Latabár Munkácsy-festménye és rég nem látott remekművek – bemutatjuk a karantén kiállításszenzációját

·2020.12.30

Múzeumi rangú főművek is láthatók a Kieselbach Galéria téli tárlatán, amely valamelyest pótolja a bezárt múzeumok miatt hiányzó kiállításélményt. Aba-Novák Vilmos Cefalùt ábrázoló látképe megfestése óta most először kerül piacra, mivel mindvégig családi tulajdonban maradt, Munkácsy Ecce homo című nagyméretű színvázlata pedig a legendás a színészé, Latabár Kálmáné volt, és egy időben apróhirdetésben kínálták eladásra. A Cefalù a festő itáliai korszakának egyik főműve, amihez hasonló kvalitású festmény évtizedenként egy-két alkalommal bukkan fel a műtárgypiacon. Érdekesség, hogy a Fortepanon eredeti környezetében, egykori tulajdonosa lakásában is láthatjuk.

Tavaly került fel a Fortepanra egy kivételesen értékes hagyaték, a Preisich család fényképei a két háború közötti időszakból. Preisich Gábor neves építész volt, a Bauhaus iskola jeles hazai mestere, a maga idejében lenyűgözően modern Bartók Béla úti Simplon-ház és mozi tervezője. A háború után főként urbanistaként alkotott jelentőset, Budapest városépítészetének történetét feldolgozó könyve máig alapműnek számít. A családi fotók a budapesti zsidó értelmiség mindennapjait örökítették meg az 1930-as és az 1940-es években: balatoni nyaralásokat és külföldi utazásokat, visegrádi kirándulásokat a háború idején, modern épületeket, de a sárga csillag viselését is a legsötétebb időszakban. A fotókon a családtörténet egészen az 1970-es évek elejéig végigkövethető.

Fennmaradt négy fénykép az építész Királyi Pál utca 7. szám alatti lakásáról 1937-ből, ezek értékét az adja, hogy megmutatják, hogy nézett ki egy frissen berendezett, modern polgári otthon a korszakban. Saját lakását ugyanolyan gonddal alkotta meg, mint az általa tervezett épületeket, és nem tett engedményt semmilyen nagymamabútornak: az utolsó vázáig és falióráig minden modern stílusú volt, természetesen a dolgozószobát és a nappalit díszítő két festmény is. A dolgozószoba így nézett ki:

Preisich Gábor Királyi Pál utca 7. szám alatti lakásának fényképe 1937-ből (Fortepan 157985 / Preisich család)

És ha valaki most ellátogat a Kieselbach Galéria téli tárlatára, akkor a Csúcsok között című kiállítás főhelyén megnézheti a maga valóságában is ezt a festményt, Aba-Novák Vilmos Cefalù című alkotását. Nagy élmény, mert ilyen kiemelkedő kvalitású mű évtizedenként alig egy-két alkalommal kerül a műtárgypiacra. Idén a koronavírus-járvány miatt a múzeumok is csak néhány hónapig voltak nyitva, minden jelentősebb kiállítást elsodort a veszélyhelyzet, és nagyon úgy tűnik, hogy a következő hónapokban is zárva maradnak a kapuk. A Kieselbach január végéig látogatható kiállítása is rendhagyó, mert ilyenkor általában téli aukció szokott lenni, de idén a kortárs művészettel foglalkozó acb Galériával együttműködésben inkább egy olyan galériás kínálatot állítottak össze, ami felfogható ingyenes kiállításként, de a műveket meg is lehet vásárolni.

A tárlat rendkívül gazdag anyagából három festményt érdemes kiemelni, részben a jelentőségük, részben az érdekes háttértörténetük miatt. A Cefalù (részletét lásd a nyitóképen) a Picasso által barbár zseninek nevezett Aba-Novák egyik főműve, itáliai korszakának csúcspontja, már csak méretében is grandiózus, múzeumi rangú alkotás. Az egyidőben született, hasonló témájú Szicíliai régi város című festmény a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található.

Aba-Novák a római Collegium Hungaricum első ösztöndíjas évfolyamának tagja volt. A ma is működő intézet a Klebelsberg Kunó-féle kultúrpolitika zászlóshajója volt, igazgatója, Gerevich Tibor művészettörténész 1928-ban alapított ösztöndíjat abból a célból, hogy a magyar művészek megismerkedhessenek az olasz novecento stílusával, ami az akkori Európában a legmodernebb, legfrissebb irányzatok közé tartozott (és nem mellesleg a korabeli Olaszország Magyarország szinte egyetlen komoly nyugat-európai szövetségesének számított). Az ösztöndíjnak köszönhetően született meg a két háború közötti magyar művészet meghatározó irányzata, a római iskola, aminek Aba-Novák az egyik legismertebb képviselője lett.

