„Ami bűn volt, az most főszabály” – hogyan nyelte le a Fidesz a civilpénzeket? [HetiVálasz 90]
Civilpénzek állami elosztási mechanizmusa a poszt-norvégalap korszakban, választókerületi alapon, a Fidesz-közeli szervezeteknek kedvezve. Erről szól Bódis András kétrészes oknyomozása, amelyet szeptember 1-jén és 15-én jelentettünk meg a Válasz Online-on. A téma összetettségére tekintettel hallgatóinkat is megkíséreljük végigvezetni azon a többmilliárdos labirintuson, amelyben a pénzátfolyás a hivatali hatalommal való visszaélés gyanúját is felveti. HetiVálasz podcastunkban a szerzővel Vörös Szabolcs beszélget.
Az adás meghallgatható a fenti Spotify-ablakra kattintva. Ha az nem jelenne meg, közvetlen link itt. Ha asztali számítógépen, laptopon hallgatnának minket, vagy egyszerűen letöltenék az adásokat mp3-formátumban, ide kattintsanak. Ha telefonon keresztül csatlakoznának műsorunkra, a Spotify mellett iTunes-on, TuneIn Radio-n és Pocket Casts-on is megtehetik. Podcastunk RSS-csatornája ezen a hivatkozáson található.
Néhány idézet a műsorból:
Az oknyomozás kezdő momentuma a Norvég Alap kiebrudalása. Jogosan fájt a kormánynak, hogy neki nem tetsző szervezetek kaptak norvég pénzeket?
„Hajlok arra, hogy közpénz, ami Norvégiától jön, és ha közpénz, akkor akár mondhatná is a magyar állam, hogy valami kis beleszólást kér. Megint van egy kis igazságmag a kormányzati érvelésben, majd utána sikerül megcsinálni azt – erről szól a cikk –, hogy ordítunk, hogy »csúnya ideológiától vezérelve osztjátok el a pénzt«, megteremtünk mi egy új pénzalapot, és elosztjuk lényegében választókerületi szinten, a választókerületi elnökök által közölt lista alapján. (…) Már a civil világ meg a kultúra is úgy értelmezendő ki kivel van jóban, és el tud-e menni a választókerületi elnökhöz. (…) Tényleg nem igaz, hogy nem lehet megtartani a világnak egy szeletét olyannak, ahogy az a nagykönyvben meg van írva: objektív mércék alapján hozzásegítjük az embereket ahhoz, hogy ne politizáljanak, hanem legyenek szívesek normálisan élni. (…) Ha van egy jól működő zöld vagy egyházi közösség, az a politikának ugyanolyan jó; nem kell mindig a harci kedvet fenntartani, mert nem így vagyunk összerakva. Aki harcol napi 8-10 órát, az lehet, hogy 3 órán keresztül nyugalomra vágyna, és ebben segítene, ha lennének olyan közösségek, amikhez jó tartozni – és nem rögtön egy pártgyűlés kellős közepén találnák magukat.”
Miért fontosak ezek a pénzek egy amúgy több tízmilliárdos kampányban?
„Ez hálózatfinanszírozás. A kormány erős üzenetekkel, reklámokkal is át tudja mozgatni a társadalmat, de valójában azt a helyzetet kell előállítani, hogy a helyi közösségek arról beszéljenek, hogy »milyen fantasztikus a mi képviselőnk, a miniszterelnök úr – milyen jót vitézkedett megint Brüsszelben«. A választás előtt ennek a sustorgásnak mindkét oldalon iszonyú jelentősége van. És ha valaki a helyi hálózatát eteti – nem feltétlenül krumplival, hanem beszédtémával meg eseménnyel –, az a sort power. A hatalmi logikából pedig következik, hogy a legkisebb falu horgászegyesületébe is be kell tudni szivárogni, ki kell rakni a táblát, hogy »mi ezt a vitrint magyar kormány támogatásából raktuk ki«, és esetleg a képviselő úr is eljön megtekinteni, akkor az egy esemény a falu életében, és ezeket az ünnepeket meg kell teremteni. (…) Csak ezt nem az állami pénzek ilyen mértékű csatornázásával kéne megtenni. (…) Egy társadalmat így mozgatni, hogy nem a teljesítmény viszi előre, hanem a kapcsolatrendszer – és választókerületi szinten is csak ebben lehet gondolkodni –, az nagyon nyomasztó. Nem nagyon látom a különbséget a méltán nem tisztelt Zuschlag János és a mostani kormány civil tevékenysége között. Ugyanaz: létrehozott valós meg valósnak látszó egyesületeket, és csatornázott pénzt magához. Csak akkor az bűn volt, most meg főszabály.”
Többhetes munkával elkészült egy oknyomozás, amely a közmédia kéthetes működési költségével megegyező pénzről szól, és még az sem biztos, hogy következménye lesz. Nem felesleges ilyesmin dolgozni?
„Ha az mozdítaná az embert, hogy kizárólag százmilliárd forint feletti ügyekkel foglalkozunk, akkor cél tévesztünk. Mi nem politikai tényezők vagyunk. Újságíróként arra vannak eszközeim, hogy az életünk normális részét megpróbáljam óvni. A civil-kulturális szféra azért állt közel hozzám, mert úgy gondoltam, hogy itt még vannak olyan kezdeményezések, emberek, lelkesedés az országban, amire érdemes adni. És ha még ezt is megölik ebben a korrupt világban, az már nagyon rossz.”
Fotóillusztráció: Domaniczky Tivadar
