Választási Fidesz-alap: megvan, hová tűntek az állami civilpénzek – Válasz Online
 

Választási Fidesz-alap: megvan, hová tűntek az állami civilpénzek

Bódis András
| 2021.09.01. | sztori

Eddig csupán arról szóltak a hírek, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsákból, az úgynevezett Városi Civil Alapból fideszes vezetésű alapítványoknak, egyesületeknek is csurrant, cseppent. A Válasz Online most mélyfúrást végzett, átvilágítottunk több száz nyertes szervezetet, s arra jutottunk: az új finanszírozási mechanizmust egyszerűbb lett volna egyenesen Választókerületi Pártalapnak nevezni. Szinte mindenütt Fidesz-segédszervezetek nyerték a nagy pénzt – például buszra, ingatlanra, kommunikációra: azaz a választási kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Emlékszünk: a norvégokkal az volt a baj, hogy politikai-ideológiai alapon szelektáltak. Most ugyanez történt fordítva, csak durvábban, „meghosszabbítva Bicskéig”. Ha ez így nem hivatali hatalommal való visszaélés, akkor semmi sem az.

hirdetes

A magyar kormányzat a közelmúltban jelezte: nem tart igényt a Norvég Alapból járó 77 milliárd forintra, mert a négymilliárdnyi civil alkassza szétosztásába ideológiailag vállalhatatlan szervezetek is beleszólnának. Majd, hogy adjon némi reményt az egyesületi, alapítványi szférának, a Miniszterelnökség által biztosított forrásból meghirdette a 4,4 milliárdos Városi Civil Alapot (VCA). A nyári pályázati eredményhirdetés után hamar meg is születtek az első gyorselemzések: először a Telex hívta fel a figyelmet arra, hogy mintha túlnyerte volna magát a „versenyen” néhány fideszes vezetésű (ál)civil szervezet. Később az Átlátszó igazolta, hogy a VCA legnagyobb, egyenként 15 millió forintos támogatásainak győztesei között csak elvétve találni olyat, amelyik ne kötődne közvetve vagy közvetlenül kormánypárti politikusokhoz, esetleg Fidesz-közeli üzleti körökhöz. Ez volt az a pillanat, amikor

a Válasz Online-t egymástól függetlenül több, hagyományőrzésben és közösségszervezésben utazó – ha úgy tetszik: vállaltan konzervatív, mégis hoppon maradt – szervezet is megkereste. Jelezték: nem pusztán annyi a probléma az elosztási mechanizmussal, hogy a kormánypártok segédszervezetei is rárepültek a kínálkozó új lehetőségekre.

Hanem az – és itt egyik forrásunkat idézzük –, „hogy ezt az egészet egyszerűbb lett volna Választókerületi Pártalapnak hívni, ugyanis de facto majdnem mindenki csak a helyi fideszes parlamenti képviselők és jelöltek érdekei szerint nyerhetett pénzt például (kampány)buszra, (kampány)kommunikációra és (kampány)rendezvényekre”. Egy másik informátorunk pedig azt állította, mivel rossz volt az előérzete az alap meghirdetésekor, szándékosan felkereste a helyi fideszes választókerületi elnök egyik emberét, hogy egyengesse a saját egyesülete ügyét, ám „a politikai munkatárs metakommunikációjából azonnal lejött, hogy itt kész listák vannak, amelyekre egyszeri civilek nemigen kerülhetnek fel”.

Kemény beszéd ez, járjunk a végére – gondoltuk. Ami biztos: a VCA kiírásában semmiféle összeférhetetlenségi fék nem szerepelt. Frissen bejegyzett, múlt nélküli szervezetek is indulhattak, és az sem volt „bűn” – sőt! –, ha az egyesületek, alapítványok vezetői, kurátorai között aktív politikusok, képviselők, polgármesterek, alpolgármesterek vannak. És igen, lehetett pályázni lényegében bármire, ami a közelgő választási időszakban hasznosnak bizonyulhat: ingatlanvásárlásra és -felújításra, gépjármű- és eszközbeszerzésre, rendezvényekre, illetve kommunikációs tevékenységek támogatására. Lapunk végül mélyfúrást végzett: a nyertesek listáján szereplő hétszáz szervezet mindegyikének kikerestük a székhelyét a bírósági nyilvántartásból, majd választókerületenként csoportosítottuk a győzteseket. Válogatásunk végeredménye alább látható. Rengeteg linket, hivatkozást is elhelyeztünk az adathalmazban, amelyek egytől egyig azt bizonyítják, hogy a körzetek legnagyobb nyertesei között messze felülreprezentáltak a Fidesz hatalmi céljaihoz illeszkedő „civil” szervezetek. (Ahogy látható, a néhány százezer vagy millió forintot nyerő kicsiket nem bogarásztuk végig, csak a legaktívabb helyi pénzfelhasználók hátterét kutattuk.)     

Forrásaink nyilatkozatai alapján arra számítottunk, hogy az alábbi bontás egyértelművé teheti: valóban választókerületi szinten dönthettek az állami források elosztásáról – nem pedig valamilyen egységes, központi, normatív rend szerint, ahogy azt az egyszeri halandó egyébként elvárná az adóforintjait kezelő mindenkori kormányzattól. A gyűjtés éppen a várt eredményt hozta.

Miskolcon, Hatvanban és több más körzetben is 15-15 milliónként szórták szét a rendelkezésre álló összeget, Szombathelyen 8-8 milliónként, Törökszentmiklóson pedig 5,85-5,85 milliónként.

Ezeken a helyeken tehát relatíve kevesen nyertek nagyobb összegeket, miközben például a berettyóújfalui vagy a hajdúszoboszlói körzetben szinte megszámlálhatatlan mennyiségű szervezet kapott százezres tételeket. Talán le sem kellene írnunk, annyira egyértelmű, hogy az egyik legnagyobb tételt (71 millió forintot) a Bicske–Felcsút-térség érdemelte ki a közösből – ennél többet csak a Szijjártó Péter külügyminiszter pátriájaként és Tuzson Bence kormányzati államtitkár választókerületeként jegyzett Dunakeszi tudott elnyelni (ide bő 80 millió jutott).   

Nem zárható ki persze, hogy a nyertes választókerületi civil listákon akadnak valódi és fontos tevékenységet folytató szervezetek is, a kiválasztás fő szempontja azonban láthatóan nem ez volt. Hanem a pártkötődés. Csak néhány jellemző példa a nagy kép elé: több millió forintot nyert a KDNP-lap vasárnap.hu kiadója, a Fidesz zuglói választókerületi elnökének szervezete, siklós fideszes alpolgármesterének egyesülete, valamint Simonka György körüli pályázók és a békéscsabai Fidesz partnerszervezete is.

A Válasz Online által megkérdezett jogászok az alábbi listát áttekintve arra jutottak: ezzel indirekt módon akár a hivatali hatalommal való visszaélést is bizonyítani lehet – de azt mindenképp, hogy az állam egységes szempontrendszere helyett valami egészen más vezette a döntéshozók kezét, amikor a civilnek címkézett pénzeket osztották.  

×××

Civil és álcivil pályázati győztesek a 106 választókerületben

Budapesti 1–18. országgyűlési egyéni választókerület

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: bő 600 millió forint
Egy fővárosi választókerületre jutó átlagos támogatás: közel 34 millió forint 

15 millió – Összefogás Óbudáért Egyesület, 1033 Budapest, Szérűskert u. 9. III/12.; a szervezet hagyományosan Bús Balázs fideszes jelöltet támogatja

15 millió – Alapítvány a Polgári Ferencvárosért, 1092 Budapest, Bakáts u. 5. fszt./1.; a szervezet kurátora a kormányzati tájékoztatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Örs

15 millió – Sport, Oktatás, Kultúra, Környezet és Természetvédelem Egyesület, 1102 Budapest, Füzér u. 38. fsz./1.

15 millió – Újbudai Polgárok Egyesülete, 1111 Budapest, Budafoki út 9-11. fszt./1/C.; a XI. kerületi Fidesz-iroda épületébe bejegyzett szervezet, a Simicskó István fideszes képviselőt támogató lapok kiadója

15 millió – Kovács K. Zoltán Alapítvány, 1114 Budapest, Bartók Béla út 51. 1. em./3.; a KDNP-közeli vasárnap.hu kiadója

15 millió – Hegyvidéki Fiatalokért Egyesület, 1126 Budapest, Németvölgyi út 9. 1. em./3.; a szervezet egyik képviselője, Mikula Klaudia a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa, az egyesület másik két vezetője pedig XII. kerületi önkormányzati tisztségviselő (Fidesz-delegáltként) 

15 millió – Hagyomány-13 Egyesület, 1134 Budapest, Lehel út 24. D.lph. III/3.; a szervezet vezetője, Tempfli József fideszes politikus a XIII. kerületben

15 millió – Alsórákosi Civil Egyesület, 1141 Budapest, Fischer I. u. 113.; a szervezet képviselője, Fülöp István Endre fideszes politikus a XIV. kerületben

15 millió – Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület, 1141 Budapest, Szugló u. 134. fszt. 1.

15 millió – Mentor Közéleti, Kulturális, Sport Egyesület, 1141 Budapest, Verbó u. 3.; a szervezet egyik vezetője, Borbély Ádám a Fidesz zuglói választókerületi elnöke

15 millió – Vasvári Pál Polgári Egyesület, 1188 Budapest, Kölcsey u. 124/A; a szervezet képviselője, Bauer Ferenc fideszes önkormányzati képviselő a XVIII. kerületben

15 millió – Zöld Út Caritas, 1203 Budapest, Helsinki út 9. IV. 66.; a szervezet képviselője, Bánó Miklós pesterzsébeti fideszes önkormányzati képviselő

15 millió – Csepel Sport Club Alapítvány, 1212 Budapest, Béke tér 1.; a szervezet elnöke, Süle László régi bizalmasa Németh Szilárd honvédelmi államtitkárnak

15 millió – Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, 1213 Budapest, Hollandi út 8.; a szervezetet Németh Szilárd alapította, kurátora pedig a fent említett Süle László

14,4 millió – Fiatalok az Összefogásért Egyesület, 1054 Budapest, Honvéd u. 8. 1/2.; az egyesület régóta szimbiózisban működik a Fidesz ifjúsági szervezetével

14,07 millió – Vállalkozók Ferencvárosért Egyesület, 1093 Budapest, Csarnok tér 3-4.; a szervezet látványosan együttműködött a IX. kerület előző fideszes vezetésével

14,04 millió – Boldog Salamon Kör, 1038 Budapest, Templom u. 38.; e szervezet is nyíltan támogatja Óbudán a fideszes Bús Balázst, az egyesületet képviselő Gallai Máté – cégén keresztül – Orbán Viktor miniszterelnöki weblapjának fejlesztésében, üzemeltetésében is részt vett

14 millió Nagyvárad téri Református Egyházközség Alapítvány, 1089 Budapest, Üllői út 88-92.

13,9 millió – Aktivitás Alapítvány, 1171 Budapest, Strázsahegy u. 49.

13,5 millió – Szociális Védegylet, 1102 Budapest, Állomás út 11.; a szervezet mindkét vezetője (Marksteinné Molnár Julianna, Mátrai Gábor Imre) fideszes önkormányzati képviselő Kőbányán

12 millió – Polgári Újpestért Alapítvány, 1042 Budapest, Árpád út 56.; a szervezet egyik kurátora Wintermantel Zsolt korábbi fideszes polgármester

12 millió – Wekerlei Polgári Egyesület, 1192 Budapest, Bercsényi u. 40/2.; a szervezet rendszeresen együttműködik a kispesti Fidesszel

11 millió – Reményt a Gyermekeknek Közhasznú Egyesület, 1075 Budapest, Madách tér 5.

11 millió – XV. kerületi Közösség- és Városfejlesztési Alapítvány, 1155 Budapest, Mentő u. 7. 5a.

11 millióCorvini Domini Értékmentők és Értékteremtők Egyesülete, 1165 Budapest, Táncsics u. 10.

11 millió – Kertvárosunk Értékeiért Egyesület, 1165 Budapest, Táncsics u. 15.

10,15 millió – Elkísér Alapítvány, 1067 Budapest, Eötvös u. 25/ A.

10 millió – Újpestért Egyesület, 1043 Budapest, Munkásotthon u. 18/22.

8 millió – Rómaifürdő Telep Környezetvédő, Szabadidő és Diák Vízisport Egyesület, 1031 Budapest, Petur u. 22.

8 millió – Fiatalok Újpestért Egyesület, 1045 Budapest, Dugonics u. 44. 8./36.

8 millió – Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület, 1053 Budapest, Cukor u. 5.

8 millió – Magyarországi Zsidó Közösségi Médiáért Alapítvány, 1076 Budapest, Péterfy Sándor u. 27. fszt./3.

8 millió – Népszínház Kör a Polgári Értékekért, 1081 Budapest, Népszínház u. 35. 3. em./1.

8 millió – Koroibosz Rekreációs és Sport Egyesület, 1119 Budapest, Andor u. 11 A. V. emelet/16.

8 millió – Hegyvidéki Kulturális Egyesület, 1124 Budapest, Törpe u. 2.

8 millió – Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület, 1126 Budapest, Beethoven u. 11. I/2.

8 millió – Magyar Bridzs Szövetség, 1126 Budapest, Böszörményi út 20-22.

8 millió – Szeretjük Zuglót Egyesület, 1163 Budapest, Pesti határút 39.

8 millió – XVII. Kerületért Egyesület, 1171 Budapest, Péceli út 222.

8 millió – Üde Színfolt Kulturális Egyesület, 1181 Budapest, Sólyom u. 17.

7,4 millió Élő Belváros Polgári Egyesület, 1053 Budapest, Veres Pálné u. 16.