A festő 1929 elején érkezett Rómába, de művészetére a fővárosnál nagyobb hatást gyakorolt az olasz vidék, különösen Szicília, ahova a következő évben utazott tanulmányútra ösztöndíjas barátaival. Fennmaradt egy képeslap, amit négy fiatal magyar művész, Aba-Novák, Patkó Károly festő, Vilt Tibor és Pátzay Pál szobrász és Gombosi György művészettörténész küldött Cefalùból Elek Artúr művészeti írónak Budapestre 1930. május 16-án. Ennek alapján biztosan tudható, hogy a festményt ihlető utazás mikor történt, de maga a kép valószínűleg már otthon, Budapesten született az év második felében, mivel Aba-Novák az utazásai során nem készített végleges táblaképeket, csak vizuális benyomásokat gyűjtött és vázlatokat rajzolt. Az itáliai korszak látképeire jellemzően a Cefalù is temperával készült fatáblára, mivel Aba-Novák Olaszországban szakított a hagyományos olajfestészettel.

Cefalù neve a városka világhírű normann székesegyháza miatt lehet ismerős, de Aba-Novák nem ezt örökítette meg, hanem a régi kikötőt a szorosan egymásra torlódó házakkal, a komor, sötét bástyákkal és a tengeren ringatózó színes csónakokkal. Valójában a festmény címén túl semmi nem utal Cefalùra, akármelyik tengerparti dél-olasz kisvárost láthatnánk, sőt a festmény sajátos nézőpontja miatt a tényleges kikötővel is elég nehezen azonosítható a látvány.

Cefalù régi kikötője a Tuttitalia Sicilia útikönyv 1962-es fényképén. Aba-Novák és művészbarátai szinte egy az egyben ugyanilyennek láthatták

Molnos Péter művészettörténész a festményről írt tanulmányában azt mondja, hogy éppen ez a különös, valószerűtlen nézőpont tanúskodik arról, hogy Aba-Novák ekkorra megismerkedett a legmodernebb olasz művészeti irányzatokkal. „A madártávlat, a szokatlanul megemelt nézőpont, a magasból való letekintés dinamikus gesztusa a futuristák második korszakát, az aeropittura híveinek eredményeit idézi, azt sugallva a nézőnek, hogy nem egy magaslatról, hanem a táj felett elsuhanó repülőgép ablakából tekint a városra. Ezzel a festői eszközzel Aba-Novák végsőkig fokozza a kompozíció vizuális hatását, így válik a Cefalù megpillantása valóban mellbevágó, zsigeri élménnyé” – állapítja meg.

De hogy került a festmény a dolgozószoba falára?

Aba-Nováknak a hazatérése után, 1931 februárjában gyűjteményes kiállítása volt az Ernst Múzeumban, ahol többek között az olaszországi tartózkodása során készült műveit is bemutatta. Ybl Ervin, a korszak egyik vezető műkritikusa a Magyar Művészetben lelkesen írt ezekről az itáliai látképekről, amelyeken a „szürke sziklák és mélykék tengeröblök meglepő teljességgel élik ki a maguk forma- és színkarakterét, tömören és határozottan zengik szépségharmóniájukat.”

A lap közölte is a jelentősebb alkotások fényképét (természetesen fekete-fehérben), köztük a Cefalùét is, amely a képaláírás szerint már ekkor dr. Preisich Kornél tulajdona volt. Preisich Kornél (az építész édesapja) a korszak egyik legjelentősebb magyar orvosa volt, aki a Tanácsköztársaság időszakában szerepet vállalt, ezért az 1920-as években háttérbe szorították, és rákényszerítették, hogy otthagyja az állami egészségügyet. Preisich 1925-ben megvett egy zugligeti villát, és megalapította a főváros legmodernebb gyermekszanatóriumát. A Színházi Élet tudósítása szerint „páratlanul szép, praktikus itt minden, a betegszobák ragyogó tiszták, az ellátás ideális. […] Az intézet valóban ugyanazt a gyógyeredményt nyújtja, mint bármelyik külföldi hasonló szanatórium.”

Dr. Preisich Kornél Anikó nevű unokájával, aki később neves belsőépítész lett, 1939-ben (Fortepan 158425 / Preisich család)

A második világháborúig működő szanatórium történetét és utótörténetét részletesen ebben a cikkben lehet elolvasni, röviden összefoglalva az államosítás után az ÁVH tulajdonába került, majd újranyitották tbc-s betegek kezelésére, 1978-tól 2007-ig pedig itt működött a legendás tündérhegyi pszichiátriai részleg, ahol a pszichoterapeuták gyakorlati képzése folyt. A Szilassy út 6. szám alatti villa ma elhagyatott romhalmaz, amit az állam 2016-ban elárverezett, és mit tesz Isten, Farkas Flórián sofőrje lett a szerencsés vevő. Most pedig nagyon úgy fest, hogy a XII. kerületi önkormányzat megnyitotta az utat egy lakáscélú fejlesztés előtt, bár van egy halvány ígéret arra, hogy a maga az épület helyi védettség alá kerülhet.

