„Nehogy már a nemzeti identitásomat kelljen bizonygatnom!” – az SZFE rektorhelyettese tiszta vizet önt a pohárba

·2020.09.29

Aki figyelemmel kísérte a Színház- és Filmművészeti Egyetem kettős elfoglalása (jogilag Vidnyánszky Attila vette be az intézményt, fizikailag egy hónapja a hallgatók) körüli drámát, bizonyára látta a híradásokban az egyetem oktatásért felelős rektorhelyettesét. Novák Eszterről azt már kevesebben tudják, hogy a legendás néptáncos-koreográfus Novák Ferenc „Tata” lánya, akit még Kerényi Imre hívott, hogy tanítson vele együtt színészeket. A kormánysajtóban nemzetietlennek beállított egyetemen, mint most kiderül, bizony népdalokat oktatnak. Sőt, a Bibliát is olvastatják a hallgatókkal. A folyton leballiberálisozott intézmény egyik vezetője ráadásul most azt is közli: Gyurcsány Ferenc rendkívül kártékony, s régen távoznia kellett volna a közéletből. Nagyinterjú – az SZFE-konfliktus teljes hátterével.

Hogy van?

– Rosszul. Ennyire eredménytelenül sosem dolgoztam még napi húsz órát hónapokon át.

Kifelé úgy tűnik, patthelyzet van, a Színművészetit egy hónapja elfoglalta a hallgatóság… Mégis milyen munka adódott?

– Ez az egész nem most kezdődött. Márciusban. Akkor derült ki, hogy lesz kötelező modellváltás az egyetemen. Meg kellett érteni a törvényeket, föl kellett fogni aztán, hogy nem kíváncsiak arra, az egyetem vezetősége, szenátusa mit tartana hasznosnak.

Azt mondják, kíváncsiak voltak rá. A minisztérium több egyeztetésről is beszámolt.

– Nem mintha bármin változtatna, de elmondjam, ezek hogy néztek ki? A jegyzőkönyv kedvéért?

Mindenképp.

– Még februárban össze akarták vonni a négy művészeti egyetemet egyetlen alapítvány alá, amire mind a négy úgy reagált, hogy köszönik, nem. Eltelt egy hónap, a minisztérium kihátrált a tervből. Az új irány az lett, hogy január 1-től, külön-külön ugyan, de mindenkinél modellváltás lesz: alapítványi fenntartás, kuratórium az élen. Mind a négy egyetem elmondta, hogy ez nagyon gyors. A helyettes államtitkár felhívta az összes rektort azzal, hogy igazuk van, túl gyors, nem így lesz. Kivéve a Színművészetin. Mert nálunk beindul az új modell. Akkor még azt mondták, januártól.

Tehát egyeztetett önökkel a minisztérium.

– Upor László rektorhelyettessel találkoztak kétszer, és tájékoztatták arról, mi lesz. Aztán volt egy zoomos találkozó, azon én is részt vettem. Elmondták, milyen technikai részletei vannak a modellváltásnak. Ígérték, hogy lesznek egyeztetések. Addigra már elküldtünk nagyon sok alapvető kérdést nekik, néhányra ott válaszoltak. Megkérdeztük, hogy a novemberben megválasztott Uport miért nem nevezik ki rektornak. Azt mondták, hogy meghatározó véleményformáló körök úgy ítélik meg: vezetői válság van az egyetemen. Ez már nem volt megnyugtató.

Vidnyánszky Attila volt a meghatározó véleményformáló?

– Ki tudja? Már akkor elhangzott mindenesetre, hogy vannak, akik szerint a Gothár-ügyet nem jól kezeltük. Meg hogy politizálunk. Az ideológiai elhajlásunk vádja is megfogalmazódott. Tettek bíztatónak szánt ígéreteket is: készítsük el a javaslatainkat, mert egy ember lehet majd az egyetemről is a kuratóriumban. Megtettük. Mint ismert, teljesen eredménytelenül. Senki nem kerülhetett be. Ekkor mondták azt is, és később is megerősítették, hogy az egyetem alapító okiratának nulladik változatát dolgozzuk ki mi, aztán majd az új kuratórium és az egyetem vezetése, a szenátus egyezteti később a szöveget. Elkészítettük. Aláírva kaptunk egy másikat.

A miniszter egyetlen levelünkre sem válaszolt az egész folyamat alatt, és összesen egy írásos dokumentumunk van.

Az, amit ezután a találkozó után írt az államtitkár. A másfél órás beszélgetés alatt egyébként egyetlen kérdést nem tettek fel. Jóval később találkoztunk még Palkovics miniszterrel és az államtitkárral. Akkor sem. Mindenesetre nagyon sokáig nyitottan álltunk a modellváltáshoz. Olyannyira, hogy hallgatóktól és oktatóktól is kaptunk kritikát: miért nem vagyunk élesebbek, miért nem kezdünk el harcolni.