6 millió – Segítők a Rászorultakért Alapítvány, 1214 Budapest, Szent László u. 58.

5 millió – Naturelle Sportegyesület, 1039 Budapest, Királyok útja 243-245. II/22.

4 millió – Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület, 1025 Budapest, Kavics u. 10.

4 millió – Szívvel-Lélekkel a Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány, 1025 Budapest, Kavics u. 10.

4 millióMagyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület, 1054 Budapest, Tüköry u. 3.

4 millió – Józsefvárosi Magdolna negyed Egyesület, 1086 Budapest, Lujza u. 6. I./3.

4 millió – Külső Józsefvárosi Református Diakóniai Alapítvány, 1089 Budapest, Kőris u. 13.

4 millió – Összefogás XI. Sportegyesület, 1112 Budapest, Oltvány árok 41/B.

4 millió – Árvalányhaj Közhasznú Egyesület, 1114 Budapest, Bartók Béla út 19.

4 millió – Albertfalva Református Hitéletéért Alapítvány, 1116 Budapest, Gépész u. 23.

4 millió – Albertfalvai Református Templomépítő Alapítvány, 1116 Budapest, Gépész u. 23.

4 millió – Kelenvölgyi Reformátusokért Alapítvány, 1116 Budapest, Gépész u. 23.

4 millió – Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület, 1116 Budapest, Körmend u. 5.

4 millió – Csepeli Öttusa és Vízi-Sport Egyesület, 1126 Budapest, Németvölgyi út 20.

4 millió – Polgári Összefogás Kerületünkért Alapítvány, 1141 Budapest, Öv u. 96/B.

4 millió – Logosz Alapítvány az Erkölcsi Értékekért, 1155 Budapest, Vasvári Pál u. 27.

4 millió – Palotai Sólymok Sportegyesület, 1157 Budapest, Erdőkerülő u. 13. 1/5.

4 millió – Széchenyi István Kulturális Egyesület, 1163 Budapest, Cziráki u. 25. I./5.a.

4 millió – Stefanidák Magyar Közössége a Nemzetért Alapítvány, 1165 Budapest, Veres Péter út 105-107. 1//113.

4 millió – Nemzedékek Egymásért Egyesület*, 1173 Budapest, Ferihegyi út 81. 1/3. (*hasonló elnevezéssel más szervezet is működik az országban, nem egyértelmű, hogy a Városi Civil Alap döntési listáján ez vagy egy másik szerepel győztesként)

4 millió – Pestszentlőrinci Turisztikai és Szabadidősport Egyesület, 1185 Budapest, Szent L. u. 64.

3,99 millió – Gazdagréti Összefogás Egyesület, 1112 Budapest, Oltvány árok 41/b.

3,57 millió – TIT Kossuth Klub Egyesület, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

3,5 millió – Palánta Sorsfordító Alapítvány, 1074 Budapest, Rottenbiller u. 24.

3,5 millió – Futva Segítünk Srácok Alapítvány, 1089 Budapest, Delej u. 51. 16.lph. 1/9.

3 millió – Százszorszép Alapítvány*, 1033 Budapest, Szentendrei út 34. 6. emelet/63. ajtó (*hasonló elnevezéssel más alapítvány is működik az országban, nem egyértelmű, hogy a Városi Civil Alap döntési listáján ez vagy egy másik szerepel győztesként)

3 millió – Johannita Segítő Szolgálat, 1056 Budapest, Váci u. 62-64. fszt./5.

3 millió – Belvárosi- és Délbudai Infarctus Alapítvány, 1051 Budapest, Hercegprímás u. 11.

3 millió – Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület, 1055 Budapest, Markó u. 7. 6./9.

3 millió – Konzervatív Értékrend Alapítvány, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

3 millió – Szőke István Labdarúgó Akadémia Egyesület, 1095 Budapest, Gát u. 21.

3 millió KÁNA, Korok-Álmok-Népek-Alkotások Alapítvány, 1112 Budapest, Kánai út 3/a.

3 millió – Szövetség a Kispesti Polgárokért Alapítvány, 1196 Budapest, Kisfaludy u. 102.

2,7 millió – Észak-Pesti Környezetvédelmi, Kulturális és Szabadidősport Egyesülete, 1151 Budapest, Csomád u. 3.

1,5 millió – Kispesti Társaskör, 1191 Budapest, Fő u. 42.

Bács-Kiskun megyei 1. és 2. országgyűlési egyéni választókerület: Kecskemét

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 105 millió forint
Egy kecskeméti választókerületre jutó átlagos támogatás: 52,5 millió forint 

15 millió Harmónia Gyermek és Felnőtt Egészségfejlesztő Mozgásközpont Alapítvány, 6000 Kecskemét, Vacsi köz 49.

8 millió Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség, 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky körút 2.

7,73 millió – Patrióta Civil Kurázsi Közösségi Környezetvédelmi és Településfejlesztési Egyesület, 6000 Kecskemét, Homokkő u. 1/C. B. II/4.

6,2 millió Európa Jövője Egyesület, 6000 Kecskemét, Kápolna u. 24.

5 millió Vacsiköz Fejlődéséért Egyesület, 6000 Kecskemét, Gázló u. 7.

5 millió Alsószéktó-Kisfái-Matkó Polgárőr Egyesület, 6000 Kecskemét, Bojtorján u. 13.

5 millió Mindenki Győztes Szabadidő Sportegyesület, 6044 Kecskemét, Miklós Gyula u. 99.

5 millió Conservatores Egyesület, 6044 Kecskemét, Kavics u. 12.

4 millió – Gyerkőcök Sport Közösségi Gyermekképzési és Szabadidős Közhasznú Alapítvány, 6000 Kecskemét, Jókai Mór u. 40. fszt./2.

4 millió – Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány, 6000 Kecskemét, Bambusz u. 13.

4 millió Hírös Lovarda Sportegyesület, 6000 Kecskemét, Ballószög 384.

4 millió – Kecskeméti Katolikus Ifjúságért Alapítvány, 6000 Kecskemét, Mezei u. 1. A. 3//33.

3,89 millió Vagyonvédelmi és Bűnmegelőzési Alapítvány, 6060 Tiszakécske, Béke u. 167.

3 millió Bíbor és Bársony Magyar Segítőkutya Alapítvány, 6000 Kecskemét, Irinyi u. 41 II/19.

3 millió Kerekegyházi Polgárőr Egyesület, 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a.

3 millió Felső-Kiskunsági Turisztikai Egyesület, 6090 Kunszentmiklós, Mészöly Pál u. 10.

3 millió TRD Sport Klub, 6050 Lajosmizse, Ady Endre u. 4.

2,8 millió – Hírös Cédrus Egyesület, 6000 Kecskemét, Kápolna u. 24.

2,48 millió A Kecskeméti Kodály Iskoláért Alapítvány, 6000 Kecskemét, Dózsa György út 22.

2 millió Ifjúság-Egészség Alapítvány, 6000 Kecskemét, Széchenyi sétány 11.

2 millió Kecskeméti Kiskertváros Egyesület, 6000 Kecskemét, Gáz u. 6.

2 millió Kecskeméti Zenészegylet, 6000 Kecskemét, Rákóczi u. 2.

2 millió Lajosmizsei Ipartestület, 6050 Lajosmizse, Dózsa Gy. út 99.

2 millió Lajosmizsei Városszépítő Egyesület, 6050 Lajosmizse, Tarnai u. 1.

0,5 millió Star Gym Küzdősport Egyesület, 6000 Kecskemét, Boróka u. 58.

Bács-Kiskun megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Kalocsa

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 44 millió forint

10 millió Kiskőrösért Egyesület, 6200 Kiskőrös, Sárkány József u. 3. I./3.; a szervezet elnöke, Molnár Elvira soltvadkerti fideszes politikus

8 millió Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület, 6200 Kiskőrös, Klapka u. 79.; a szervezet vezetője, Gmoser András fideszes önkormányzati képviselő, az alelnök, Szedmák Tamás pedig alpolgármester Kiskőrösön

5 millió – Krämer Fülöp Borlovagrend, 6230 Soltvadkert, Hősök tere 2.

5 millió Kossuth Vadásztársaság,6230 Soltvadkert, Margaréta u. 3.

5 millió Solti AC Sportegyesület, 6320 Solt, Liget u. 2/a.

5 millió Solti Teniszbarátok Egyesülete, 6320 Solt, Zrínyi M. u. 13.

4 millió Kiskőrös és Térsége Turisztikai Egyesület, 6230 Soltvadkert, Bocskai u. 23/2.

2 millió Petőfi Szülőház Múzeumi és Művészeti Alapítvány, 6200 Kiskőrös, Attila u. 4.

Bács-Kiskun megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Kiskunfélegyháza

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 26,5 millió forint

5 millió – Tegyünk Izsákért Egyesület, 6070 Izsák, Szabadság tér 1.; a szervezet elnöke, Boldoczki Tímea fideszes jelöltként indult a 2019-es önkormányzati választáson

4 millió Új Redempció Kiskunmajsáért Egyesület, 6120 Kiskunmajsa, Fő u. 146.

4 millió – Civilek a játszóterekért Egyesület, 6120 Kiskunmajsa, Bajcsy-Zs. u. 13.

3,5 millió Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület, 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 8.

2,5 millió Padkaporos Táncegyüttes Egyesület, 6100 Kiskunfélegyháza, Almafa u. 3.

2 millió Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület, 6100 Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 8/C. III./31.

1,5 millió – Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete, 6100 Kiskunfélegyháza, Hársfa u. 1.

1,5 millió – Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, 6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.

1,5 millió – Kiskunmajsai Lovas Klub, 6120 Kiskunmajsa, Szérűskert u. 21.

1 millió Plain-Rock Egyesület, 6100 Kiskunfélegyháza, Halasi út 33.

Bács-Kiskun megyei 5. országgyűlési egyéni választókerület: Kiskunhalas

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

15 millió Százszorszépföld Egyesület, 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 27. I.; a szervezet vezetője a Kiskunhalas egyik legfontosabb fejlesztését menedzselő Koszó Róbert

5 millió Pálinkafőzők Országos Egyesülete, 6237 Kecel, Vágóhíd u. 17. 1.em.; a szervezet elnöke Font Sándor fideszes parlamenti képviselő

4 millió Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület, 6400 Kiskunhalas, Bercsényi u. 2.

4 millió – Halasi Művészetért Kulturális Egyesület, 6400 Kiskunhalas, Szabó Ervin u. 2/A.

3,95 millió – Budai Géza Diáksport Egyesület, 6449 Mélykút, Rákóczi u. 1-3.

3 millió Társadalmi Vállalkozások Felső- Bácskai Egyesülete, 6430 Bácsalmás, Árpád vezér u. 17.

2,5 millió – Térségi Informatikai Oktató és Kutató Egyesület, 6400 Kiskunhalas, Ibolya u. 16.

2 millió Almási Tömegsport Egyesület, 6430 Bácsalmás, Kossuth Lajos u. 108.

1,99 millió – Bácsalmási Gimnáziumért Alapítvány, 6430 Bácsalmás, Szent J. u. 5.

1,6 millió Izes Bácska Hagyomány- és Ízőrző Egyesület, 6430 Bácsalmás, Damjanich u. 34.

1,5 millió – Vörösmarty Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozó Alapítvány, 6430 Bácsalmás, Szent János u. 26.

1 millió Bácsalmás és Vonzáskörzete Járóbeteg Szakellátásáért, 6430 Bácsalmás, Hősök tere 14.

1 millió Óvodásokért és a Jövőnkért Bácsalmáson Alapítvány, 6430 Bácsalmás, Kunbajai út 1.

1 millió Szent László Határrendész Közhasznú Egyesület, 6430 Bácsalmás, Damjanich u. 89. fszt. 1.

1 millió Mélykúti Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 6449 Mélykút, Petőfi tér 1.

0,8 millió – Bácsalmási Küzdősport Egyesület, 6430 Bácsalmás, Mártírok útja 43.

0,8 millió Kulturális Híd a Térségek Között Alapítvány, 6430 Bácsalmás, Damjanich u. 72.

Bács-Kiskun megyei 6. országgyűlési egyéni választókerület: Baja

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

8 millió Jobb Bajáért Polgári Egyesület, 6500 Baja, Nagy István u. 33/A.; a szervezet a helyi Fidesz bejáratott partnere

8 millió Bajai Sporthorgász Egyesület, 6500 Baja, Petőfi sziget 5312/21.

7 millió A Mi Városunk Egyesület, 6500 Baja, Kölcsey Ferenc u.  42. fszt./7.; a szervezet működteti a helyi Fidesz-közeli amve.hu portált

7 millió Cselekvő Fiatalokért Egyesület, 6500 Baja, Duna u. 10. 4/15.; a szervezet elnöke szinte kizárólag kormányzati és fideszes tartalmakat oszt meg a közösségi médiában

5 millió Bajai Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület, 6500 Baja, Tóth Kálmán u. 19.

5 millió Szép Időskor Alapítvány, 6500 Baja, Erkel Ferenc u. 12.

4 millió Havária Katasztrófaelhárító Egyesület, 6500 Baja, Bem József u. 39/3.

3,89 millió Kick-Thai Boxing Team Baja Sportegyesület, 6500 Baja, Alvég u. 19.

2 millió Bajai Halászléfőző Lovagrend, 6500 Baja, Szent Antal u. 76.

