Anyák az egészségügyiekért: egy kis sütemény, és jobb hely lesz Magyarország

·2021.04.23

Egy anyukás Facebook-csoportból néhány hónap alatt több mint 40 kórházat és megszámlálhatatlanul sok mentőállomást süteménnyel és hálával ellátó önkéntes mozgalom fejlődött. Miközben az erkélyről tapsolós, profilképpel köszönős lendület megtört rég, az orvosoknak, ápolóknak sütő-főző karantÉNkonyhám szép csendben országos hálózattá nőtte ki magát, a lelkesedés pedig nem lankadt a harmadik hullámra se. Sőt. Rendhagyó járványriport elszánt anyákról, könnyekig meghatódott egészségügyi dolgozókról, a segítő hálózatosodás know-howjáról és arról, hogyan lehetnénk jobb ország akár két zacskó csokis keksztől.

„Nem viheti beljebb. Oda pakoljon. Fotózni tilos. Maga menjen ki. Még egyszer mondom: oda rakodjon, majd felviszi valaki. Mittudomén, hogy ki” – a budai Szent Margit Kórház kapuőre (bár a házmester antropológiailag pontosabb lenne) úgy beszél a jövevényekkel, mintha nem csillogó szemű anyukák és kislányok lennének. Kezükben piros szívecskés, szépen címkézett süteményes doboz, kekszes zacskó, kézzel írt köszönőlevél. A házmesterkedéssel letörni próbált jótét a ki nem szellőztetett 20. század szimbóluma lehetne – de szerencsére hamar túl vagyunk rajta, nem sokkal később jön az üzenet bentről, a covid-osztályról: célba értek a csomagok, meghatódott szkafanderesek fotózkodnak a tengernyi ajándékkal.

Soósné Nitsch Noémi és akciócsoportja nem látogatóba jött, és nem rokonuk se az ügyeletes, se a főorvos. Az elmúlt bő félévben zajlott több ezer önkéntes süteményadományozós alkalom egyikén vagyunk, melyet a karantÉNkonyhám nevű Facebook-csoportból kinőve szervezetek. A recept „egyszerű”: hallgasd meg a híreket a tizenkétórázó, bergamói körülmények között küzdő egészségügyisekről, szabadidődben vásárolj, süss, csomagolj, egyeztess a kórházzal/mentőállomással, majd vidd el személyesen az adományt.

Fotó: Vörös Szabolcs

„Mindenki bedobja magát: mi sütünk, a férjek bevásárolni, logisztikázni segítenek, a gyerekek rajzolnak, üzeneteket írnak az orvosoknak – mondja Noémi, miközben a portáig kísérjük a csomagokkal. – A kórházi dolgozók mindennapi küzdelméhez képest néhány tálca sütemény igazán nem nagy dolog. Egyszerűen jó érzés adni. És sokat kapunk vissza is: elképesztően hálásak odabent, rengeteg fotót kapunk a covid-osztályokról, hogy kiteszik a gyerekek rajzait, a kis kézzel írt cetliket. Ebből a kicsik is megtanulják, mit jelent az adomány, az önkéntes munka.” Noémiék a magánakciózáshoz még partnert is kerítettek: a sütis dobozokat a The Box Donut nevű fánkozótól kapták ajándékba, hogy könnyebb legyen a szállítás.

A jó példa ragadós: a karantÉNkonyhám ezt a szakállas mondást kelti életre. Ötletgazdája, a kétgyermekes Harmath Eszter eredetileg egészen más célból gyűjtött össze több ezer fiatal anyát egy Facebook-csoportba. „Az egész azért jött létre, hogy a karanténos, egész családot összezárós időszakban főzési tippeket cserélgessünk. Békeidőben nem nagy gond ellátni a családot, de amikor mindenki otthon tanul és dolgozik, akadnak nehéz pillanatok – meséli Harmath Eszter, akit Szentendrén látogattunk meg. – Aztán az első hullám elmúlt, és én furcsa módon azt éreztem, hogy nem elvett, hanem adott nekem ez az időszak: közösséget, tudást. A tapasztalatokból megírtam a KarantÉNkonyhám könyvet, és rögtön tudtam, hogy vissza akarok valamit adni, cserébe azért, hogy létrejöhetett. Csak még azt nem tudtam, hogyan. Aztán megláttam egy mentős Facebook-posztját, amiben a rájuk nehezedő óriási teherre panaszkodott. Írtam neki, hogy tudunk-e valamiben segíteni. »Egy kis sütemény jól jönne« – válaszolt. Így kezdődött minden.”