És miért nem kezdtek?

– Mert szerettük volna, ha valami előbb kiderül a tervekből. El tudtam képzelni például, hogy a Filmintézetnek jót tehet az új konstrukció – ők régóta bajlódnak a körülmények között, vizsgafilmekre nincs pénz, a gyakorlati munka fedezete nincs benne a költségvetésünkben. Azt, bevallom, nem tudtam elképzelni sem, hogy semmi hasznos nem fog történni, hogy ilyen cél nincs is. Na, mindegy. Május végén aztán a sajtóból tudtuk meg, hogy egy sötét éjjelen Semjén Zsolt benyújtotta a törvényjavaslatot.

A minisztérium azt mondja, nem is a sajtóból.

– Tudtuk, hogy készül a törvény. Ott lapozgatták előttünk a Zoomon. Hogy Semjén éjnek évadján beterjeszti, azt viszont nem tudtuk. Azt sem, hogy január helyett már szeptemberben lesz az átállás.

Ettől kezdve nem tárgyaltak tovább?

– Egy egyeztetés volt még a részvételünkkel, június 4-én. Ott a miniszteri biztos volt jelen, neki fel is tehettünk egy sor kérdést. Végre szakszerű válaszokat kaptunk. Ott értettük meg, hogy a nemzeti felsőoktatási törvény modellváltott egyetemekre vonatkozó paragrafusai szerint a kuratóriumnak gyakorlatilag mindenben szabad keze van. Tehát a kuratóriumnak van autonómiája. Nem az egyetemnek. Előbbin múlik, hogyan értelmezi az intézményi autonómiát. A padlót lehetett volna felmosni velünk, úgy jöttünk ki onnan.

„Nem tudtam elképzelni, hogy semmi hasznos nem fog történni.” Fotó: Vörös Szabolcs

Trianon századik évfordulóján történt mindez?

– Igen. Aznap este emlékezett a Parlament Trianonra, és a vita is akkor volt a törvényről. Hazaszédelegtünk és Zoomon megnéztük. Hollik István elmondta, hogy végre lesz nemzettudat az egyetemen. Émelyegtem.

Miért, aznapra talán szerveztek Trianon-megemlékezést az egyetemre?

– Június 4-én a mi egyetemünk zárva volt. Koronavírus.

Csak mert Vidnyánszky ezzel indokolta, hogy önöknél nincs nemzettudat.

– Micsoda bizonyíték.

A legendás néptáncos, koreográfus, Novák Ferenc „Tata” lányaként akár nevethetne is efféle felvetéseken.

– Nincs kedvem nevetni. A magyar kultúrába ágyazottan képzünk művészeket, nem is lehetne másképp. Minden színészosztályban foglalkoznak népdalokkal, a felvételi követelménynek is része. Én nyilván még annál is megszállottabban foglalkozom a népi kultúrával, magam is sokáig táncoltam, a folklórkincset tényleg otthonról hozom, meg aztán zenés osztályokat viszek, ahol ez érthetően hangsúlyosabb, de nem, nem csak nálam van így. Minden osztály oktatásának része, ahogy Kodály és Bartók is.

Kevesen tudják ezt a „libernyákokról”.

– Azt is kevesen tudják, hogy egy egész éven át bibliaszövegekkel foglalkozunk. Nálunk gregorián dallamokat, zsoltárokat is írnak a hallgatók. Selmeczi György tanár úrnak van egy gyakorlata. Minden osztályban, ahol zenés mesterséget tanítunk, oktatjuk ezeket a szövegeket is. De bocsánat, miért tételezik fel, hogy nem így van?

Bizonygatnunk kellene, hogy a keresztény kultúrkörhöz is tartozunk? Hogy a magyar népi kultúra és a Kárpát-medence kultúrájának kincse gazdagítja a fiatal művészek látásmódját és képességeit?

Ahogy sok-sok minden más is. Szörnyen érzem magam, hogy erről kell beszélnem, hogy magyarázkodni kell a tanártársaim nevében is. Megalázó. Nekem ezek olyan természetes dolgok, mint ez a kancsó víz, amelyből mindjárt töltök.

Az említett Selmeczi György nem az, aki Szőcs Gézával 2000-ben megírta a Millenniumi Ódát?

– De. És? Egyházi zenét is szerzett, az operái pedig az európai és magyar kultúra legfontosabb elemeiből állnak össze.

Ő tavaly kapott Kossuth-díjat, nem áll távol a kormánytól. Nem tudott volna közvetítetni?