Baranya megyei 1. és 2. országgyűlési egyéni választókerület: Pécs

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 95 millió forint

Egy pécsi választókerületre jutó átlagos támogatás: 47,5 millió forint 

15 millió – Magyar Garabonciás Alapítvány, 7625 Pécs, Szőlő u. 67/1. C. 1./2.; a szervezet elnöke, Fodor-Petrov József Fidesz-közeli médiumot működtet Pécsett

14,99 millió – Bio Város Egyesület, 7622 Pécs, Móricz Zsigmond tér 5. tt./39.; a szervezet alelnöke, Raics Teréz a 2019-es önkormányzati választásokon a Fidesz-központ nevében nyújtott be fellebbezéseket

9 millió Vasasért Egyesület, 7691 Pécs-Vasas, Bencze J. u. 6.; a szervezet elnöke, Berényi Zoltán a pécsi képviselőtestület KDNP-frakcióját erősíti

7 millió Kulturális Célokat Segítő Egyesület, 7300 Komló, Bartók Béla u. 21.

6,5 millió Pécsi Munkás Sport Club Egyesület, 7621 Pécs, Jókai tér 5.

6,5 millió – Dél-dunántúli Történelmi és Sajtótörténeti Egyesület, 7634 Pécs, Darázs dűlő 20/1.

5 millió – Komlói „Fekete Láng” Érdekvédelmi Egyesület, 7300 Komló, Vörösmarty u. 11.

5 millió Kosztolányi Dezső Céltársulás Egyesület, 7622 Pécs, Mártírok útja 42. III tt./7.

5 millió Pillér Egyesület, 7621 Pécs, Rákóczi út 55. fszt. 7.

5 millió Vörös Sárkány Kulturális Egyesület, 7631 Pécs, Nagypostavölgyi út 49.

4,5 millió – Mecsek Polgári Egyesület, 7621 Pécs, Rákóczi út 55.

4 millió Pécsimami Közhasznú Egyesület, 7625 Pécs, Hunyadi János u. 62.

3 millió Magyar Gamer Szövetség, 7627 Pécs, Havi-hegyi út 72.

3 millió Zenei Remények Kulturális Egyesület, 7629 Pécs, Kishegyi dűlő 128.

1,5 millió Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetség Baranya Megyei Egyesülete, 7633 Pécs, Páfrány u. 29/a. I/3.

Baranya megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Mohács

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 26 millió forint

6 millió – Mohácsi Népművészeti Egyesület, 7700 Mohács, Brand Ede u. 8/A.

6 millió – Közkincs Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület, 7700 Mohács, Szentháromság u. 12/A.

4 millió Mohácsi Dolgozók Horgász Egyesülete, 7700 Mohács, Szentháromság u. 40.

3 millió – Mohácsi Németek Egyesülete, 7700 Mohács, Kossuth Lajos u. 51.

3 millió Mohácsi Sokacok Olvasóköre, 7700 Mohács, Táncsics M. u. 34.

2,89 millió – Sziget Gyermekeiért Közhasznú Alapítvány, 7714 Mohács, Iskola u. 2.

1 millió Mohácsi Történelembarátok Egyesülete, 7700 Mohács, II. Lajos u. 13.

Baranya megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Szigetvár

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 49 millió forint

15 millió Várunkért és Városunkért Egyesület, 7800 Siklós, Postaszállás u. 12.; a szervezet társelnöke, Mojzes Tamás fideszes alpolgármester Siklóson

10 millió – Nők Együtt Sikeresen Egyesület, 7800 Siklós, Felszabadulás u. 92/C. II/7.; az egyesület minden tisztségviselője (Pataki Gabriella, Manyaszekné Várnai Judit, Tóth Szilvia) egykori vagy jelenlegi fideszes önkormányzati vagy politikai munkatárs Siklóson

8 millió – Zrínyi Miklós Hagyományőrző Sport Egyesület, 7900 Szigetvár, Turbéki u. 82.

7 millió – Szigetvári Polgári Szalon Egyesület, 7900 Szigetvár, Miklós u. 8.

5 millió – Sygeth Civitas Egyesület, 7900 Szigetvár, Zárda u. 1. I/4.

4 millió Somogyhárságyi Nimród Vadásztársaság, 7900 Szigetvár, Rákóczi u. 19.

Békés megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Békéscsaba

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 53-58 millió forint

14,99 millió – Békéscsabai Turisztikai Egyesület, 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.; a szervezet elnöke, Opauszki Zoltán fideszes önkormányzati képviselő Békéscsabán

8 millió – Borosgyáni Vadásztársaság, 5600 Békéscsaba, Kisrét tanya 121.

8 millió – Békés Megyei Vadászszövetség, 5600 Békéscsaba, Bajza u. 11.; a szervezet első embere, Hrabovszki János egyben a Semjén Zsolt vezette Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnöke

8 millió Csabai Jövőért Egyesület, 5600 Békéscsaba, Kastély u. 18.; az egyesület a békéscsabai Fidesz partnerszervezete

5 millió – Nimród Vadásztársaság*, 5600 Békéscsaba, Bajza u. 11. (*hasonló elnevezéssel más szervezet is működik az országban, nem egyértelmű, hogy a Városi Civil Alap döntési listáján ez vagy egy másik szerepel győztesként)

4 millió Békéscsaba Közterületeiért Alapítvány, 5600 Békéscsaba, Bocskai u. 2.

4 millió Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, 5600 Békéscsaba, Bajza u. 11.

3 millió Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesület, 5600 Békéscsaba, Kis-Tabán u. 5.

3 millió Patrióta Békéscsaba Mozgalom Egyesület, 5600 Békéscsaba, Andrássy út 21.

Békés megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Békés

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

9,99 millió Gyomaendrőd Kultúrájáért Egyesület, 5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 9.

8 millió Cseppke Óvodai Alapítvány, 5500 Gyomaendrőd, Kossuth út 7.

5,99 millió Dévaványai All Stars Kulturális és Szabadidő Egyesület, 5510 Dévaványa, Kossuth u. 11.

5 millió Magyarország Közepe Egyesület, 5540 Szarvas, Szentesi út 40-42.

5 millió Békési Kerek Egyesület, 5630 Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25.

5 millió Békési Szabadidős és Tömegsport Egyesület, 5630 Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25.

4 millió Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, 5540 Szarvas, Tanya III. kk. 411.

3,5 millió Berényi Gyermek Futball Club Utánpótlás Nevelő Egyesület, 5650 Mezőberény, Kunhalom u. 6.

3 millió Mezőberényi Erdélyi Kör, 5650 Mezőberény, Fő u. 4-6.

0,5 millió Mezőberényi Horgászok Egyesülete, 5650 Mezőberény, Petőfi u. 8.

Békés megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Gyula

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 49 millió forint

15 millió Optimum Egészségmegőrző és Egészségfejlesztő Egyesület, 5700 Gyula, Tiborc u. 43. fsz./3.

8 millió Kelet-békési Területfejlesztési Társadalmi Innovációs Egyesület, 5700 Gyula, Semmelweis u. 20.; a szervezetet elnöklő Alt Norbert fideszes alpolgármester Gyulán

8 millió Egészségünkért Sport- és Kulturális Egyesület, 5720 Sarkad, külterület 01002/5. hrsz.; a szervezet elnöke, Mokán Mária a sarkadi fideszes polgármester felesége

4 millió Pejrét Vadásztársaság, 5700 Gyula, Pejrét 13.

4 millió Vésztőért Városfejlesztési Egyesület, 5520 Vésztő, Wesselényi út 19.

3,98 millió Sarkadi Éden Horgászegyesület, 5720 Sarkad, Hargita sétány 5.

3 millió Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány, 5700 Gyula, Petőfi tér 3.

2,9 millió Gyermek és Családbarát Egyesület, 5720 Sarkad, Jókai u. 74.

Békés megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Orosháza

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 32 millió forint

5 millió Jövő Építők Turisztikai Desztináció Menedzsment Közhasznú Egyesület, 5904 Orosháza, Fasor u. 3.; a szervezet szerepel a vádlotti sorban lévő fideszes Simonka György körüli egyesületi-alapítványi hálóban

5 millió Dél-Békés Mentőcsoport Katasztrófavédelmi Alapítvány, 5900 Orosháza, Táncsics u. 26.; szintén Simonka körüli szervezet

5 millió Dél-Békés Jövőjéért Szövetség, 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176.; ugyancsak Simonka körüli szervezet

5 millió Szent György Jövő Építő és Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület, 5800 Mezőkovácsháza, Kodály u. 9.; ez is Simonka körüli szervezet

4 millió A Mezőkovácsházi Tűzoltókért Alapítvány, 5800 Mezőkovácsháza, Táncsics Mihály u. 78/a.

4 millió Asztalitenisz Sportegyesület Orosháza, 5900 Orosháza, Fürdő u. 5.

4 millió Orosháza és Térsége Gazdakör Orosháza, 5900 Orosháza, Pacsirta u. 8.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. és 2. országgyűlési egyéni választókerület: Miskolc

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 120 millió forint
Egy miskolci választókerületre jutó átlagos támogatás: 60 millió forint 

15 millió Zöld Dongó Környezetvédelmi Alapítvány, 3508 Miskolc, Kapitány u. 18.

15 millió Református Szalon Egyesület, 3519 Miskolc, Baghy Gyula u. 6.; a szervezet elnöke, Nánási-Kocsis Norbert fideszes önkormányzati képviselő volt Miskolcon

15 millió Hernády Márton Alapítvány, 3519 Miskolc, Katowice u. 1. 1/1.; a szervezet egyik képviselője, Kisida Elek a Fidesz-támogató Százak Tanácsának tagja

15 millió „Kilátó” Miskolc Város Lakosságáért Egyesület, 3521 Miskolc, Benczur Gyula u. 5.; a szervezet elnöke, Papp Ágnes az ősfideszes Wachsler Tamás testvére

15 millió Eszmék és Értékek Alapítvány, 3525 Miskolc, Kelemen Didák u. 3.; a szervezet nem a Fideszhez, hanem a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége miskolci csoportjához köthető

15 millió Della Lavanda Kreatív Fiatalokért Alapítvány, 3525 Miskolc, Kossuth u. 10.; a szervezet a Tállai András pénzügyminiszter-helyettes holdudvarába tartozó Bihall család irányítása alatt áll

15 millió Média Pakk Alapítvány, 3530 Miskolc, Szent István u. 23. fszt./1.; frissen alapított szervezet, melynek célja szinte szó szerint ugyanaz, mint a fideszes médiaholdingnak

15 millió „Élhető Diósgyőrért” Egyesület, 3534 Miskolc, Előhegy u. 1/a.; a szervezet elnöke, Seresné Horváth Zsuzsanna korábban fideszes önkormányzati képviselő volt

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Ózd

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

15 millió Rombauer Alapítvány, 3600 Ózd, Városház tér 1.; a szervezet elnöke, Obbágy Csaba fideszes önkormányzati képviselő Ózdon

15 millió mÓZDulj meg Egyesület, 3600 Ózd, Baranyai u. 3.; a szervezet első vezetője az egykori ózdi Fidelitas-elnök, Hevér Kristóf volt

15 millió Putnok Városért Egyesület, 3630 Putnok, Dózsa György út 14/A.; a szervezet elnöke, Jeddi József fideszes önkormányzati képviselő Putnokon

5 millió Aktív Zóna Alapítvány, 3600 Ózd, Zalai u. 21.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Kazincbarcika

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 37 millió forint

15 millió Közösen a Fejlődésért Egyesület, 3700 Kazincbarcika, Klapka György út 11.; a szervezet elnöke, Kondorné Sztojka Ágnes fideszes önkormányzati képviselő Kazincbarcikán

14,75 millió Összefogással Barcikáért Egyesület, 3700 Kazincbarcika, Pattantyús u. 2.; a szervezet képviselője, Rizner József a Fidesz polgármesterjelöltje volt Kazincbarcikán

7 millió Szalézi Szent Ferenc Gimnázium Alapítvány, 3700 Kazincbarcika, Jószerencsét u. 2.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. országgyűlési egyéni választókerület: Sátoraljaújhely

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

14,99 millió Zempléni Hiúzok Jégsport Egyesület, 3980 Sátoraljaújhely, Torzsás u. 25.; a szervezet elnöke a sátoraljaújhelyi fideszes alpolgármester, Dankó Dénes

14 millió Jövőkép Egyesület, 3950 Sárospatak, Bem u. 1/b.; a szervezet első embere a fideszes vezetésű sátoraljaújhelyi önkormányzat tulajdonában lévő Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Seres Péter

8 millió Zemplén Közcélú Televíziózásért Egyesület, 3980 Sátoraljaújhely, Színház köz 4.

8 millió Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület, 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth L. u. 2.

5 millió Encs Városi Sport Club, 3860 Encs, Gagarin u. 11.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. országgyűlési egyéni választókerület: Tiszaújváros

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

15 millió Kiss Attila Alapítvány, 3900 Szerencs, Huszárvár u. 14.; a szervezet titkára a korábbi szerencsi fideszes alpolgármester, Egeli Zsolt

15 millió „Szerencsi Rászorultakért” Alapítvány, 3900 Szerencs, Szűk u. 2/a.; a fideszes Egeli Zsolt kurátor ebben a szervezetben

15 millió „Zemplén a Csángókért” Alapítvány, 3900 Szerencs, Bástya u. 31.; a szervezet egyik kurátora a térség országgyűlési képviselőjének (Koncz Zsófia) édesanyja, a Mészáros Lőrinc cégcsoportjában dolgozó Konczné Kondás Tünde

5 millió Szerencsi Polgári Együttműködés Egyesület, 3900 Szerencs, Kórház köz 2.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7. országgyűlési egyéni választókerület: Mezőkövesd

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 34 millió forint

15 millió Dél-borsod Ifjúságáért Sport, Kulturális és Szabadidő Alapítvány, 3400 Mezőkövesd, Bazsarózsa u. 2.; a szervezet elnöke Hagyacki József, Tállai András fideszes képviselő bizalmasa

6 millió Területi Horgász Egyesület Mezőcsát, 3450 Mezőcsát 019/3.hrsz.