A második járványhullám elején járunk: a csoportban a praktikus receptek mellett fel-felbukkannak a sütiadományos felhívások, buzdítások. Ide kellene vinni, ott is jól jönne a segítség. Kezdetben zömmel ismeretségi alapon látogatták a mentőállomásokat. Aztán elég gyorsan hírük ment, és elkezdtek jelentkezni is náluk, hol jönne jól az adomány. De miért pont sütemény? Túl azon, hogy az első kérés konkrétan erről szólt. Eszterék beszámolói alapján nem az édesség a lényeg: egyszerűen ez a legpraktikusabb energiaforrás az órákig egyhuzamban, védőfelszerelésben dolgozó, rövid szakaszokra megálló orvosoknak. És hát ki kell mondani, ellátásilag sincsenek a legjobban eleresztve a mentőseink, orvosaink, az a tálca házi sütemény sokszor felszorozza a napi mennyiséget és a minőséget is.

Kezdett durvulni a második hullám, és a csoport csak nőtt. Csatlakozott barátnő, osztály- és ovistárs, aztán a barátnő barátnője és az osztálytárs osztálytársa – Barabási Albert Lászlót zavarba hozó hálózatosodás, egyszersmind bizonyíték, hogy a Facebook nem csak hülyeségekre használható. A szilveszterig tartó időszak rendkívül sűrű volt, több mint 1200 tálca süteményadomány ment ki a mentőállomásokra országszerte. És akkor történt valami, ami megnyitotta az utat másfelé is.

Harmath Eszter (fotó: Vörös Szabolcs)

„Édesapám öt hetet volt kórházban – mondja Harmath Eszter. – Nem coviddal, hanem alapbetegséggel került be, és ott megfertőződött. A kezelőorvosa említette nekem, hogy jól jönne a covid-osztályos lányoknak egy kis sütemény. Ez volt az első, hogy kórházba is vittünk. Meglátta egy kardiológus doktornő ismerősöm, akivel együtt jártunk a Szentendrei Ferences Gimnáziumba, és rám írt, hogy náluk is nagy szükség lenne egy kis energiára. Innen indultunk. Ma már 43 kórház van a táblázatunkban, ahová többé-kevésbé rendszeresen viszünk sütiadományt.”

A kórház nehezebb terep, több egyeztetés, több szervezés kell. Szerencsére Eszterhez csatlakozott adminisztrációs segítő, új kapcsolatai lettek – „van, akivel a szervezés miatt mindennap beszélek telefonon, de még sosem találkozunk”, meséli –, például van kórház, ahol az autót is fertőtleníteni kell, mielőtt behajtanak, és frissen sütött süteményt nem is lehet vinni, csak tartós élelmiszert.

Komplikáltabb eset az a budai klinika is, amelyet másodikként látogatunk meg a sütiakciók sorában, és amelynek nevét nem írjuk le. Zuhogó esőben várunk Klinkó-Szabó Kingára, aki egy hatalmas tálca sütivel és egy „Köszönjük a kitartó és áldozatos MUNKÁTOKAT” feliratú szívvel közelít. „Az ovis csoporton keresztül ismertem Harmath Esztert. A karantÉNkonyhám eleinte nem volt több jó mókánál: sütünk-főzünk, megosztjuk a tapasztalatokat. Aztán ahogy a járvány súlyosbodott, a dolog egyszer csak nagyon komoly lett – mondja Kinga, miután átadta a süteményt és a több karton gyümölcslevet. – Láttam, micsoda iszonyatos teher van az orvosokon, ápolókon, kórházi dolgozókon. Nem akartam otthon ülni tétlenül. Pici dologgal szeretnénk hozzájárulni, hogy könnyebb legyen nekik. És nem csak az édességről van szó: túlzás nélkül mondom, ezekbe a sütikbe belesütjük a szeretetünket is.”