– Senki sem tudott volna. Ahol tehette, ott kiállt az egyetemért. Egy egyeztetés egyébként volt még rólunk a minisztériumban, csakhogy arra éppen mi nem kaptunk meghívót. Erről aztán írtam egy levelet. Nem nyíltat. A résztvevő szervezeteknek címezve jeleztem: nem volt szerencsés, hogy minket nem hívtak, és kértem, írják meg nekünk az elhangzottakat. A válasz erre már nyílt levél volt: a Magyar Teátrumi Társaság elhordott minket mindennek, kinyilvánították, hogy nálunk az oktatás köztudomásúlag alacsony színvonalú. Holott a levelem éppen lehetőség lett volna arra, hogy kezdjünk párbeszédbe. Nagy butaság volt nem észrevenni. Lehetett volna rá annyit mondani: nem kell nekünk ehhez a minisztérium, üljünk le és beszélgessünk. Vidnyánszky ehelyett folytatta ámokfutását. Szóval

ha az egyeztetés szót még egyszer meghallom, megőrülök. A parlamenti vitát hallgatva lett egyértelmű egyébként, hogy olyan nem lesz.

A végén az államtitkár előállt a vezetői válság és romlottság téziseivel. Akkor döntöttük el, hogy transzparens kommunikációt folytatunk innentől. Mindent leírunk, mindent nyilvánosságra hozunk. Ezután fogalmaztuk meg érveinket a modellváltás ellen. Kopogtattunk ajtón, ablakon.

Azért ne menesszük a mennybe az egyetemet. A Gothár-ügyről már volt szó, de Gregor Bernadett is azt mondja, hogy pofozták, vetkőztették ott…

– Pofozásról, vetkőztetésről nem hallottam, de ő ezt ötévente elmondja. Egyszerre jártam vele a főiskolára. Ha egyszer találkozunk, majd elmesélem neki, én hogyan emlékszem az ő főiskolai éveire.

Hogyan?

– Nem mondom el.

Túl pikáns lenne?

– Nem akarok erről beszélni. Most mindenki megszólal, Pintér Tamás Oroszlán felesége is, hogy politikai nézetei miatt elüldöztük a férjét. Mire Ascher Tamás kiteszi a levelet, amellyel a nyugdíjazási pezsgőbontó ünnepségére meghívta az általa is nagyon tisztelt Oroszlánt. Terjed tehát mindenféle alaptalan és rosszindulatú legenda. Nem lehet velük mit kezdeni. Mindannyiunknak jogunk van szubjektíven megélni a saját történeteinket.

A megalázás, a molesztálások nem csak legendák.

– Válasszuk szét ezeket az ügyeket a mai szemmel valóban ellenszenves oktatási módszertől. Az emberi vétségeket a szakmai ügyektől. Nem kérdés, hogy el kell ítélni minden határátlépést. Csakhogy amikor Kerényi Imre úgy felvételiztetett, hogy a harmadik fordulóban a felvételizőknek fürdőruhában kellett körbe vonulni táblával a kezében, azt ugyan főiskolásként utáltuk, de nem molesztálta a felvételizőket, csak megalázó volt.

Ezeket Kerényi csinálta?

– Is. Volt egy főként az orosz iskolából következő elképzelés, hogy a meggyötörtség szükséges, mert leképezi azt a kitettséget, amilyen a színészi pálya. Az elmúlt húsz évben rengeteget változott a felvételi, ilyen már nem történhet.

– A metoo miatt?

– Nem. Azért, mert rájöttünk, hogy talán nem baj, ha a színésznek szabad a lelke, a szelleme. És jóval szemérmesebbek is vagyunk. Ettől függetlenül furcsa azt a szemünkre hányni, hogy vizes fürdőruhában kell állni a színpadon. Bizony, a Mesél a bécsi erdőben, amikor a Dunából kimásznak, úgy kell. Egészen egyszerűen azért, mert ritkán szokott az ember csontszárazon kimászni bármilyen folyóból. Máté Gáborral beszélgettünk, hogy ez így nem is lehetne a felvételin, de ma is úgy érzi magát minden este, amikor kimegy a színpadra, mint amikor a felvételizőként vizes alsógatyában, remegve állt. A színészi pálya ilyen. Rémes dolog. Miközben nagyszerű. A Táncművészetin is elkezdődik most erről a diskurzus. Ahogy a tizenéves balettosokat gyötrik, az borzasztó külső, civil szemmel. Csakhogy akkor leszel Ulanova, ha képes vagy végigcsinálni. A táncban ráadásul még nem is felnőttekről van szó. Nehéz kérdés, beszélni kell róla, ez is a szakma része.