5 millió Mezőcsáti Színjátszó Egyesület, 3450 Mezőcsát, Szent István u. 21.

4 millió Nyékládházi VIZI-TRAPP Transzplantált Diák és Mozgáskorlátozott Szabadidő és Sport Egyesület, 3433 Nyékládháza, 4352/133. hrsz.

3,8 millió Lóerő Sportegyesület, 3400 Mezőkövesd, Pacsirta út 4.

Csongrád-Csanád megyei 1. és 2. országgyűlési egyéni választókerület: Szeged

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 46 millió forint
Egy szegedi választókerületre jutó átlagos támogatás: 23 millió forint 

15 millió Életmód váltásért a Dél-alföldön Egyesület, 6722 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 29. II./208.; a szervezetet vezető Berta Márk édesanyja, Bertáné Bényi Krisztina a közelmúltig a Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelt helyettes államtitkárként a Miniszterelnökségen

14,54 millió Just Move Sport, Művészeti és Kulturális Egyesület, 6723 Szeged, Felső Tisza-part 31-34. J. 19.

8 millió Okosító Torna a Gyermekekért, 6723 Szeged, Űrhajós u. 9 /A. 6/16.

4,9 millió Platán Sport Közhasznú Egyesület, 6720 Szeged, Roosevelt tér 12. fszt./2

4 millió Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség, 6726 Szeged, Fő fasor 11. I/6.

Csongrád-Csanád megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Szentes

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

7 millió Sándorfalvi Civil Szövetség, 6762 Sándorfalva, Ady Endre u. 7.

5 millió Szentesi Gyermek és Ifjúsági Aranylabda Alapítvány, 6600 Szentes, Bercsényi u. 79/A.

4,8 millió Mecénások a Kultúráért Egyesület, 6630 Mindszent, Szabadság tér 37.

4 millió Pro-Harmony Egyesület, 6760 Kistelek, Orgona u. 26.

3,91 millió Senior Kávézó Egyesület, 6600 Szentes, Horváth Mihály u. 10.

3,5 millió Körös-Torok Kultúrájáért Egyesület, 6640 Csongrád, Körös-torok üdülő-telep 53.

3,5 millió Szentesi Pollák Diáksport Egyesület, 6600 Szentes, Apponyi tér 1.

3,5 millió Szatymaz Község Területén Élő Idős Emberek Gondozásáért Alapítvány, 6763 Szatymaz, Kossuth u. 11.

2,7 millió Tisza Tenisz Club, 6640 Csongrád, Sport u. 1.

2,3 millió Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület, 6640 Csongrád, Szegedi út 39.

2 millió Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület 2000, 6640 Csongrád, Vasvirág u. 40.

2 millió Hétkerék Közösségfejlesztő, Hagyományőrző, Természetbarát Egészségvédő Turisztikai Sportegyesület, 6760 Kistelek, Kisteleki Ede u. 15.

2 millió Pro-Art Elit Táncakadémia Kulturális és Sport Egyesület, 6760 Kistelek, Kossuth u. 5.

1,8 millió SZESE Szentesi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete, 6600 Szentes belterület, hrsz.: 4419.

1 millió Bodor Lovas Klub Sport Egyesület, 6640 Csongrád, Tanya 1535.

1 millió Csongrádi Május 1. Vadásztársaság, 6640 Csongrád, Erkel F. u.  2.

Csongrád-Csanád megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Hódmezővásárhely

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 55,5 millió forint

8 millió Hódmezővásárhelyi Szent István Alapítvány, 6800 Hódmezővásárhely, Szent István u. 75.; a szervezet elnöke Walterné Böngyik Terézia, aki fideszes jelöltéként indult a legutóbbi önkormányzati választáson

8 millió Hód Úszó Sportegyesület Hódmezővásárhely, 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 1.; a szervezet elnöke ugyancsak Walterné Böngyik Terézia

8 millió „Jobb Makóért” Egyesület, 6900 Makó, Deák Ferenc u. 45.; a szervezet állandó partnere a makói Fidesznek

8 millió Makói Polgári Nyugdíjas Egyesület, 6900 Makó, Ráday u. 35/B

5,6 millió Újkishomoki Olvasókör Egyesület, 6800 Hódmezővásárhely-Kishomok, Tanya 5434.

5 millió Sóshalmi Olvasókör, 6800 Hódmezővásárhely, Sóshalom tanya 40.

4,96 millió Tarjáni Olvasókör, 6800 Hódmezővásárhely, Királyszék u. 92.

4 millió Fiatalok Egy Élhetőbb Környezetért Egyesület, 6750 Algyő, Korsó u. 34.

4 millió Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület, 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 32. I/1.

Fejér megyei 1. és 2. országgyűlési egyéni választókerület: Székesfehérvár

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 65 millió forint
Egy székesfehérvári választókerületre jutó átlagos támogatás: 32,5 millió forint 

15 millió Szeretem Polgárdit Egyesület, 8154 Polgárdi, Batthyány u. 9.; a szervezet a Fidesz által támogatott polgármester, Nyikos László „civil” hátországát jelenti

14,34 millió Móri Borvidék Turisztikai Desztinációs Menedzsment Egyesület, 8060 Mór, Szent István tér 7.; a szervezet elnöke egyben Mór fideszes alpolgármestere, Istvánfalvi Dávid

7 millió Ökotudatos Fiatalokért Egyesület, 8000 Székesfehérvár, Vértanú u. 23.

7 millió Ficsak Székesfehérvár Alapítvány, 8000 Székesfehérvár, Újbányai u. 9.

7 millió Fiatalok Fehérvárért Egyesület, 8000 Székesfehérvár, Budai u. 14. fszt./1.

5,5 millió iGenerációért Egyesület, 8000 Székesfehérvár, Rákóczi út 25.

4 millió Fehérvár Küzdősport Sportegyesület, 8000 Székesfehérvár, Ruttkai u. 25.

4 millió Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Egyesület, 8000 Székesfehérvár, Sarló u. 2.

1 millió Székesfehérvár és Környéke Gazdakör, 8000 Székesfehérvár, Malom u. 32.

Fejér megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Bicske

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 71 millió forint

15 millió Pannónia Szíve Alapítvány, 2060 Bicske, Bartók Béla u. 6.; a szervezet elnöke, Strommer Mátyás a fideszes képviselő Tessely Zoltán jobbkezeként dolgozik

15 millió Martonvásári Kulturális Egyesület, 2462 Martonvásár, Budai u. 13.; a szervezetet elnöklő Tóth Andrásné egyben martonvásári fideszes önkormányzati képviselő is

8 millió Bicskei Torna Club Egyesület, 2060 Bicske, Kerecsendi Kiss Márton út 2.; a szervezet elnöke Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő

8 millió Floriana Egyesület, 8083 Csákvár, Kiss Ernő u. 4.; a szervezet elnöke, Knausz Imre Csákvár fideszes alpolgármestere

7,76 millió Expedíció Velencei-tó Tömegsport és Környezetvédő Egyesület, 2485 Gárdony, Május 1. u. 2/A.

5 millió Szemlélet Egyesület, 2483 Gárdony, Móricz Zsigmond u. 18.

4 millió Martonvásári Sport Klub, 2462 Martonvásár, Budai út 13.

4 millió Gárdonyi Városi Sportclub, 2483 Agárd, Parkerdő

4 millió Látótér Alapítvány, 2483 Gárdony-Agárd, Gesztenye sor 3.

Fejér megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Dunaújváros

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

8 millió Pusztaszabolcsi Hagyományőrző és Hagyományteremtő Alapítvány, 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 1.

8 millió Sinatelepért Egyesület, 2453 Ercsi-Sinatelep, Kölcsey út 15.; a szervezet elnökének férje, Propszt Zsolt fideszes politikus Ercsiben

5 millió Zorica Tánccsoport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület, 2451 Ercsi, Szent István út 12-14.

5 millió Ercsi Kinizsi Sportegyesület, 2451 Ercsi, Móricz Zs. út 63.

4 millió Zöldövezet Alapítvány, 2451 Ercsi, Szent István út 8-10.

Fejér megyei 5. országgyűlési egyéni választókerület: Sárbogárd

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

15 millió Sárbogárdi Múzeum Egyesület, 7000 Sárbogárd, Hősök tere 3.; a szervezetet elnöklő Novák-Kovács Zsolt egyben fideszes alpolgármester is Sárbogárdon

8 millió Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskoláért Alapítvány, 8130 Enying, Kossuth u. 55.; a szervezet elnöke, Regenyei Katalin enyingi önkormányzati képviselő is

7 millió Sárbogárdi Kulturális Egyesület, 7000 Sárbogárd, Hősök tere 3.

Győr-Moson-Sopron megyei 1. és 2. országgyűlési egyéni választókerület: Győr

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 80 millió forint
Egy győri választókerületre jutó átlagos támogatás: 40 millió forint 

15 millió Győri Atlétikai Club – II. kerület Dózsa, 9025 Győr, Radnóti Miklós u. 46.

15 millió Széchenyi Kosárlabda Akadémia Sportegyesület, 9026 Győr, Egyetem tér 1.; a szervezet elnöke, Fűzy András régi győri fideszes politikus

8 millió – „Győr és környéke motorosok baráti köre” Közhasznú Egyesület, 9011 Győr, Andrásvári u. 33.

8 millió Magyar Vagon és Gépgyár Horgász Egyesület, 9019 Győr, 01772/4 hrsz

8 millió Kisalföldi Közéletért Alapítvány, 9023 Győr, Attila u. 13. I/4.

8 millió Győri Szent Imre Alapítvány, 9024 Győr, Szent Imre út 35.

5,2 millió ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete, 9023 Győr, Mester u. 1. fszt./110.

4 millió Architráv Építész Egyesület, 9024 Győr, Babits Mihály u. 47. 3/12.

4 millió Bonitas Szigetköz Karitatív Egyesület, 9081 Győrújbarát, Zrínyi u. 43. 2.

2,96 millió Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség, 9021 Győr, Munkácsy út 4.

2,2 millió Győri Bevásárló Utcák Alapítvány, 9021 Győr, Szent István u. 10/ a.

Győr-Moson-Sopron megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Csorna

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 28-31 millió forint

5 millió Közös Otthonunk Baráti Kör, 9300 Csorna, Park u. 4. 3/14.; a szervezet elnöke, Horváth Dániel – ilyen néven egy kereszténydemokrata politikus is működik Csornán

5 millió Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, 9300 Csorna, Bartók Béla út 1.

4,95 millió „Jót a jóért” Egyesület, 9330 Kapuvár, Veszkényi út 11. 3//15.

4 millió ÍzvadÁSZOK Kapuvár Gasztronómiai Egyesület, 9330 Kapuvár, Győri út 24.

3 millió – Százszorszép Alapítvány*, 9300 Csorna, Szent István tér 15. (*hasonló elnevezéssel más alapítvány is működik az országban, nem egyértelmű, hogy a Városi Civil Alap döntési listáján ez vagy egy másik szerepel győztesként)

3 millió Virágzó Vidékért Egyesület, 9300 Csorna, Köztársaság u. 26.

3 millió Rábaköz Öröksége Alapítvány, 9330 Kapuvár, Fő tér 22.

2 millió Kapu Vára Hagyományőrző Egyesület, 9330 Kapuvár, Rákóczi u. 34. A. 1/6.

1 millió Kapuvári Sportegyesület, 9330 Kapuvár, Győri út 23.

Győr-Moson-Sopron megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Sopron

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 45 millió forint

15 millió Határok Nélkül Soproni Művészeti és Kulturális Alapítvány, 9400 Sopron, Szent György u. 7.

8 millió MTB Sopron Sportegyesület, 9400 Sopron, Úttörő u. 20. 3//8.

8 millió Pedagógusok Soproni Művelődési Házáért Alapítvány, 9400 Sopron, Petőfi tér 3.

5 millió A Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány, 9400 Sopron, Győri út 15.

5 millió Műszaki Fejlesztéssel a Soproni Kórházért Alapítvány, 9400 Sopron, Győri út 15.

4 millió Nagycsaládosok Országos Egyesülete Soproni Tagegyesülete, 9400 Sopron, Csőszház dűlő 6.

Győr-Moson-Sopron megyei 5. országgyűlési egyéni választókerület: Mosonmagyaróvár

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 26 millió forint

9 millió Mosonmagyaróvár gyógyvize az egészségért Alapítvány, 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 34.

5 millió Zsidanits István Alapítvány, 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 4.

5 millió Lajta Kamra Termelőkért Alapítvány, 9200 Mosonmagyaróvár, Tízház u. 24.

4 millió Mosonmagyaróvár és Környéke Nyugdíjas Egyesület, 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11.

5 millió „Több lábon” Egyesület, 9200 Mosonmagyaróvár, Szent László tér 4.

Hajdú-Bihar megyei 1–3. országgyűlési egyéni választókerület: Debrecen

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 130 millió forint
Egy debreceni választókerületre jutó átlagos támogatás: 43,5 millió forint 

15 millió „Adjátok vissza a hegyeimet!” Alapítvány, 4033 Debrecen, Acsádi út 40.; a szervezet elnöke, Becsky Tibor korábban fideszes önkormányzati képviselő volt Debrecenben, a fia most is az

15 millió Józsa Fejlődéséért Alapítvány, 4225 Debrecen-Józsa, Deák F. u. 43.; a szervezetet már húsz éve is Fidesz-közeliként emlegették

14,94 millió Gúth-Keled Idegenforgalmi és Természetvédelmi Közhasznú Egyesület, 4254 Nyíradony, Szakolykert tanya 87.; a sajtóban ez a szervezet Tasó László fideszes képviselő udvari egyesületeként jelenik meg

12 millió Stílus Egylet Kulturális és Szabadidős Egyesület, 4254 Nyíradony, Ady Endre u. 2.; ez a szervezet is Tasó László mellől indult

8 millió Roma Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány, 4031 Debrecen, Hámfa u.18. 2. ajtó

8 millió Ligetaljai Kerékpáros Egyesület, 4254 Nyíradony, Árpád tér 1.