Aba Novák a Preisich Szanatóriumot is megfestette egy 1931-es képén, amit az intézmény másik vezető orvosának és társtulajdonosának, dr. Rusti Gyulának adományozott, hálából, amiért kislányát, Juditot meggyógyították. Ugyanezért kapta meg a Cefalùt dr. Preisich Kornél. A festő 1929 októberi naplóbejegyzése tartalmazza egy levél fogalmazványát, amit Aba-Novák Rómából küldött Budapestre a professzornak: „Feleségem közölte, hogy kislányunk gyengélkedett, de Professzor Úr kezelése folytán hamarosan rendbe is jött. Engedje meg Professzor Úr, hogy így 2000 km távolságból is ezúton megszorítsam a kezét és köszönjem meg megbecsülhetetlen jóindulatát. […] Az év vége felé 2-3 hétre hazajövök, és akkor bátor leszek Professzor Úrnál tiszteletemet tenni” – írta.

Naplóbejegyzés a professzornak szánt levél fogalmazványával (forrás: Kieselbach Galéria)

A családi hagyomány szerint a festményt az orvos a házasságkötése alkalmából ajándékozta fiának 1936-ban, és a Preisich házaspár mindvégig nagy becsben tartotta, visszaemlékezésükben arról is írnak, hogy szicíliai utazásukkor felkeresték a kisvárost, hogy a valóságban is láthassák a képről ismert kikötőt: „Este 8 óra után érkeztünk Cefaluba, itt kiszálltunk, hiszen szép Aba-Novák képünk révén vágytunk a tájra, ahol festette. Hatalmas, szürkésbarna hegy a kis város felett. Előtte a kéttornyos korai román dóm, faragott oszlopfők, az apsisban mozaikburkolat: óriási, szelíd Krisztus. Aba-Novák kikötőjében színes hajók, a víz felett festői házcsoport.”

A festményt többször kiállították, többek közt a Magyar Nemzeti Galéria 1962-es nagy Aba-Novák emlékkiállításán, a nagyközönség legutóbb 2005-ben találkozhatott vele a Mű-Terem Galéria magyar magángyűjtemények rejtőzködő értékeit bemutató tárlatán. Értékét növeli, hogy máig az eredeti keretben található.

×××

A tárlat másik nagy attrakciója Munkácsy Ecce homo című hatalmas színvázlata, amit elsősorban a története tesz izgalmassá. A festmény klasszikus, befejezett változatát mindenki ismeri, ez a debreceni Déri Múzeumban őrzött Krisztus-trilógia záródarabja. A színvázlat néhány évvel korábban, 1892 és 1894 között készült Munkácsy párizsi műtermében.

Munkácsy Mihály: Ecce homo színvázlat (Fotó: Kieselbach Galéria)

A vázlat Munkácsy 1900-ban bekövetkezett haláláig a műteremben maradt, majd egy magyar műgyűjtő, Sonnenfeld Zsigmond vásárolta meg, akinek kollekcióját 1912-ben a Vasárnapi Újság részletesen bemutatta, többek közt az Ecce homo vázlatot is, amit Farkas Zoltán műkritikus Munkácsy legjobb vázlatának nevezett. Sonnenfeld nem tartotta meg a képet, a festmény történetét feltáró kutató, Molnos Péter szerint az előbb Schuler Gusztáv írószergyároshoz került egy 1918-as árverésen, majd a Tauszig testvérekhez. Egyikük, dr. Tauszig Róbert jogász 1958-ban apróhirdetés útján kínálta eladásra 55 ezer forintért:

Apróhirdetés 1958-ból, amiben az Ecce homo című képet kínálta eladásra Tauszig Róbert

A sztorit azért ismerjük ennyire részletesen, mert Szokoly Endre újságíró az Ország-Világ 1958. november 26-i számában megírta, hogy a hirdetés felkeltette a figyelmét, feltárcsázta a telefonszámot, és elment érdeklődni a tulajdonoshoz. Az idős jogász a Fürst Sándor (ma Hollán Ernő) utca 16. szám alatt lakott a negyedik emeleti egyes számú lakásban. A háború előtt a Phillips magyarországi fiókjának vezetője volt, a szocializmusban a Híradástechnikai Igazgatóság előadója lett, és Szokoly beszámolója szerint nagyon büszke volt arra, hogy többször járt hivatalosan külföldi úton, például utoljára a brüsszeli világkiállításon. Tauszig az újságírónak azt mondta, fontos számára, hogy jó kezekbe kerüljön a festmény, amit két fivérével közösen birtokol, már körülbelül harminc éve.