„Ha az egyeztetés szót még egyszer meghallom, megőrülök.” Fotó: Vörös Szabolcs

Leterheltek a hallgatók – mondja Vidnyánszky. Ezek szerint igaza van.

– Ebben igen. Hétfő reggeltől szombat délig órájuk van, éjjelenként meg próbálnak. Igyekszünk változtatni ezen évek óta, de nem nagyon lehet. Olyan ez, mint egy jó edzésterv. Hasonlít a katonaságra is. Ha két-három év alatt ezt az edzettséget nem szerzi meg a hallgató, elvérzik aztán pályán. De jobb volna, ha többet élnének.

Kerényit említette. Ő vitte be önt tanítani az egyetemre, ugye?

– Nem, Székely Gábor mellett kezdtem tanítani rendezőket tanársegédként, de színészeket Kerényi Imre hívására, igen.

Ő akkor libernyák volt még, vagy már Orbán-hívő?

– Voltak nagy fordulatai, kétségtelenül. Rendes huszadik századi sors volt az övé. Bonyolult, hogy egy személyiséggel mi történik. A szereplési vágy mindenesetre sokat számított nála. Ami viszont igazán számít: Kerényi Imre nagyszerű szakember volt. Akkor ismertem meg, amikor a Csíksomlyói passiót csinálták a Tatával. Lenyűgözve néztem ezt a rendkívüli úriembert.

Hol?

– Otthon. Járt fel hozzánk, ott dolgoztak a darabon. Amely egyébként Kerényi fejében eredetileg barokk passió lett volna. Tata hívta fel a figyelmét, hogy milyen gazdag a passiójáték a folklórban is. Így lett belőle csíksomlyói. Tizenhét éves voltam akkor. Az egész osztályom ott volt aztán a bemutatón. Csodálatos este volt. Kerényi Imre keze alól ráadásul nagy színészek kerültek ki: Mácsai Pali, Hirtling István… Őrületesen jól megérezte a tehetséget. Amikor elhívott tanítani, akkor jöttem rá, hogy engem a színészet oktatása jobban érdekel, mint a rendezésé.

Abból mi igaz, hogy Kerényi a fideszessége miatt nem kaphatott új osztályt?

– Az utolsó osztálya már sokat elégedetlenkedett, hogy nem történik velük semmi fontos, ezt jelezték többször is, nekünk, tanároknak is. Nem voltak elég erős vizsgáik. De az után az osztály után még tanított egy évet.

Tehát azt mondja, nem volt politikai ok?

– Az hazugság lenne. Addigra Imrének már politikai műsorai voltak, funkciókat kapott, elkezdte szidalmazni az egyetem tanárait. Elfordult a figyelme az oktatástól és a rendezéstől is. Egyszer csak már a Madách Színház sem érdekelte, másik pályára vágyott – biztos hitt abban, hogy az ő tudása az egész magyar kulturális élethez hozzá tud adni, de az már harsányabb politizálás lett annál, mint amilyen egy egyetemi oktató esetében elfogadható.

Nem szabad politizálnia a tanárnak?

– Kellemetlenül érzem magam, ha egy tanártársam harsányan politizál.

Ezt nekik is megmondja?

– Igen.

Akkor is, ha épp nem a Fidesz mellett állnak ki?

– Akkor is. Minden oldali tendenciózusság zavar. A közéletben is. Szabad persze véleményt nyilvánítani az egyetemen kívül, de fontos, hogy annak a méltósága és árnyaltsága megmaradjon. Órán meg nem kerül szóba ilyesmi. Egyikünkén sem.

Nekem a mostani már a negyedik osztályom és fogalmam sincs, a hallgatóim kire szavaznak. Ők sem tudják rólam. Szakmát tanítunk.

Azt tudnom kell, hogy a nagymamájához milyen viszony fűzte, hogy melyek a jó és rossz gyerekkori élményei, én is odaadom minden ilyen részemet nekik. Az értékrendemet is – az értékrend viszont nem politika. Az, hogy az ember nem hazudik, nem politikai kérdés. Ha egy színész hazudik, akkor rossz színész lesz. Ilyen egyszerű. Ascher Tamással volt egy közös osztályunk egyébként – rengeteget tanultam tőle, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy együtt taníthattam vele. Őt sem hallottam politizálni órán. Egyszer sem. Sőt, az igazat megvallva, baráti beszélgetéseken sem, pedig szerencsére sokat beszélgetünk. A körülöttünk lévő világról, az emberekről, a társadalomról pedig dolgunk beszélni.

Nem kerülhették volna el ezt az egészet, ha mondjuk felkérik Vidnyánszkyt tíz éve, hogy indítson osztályt?

– Lehet. Nem tudom. De ez milyen szempont? Minden egyetemen úgy kezdi az ember, hogy beilleszkedik, megismeri a többieket, tanul és tanít…

Önök most megkeresték őt?