8 millió EU-Roma Országos Egyesület, 4031 Debrecen, Pósa u. 1.

8 millió Mosolykuckó Szabadidős Egyesület, 4033 Debrecen, Fülöp u. 45.

7 millió Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület, 4033 Debrecen, Veres P. u. 99/A.

5 millió Debreceni Asztalitenisz Klub, 4025 Debrecen, Salétrom u. 3.

5 millió Gyöngyszív Közéleti Roma Nők Egyesülete, 4026 Debrecen, Csokonai u.44. fszt/4.

4,85 millió Shogun Sportegyesület, 4028 Debrecen, Tölgyfa u. 26/A. IV/122.

4,16 millió Hajdú Főnix Vadásztársaság, 4028 Debrecen, Homok u. 141.

4 millió Valcer TáncSport Egyesület, 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 3.

3 millió Valcer az Ifjúságért Alapítvány, 4029 Debrecen, Monti ezredes u. 3.

3 millió Valcer Táncstúdió, 4030 Debrecen, Bégány u. 22.

2 millió Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete, 4025 Debrecen, Külsővásártér 16.

1 millió Csimota Jövő Egészségmegőrző és Kulturális Alapítvány, 4225 Debrecen, Október 6. u. 65.

1 millió Józsai Szabadidő és Tömegsport Egyesület, 4225 Debrecen, Kiserdő út 74.

1 millió Szenzoros Terápiák Fejlesztőházát Támogató Alapítvány, 4031 Debrecen, Vág u. 9. B. fsz./1.

Hajdú-Bihar megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Berettyóújfalu

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 29,5 millió forint

3,5 millió Bajnóca Néptánc Egyesület, 4100 Berettyóújfalu, Halász u. 22.

2,5 millió Bihari Természetbarát Egyesület, 4100 Berettyóújfalu, Kálvin tér 1.

2,5 millió Hosszúpályi Polgárőr Egyesület, 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2.

2,44 millió Egyenlő Esély Egyesület, 4100 Berettyóújfalu, Bartók Béla u. 10.

2,43 millió Derecskei Kertbarátok Hagyományőrző Egyesülete, 4130 Derecske, Rózsakert kert 3.

2 millió Bihari Népművészeti Egyesület, 4100 Berettyóújfalu, Tavasz krt. 10.

2 millió Összefogás Berettyószentmártonért Egyesület, 4100 Berettyóújfalu, Puskin u. 10.

1,5 millió Bihari Szabadidő és Sportegyesület, 4100 Berettyóújfalu, Eötvös u. 1.

1,5 millió Berettyóújfalui Kórház SE, 4100 Berettyóújfalu, Megyei Kórház

1,5 millió Berettyóújfalui Polgárőr Egyesület, 4100 Berettyóújfalu, Dózsa Gy. u. 17-19.

1,08 millió Borosjenői Kádár István Hagyományőrző Íjász Egyesület, 4100 Berettyóújfalu, Kálvin tér 1.

1 millió Berettyó Ökölvívó és Szabadidős Sportegyesület, 4100 Berettyóújfalu, Bessenyei ltp. 24. IV/13.

0,85 millió Körös-Körül Egyesület, 4138 Komádi, Ibolya u. 35.

0,62 millió Derecskei Labdarúgók Sportegyesülete, 4130 Derecske, Kossuth u. 16.

0,61 millió Derecskei Sport Horgász Egyesület, 4130 Derecske, Iskola u. 6.

0,51 millió Derecske Budo Ifjúsági, Sport és Szabadidős Egyesület, 4130 Derecske, Erzsébet u. 6.

0,45 millió Körös Menti Hagyományőrző Lovas Klub, 4138 Komádi, Fő u. 125.

0,4 millió Komádi Városi Népdalkör Egyesület, 4138 Komádi, Erzsébet u. 10.

0,4 millió Derecskei Szivárvány Hagyományőrző Egyesület, 4130 Derecske, Köztársaság u. 109.

0,4 millió Derecske ÁFÉSZ Városi Lövész és Tömegsport Klub, 4130 Derecske, Rózsa u. 26.

0,4 millió „Baba Jaga” Művészeti Egyesület, 4138 Komádi, Nagysándor József u. 27.

0,4 millió „Aranykor” Városi Nyugdíjas Klub Komádi, 4138 Komádi, Kossuth u. 57. 9.sz. épület

0,24 millió Derecskéért Civil Összefogás Egyesület, 4130 Derecske, Köztársaság u. 107.

0,21 millió Derobic Derecskei Nőkért Életmód és Aerobic Egyesület, 4130 Derecske, Zug u. 3.

Hajdú-Bihar megyei 5. országgyűlési egyéni választókerület: Hajdúszoboszló

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 55,5 millió forint

5,67 millió Hajdúszoboszlói Közéletért Kulturális és Sport Egyesület; 4200 Hajdúszoboszló, Hőforrás u. 44.; a szervezet elnökéről, Vágó Viktor korábban Fidesz-kampányfőnökként beszéltek a helyi lapban

4 millió Egyek Fejlesztéséért Közalapítvány, 4069 Egyek, Fő u. 3.

4 millió Püspökladányi Polgárőr Egyesület, 4150 Püspökladány, Bocskai u. 21.

3,74 millió Kenderkóc Hagyományőrző Egyesület,4150 Püspökladány, Kaán Károly út 54.

3,5 millió „Mindent a családért” Nádudvari Nagycsaládosok Egyesülete, 4181 Nádudvar, Baksay Dániel u. 2.

3 millió Egyeki Sportbarátok Sportegyesülete, 4069 Egyek, Fő u. 2.

3 millió Sárrétért Táncművészeti Alapítvány, 4150 Püspökladány, Darányi Ignác u. 57.

2,41 millió Zene a Fiatalokért Egyesület, 4150 Püspökladány, Kalapács u. 34/1.

2 millió Hajdúszoboszlói Fazekasházért Alapítvány, 4200 Hajdúszoboszló, Ady Endre u. 2.

2 millió Aero Club Hajdúszoboszló Sportegyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Repülőtér

2 millió Hajdúszoboszlói Lovassport és Hagyományőrző Sportegyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Nádudvari út 36.

2 millió Modern és Innovatív Hajdúszoboszlóért Egyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Szováti út 67.

2 millió Püspökladányi Kossuth Olvasókör, 4150 Püspökladány, Bocskai u. 48.

2 millió Törő Gábor Hagyományőrző Népdalkör Egyesület, 4150 Püspökladány, Szabó Pál u. 24.

1,5 millió Hajdúszoboszlói Sportegyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Sport u. 14.

1,5 millió Jázminbokor Magyar Nóta Egyesület, 4150 Püspökladány, Bajcsy-Zsilinszky u. 2.

1,5 millió Püspökladány Kultúrájáért Alapítvány, 4150 Püspökladány, Bajcsy-Zs. u. 2/2.

1,5 millió Sporthorgász Egyesület Nádudvar 1960, 4181 Nádudvar, Baksay Dániel u. 2.

1,09 millió CSIMI-Művészeti Nevelésért Alapítvány, 4150 Püspökladány, Petőfi u. 40.

1 millió Sárréti Népi Együttes Egyesület, 4150 Püspökladány, Bajcsy Zs. u. 2/2.

1 millió Aprónép Óvodai Közhasznú Alapítvány, 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 21.

1 millió Hajdúszoboszló Herkules Sportegyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Pipacs u. 12.

1 millió Hatás Alapítvány, 4200 Hajdúszoboszló, Köcsey F. u. 2-4.

1 millió Sári Gusztáv Általános Iskoláért Alapítvány, 4183 Kaba, Kossuth u. 2.

0,5 millió A Törökdomb Úti Óvodásokért Alapítvány, 4200 Hajdúszoboszló, Törökdomb u. 11.

0,5 millió Bambínó Óvodai Közhasznú Alapítvány, 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 84.

0,5 millió Hajdúszoboszlói Polgárőr Közhasznú Egyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Kossuth u. 110.

0,3 millió Hajdúszoboszlói Kutyabarátok Egyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Hajnal u. 18.

0,3 millió Hajdúszoboszlói Tollaslabda Sportegyesület, 4200 Hajdúszoboszló, Isonzó u. 4. I/3.

Hajdú-Bihar megyei 6. országgyűlési egyéni választókerület: Hajdúböszörmény

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

10 millió Keleti Főcsatorna Egyesület, 4220 Hajdúböszörmény, Lévay Márton u. 24.; a szervezet elnöke, Czeglédi János fideszes önkormányzati képviselő

8 millió Középkertért Egyesület, 4220 Hajdúböszörmény, Lévay Márton u. 24.; a szervezetet elnöklő Gellénné Herpai Gabriella egy másik egyesületben a fent említett fideszes Czeglédi János munkatársa

6,5 millió Abakusz Kör, 4220 Hajdúböszörmény, Szilassy J. u. 109.

6 millió Böszörményi Ballon Club Egyesület, 4220 Hajdúböszörmény, Lévay Márton u. 24.

5 millió Ózonpajzs Kör, 4220 Hajdúböszörmény, Szilassy J. u. 109.

5 millió Balmazújvárosi Hagyományőrző Tűzoltó Egyesület, 4060 Balmazújváros, Debreceni u. 12.

4 millió Sellő Horgászegyesület, 4060 Balmazújváros, külterület 059/8. hrsz.

3,5 millió Városi Rádió Klub, 4220 Hajdúböszörmény, Kassa u. 24.

2 millió Hajdúböszörményi Polgári Szövetség Egyesület, 4220 Hajdúböszörmény, Bíró Péter u. 46.

Heves megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Eger

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 53,5 millió forint

14,97 millió – Eger Eszterházy Szabadidő és Sportegyesület, 3300 Eger, Stadion u. 8.

14,51 millió – Egri Norma Alapítvány, 3300 Eger, Törvényház út 1.; a szervezet Fidesz-közeli egri érdekeltségként szerepel a sajtóban

10,97 millió – Egri Vízilabda Klub, 3300 Eger, Frank Tivadar u. 5.

8 millió – Füzesabonyi Sport Club, 3390 Füzesabony, Rákóczi út 48.

5 millió – Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport, 3300 Eger, Almárvölgyi u. 3/1.

Heves megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Gyöngyös

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 27 millió forint

7,99 millió – Gyöngyös Város Barátainak Köre, 3200 Gyöngyös, Barátok tere 3.; a szervezet elnöke, Bekecs Andrea főigazgató Budapest Főváros Kormányhivatalában – a fideszes Sára Botond kormánymegbízott mögött

7,95 millió – Városom, szeretlek Egyesület, 3200 Gyöngyös, Zöldhíd u. 5. II/3.; a szervezet a fideszes Klausmann Viktor háttérintézménye volt a 2019-es önkormányzati választás előtt

3 millió Heves Megyei Természet-, Környezetvédelmi és Állatvédő Egyesület, 3200 Gyöngyös, Hunyadi János út 12 1.

2,5 millió Mátra Biker Sport Club, 3200 Gyöngyös, Dobó István u. 12. 3/2.

2,06 millió Mátra Média Kulturális Egyesület, 3200 Gyöngyös, Jókai út 4.

2 millió Mátraaljai Munkaadók Egyesülete, 3200 Gyöngyös, Keleti Karácsondi köz 1.

1,5 millió Mátrai Gyöngyszem Nagycsaládos Egyesület, 3200 Gyöngyös, Seregély u. 33.

Heves megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Hatvan

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 53 millió forint

15 millió Polgári Hatvanért Közhasznú Alapítvány, 3000 Hatvan, Tabán u. 15-17.; a szervezet Szabó Zsolt fideszes parlamenti képviselő állandó partnere

15 millió Öko-Plan Tájvédelmi és Környezetfejlesztési Egyesület, 3000 Hatvan, Radnóti tér 2.; ez a szervezet is Szabó Zsolt fideszes parlamenti képviselő ügyeit segíti

14,96 millió Heves-Alatkai Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület, 3360 Heves, Pacsirta u. 1.; a szervezet Lányi József hevesi fideszes önkormányzati képviselő törekvéseit támogatja

8 millió Hevesi Sporthorgász és Környezetvédelmi Egyesület, 3360 Heves, Erkel Ferenc u. 2.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Szolnok

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

14,92 millió Szolnoki Fiatalokért Egyesület, 5000 Szolnok, Baross út 20. 2./209-210.; a szervezet alelnöke a Fidelitasból indult Vörös Ádám és a Boldog István fideszes parlamenti képviselő jobbkezeként jegyzett Fehér Petra

8 millió Márai Sándor Kulturális Polgári Kör, 5000 Szolnok, Baross Gábor út 20. II./209.

2 millió Széchenyi Lakótelepért Szabadidő, Kulturális és Sport Egyesület, 5000 Szolnok, Karczag L. út 2.

2 millió Szolnoki Művészeti Egyesület, 5000 Szolnok, Gutenberg tér 12/12.

1,5 millió „Szandaszőlősért” Egyesület, 5008 Szolnok, Simon Ferenc út 32.

