Szöveg és kép: Vörös Szabolcs
Szeptember 27-én még azt hihettük, csak egy, az átlagosnál komolyabb villongás a kontaktzónában, mára azonban világos: az 1988-ban kirobbant háborút lezáró (felfüggesztő?) 1994-es tűzszünet óta nem volt ilyen komoly fegyveres konfliktus az Azerbajdzsán és Örményország közötti vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban. A felek szokás szerint egymást vádolják a harcok eszkalálásával, ezúttal viszont baljós körülmény, hogy amíg az eddigi legkomolyabb összetűzés 2016-ban négy nap alatt véget ért, addig a felek a nagyhatalmak – mindenekelőtt: Oroszország, Franciaország és az Egyesült Államok – folyamatos felszólításai ellenére sem szüntették be egymás ágyúzását. E sorok írója kétszer, 2016-ban és 2018-ban járt Karabahban, és a fegyvernyugvásban reménykedve fotókkal mutatja be, mit látott.
Az első blikk Hegyi-Karabahról – örmény nevén: Arcahról – az örmény anyaországot a szakadár területtel összekötő útvonalon, az úgynevezett Lacsin-korridoron. A Szovjetunió felbomlása utáni hatéves háborúban Örményország nemcsak az egykori Hegyi-Karabah Autonóm Területet választotta le Azerbajdzsánról, hanem a területet körülvevő azeri régiókat is, így lehet azóta folyamatos a közlekedés Örményország és Arcah között.
Hegyi-Karabah fővárosa, Sztyepanakert főterén, az Újjászületés téren ünneplik a terület függetlensége kikiáltásának 30. évfordulóját 2018. február 13-án.
Balettóra Sztyepanakertben.
A háborúban elpusztult azeri síita mecset romjai Hegyi-Karabah kulturális fővárosában, Susiban.
Kenyér minden étkezésnél kerül az asztalra. A falusi házak udvarán külön erre a célra rendszeresített helyiségben sütik: a földbe vájt kemencében megvárják a parazsat, majd péklapát végére erősített nedves kendőn elegyengetik a kelt tésztát, hogy azzal a lendülettel a kemence forró falára ragasszák, ahol néhány perc alatt aranybarnára sül. Frissen, forrón fogyasztva leírhatatlanul finom.
Tehénpásztor az út mentén. A háború óta Karabah a világ egyik aknával leginkább fertőzött területe, így az állatokat nem lehet akármerre legeltetni.
Susinak ezen a részén az azeri területekről érkezett menekültek élnek. Képünkön az unokáik meg egy Zaporozsec.
Karabah egyik szimbóluma, a Sztyepanakert északi bejáratánál 1967-ben felállított, „Mi vagyunk a hegyeink” elnevezésű emlékmű.
Örmény katonák imádkoznak az újjáépített Gazancsecoc- (Szent Megváltó-) katedrálisban, ahol a háború alatt az azeriek tárolták a Grad-rakétáikat.
Örmény katona sírja Karabah vallási központja, Gandzaszar kolostorának kertjében. A hatéves vérontás csaknem 40 ezer halottat és több tízezer sebesültet hagyott maga után. Az áldozatok gyakran tinédzseréveik végén járó sorozott újoncok voltak.
Örmény katona tekint a frontvonalra az azeri–örmény kontaktzóna martakerti szakaszán.
Hazafias fal Sztyepanakertben.
A légpuska a karabahi falusi háztartások alapfelszereltségéhez tartozik.
Örmény katonák a frontvonal lövészárkaiban kialakított barakkjaik előtt.
Gyertyagyújtás a Gazancsecoc-katedrálisban.
Elhagyatott játszótér a téli tejködben Susiban.
Ministráns fogadja a híveket a susi Gazancsecoc-katedrálisban.
Reggeli himnuszéneklés egy martakerti laktanyában.
Kórház: végállomás. Az orosz még ma is a második anyanyelv errefelé. (Helyijárat Sztyepanakertben.)
Karabahi örmény katona pózol a Martakert melletti azeri–örmény front lövészárkában.
Panoráma az észak-karabahi hegyek közt megbújó, a 9. és a 13. század között épült Dadivank-kolostorból.
Sztyepanakerti rendőrök.
A Kalasnyikov szakszerű összeszerelése az örmény NAT sztenderd követelménye.
Karabahi katona indul a frontra egy UAZ volánja mögött.
Rohanó patak a Susi mellett hegyeket áttörő Hunot-kanyonban. Ha nem egy senki által el nem ismert háborús terület lenne, akkor Hegyi-Karabahban ma virágozna a turizmus. Meg úgy általában az élet is.