– Mire fel kerestük volna? A minisztériumban végig, még a legutolsó, palkovicsos találkozón is azt mondták, hogy Vidnyánszky Attilának a modellváltás ügyében érintettsége, felhatalmazása nincs. L. Simon László egy képviselőknek írt levélre aztán váratlanul azt válaszolta, hogy keressük Vidnyánszkyt. De nem írta meg, hogy milyen felhatalmazással bír utóbbi.

Azt mondta, az ördöggel is tárgyalna a Színművészetiért.

– És ő azért mégsem az ördög. Színházi alkotó ember. Több ügyön dolgoztam együtt vele, amikor ő Debrecenben volt igazgató, én pedig a Színházi Társaság elnökségében ültem. Még operát is rendeztem az ő meghívására. Nem tudtam elképzelni, hogy nem lehet leülni egy asztalhoz és beszélni. Az elején így voltam ezzel, sok tanúm van rá.

– Vidnyánszky sem kereste önöket, legalább egy kávéra?

– Nem.

Rátóti sem?

– Nem.

Ma is hajlandó lenne leülni velük?

– Semmiképp. Azóta lebagázsoztak, tanári életpályákat törtek ketté, leköptek, lehánytak, rátérdeltek a mellkasunkra – aztán most megkérdik, hogy miért nem örülünk, hiszen lehetne beszélgetni? Nos, épp a nyakamon tetszenek térdelni és nem kapok levegőt. Anélkül meg nehéz beszélgetni.

„Minden oldali tendenciózusság zavar.” Fotó: Vörös Szabolcs

Patthelyzet. Megoldás?

– Elmondtam az évnyitó beszédben. Egyelőre senki nem vállalja a felelősséget, a kormány és Palkovicsék a kuratóriumra, a kuratórium ránk hárítja… A kuratóriumnak egy vagyonkezelői közhasznú alapítványt kellene működtetnie, nem az oktatásba beleturkálni. Lehetősége sem kellene, hogy legyen arra, hogy elvegye az egyetemi autonómiát. Erről a törvényalkotók tehetnek, és a felsőoktatás átalakításának koncepciója. A miniszterelnöknek lenne lehetősége megvizsgáltatni a törvényeket, megállítani a folyamatot, felfüggeszteni a kuratóriumot. Elölről kellene kezdeni a tárgyalásokat. A legelejéről. S ebbe a Magyar Rektori Konferenciának is bele kellene állnia. Ha valóban olyan tiszta szándékú a modellváltás, akkor ennek így kellene történnie.

Naiv. Főleg, hogy Kaposváron már történt ilyen átvétel Vidnyánszky vezetésével.

– Nagy a különbség a két hely között. Kaposváron van egy színészképzés a művészeti karon, nálunk meg 18 szak, szakirányokkal. 42 osztály tanul most a Színművészetin. Ott volt egy szenátus, amelyik mindent megszavazott neki. Itt is volt egy, attól elvette a jogköröket. És közben semmit nem tud erről az egyetemről. Ahogy látom, tényleg el is hiszi azokat a hülyeségeket, amelyeket állít rólunk.

Vegyük mondjuk azt az állítását, hogy nem fogadták el a campust a Nemzeti Színház mellett – politikai okokból. Nem így volt?

– Olyannyira nem, hogy érvényes jegyzőkönyvünk van róla: a szenátus egyhangúlag megszavazta azt a területet. Elfogadtuk. Csak hát közben kiderült, azóta azt a földdarabot eladták a törököknek, a másik felén meg irodaház épül épp. Erről nem mi tehetünk. Mentünk volna örömmel.

Akkor vegyük azt az állítást, hogy az Amnesty International segítségével nyári átnevelő tábort szerveztek a hallgatóknak.

– Egészen biztos vagyok benne, hogy Attila nem nézett utána, miről beszél. Valakik felsúghatják neki ezeket, ő meg már mondja is. Minden téveszméje hallomáson alapul. És sértettségen. Azt hiszem, értem, miért, de nem hiszem, hogy ez felnőtt viselkedés volna.

Miért?

– Abban például van igazság, hogy annak idején Alföldi mellett, Vidnyánszky ellen volt egy hazai értelmiségi körökből indított, a szakma nemzetközi fórumait is elérő összefogás. Átélt tehát ilyesmit, hogy egyszer csak nem mehet el tanítani mondjuk Strasbourgba, mert „a szabad szellem nevében” oda nem engedik már be. Miközben a Nemzeti igazgatói mindig politikai kinevezettek voltak.

Tehát Alföldi is.