1,5 millió Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete, 5000 Szolnok, Kisgyep u. 24.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Jászberény

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 42 millió forint

15 millió Jász Nemzet Egyesület, 5130 Jászapáti, Gazda-farm 1.; a szervezetet képviselő Mészárosné Vas Márta a fideszes parlamenti képviselő, Pócs János bizalmasa, két éve polgármesterjelölt volt Jánoshidán

15 millió Jászapáti a Mi Városunk Alapítvány, 5130 Jászapáti, Petőfi út 90.; a szervezet alapítói között fideszes megyei képviselőt (Borbás Zoltán) is találtunk

8 millió Vidékünk-Ért Alapítvány, 5137 Jászkisér, Damjanich út 56.

4 millió Jászberényi Barátok Temploma Közösségének Alapítványa, 5100 Jászberény, Ferencesek tere 3.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Karcag

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 33 millió forint

8 millió Kunmadarasi Községi SE, 5321 Kunmadaras, Kossuth tér 1.; a szervezet alelnöke Balogh Marianna polgármester, aki a 2019-es önkormányzati kampányban hitet tett a fideszes parlamenti képviselő mellett

8 millió Kisújszállási Városvédő és -Szépítő Egyesület, 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1.; a szervezetet vezető Tatár Zoltán fideszes alpolgármester Kisújszálláson

6 millió Tiszafüredi Kistérségi Ifjúsági Egyesület, 5350 Tiszafüred, Húszöles út 33. IV//14.

4 millió Nagykun Diáksport Egyesület, 5300 Karcag, Madarasi út 1-3.

4 millió „Kátai Gábor Alapítvány”, 5300 Karcag, Zöldfa út 48.

1 millió Karcagi Birkacsárda Hagyományőrző Egyesület, 5300 Karcag, Hunyadi u. 11/A.

1 millió Nagykun Nádor-Huszár Kulturális Egyesület, 5310 Kisújszállás, Horváth tanya

0,8 millió Kevi Kunok Hagyományőrző Egyesület, 5420 Túrkeve, Bethlen G. út 6.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Törökszentmiklós

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

5,85 millió Tiszaföldvári Vállalkozók Egyesülete, 5430 Tiszaföldvár, Bajcsy-Zsilinszky út 20.; a szervezet elnöke Cseuz Zsolt fideszes önkormányzati képviselő

5,85 millió Martfűi Városi Sportegyesület, 5435 Martfű, Strand út 3.; a szervezetet vezető Sági István fideszes parlamenti képviselő is volt

5,85 millió Túri Gazdák Vadásztársaság, 5400 Mezőtúr, Földvári út 31.

5,85 millió Túri Lovas Klub Sportegyesület, 5400 Mezőtúr, Szolnoki út 83.

3,66 millió Zenit Lovas Sportegyesület, 5200 Törökszentmiklós, Berzsenyi D. út 61.

2,93 millió Kákafoki Horgász Egyesület, 5400 Mezőtúr, Földvári u. 15.

Komárom-Esztergom megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Tatabánya

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

15 millió Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, 2890 Tata, Tanoda tér 5/a.; a szervezet elnöke a megyei fideszes képviselőként, közgyűlési alelnökként is ismert Borsó Tibor

8 millió Hétvezér Egyesület, 2800 Tatabánya, Mártírok útja 84. 7/1.

5 millió Hatodik Tálentum Egyesület, 2800 Tatabánya, Mártírok útja 84. 7/1.

2 millió Majki Népfőiskolai Társaság, 2800 Tatabánya, Kós K. u. 2.

Komárom-Esztergom megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Esztergom

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 57,5 millió forint

15 millió Rendvédelem Népszerűsítéséért Alapítvány, 2500 Esztergom, Perc u. 3.; a szervezet három éve Kövér László és Szijjártó Péter kitüntetésével vétette észre magát

15 millió Fesztivál Esztergom Alapítvány, 2500 Esztergom, Petőfi u. 48/B.; a szervezet elnöke, Petrovics János korábban fideszes önkormányzati képviselő volt Esztergomban

10 millió Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány, 2500 Esztergom, Simor J. út 65.

10 millió Kivirágzó Esztergomért Alapítvány, 2500 Esztergom, Őrtorony u. 25.

4 millió Szent Lázár Közhasznú Alapítvány – Esztergom, 2500 Esztergom, Bottyán János u. 10.

3,5 millió Befogadó Társadalomért Egyesület, 2509 Esztergom, Pozsonyi u. 20.

Komárom-Esztergom megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Komárom

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 61,5 millió forint

15 millió Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület, 2900 Komárom, Mártírok út 8/A. 3/1.; a szervezet vezetője a Komárom város és az állam által alapított Monostori Erőd Kft. ügyvezetője, Vizeli Csaba

15 millió Kaptár Egyesület, 2900 Komárom, Ghyczy Kálmán u. 20.; a szervezet képviselője a Magyarock Dalszínház munkatársa, Másikné Vizeli Anita

8 millió Oroszlányi Bányász Klub Alapítvány, 2840 Oroszlány, Táncsics u. 1.

8 millió Fiatal Lokálpatrióták Egyesülete, 2903 Komárom, Koppány vezér út 201.

8 millió Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület, 2840 Oroszlány, Alkotmány u. 58.

5 millió Zöld Dunapart Egyesület, 2921 Komárom, Ősz u. 17.

2,55 millió Otthonunk Komárom Egyesület, 2900 Komárom, Mártírok útja 66. 1/2.

Nógrád megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Salgótarján

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 48 millió forint

15 millió Polgári Salgótarjánért Alapítvány, 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 16-18.; a salgótarjáni Fidesz állandó partnerszervezete

6,5 millió Fiatalok Bátonyterenyei Egyesülete, 3078 Bátonyterenye, Berekgát köz 1.

5 millió Dornyay Sportegyesület, 3100 Salgótarján, Forgách Antal út 42.

5 millió Csente Vadásztársaság, 3070 Bátonyterenye, Ózdi út 191.

4 millió Ezerszín, Ezernyi Szív Egyesület, 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 16-18.

4 millió Kelet-nógrádi Ifjúsági és Kulturális Egyesület, 3060 Pásztó, Kölcsey út 12. I./3.

2,5 millió Salgó Vár Egyesület, 3109 Salgótarján, Madách Imre út 5.

1,5 millió Civil Foglalkoztatásért Alapítvány, 3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 16-18.

1 millió Pásztói Muzsla Néptánc és Hagyományőrző Egyesület, 3060 Pásztó, Gábor Á. u. 4.

0,55 millió Kreatív Kávézók Egyesülete, 3100 Salgótarján, Pécskő út 5. II/fsz.1.

0,5 millió Pásztói Szabadidő Sportegyesület, 3060 Pásztó, Fő út 82.

0,5 millió Múzeum-téri Óvodáért Alapítvány, 3060 Pásztó, Cserhát lakónegyed 22.

0,5 millió Százszorszép Óvodásokért Alapítvány, 3060 Pásztó, Madách út 22.

0,5 millió Vidák Box Sportegyesület, 3104 Salgótarján, Zatkó u. 6.

0,25 millió Ficsak Pásztó Alapítvány, 3060 Pásztó, Kishegy u. 20.

0,25 millió „Halló” Mentálhigiénés Egyesület, 3100 Salgótarján, Klapka György út 4.

0,25 millió Hasznosi Óvodásokért Alapítvány, 3065 Hasznos, Vár út 62.

0,25 millió Nógrádi Grund Klubhálózat, 3100 Salgótarján, Fő tér 5.

Nógrád megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Balassagyarmat

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 29 millió forint

8 millió Tegyünk Egymásért Kulturális és Szabadidős Egyesület, 2660 Balassagyarmat, Klapka György u. 64.; a szervezet elnöke, Münzberg Gisztáv fideszes önkormányzati képviselő Balassagyarmaton

5 millió Balassagyarmat Járási Polgárőr Egyesület Bűnmegelőzési és Oktatási Központ, 2660 Balassagyarmat, Deák F. u. 23.

5 millió Balassagyarmati Városi Sportegyesület, 2660 Balassagyarmat, Ipolypart u. 12./A.

5 millió BSE Palóc Farkasok Utánpótlás Sport Egyesület, 2660 Balassagyarmat, 3192/1/A.hrsz.

3,96 millió Ipoly-völgyi Közösségi Televíziósok Egyesülete, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 50.

2 millió Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, 2660 Balassagyarmat, Deák u. 23.

Pest megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Érd

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 40 millió forint

15 millió Összefogás Egyesület, 2030 Érd, Alsó út 10.; a szervezet elnöke T. Mészáros András, Érd korábbi fideszes polgármestere

7 millió Erdélyi Magyarok és Székelyek Érdi Egyesülete, 2030 Érd, Zsilip út 5.; a szervezet rendszeresen együttműködik Aradszki András KDNP-s parlamenti képviselővel

4,5 millió Pro Civitate – A Városért Egyesület, 2049 Diósd, Jókai u. 13.

4,5 millió Danubius Regionális Sport Club, 2030 Érd, Sóskúti u. 80.

4,5 millió Érdi Városi Polgárőr Egyesület, 2030 Érd, Fűtő u. 41.

4,5 millió T-bálint Labdarúgó Akadémia Sportegyesület, 2045 Törökbálint, Deák Ferenc u. 42.

Pest megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Budakeszi

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 38 millió forint

15 millió Budaörsi Székely Kör Egyesület, 2040 Budaörs, Vasút dűlő 4.

9 millió Nyakaskő Ifjúsági Egyesület, 2051 Biatorbágy, Nagy u. 49.

8 millió Karizma Budaörsi Római Katolikus Nevelés-Oktatási Alapítvány, 2040 Budaörs, Esze Tamás u. 2.

6 millió Művészet a Nemzetért Alapítvány, 2040 Budaörs, Halom u. 10.

Pest megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Szentendre

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 56 millió forint

15 millió Fulco Deák Egyesület, 2000 Szentendre, Hold u. 3.; a szervezet elnöke Szentendre korábbi fideszes alpolgármestere, Török Balázs István

11 millió Magyar Vár Alapítvány, 2013 Pomáz, Majdán u. 1.; a szervezet alapítója, Herpai Sándor korábban fideszes képviselő volt Pomázon

11 millió Szentendre Barátai Egyesület, 2000 Szentendre, Deli Antal u. 44/2.; a szervezetet elnöklő Benes Edvárd az egyik új „közérdekű” vagyonkezelő alapítvány kurátora

10 millió Magyar Vállalkozásfejlesztési Egyesület, 2085 Pilisvörösvár, Fő u. 125 A; a szervezet elnöke Manhertz József Dávid pilisvörösvári fideszes képviselő

6 millió Dunakanyar Cserkész Egyesület, 2000 Szentendre, Csillagköz 6.

3 millió Pilisi Nemzeti Keresztény Egyesület, 2013 Pomáz, Vróczi út 23.

Pest megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Vác

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 35 millió forint

14,84 millió – Öko Urbana Egyesület, 2626 Nagymaros, Hell Ferenc u. 14.; a szervezet korábbi képviselője az a Pálfalvi Milán, aki Rétvári Bence államtitkár tanácsadójaként is funkcionált. (Cikkünk korábbi változatában azt írtuk, hogy az egyesületet jelenleg is Pálfalvi Milán képviseli, de a bírósági nyilvántartás szerint megbízása már tavaly tavasszal megszűnt. A hibáért elnézést kérünk!)

8 millió Váci Nemzeti Kör, 2600 Vác, Dr. Csányi L. krt. 58.; a szervezet elnöke Moys Csaba, Vác rendszerváltó jobboldali politikusa, akit idén tüntetett ki Rétvári Bence

4,9 millió Váci Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület, 2131 Göd, Zimpel Károly u. 4/B.

3,5 millió Dunakanyar Művészeti Egyesület, 2600 Vác, Bottyán u. 61.

3,5 millió Václiget és Márialiget Civil Egyesület, 2600 Vác, Dr. Csányi László körút 63.

Pest megyei 5. országgyűlési egyéni választókerület: Dunakeszi

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 81-85 millió forint

15 millió Jelen vagyok Tehetséggondozó Egyesület, 2131 Göd, Pesti út 93/b.; a szervezet elnöke, Csabai Márk a fideszes parlamenti képviselő és államtitkár, Tuzson Bence választókerületi szóvivőjeként pozícionálja magát 

15 millió Bonum Publicum Egyesület, 2141 Csömör, József Attila u. 8.; a szervezet vezetője, Mavrák Krisztina a fideszes parlamenti képviselő, Vécsey László munkatársa

15 millió Csömöri Asztalitenisz Klub Egyesület, 2141 Csömör, Nagy Sándor u. 24.; a szervezet vezetője, Németh Károly fideszes e-mailcímet használt

15 millió Közép-magyarországi Régióért Alapítvány, 2120 Dunakeszi, Károlyi u. 1.; a szervezet elnöke, Benkovics Boglára ügyvédjelölt Tuzson Bence egykori ügyvédi irodájában

13,36 millió Magyar Kerékpársport és Utánpótlás Alapítvány, 2141 Csömör, Szőlő u. 81.

8 millió Szent Imre Alapítvány Közhasznú Szervezet, 2120 Dunakeszi, Kápolna u. 12.

4 millió – Nemzedékek Egymásért Egyesület*, 2113 Erdőkertes, Béke út 170. (*hasonló elnevezéssel más szervezet is működik az országban, nem egyértelmű, hogy a Városi Civil Alap döntési listáján ez vagy egy másik szerepel győztesként)

Pest megyei 6. országgyűlési egyéni választókerület: Gödöllő

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 55 millió forint

15 millió Gödöllői Német Nemzetiségi Egyesület, 2100 Gödöllő, Vasvári P. u. 19.; a szervezetet elnöklő Meizner Sándor korábban fideszes képviselő volt Gödöllőn

15 millió Szóda Lokálpatrióta Érdekvédelmi Egyesület, 2170 Aszód, Papföldi út 27.; a szervezet erős kapcsolatokat épített a térségi Fidesz-vezetőkkel

14,99 millió Tarcsi-patak Vadásztársaság, 2173 Kartal, Dózsa György út 22.

5 millió Kartal Nagyközségi Sportegyesület, 2173 Kartal, Baross u. 2.

5 millió A Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület, 2100 Gödöllő, Batthyány Lajos u. 20.

Pest megyei 7. országgyűlési egyéni választókerület: Vecsés

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 14 millió forint

8 millió Civil Érték Egyesület, 2225 Üllő, Pesti u. 124.

4 millió Jó itt élni! Lokálpatrióta, Kulturális és Városfejlesztő Egyesület, 2230 Gyömrő, Szent István út 31.; a szexorgiáival lebukott Gyenes Levente a gyömrői polgármester szervezete – elvileg ő a Fidesz ellenfele volt

2 millió Teleház Egyesület Gyömrő, 2230 Gyömrő, Táncsics u. 43.

Pest megyei 8. országgyűlési egyéni választókerület: Szigetszentmiklós

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 35 millió forint

8 millió Soli Deo Gloria Közösség, 2336 Dunavarsány, Habitat u. 10-12.; a fideszes parlamenti képviselő, Bóna Zoltán édesapjának református közösségét segítő szervezet

7 millió Kisdunamenti Betyárok Lovas- és Hagyományőrző Egyesület, 2336 Dunavarsány, Vasút u. 2.

3 millió Délegyházi Vadásztársaság, 2336 Dunavarsány, Bethlen Gábor u. 8.

3 millió Dunavarsányi Polgárőr Egyesület, 2336 Dunavarsány, Halász Lajosné u. 30.

3 millió Összefogás a Fiatalokért Willpower Tánc és Sport Egyesület, 2336 Dunavarsány, Árpád u. 4.

3 millió Sportsziget Verseny- és Szabadidős Sportegyesület, 2310 Szigetszentmiklós, Cserkesz u. 3.

3 millió Szigethalom Város Fejlesztéséért Alapítvány, 2315 Szigethalom, Kossuth L. u. 10.

2 millió Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége, 2336 Dunavarsány, Tömösvári Sándor u. 21/C.

2 millió Szent Antal Keresztény Szellemiségű Alapítvány, 2316 Tököl, József Attila u. 31.

1 millió Művelődési, Oktatási és Sport Alapítvány, 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos u. 18.

Pest megyei 9. országgyűlési egyéni választókerület: Nagykáta

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

15 millió Káta Alapítvány, 2760 Nagykáta, Alsóegreskáta 0590/28. hrsz.; a szervezet kurátora, Simon László fideszes önkormányzati képviselő Nagykátán

15 millió Aranyszarvas Nyugdíjas Egyesület, 2711 Tápiószentmárton, Bartók Béla út 6/A.

15 millió Kincsem Alapítvány, 2711 Tápiószentmárton, Kossuth u. 3.

5 millió Ofella Sándor Alapítvány Tápiószecső kulturális hagyományainak megőrzéséért, 2251 Tápiószecső, Szőlő u. 20.

Pest megyei 10. országgyűlési egyéni választókerület: Monor

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 37 millió forint

8 millió Irsai Lokálpatrióták Egyesülete, 2730 Albertirsa, Vörösmarty u. 24.; a szervezet elnöke, Misák István fideszes képviselőjelöltként indult a legutóbbi önkormányzati választáson

8 millió „Strázsa” Közösségfejlesztésért Egyesület, 2200 Monor, Nemzetőr köz 4.; a szervezet elnöke, Csuzi Szabolcs fideszes önkormányzati képviselő Monoron

8 millió Nép és Gazdakör Pilis, 2721 Pilis, Dózsa György u. 2.; a szervezet elnöke, Laczkóné Bálint Erika fideszes képviselőjelöltként indult a legutóbbi önkormányzati választáson

8 millió Csilló Lovas Egyesület, 2721 Pilis, Damjanich u. 1/a.

5 millió Turner Ferenc Alapítvány, 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 83.

Pest megyei 11. országgyűlési egyéni választókerület: Dabas

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 68,5 millió forint

15 millió Magyar Halászati Kultúráért Alapítvány, 2300 Ráckeve, Sas köz 374.; a szervezet elnöke, Udvari Zsolt az agrártárca halgazdálkodási főosztályvezetőjeként szerepel a sajtóban

15 millió Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete, 2370 Dabas, Bartók Béla út 31.; Fidesz-szövetséges szervezet Dabason

10 millió Dunaharaszti Polgári Kör, 2330 Dunaharaszti, Petőfi u. 78.

8 millió Szent Sebestyén Íjász Alapítvány, 2330 Dunaharaszti, Dobó u. 5.

6 millió Dömsödi Kármentő Hagyományőrző Kulturális Egyesület, 2344 Dömsöd, Szabadság u. 69.

6 millió Taksonyi Lokálpatrióta Egyesület, 2335 Taksony, Baross tér 5.

5 millió Szabó Attila Kenu Akadémia Sportegyesület, 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 58.

3,45 millió Neptun Sporthorgász Egyesület, 2344 Dömsöd, Neptun sor 37.

Pest megyei 12. országgyűlési egyéni választókerület: Cegléd

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 49 millió forint

8 millió Cegléd Kapuja Polgári Egyesület, 2738 Cegléd, Tarló u. 3.; a szervezet titkára, Ferenczi Norbert fideszes önkormányzati képviselő Cegléden

8 millió Közösen a Régió Fejlődéséért Egyesület, 2700 Cegléd, Szabadság tér 2.

8 millió Crazy Evils Sportegyesület, 2700 Cegléd, Pesti út 76.

8 millió Roma Inkubátor Művészeti Egyesület, 2700 Cegléd, Szép u. 15.

5,5 millió Nagykőrösi Lovas Sportegyesület, 2750 Nagykőrös, Vízállás-Gátér d. 10.

5 millió Klein Dezsőné Emlékalapítvány a nagykőrösi zsidó élet fennmaradásáért, 2750 Nagykőrös, Losonczy u. 3.

4 millió Nagykőrösi Nagyerdei Vadásztársaság és Természetvédő Egyesület, 2750 Nagykőrös, Tázerdő dűlő 116.

2,5 millió Ceglédi Hagyományéltető Baráti Kör, 2700 Cegléd, Csokonai u. 8.

Somogy megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Kaposvár

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 41 millió forint

14,99 millió – Somogy Megyei Ifjúsági Tehetséggondozó Koordinációs Alapítvány, 7400 Kaposvár, Laborfalvi R. u. 44.

14,98 millió – 74nullanulla.hu Alapítvány, 7400 Kaposvár, Fő u. 2. 3./3.; a szervezet egy kaposvári online médium kiadója

7 millió – Szövetség Somogy Jövőjéért Alapítvány, 7400 Kaposvár, Ond Vezér u. 1.

4 millió – Napkerék Egyesület, 7400 Kaposvár, Reményik Sándor u. 13/ D

Somogy megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Barcs

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

15 millió Összefogás a Nagyatádi Fiatalokért Egyesület, 7500 Nagyatád, Taranyi út 0220/50 hrsz; a szervezet elnöke, Vajda Dániel Szilárd Fidelitas-kampányt folytat a Facebookon

15 millió Nagyatádi Erdélyi Kör, 7500 Nagyatád, Dózsa Gy. u. 34.; a szervezet elnöke, Orbán Csaba a Fidesz régi alapembere Nagyatádon

15 millió Barcsi Turisztikai, Gasztronómiai és Kulturális Egyesület, 7570 Barcs, Báthori I. u. 6.

5 millió Jobb Közéleti Kör Nagyatád, 7500 Nagyatád, Kossuth L. u. 20.

Somogy megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Marcali

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 35 millió forint

15 millió Marcali Szépasszonyok és a Fiúk Hagyományőrző Egyesület, 8700 Marcali, József Attila u. 40.; a szervezet rendre együtt ünnepel a helyi Fidesz-szervezettel

8 millió Fonyódi Polgári Egyesület, 8640 Fonyód, Baross Gábor u. 16.; a szervezet elnöke, Farkas Gábor fideszes önkormányzati képviselő Fonyódon

8 millió Fonyódi Turisztikai Egyesület, 8640 Fonyód, Ady Endre u. 17.

4 millió Balatongyöngye Vidékfejlesztési Egyesület        , 8640 Fonyód, Fő u. 19.

Somogy megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Siófok

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 65 millió forint

15 millió Siófok Polgáraiért Egyesület, 8600 Siófok, Szőnyi Márton u. 1 a.; a szervezet a Fidesz helyi „civil” hátországa

15 millió Balatoni Hajós Kultúráért Egyesület, 8600 Siófok, Bimbó u. 32.

8 millió Foki-hegyi Egyesület, 8600 Siófok, Szőlővirág u. 2.; egyértelműen Fidesz-közeli szervezet

7 millió Xpress Dance Tánc és Sport Egyesület, 8600 Siófok, Mogyoró u. 14.

5 millió Balatoni Vasas Sportegyesület, 8600 Siófok, Csárdaréti u. 1.

5 millió „Kiliti Pillangó Óvodáért” Alapítvány, 8600 Siófok, Asztalos u. 20.

3 millió „C&M Dance Studio Tánc Sport Egyesület”, 8600 Siófok, Fő tér 5. II/1.

3 millió Balaton Tánc Egyesület, 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 2.

2 millió Patriot Yacht Club Vitorlás-, Kajak-Kenu Vízi-túra és Vízi mentő Sportegyesület, 8600 Siófok, Aradi vértanúk útja 65.

2 millió Siófoki Férfi Dalkör Egylet, 8600 Siófok, Szépvölgyi u. 22.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1. és 2. országgyűlési egyéni választókerület: Nyíregyháza

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 107-112 millió forint
Egy nyíregyházi választókerületre jutó átlagos támogatás: 53-56 millió forint 

15 millió Első Nyírségi Fejlesztési Társaság, 4400 Nyíregyháza, Damjanich út 4-6.; ismert fideszes család áll a szervezet mögött

15 millió Kontaktus Egyesület, 4400 Nyíregyháza, Móra Ferenc út 11/a.

11 millió Jótevő Alapítvány, 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 5.

10 millió Élet Forrása Egyesület, 4481 Nyíregyháza, Fejedelem út 1.

8 millió Észak-Kelet Magyarországi Cukrász Ipartestület, 4400 Nyíregyháza, Korányi F. u. 23/ a.

8 millió Guzsalyas Néptánc és Hagyományőrző Egyesület, 4461 Nyírtelek, Szent István u. 284.

7,9 millió “Bölcs Baglyok” Szögi Lajos Közhasznú Alapítvány, 4450 Tiszalök, József Attila u. 17.

5 millió – Nimród Vadásztársaság*, 4450 Tiszalök, Napsugár u. 1. (*hasonló elnevezéssel más szervezet is működik az országban, nem egyértelmű, hogy a Városi Civil Alap döntési listáján ez vagy egy másik szerepel győztesként)

5 millió Ibrányi Polgári Kör Egyesület, 4484 Ibrány, Palocsa u. 18.

5 millió Spartacus 1928 Szabadidő és Kulturális Egyesület, 4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.

4 millió Kabay János Alapítvány, 4440 Tiszavasvári, Ifjúság u. 8.

3,95 millió Időskorúakért Szociális Alapítvány, 4461 Nyírtelek, Petőfi út 28.

3,85 millió Magnetic Sportegyesület Ibrány, 4484 Ibrány, Hősök tere 2-4.

3 millió Generációk Mandabokori Szociális és Kulturális Egyesülete, 4400 Nyíregyháza, Kalászos út 2.

3 millió NOE Tiszavasvári Nagycsaládosok Egyesülete, 4440 Tiszavasvári, Bethlen G. u. 4.

3 millió Tiszavasvári Szabadidős Programszervező Egyesület, 4440 Tiszavasvári, Hősök u. 51.

0,7 millió Civil Egyeztető Fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület, 4400 Nyíregyháza, Hajlás u. 43.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Kisvárda

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

15 millió Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, 4600 Kisvárda, Toldi Miklós út 29.; a szervezet elnökét, Juhász Péter Gergőt a fideszes parlamenti képviselő, Seszták Miklós köreihez sorolják

8 millió Segítő Kéz az Elesetteknek Alapítvány, 4600 Kisvárda, Krucsay Márton u. 36.; ez a szervezet is kapcsolható Sesztákhoz

5 millió Együtt Kemecséért Egyesület, 4501 Kemecse, Vasút u. 17.

2 millió Határok Nélkül az Idősekért Alapítvány, 4600 Kisvárda, Krucsay Márton u. 36.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Vásárosnamény

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

15 millió Kürtgyarmat Hagyományőrző Íjász Egyesület, 4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár út 43.; a szervezet képviselőjét, Budaházy Miklóst tavaly tüntette ki Tilki Attila fideszes parlamenti képviselő

14,9 millió Szatmár-Bereg Polgári Egyesület, 4800 Vásárosnamény, Árpád u. 473/20 hrsz.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5. országgyűlési egyéni választókerület: Mátészalka

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 29 millió forint

8 millió Mátészalkai Vadásztársaság, 4700 Mátészalka, Vasvári Pál u. 6.

8 millió Tégy Magadért Egyesület, 4765 Csenger, Ady E. u. 4.

7,96 millió A Mi Kis Falunk Helytörténeti és Községszépítő Egyesület, 4564 Nyírmada, Ady Endre u. 9.