„Ne higyje azonban, hogy megszorultságomban akarok megválni a képtől. Egyedül élek a feleségemmel, kijövök a nyugdíjamból, nincsenek megélhetést gondjaim. A testvéreimnek sincs” – állította. A festményt felkínálta a Magyar Nemzeti Galériának is, de nem kapott választ. Molnos Péter szerint az 55 ezer forintos ár a korabeli magyar műkereskedelem viszonyai között magasnak számított, a BÁV aukcióin a legdrágább képek is csak elvétve lépték át a 20 ezer forintos szintet.

Nem véletlen, hogy végül a korszak egyik legnagyobb sztárja, Latabár Kálmán tudta megvenni, aki ugyanebben az évben a Fővárosi Operett Színháztól 8000 forintos fizetést kapott. Latabár az 1950-es, 1960-as években több Munkácsy-képet megszerzett, legalább hat festményről lehet tudni, hogy a tulajdonában volt. A Fortepan tényleg olyan csoda, hogy Latabár Kálmán Dózsa György út 17. szám alatti otthonáról is van a kollekcióban fénykép, amit Bojár Sándor, az Ország-Világ híres fotóriportere készített 1963-ban:

Latabár Kálmán Dózsa György úti otthona, a képen fia, ifjabb Latabár Kálmán, felesége, Walter Katalin és lánya, Latabár Katalin, a háttérben a falon az Ecce homo (Fortepan 179103 / Bojár Sándor)

A festmény későbbi sorsa Latabár 1970-ben bekövetkezett halála után nem ismert, vagy mondjuk inkább úgy, nem nyilvános, mert a műkereskedelemben bevett módon a jelenlegi tulajdonosok őrzik az inkognitójukat. Azt azonban lehet tudni, hogy egy időben letétként őrizték a Magyar Nemzeti Galériában, kiállítva viszont nagyon rég nem volt.

Ugyanez igaz a tárlat harmadik nagy attrakciójára, Bihari Sándor Cilinderpróba című monumentális olajfestményére, ami valaha igazi sztárképnek számított, de hosszú ideje teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, és most kilenc évtizedes lappangás után bukkant fel újra.

Bihari Sándor: Cilinderpróba (Fotó: Kieselbach Galéria)

Az elsősorban nagy népi zsánerképekben dolgozó Bihari Sándor valaha sokkal nagyobb megbecsültségnek örvendett, mint manapság, az 1880-as években a legjelentősebb magyar festők között tartották számon, amit többek között pont az 1884-es Cilinderpróbának köszönhetett.

Bihari a leveleiben részletesen beszámolt a festmény ötletének megszületéséről, és a témáját is leírta: „Egy fiatal parasztlegény, aki egy véletlenül arra járó ószerestől vásárolt cilindert tesz a fejére, s így jelenik meg egy parasztcsalád előtt. Természetesen a nekik humorosnak tűnő fejdíszen általános a nevetés. Ez még azzal is fokozódik, hogy olyan mozdulatokkal utánozza a legény azokat, akiket mint a cilindert viselő rasszról magának elképzelt.”

Ennek az első ránézésre nagyon konvencionálisnak tűnő képnek pont ez az érdekessége: a szegények gúnyolják ki rajta a gazdagokat, a mezítlábas parasztok nevetnek a cilinderes urak furaságán. A kép Párizsban készült, a festő onnan küldte haza a Műcsarnok őszi tárlatára, ahol maga a király dicsérte meg, és az ország egyik leggazdagabb üzletembere, a Weiss konzervgyár társtulajdonosa, Weiss Berthold vásárolta meg. A nagyszabású festményt a következő évben többször reprodukción mutatta be a sajtó a közönség, a Vasárnapi Újság például 1887-ben egész oldalpárt szentelt neki.

1928-ban viszont a Magyar Hirlap már kevéssé ismert képnek nevezi egy rövid cikkecskében, ami előad egy vélhetően költött sztorit a festmény keletkezéséről (miszerint Bihari az Alföldön járt egy boltban, amikor egy cilinderes úr a kalapját felpróbáltatta egy belépő fiatal gazdalegénnyel, aki olyan jól festett benne, hogy Bihari megörökítette). Hogy mi történt a festménnyel mostanáig, nem tudjuk, csak feltételezni lehet, hogy 1937-ig Weiss Berthold özvegyének birtokában maradt. Kiállításon 1885 óta nem szerepelt, szóval ez most tényleg egyszeri és különleges alkalom arra, hogy megnézzük.


Nyitókép: Aba-Novák Vilmos Cefalù című festményének részlete. Fotó: Kieselbach Galéria

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Kult