– Persze. A mindenkori kormány elgondolja, mit vár a Nemzetitől és úgy jelöl vezetőt. Ezt még el is lehet fogadni. Van, aki nem fogadja el és kikel ellene. Ezzel sincs baj. Baj abból van, hogy ha ebből rendíthetetlen téveszmék lesznek.

– Kormánybuktatásra készültek nyáron. Önök. A hallgatókat feltüzelve. Mondja tehát Rátóti Zoltán. Például ilynek?

– Például. Ezzel egyébként a kuratórium és Rátóti Zoltán átlépett egy határt. Bűncselekménnyel vádol minket, hamisan – ami jogilag is értelmezhető tett a részéről. És borzalmasan veszélyes. Nem hittem én sem, hogy eddig eszkalálódik ez az egész. Megrendítő.

Nem hitte, hogy elfoglalják az egyetemet a fiatalok?

– Azt sem hittem volna. Beszélni róla egy dolog, megvalósítani, az már bátorság.

Tehát beszéltek róla.

– Beszéltek róla, ahogy a tüntetésekről, az ellenállás demokratikus formáiról, a polgári engedetlenség lehetőségeiről is… Ezekre a fórumokra nem voltunk meghívva. Tartottunk tőle, meg is kérdeztük őket a terveikről, még az utolsó előtti napon. Megnyugtattak minket.

Aztán mégis elfoglalták az egyetemet.

– Nem hiszem, hogy be akartak csapni, csak maguk sem számítottak arra, hogy mit fognak érezni akkor éjfélkor.

Már az egyetemfoglalásról beszéltek azon a szabadegyetemen is, augusztusban, amelyet a campuson tarthattak…

– Egyrészt az egyetem oktatási reformjáról, másrészt a polgári engedetlenség lehetőségeiről beszéltek. Júniusban kezdték szervezni a szabadegyetemet, azután, hogy Palkovics találkozott tíz hallgatóval. Ott volt Vidnyánszky is… Az óriási pofon volt a hallgatóknak. Ott élték át, amit mi is ezeken a nagyon híres „egyeztetéseken”. Hogy senki nem kíváncsi arra, amit mondanak. És le is kezelik őket.

Az egyetem kommunikációs vezetőjének aláírása tényleg ott díszeleg azon a dokumentumon, amelyet az Origo közölt. Szóval nem csak diákcsíny, nem magánszervezés volt az a szabadegyetem.

– Most maga szórakozik velem? A kommunikációs vezető nem szervez programokat. Sehol. Nálunk sem. A hallgatók szerveztek augusztusra egy szabadegyetemet, amelyre meghívták az oktatókat, ezt küldte ki az említett munkatárs. 220 címre. Ez a dolga ugyanis. Amúgy kifejezetten színvonalas volt a program, én büszke vagyok olyan hallgatókra, akik maguktól ennyi felől akarnak mindent körbejárni, ami érinti őket. Egyébként a teljes sajtónak elküldték a programot, amikor véget ért a szabadegyetem. Csak éppen senkit nem érdekelt. Ennyire volt titkos. Meg általunk kezdeményezett. Meg átnevelőtábor. Meg kormánybuktató. Semennyire. Az az ember, aki Vidnyánszky fülébe sugdos ilyeneket, pontosan tudja, hogy ez egy hírlevél volt, amely egy programra hívta fel a figyelmet.

Van ötlete, ki lehet ő?

– Van.

Ki?

– Nem mondok nevet, de biztosan tudom, hogy van ilyen ember, aki nagyon ügyesen gyúr és gyúrat álhíreket valóságmorzsákból és hazugságokból. Aktív volt már a Gothár-ügyben is. Ugráltatja az Origót, onnan meg átveszi minden kormánymédia. Ahova bennünket nem engednek be, még ha kérjük, akkor sem.

Kérték?

– A Hír TV-be több levelet küldtünk, hogy ugyan, hadd mondjuk el mi is az álláspontunkat. Hiába. Nem is válaszoltak.

Föladják majd az önök hallgatói is?

– Nem tudom, de nagyon félek és féltem őket. Amikor egy színész, aki a kuratórium tagja, azt mondja, hogy a kormány megdöntésére szövetkeztünk, az már nem játék.

Azonnali következménye volt ennek és a sajtókampánynak, hogy az Identitás csoport füstbombákkal mászott be az egyetemre. Egyébként nagyon ügyesen és teátrálisan. Először azt hittem, a mieink csinálják. Rosszalltam is, úgy éreztem, ilyen akciók, pirotechnika az utcán – ezek nem férnek bele. Aztán kiderült, hogy nem a mieink voltak, hanem behatolók. Eközben már van Facebook-hirdetés arról, hogy tízezer forintért verőfiúkat keresnek, akik bejönnek az egyetemre rendet tenni. Múlt héten a Kossuth Rádióban pedig arról beszélt egy tábornok, hogy a TEK-nek mikor kell betörnie. A műsorvezető pedig tényként állítja, hogy egyetemünk jelenlegi vezetője „beismerte”, hogy… Mit is? Hogy valóban volt szabadegyetem augusztusban. Mindezt a közrádió hallgatója már úgy kapja meg, mintha Upor László a kormánydöntési kísérlet abszurd vádját ismerte volna el. Félelmetes, komolyan mondom.