5 millió Nagyecsedi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 4355 Nagyecsed, Szatmári u. 3.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6. országgyűlési egyéni választókerület: Nyírbátor

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 38 millió forint

15 millió Fiatalok Újfehértóért Ifjúsági Egyesület, 4244 Újfehértó, Gárdonyi Géza út 5.; a szervezet vezetője, Papp Gábor László egyben Újfehértó fideszes alpolgármestere

8 millió Nyírbátori Lovas Sport és Hagyományőrző Egyesület, 4300 Nyírbátor, Fürdő u. 14.

5 millió Élményekkel teli Nyírbátorért Család-barát Egyesület, 4300 Nyírbátor, Sóhordó u. 42.

3,3 millió Balkányi Ifjúsági Sportegyesület, 4233 Balkány, Tompa Mihály u. 13.

2,5 millió Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szabadidősport Szövetség, 4320 Nagykálló, Széchenyi út 62.

2,2 millió Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nagykálló, 4320 Nagykálló, Bercsényi u. 6.

2 millió Újfehértó és Térsége Innovációjáért Egyesület, 4244 Újfehértó, Váci Mihály u. 86.

Tolna megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Szekszárd

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 55 millió forint

8 millió Dunamenti Polgári Egyesület, 7130 Tolna, Mikszáth u. 9.; a szervezet elnöke a város fideszes alpolgármestere

7,99 millió Bukovinai Székelyek Szekszárdi Egyesülete, 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 4.

7,5 millió Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete, 7130 Tolna, Akácfasor u. 12.

6 millió Bátaszéki Székelyek Baráti Köre, 7140 Bátaszék, Szent I. tér 7.

5 millió Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete, 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4.

5 millió Bartina Néptánc Közhasznú Egyesület, 7100 Szekszárd, Szent István tér 10.

5 millió Bátaszéki Sport Egyesület, 7140 Bátaszék, Szabadság u. 4.

5 millió HIKARI AIKIDO Egyesület, 7100 Szekszárd, Major u. 15.

3,86 millió SZEKSZÁRDI Utánpótlás-nevelő Football Club, 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3.

1,66 millió Szekszárdi Nyugdíjas Polgári Egyesület, 7100 Szekszárd, Mészáros Lázár u. 7.

Tolna megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Dombóvár

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 31-34 millió forint

8 millió Dombóvári Székely Kör, 7200 Dombóvár, Ivanich Antal u. 51.; a helyi Fidesz partnerszervezete

7,96 millió Dombóvár 2004. Egyesület, 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25.; szervezet elnöke, Futó Péter fideszes önkormányzati képviselő a városban

7,94 millió Dombó-CsIpSsz Családi Ifjúsági Polgári Sport Szervezet, 7200 Dombóvár, Ivanich u. 80.; a szervezet állandó együttműködést alakított ki a helyi Fidesszel

7,03 millió Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület, 7200 Dombóvár, Szabadság u. 16.

3 millió – Százszorszép Alapítvány*, 7200 Dombóvár, III. u. 34. (*hasonló elnevezéssel más alapítvány is működik az országban, nem egyértelmű, hogy a Városi Civil Alap döntési listáján ez vagy egy másik szerepel győztesként)

Tolna megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Paks

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 35,5 millió forint

8 millió Dunaföldvári Kertbarátok Városvédő Egyesülete, 7020 Dunaföldvár, Felső Bölcske u.18.

8 millió Aranyszarvas Közhasznú Sport Egyesület, 7090 Tamási, Béke u.12.

8 millió Tamási Térsége Turisztikai Egyesület, 7090 Tamási, Szabadság u. 46-48.

4 millió Atomerőmű Sportegyesület Paks, 7030 Paks, Gesztenyés u. 2.

4 millió Tamási Szabadidő és Sport Egyesület, 7090 Tamási, Szabadság u. 38-40.

3,43 millió Tamási Kosárlabda Sport Egyesület, 7090 Tamási, Bajcsy-Zsilinszky u. 51.

Vas megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Szombathely

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 50 millió forint

8 millió Polgári Egyesület Szombathelyért, 9700 Szombathely, Kőszegi u. 25. I/5.; egyértelműen fideszes hátterű szervezet

8 millió Szülőföld Kulturális, Sport, Pénzügyi Fogyasztóvédelmi és Örökségvédelmi Egyesület, 9700 Szombathely, 11-es Huszár út 40.; szintén Fidesz-elkötelezettségű szervezet

8 millió Martinus Vallási és Kulturális Egyesület, 9700 Szombathely, Szent Márton u. 40.; a szervezet Hende Csaba fideszes parlamenti képviselő támogatását élvezi

8 millió Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület, 9700 Szombathely, Középhegyi út 5.; a szervezet elnöke, Sátory Károly fideszes önkormányzati képviselő a városban

8 millió Gyöngyöshermán-Szentkirály Szabadidő- és Sportegyesület, 9700 Szombathely, Bogáti u. 74.

8 millió Női Erőforrás Társaság Egyesület, 9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 29.

2 millió Vas Megyei Turizmus Szövetség, 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1.

Vas megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Sárvár

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

8 millió Rábasömjénért Egyesület Sárvár, 9600 Sárvár, Sport u. 26.; a szervezet hagyományosan élvezi a Fidesz-vezetés támogatását

8 millió Sárvári Fúvószenekari Egyesület, 9600 Sárvár, Várkerület 31.

8 millió Sárvári Oratórikus Kórus, 9600 Sárvár, Temető u. u. 27/B.

6 millió Sárvári Kerékpár Egylet, 9608 Sárvár, Rábasömjéni u. 49.

Vas megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Körmend

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 30 millió forint

15 millió Polgári Összefogás Körmendért, 9900 Körmend, Szabadság tér 12. I//3.; a Fidesz régi partnerszervezete

5 millió Béri Balogh Ádám Táncegyüttes Kulturális Egyesület, 9900 Körmend, Berzsenyi u. 11.

4 millió Pannon Kapu Kulturális Egyesület, 9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 7.

4 millió Városi Fúvószenekar Egyesület Körmend, 9900 Körmend, Berzsenyi Dániel u. 11.

2 millió Reménysugár Közhasznú Alapítvány, 9900 Körmend, Thököly u. 46.

Veszprém megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Veszprém

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 61 millió forint

6,76 millió A Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület, 8200 Veszprém, Stadion út 1 B.

6 millió Veszprém Küzdősportjáért Alapítvány, 8200 Veszprém, Úrkút u. 4

5 millió A Városi Nyilvánosságért Alapítvány, 8200 Veszprém, Horgos u. 3.; hagyományos Fidesz-közeli szervezet

5 millió Bakony-Balaton Régió Ifjúságáért Alapítvány, 8200 Veszprém, Takács kert 2. fszt/1.; a szervezet elnöke, Szalay Zsolt Fidelitas-háttérrel rendelkezik

5 millió Lélektér Alapítvány, 8200 Veszprém, Bajcsy-Zsilinszky út 9.

4 millió 1. Futsal Club Veszprém, 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 3.

4 millió Bencés Diákok Veszprém Megyei Egyesülete, 8200 Veszprém, Mártírok út 11.

4 millió Ficsak Veszprém Alapítvány, 8200 Veszprém, Török Ignác u. 3. I/3.

4 millió Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete, 8200 Veszprém, Wartha Vince u. 3.

4 millió Veszprémi Szabadidő és Sport Egyesület, 8200 Veszprém, Wartha Vince út 3.

3 millió Óvári Ferenc Baráti Kör Veszprém, 8200 Veszprém, Mártírok u. 11.

3 millió Szilágyi Diák Sportegyesület, 8200 Veszprém, Iskola u. 6.

2 millió Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete, 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. fsz. 3.

1.98 millió Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club, 8200 Veszprém, Wartha V. út 3.

1,5 millió Útkereső Alapítvány a Gyermekekért, 8200 Veszprém, Tüzér u. 44.

1 millió Taktikai Lövész Sportegyesület, 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Faiskola u. 35.

0,5 millió Utánpótlás Kézilabdakapus Képző Sportegyesület, 8200 Veszprém, Szarvas u. 11.

Veszprém megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Balatonfüred

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 69,5 millió forint

15 millió Várpalotai Polgári Együttműködés Egyesület, 8100 Várpalota, Bakony u. 12.; a szervezet elnöke, Szalai Marianna fideszes önkormányzati képviselő volt a városban

15 millió Balatonfüredi Utánpótlás Sport Club, 8230 Balatonfüred, Temető köz 5454/2/A hrsz.

14 millió Szívcsücsök Alapítvány, 8220 Balatonalmádi, Mogyoró u. 13.

7,99 millió Barát a Bajban Alapítvány, 8100 Várpalota, Mátyás király u. 18. 4/13.

7 millió Vízimentésért Alapítvány, 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.

7 millió Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, 8230 Balatonfüred, Zákonyi Ferenc u. 2.

3,5 millió Alapítvány a Balatonfüredi Ifjúsági és Vitorlás Versenyzés támogatására, 8230 Balatonfüred, Zákonyi F. u. 2.

Veszprém megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Tapolca

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 47,5 millió forint

14,99 millió – Szeretem a Városom Egyesület, 8300 Tapolca, Kazincy tér 15 A III/13.; a Fidesz hagyományos partnerszervezete a városban

14,9 millió – Polgári Összefogás a Városért Egyesület Ajka, 8400 Ajka, Szabadság tér 8.; a szervezet elnöke, Fülöp Zoltán fideszes önkormányzati képviselő Ajkán

4 millió – Tapolcai Értékmegőrző Egyesület, 8300 Tapolca, Fő tér 7 4

3,96 millió – Ajkai Konzervatív Klub, 8400 Ajka, Juhar sor 30.

3,5 millió – Civil Fórum Padragkútért, 8451 Ajka-Padragkút, Iparos u. 5.

3 millió – Veszprém Megyei Értelmi Fogyatékossággal élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Közhasznú Egyesülete Tapolca, 8300 Tapolca, Vincellér U. 7.

2,85 millió – Várkapitány Lovagi Torna Egyesület, 8330 Sümeg, Tóth Tivadar u. 7.

Veszprém megyei 4. országgyűlési egyéni választókerület: Pápa

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 32 millió forint

4 millió – Pápai Atlétikai Club, 8500 Pápa, Várkert u. 4.

3,5 millió – Pápai Fúvósok Közhasznú Egyesülete, 8500 Pápa, Toldi u. 5.

3,5 millió – Hagyományok Hegye Egyesület, 8500 Pápa, Hantai malom 1.

3,5 millió – Zirc Kerékpár Sportegyesület, 8420 Zirc, Kossuth Lajos u. 11.

3 millió – Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület, 8500 Pápa, Fő tér 23.

3 millió – Ebtenyésztők Pápai Egyesülete, 8500 Pápa, Kmetty u. 1/A.

2,5 millió – Bakony Polgárőr Egyesület Zirc, 8420 Zirc, Petőfi u. 27.

2,5 millió – Pápai Huszár Egyesület, 8511 Pápa, Laki u. 16.

2,5 millió – Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete, 8500 Pápa, Széchenyi u. 4.

1,5 millió – Pápa Város Vegyeskara Egyesület, 8500 Pápa, Huszár lakótelep 3.

1 millió – Zirci Sporthorgász Egyesület, 8420 Zirc, Fáy András út 5.

1 millió – CardioMAX Sportegyesület, 8500 Pápa, Celli út 61.

0,5 millió – Pápa és Környéke Zsidó Kulturális Hagyományőrző Egyesület, 8500 Pápa, Varga u. 5.

Zala megyei 1. országgyűlési egyéni választókerület: Zalaegerszeg

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 39 millió forint

8 millió Zalaegerszeg Barátai Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Gyár út 1.; a Fidesz bejáratott partnerszervezete

8 millió Pro Zalaegerszeg Kulturális Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Eötvös u. 10 A III./4.; a szervezet elnöke, Böjte Sándor Zsolt fideszes önkormányzati képviselő a városban

8 millió Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete, 8900 Zalaegerszeg, Tüttőssy út 7. 3/17.; a Fidelitas régi partnerszervezete

6 millió Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesülete, 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk út 18/ A.

5 millió Zalaegerszegi Thai Box Sportegyesület, 8900 Zalaegerszeg, Tüttőssy út 20. I/5

3,8 millió Ahida Közösségeiért Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Gát u. 5.

Zala megyei 2. országgyűlési egyéni választókerület: Keszthely

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 29,5 millió forint

14 millió Civilek a Helyi Közösségekért Egyesület, 8360 Keszthely, Keringő u. 57.; a szervezet egyik képviselője, Krupla Marcell korábban a fideszes polgármesteri kabinet munkatársa volt

5,2 millió Balaton Fesztivál Alapítvány, 8360 Keszthely, Kossuth út 28.

5 millió Csáfordi Polgárőr Egyesület, 8795 Zalaszentgrót, Csáfordi u. 54.

4,5 millió Zala Vidékőrző és Kulturális Egyesület, 8790 Zalaszentgrót, Csáfordi út 25.

0,8 millió Zalaszentgróti Kézilabda Club, 8790 Zalaszentgrót, Batthyány u. 9.

Zala megyei 3. országgyűlési egyéni választókerület: Nagykanizsa

Összes kifizetés a Városi Civil Alapból: 32,5 millió forint

15 millió Polgári Kanizsáért Alapítvány, 8800 Nagykanizsa, Liszt F. út 8. C. IV//1.; a szervezet kurátora Tóth Nándor fideszes önkormányzati képviselő

14,6 millió NagyON Kanizsa Egyesület, 8800 Nagykanizsa, Szepetneki u. 24.; a Fidesz hagyományos partnerszervezete

2,96 millió Kanizsa Lovasklub Sportegyesület, 8800 Nagykanizsa, Kisfaludy út 30.


Nyitókép: AFP nyomán

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

#Fidesz#Magyarország#NER