Klinkó-Szabó Kinga és a sütiadomány (fotó: Vörös Szabolcs)

Utóbbit minden karanténkonyhás beszélgetésünkben halljuk: hogy az adomány lelkileg ugyanannyit, sokszor többet is számít. Ez motiválta Harmath Esztert is: „A járvány elején nagyon sok lelki támogatást kaptak az orvosok: szívecske az ablakban, taps – sorolhatnám. A második hullámra sokan befordultak, belefáradtak. Nemcsak betegből, tönkrement emberből is több lett.

Elfogytak a pozitív gesztusok. Másokban viszont felébredt a tenni akarás, hogy most, amikor tényleg sok a beteg és nagy baj van, össze kell fogni. Csak a platform nem volt hozzá. Én pedig éreztem: ha ekkora erő van a kezemben, mint ez a csoport, akkor mi másra használnám, mint arra, hogy segítsek?”

De a lelkiek után még vissza a tiszta matériához. A kórházi nyitás óta a karanténkonyhásokhoz egyre több speciális kérés érkezett: volt, ahol ásványvizet kértek, máshol elromlott a kávéfőző, ezért arra kellett hirtelen összedobni. A csoportban szinte mindenre lett megoldás a lehető legrövidebb időn belül. A szervezkedés kilépett a medréből: alakultak kisebb, vidéki karanténkonyhás csapatok, de beszállt segíteni a Nem Ősanyák csoport (19 ezer tag) és Győrik Léna; csak ők most tavasszal több mint 1200 tagjukat mozgatták meg sütésre, szállításra.

Hallottunk egy vidéki példát, ahol egy hölgy nem a süteményekben talált magára, hanem ötvenesével gyártja a rántotthúsos szendvicseket a helyi kórháznak. Más friss kenyeret visz a covid-ápolóknak, libamájjal. De van olyan tag is, aki anyagilag egyiket sem engedheti meg magának, viszont amikor csak tud, vesz pár zacskó csokis kekszet, mert az is segítség, „attól is jobb hely lesz a kórház, a kórháztól meg az ország”.

A KarantÉNkonyhámnak van még egy csodája: egyéves tevékenységük összesen két-három darab negatív kommentet produkált – ez kivételes a sokszor extrém módon zaklatott honi Facebook-világban. Harmath Esztert mégis van, ami fel tudja húzni. Például a vírustagadók: „Dühít, ha valahol látom, hogy bagatellizálják a problémát. Egy hónappal ezelőtt halt meg az unokatestvérem. Velem egyidős volt, négy nap alatt elvitte a vírus. És mivel közvetlen kapcsolatban vagyok több kórházzal, sok történetet hallok. A kelleténél többet is. Lélegeztető gépen küzdő kismamákról, teher alatt összeroppanó orvosokról. Éppen most, az elmúlt hetekben éreztem erősen, hogy a kelleténél többet engedtem be. Mintha elefánt ülne a mellkasomon. Most megfogadtam, hogy kicsit kijövök ebből, híreket például igyekszem nem olvasni.”

Végszava mégis pozitív: „A sütiakció ugyanakkor bizonyítja, hogy van jó. Még a legrosszabb helyzetben is, amikor úgy tűnik, hogy minden összeroppan körülöttünk, Akkor is lehet találni valamit, amiből erőt merítünk.”

×××

És hogy van-e a kis sztoriból nagy tanulság? A mozgalom lényege nem a sütés – hanem a hozzáállás. A karanténkonyhások azt mondják, akkor lennének a legboldogabbak, ha a segítésben nem lenne semmi rendkívüli, semmi hírértékű. Hiszen a dolog nagyon egyszerű; bárki, bárhol elkezdheti, vagy akár átültetheti a saját helyzetére. Mert nem mindenhol a kórházban van a baj; lehet, hogy a háziorvosnál kél el a segítség, vagy éppen egy sokgyerekes családnál, egy egyedül maradt nagyszülőnél. És a kevés is elég lehet. Egy tálca süteménytől vagy két zacskó csokis keksztől is jobb hely lesz az ország.


Nyitókép: Harmath Eszter Szentendrén (fotó: Vörös Szabolcs)

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: riport