Önnek is lejár a felmondási ideje október 1-én?

– Rektorhelyettesként igen. Tanítani maradok. Másodéves osztályom van. Húsz hallgató. Én elsősorban velük vagyok szerződésben.

„Lemondott, de távozni nem akaró vezetőség” – hogy a kuratóriumot idézzük.

– Amikor egy hónapja felmondtunk, úgy éreztük – nem tudva, hogy a hallgatók elfoglalják majd az egyetemet –, az a tisztességes, ha adunk egy hónapot a kuratóriumnak. Találják ki ennyi idő alatt, mit akarnak. Bocsánat, de már szeptember 2-án kiírhattak volna egy rektori pályázatot, gond nélkül. Nem tették meg. Valószínűleg nincs rá emberük.

Mennyien maradtak oktatók?

– Sokkal kevesebben mentek el, mint amennyien maradtak. De a veszteség óriási. Nagy mesterek, az élő hagyomány.

– Tehát folytatódhat az oktatás jövő héten? Ön is letanítja az óráit? Akkor mivégre volt az egész?

– Rengeteg törvényes utat bejártunk. Négy keresetet beadtunk, most alkotmányos panaszt is teszünk. Az alapítvány felügyelőbizottságát is felkértük törvényességi felülvizsgálatra. Több mint egy hete nem válaszolnak. Nem állunk meg.

– Hogyan? Már jogászuk sincs, nemde?

– Az alkotmányos panaszt az oktatók és a hallgatók teszik, nem az egyetem, a költségeket mi magunk álljuk, de pro bono jogászok is vannak. A kuratórium egyébként tényleg felszólította a kancellárt: bontson szerződést a jogászainkkal. Középkor. Még jogi segítségünk se legyen, miközben folyamatosan politikai térbe terelték az egészet, miközben

beállítanak egy sarokba és azt mondogatják, hogy „balliberális”. Mit lehet erre mondani? Ha az ember azt ismételgeti, hogy de nem is, az azért nem tűnik túl hitelesnek. Amúgy sem sokat számít persze, mit mondunk.

Hónapokat foglalkoztam azzal, hogy megcáfoljuk adatokkal, kiadványokkal a rágalmakat. Nyilvánvaló, hogy nem olvasták el. Ott volt aztán Gyurcsány Ferenc rendkívül kártékony megszólalása…

Amikor azt mondta, Vidnyánszkyból földönfutó lesz, nem lesz kegyelem…

– Igen. Amúgy is rettentő kártékonynak tartom Gyurcsány közéleti szerepét. Nagyon sok bajt okozott.

Próbálnánk vitatkozni ezzel. Sajnos nem megy.

– Persze, hogy nem. Régen el kellett volna vonulnia.

– …ahogy az őszödi beszédben ígérte.

– Nem tette. Ezzel a megszólalásával pedig hatalmas ziccert adott azoknak, akiknek érdekük összemosni az egyetemet vele. Azonnal ki is adtunk egy nyilatkozatot, hogy rettentő káros a mondata és Gyurcsánytól ugyanúgy elhatárolódunk mint a Pesti Srácoktól. Alig idézte valaki. Vidnyánszky még egy héttel később is áldozatszerepben haknizhatott azzal, hogy az általa leliberálisozott értelmiség és művészvilág Gyurcsánytól nem határolódik el. Mi rögtön megtettük pedig. Ezért mondom, hogy végül is egyáltalán nem számít, mit mondunk, mit teszünk. Nagyon nehéz ezt megélni. Az igazság ugyanis az, hogy semmilyen szélsőséget nem tűrünk meg az egyetemen. Épp ezt várnám a magyar kormánytól, a hivatalos szervektől, a Széchenyi és a Magyar Művészeti Akadémiától is. Hogy ne tűrje meg semmilyen oldali szélsőséges beszédmódját a soraiban.

„Rettentő kártékonynak tartom Gyurcsány közéleti szerepét.” Fotó: Vörös Szabolcs

Édesapja 2012-ben ki is lépett az MMA-ból.

