénytársaságé, amelynek egyik tulajdonosa Lázár János családja volt a választások idején. Az épületegyüttest a politikus és családtagjainak földjei veszik körül a Hódmezővásárhelyhez tartozó batidai tanyavilágban. Márki-Zay szerint az építkezés során az önkormányzat egyik útját is elkerítették (ami előzetesen valahogy nagyon jó minőségűvé változott anélkül, hogy a költségeknek nyomát találták volna a hivatalban), így most a kastély titokzatos urai ügyvédjükön keresztül ellentételezést fizetnek a városnak. Hódmezővásárhely hagyományosan református város, az itteni nagygazdáknak mindig is volt egy tanyasi és egy városi otthonuk, ám megfelelő arányok mellett. A helyiek furcsa emberek:
Hódmezővásárhelynek elnézik a léptéktévesztést (lásd a városházi tornyot), de a hódmezővásárhelyieknek már nem nagyon.
A másik épület, amely hozzájárult a Fidesz helyi vereségéhez, sosem létezett. A főtér sarkán állunk, ahol Szántó Kovács János, hódmezővásárhelyi agrárszocialista vezető szobra áll. Szemerey Márta mutatja Lázár Jánossal való konfliktusának okát: ide, a kis park helyére szánta politikai életművének másik ikonikus épületét, a könyvtár- és tudásközpontot. Az építész nekünk is elmagyarázza, miért ellenezte ezt. A szomszédban áll a város legrégebbi, működő épülete, az Ótemplom. Kicsit az az érzésünk, mintha nem is állna, inkább térdelne, valahogy furcsák az arányai. A városépítész szerint azért, mert több mint 80 centimétert feltöltöttek a környezetében, ezért tartotta elhibázottnak a tudásközpont helyét. Egy nagy, modern épület ugyanis eljelentéktelenítette volna a református templomot, agyonnyomta volna méreteivel. Szemerey Márta azonban hiába próbálta meggyőzni erről Lázár Jánost. Amikor a terveket kiállították a helyi múzeumban, a szavazóládába jó néhány olyan cetli került, hogy a lakosság nem kéri egyiket sem. Márki-Zay megragadta a közhangulatot: egyik kampányígérete az volt, hogy nem ide építik a tudásközpontot. A terv terv maradt, nem tűnt el a park, nem sajátították ki a megajánlott alacsony árakon a mögötte levő lakásokat, nem bontották le az épületet. Maradt minden a régiben.
Márki-Zay azonban nem mondott le a központ megépítéséről, csak a város másik pontjára akarta áthelyezni az új könyvtárat. Ebből sem lett semmi, mert a kormányzat visszavonta a korábban megítélt ötmilliárdos támogatást. Helyette lett a tér másik sarkában felállított apró könyvcserés pavilon, az emberek köteteket hoznak-visznek, úgy látszik, kedvelik ezt a lehetőséget.
A városi könyvtár régi szecessziós épülete ettől még felújításra szorul. Szemerey Márta azt mondja, két üresen álló remek épületet is tudna ajánlani a könyvtárnak és tudásközpontnak, szétválasztott funkcióval. Ott van a kaszinó és a kupolás bankház. Legalább nem lenne zárva a főtér két jellegzetes épülete.
Hódmezővásárhelynek persze nincs pénze erre, most tanulja, hol a helye egy olyan városnak, amely elfordult a Fidesztől. A tramtrain viszont egyetlen fillérjébe sem került a településnek, az egészet az unió és a kormány támogatásából állják.
Elcsúcsúzunk Szemerey Mártától, busszal indul vissza Szegedre, koradélután is tömeg várja a járatot a Kőfalnál. Mától megkönnyíti majd 15 ezer napi ingázó életét, hogy a város több pontján felszállhatnak a tramtrainre, amely egyenesen Szegedig viszi őket.
Visszafelé tartunk a városba, szeretnénk még megnézni a másik három templomot, amelyek fontos szerepet töltenek be a helyi politikai életben. A város három meghatározó politikusa közül Lázár János református, a másik kettő, Grezsa István és Márki-Zay katolikus.
Grezsa személyében 2019-ben helyi nagyágyút vetettek be, az egyik legtekintélyesebb vásárhelyi család sarját Márki-Zay ellen. A város szellemi elitjének életében fontos közös pont, hogy a helyi elit szinte minden tagja, Lázár János és Márki-Zay is a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója volt. (Ahogy építészünk is, természetesen.) Lázár akkoriban kezdte az iskolát, amikor Márki-Zay érettségizett. A Bethlen fogalom, egykor itt tanított Németh László, a nagy magyar író, (az Égető Eszter című regénye pedig Hódmezővásárhelyen játszódik, Németh csomorkányizmusnak nevezi azt a már akkor is meglévő jelenséget, hogy a helyi különcök másutt tudnak érvényesülni.) A gimnázium legendás igazgatója Grezsa Ferenc volt, a Márki-Zay ellen kiállított Grezsa István édesapja. Mondani sem kell, hogy a kiváló irodalomtörténész alakját szintén szobor őrzi Vásárhelyen. (Másik fia MDF-es országgyűlési képviselő volt a rendszerváltás idején.) Ám ez sem volt elég az új polgármester legyőzéséhez. A Fidesz ugyanis elkésett. Lázár nem vette észre, mi történik a városában.
A mai városvezető 2009-ben tért haza az Egyesült Államokból, és onnantól kilenc év telt el közéleti szerepvállalásáig. Talán csak utólag kapott jelentőséget, de ma már azt mesélik, hogy a magas, jó megjelenésű férfi rögtön feltűnést keltett. A szentmise után bevárta az embereket a templom kapujánál, bemutatkozott, elbeszélgetett velük. A városi elit számára fontos a hitélet, de nem ez szervezte a közéletet. A politika szabadon hagyta ezeket a pozíciókat, s Márki-Zay lett a Szent István Király Plébánia híveinek világi vezetője. Hét gyermeke révén pedig a közéleti hiperaktivitással rendelkező férfi széles körű ismertségre tett szert, mindenféle, a nagypolitika által jelentéktelennek tartott civilszerveződésben tűnt fel, és töltött be egyre jelentősebb szerepet.
A helyi elit csak 2018 januárjában kapott észbe, amikor Márki-Zay a Hír Tv-ben Rákosi Mátyáséhoz hasonlította Orbán Viktor országlását. Akkor viszont rögtön léptek. Márki-Zayt kiprédikálta a vásárhelyi esperes-plébános.
Németh László atyát több alkalommal próbáltuk telefonon hívni, becsengettünk a plébániahivatalba is, de nem sikerült kapcsolatba kerülnünk vele. Az esperes civil ruhában, de a szentmise alatt, felszólította Márki-Zayt, hogy bánja meg a kijelentéseit. Azóta politikai jelentést kap Hódmezővásárhelyen, ki melyik katolikus melyik templomba indul szentmisére. Márki-Zay nem gyónta meg bűnét Németh atyánál, a fideszesek, köztük Grezsa István viszont Németh László prédikációit hallgatják.
A járókelők jó része erről semmit sem tud, mert sem a református, sem a katolikus templomot nem látogatja. A helyi Fidesz nem ütődött meg az esperes akcióján. Grezsát leginkább az bántja, hogy éppen akkor jött Márki-Zay győzelme, amikor Hódmezővásárhely nagy (uniós) támogatásokat kaphatna az Orbán-kabinettől.
Átfázunk, már órák óta Hódmezővásárhelyen sétálunk, sietünk vissza a főtérre, mert azt hallottuk, hogy ott árusítják a híres vásárhelyi főtt perecet, a jellegzetes helyi édességet. Hiába, ma valamiért nem érkezik meg az árus. Egyszercsak lövést hallunk, ijedten nézünk össze, és már itt is a következő dörrenés. A hang azonban nem lőfegyverből, hanem egy karikás ostorból jön, fiatal lány pattogtatja. Szokatlan az ostort nem férfiak kezében látni. „Nem tudja mindenki megcsinálni” – büszkélkedik és megint odacsap.
Éppen kifordulunk Vásárhelyről, amikor megérkezik a mai nap főszereplője: a tramtrain-szerelvény. A miniszter úr munkatársa rosszul tudta. Aznap is kifutott legalább egy próbajárat. Most még üresen, de riportunk megjelenése napján már tele lesz utasokkal. Ráfordulunk az igazi kampányra, újabb állomásához közelít a választás legizgalmasabbnak ígérkező összecsapása. Ez lehet az első, szemtől szemben való megmérettetés, ahol immár a kéz és a hang is Lázár Jánosé lesz. A Csongrád 4-es választókörzetben az ellenzéki előválasztást Márki-Zay Péter nyerte meg, a körzet fideszes választókerületi elnöke és jelenlegi képviselője pedig Lázár János, a miniszterelnök nyilván elégedett mosollyal ereszti majd össze két potenciális ellenfelét. A kampánydalt pedig a tramtrain csilingeli hozzá.
Nyitókép: járókelő a hódmezővásárhelyi Kossuth téren, a városháza előtt (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