– Attól még magyar. És a nemzet művésze. 16 évig tag volt. Jó oka volt a kilépésre. Fekete Györgynek olyan elképzelései voltak, amelyek megengedtek különféle kirekesztéseket. Az én apám Erdélyben született, Nagyenyeden nőtt fel. Együtt játszottak a román, a szász, a zsidó és a magyar, a szegény és a gazdagabb gyerekek – ilyesmiből sosem volt gond. Amikor aztán bejöttek a magyarok – akkor volt az apám 9 éves –, elültették a szegény gyerek mellől az iskolában. Az anyaországi magyarok. Merthogy onnantól társadalmi hierarchia szerint kell ülni. Az apám erre felállt és hazament. A nagyanyám meg…

Leszidta?

– Nem. Bement az iskolába és közölte, hogy márpedig a gyerekek ott fognak ülni, ahol akarnak. Ezt a nevelést kaptam én is, öcsém is.

Novák Péter színész, énekes, rendező, műsorvezető.

– Igen. Iszonyú mázlink volt nekünk. Mert azért édesanyánkról, Foltin Jolánról se feledkezzünk el. Péter is táncolt, én is, megkaptuk ezt a kultúrát a szüleinktől, de az első Queen-lemezt is anyánk hozta haza. Ráadásul átjáróház volt nálunk, hatalmas vendégségek: a hetvenes években Kormos István, Csoóri Sándor, Eörsi Pista és Csukás együtt ültek Népszínház utcai, 66 négyzetméteres lakásunkban. Mi ezeket a beszélgetéseket, vitákat otthon hallgathattuk.

Csurka is volt önöknél?

– Vele is jóban volt a Tata, bár inkább Laci bácsival, Csurka színész öccsével. A rendszerváltáskor romlott el valahogy minden. Nyilván voltak szellemtörténeti gyökerei annak, ami történt, sürgősen elemezni kellene. Nem látunk tisztán. Én sem. Nem csak a Színművészetivel kapcsolatban nem. A magyar közélettel, kultúrával sem tudom, mi lesz így. Csak azt látom, hogy iszonyatosan veszélyes vizeken evezünk. De most indulok egy PCR-tesztre, ha megbocsátanak.

Minek?

– Megyek Nagyváradra és anélkül nem szeretnék elindulni.

A libernyák megy Nagyváradra, elszakított nemzetrészünkhöz? Mégis minek?

– Ez tényleg elképesztő. Művészeti vezetője vagyok a nagyváradi Szigligeti Színháznak öt éve. De már a ’90-es években is dolgoztam Marosvásárhelyen, öcsém is dolgozik Erdélyben.

Nehogy már ezt kelljen bizonygatnom, a fene vigye már el, tényleg! A nemzeti identitásomat. Az amúgy sem háromszáz kilós súly, ahogy a hazaszeretet sem mozdulatlan.

Egy sor érzés kavarog az emberben, mindig újra kell értelmezni. Olyan mint az önismeret. Hangoztatni meg nem szerencsés. Magyar vagyok, ez a hazám. Itt kell megpróbálnunk tenni valamit.

Mit tud még tenni? Mondjuk meggyőzi a hallgatókat, hogy ez már veszélyes, inkább menjenek haza?

– Hogyan? Bázisdemokráciát építettek, fórumoznak. Nagyon ügyesen egyébként. A Parlamentben tanulhatnák tőlük a vitakultúrát. És csodálatos, erőt adó eseményeket szerveztek. Példátlan a kiállás az egyetem mellett és ez főképp nekik köszönhető, de ők is tudják, hogy nem értek egyet azzal, amikor felmerül bennük, hogy ne végezzék el az egyetemet, hogy ezzel gyakoroljanak nyomást. Senkit nem érdekel, hogy tanulnak-e, csak őket kell, hogy érdekelje. Az ő pályájuk szempontjából fontos. Ez egy egyetem, az a dolguk, hogy tanuljanak, aki még maradt oktató, annak meg az a dolga, hogy tanítson. És ki-ki harcoljon tovább a saját lehetőségei és felelősségi körében. Egyébként mégis milyen erőt vethetnék én be? Vigyem őket haza egyesével? Hisznek az igazukban. Nekünk meg támogatnunk kell őket és az ügyünket, például a sztrájkkal.

Mitől félti akkor őket?

– Azt nem látják még szerintem, hogy eddig azért felfogtuk az ütéseket. Azokat eddig nekünk címezték, mi kaptuk a felszólító leveleket, a lejáratást, mindent. Hogy mi lesz elsején, ha mi már nem leszünk vezetők, nem tudom.

Odamegy Vidnyánszky, és a hallgatók nem engedik be?

– Azt mondják, így lesz. De: erőszakmentesen nem engedik be.

– Azt hogy kell?

– Őket kérdezze.


Nyitókép: Vörös Szabolcs

Ez az interjú olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú