Az árva kelés – Bálint György emlékére

·2020.06.22

A föld létünk alapja – ezt a mélyen beléivódott igazságot sugározta az élete 101. évében elhunyt Bálint György kertészmérnök történész szerzőnk szerint. Papp István nekrológja.

Valaha büszkén ejtették ki a paraszt szót Magyarországon. Nem volt ez szitokszó, a másik lebunkózása, megvetése, nem jelzőként szolgált, hanem állapotot jelentett, amely egyszerre megváltoztatandó sors, és ugyanakkor alapként szolgálhat a nemzet reménybeli megújulására. Tulajdonképpen az utolsó nagy, szép reményekkel kecsegtető reform valahogy úgy szólt e hazában, hogy ha a széles agrárnépességben duzzadó energiáknak szabad folyást adunk, emelkedhetünk anyagiakban és szellemiekben egyaránt. 

Hogy manapság mennyit változott a helyzet, mikor és mennyi szó esik a mezőgazdaságról, az egykori parasztok utódairól, azt aligha kell taglalni. Hajdan a magyar értelmiség színe-virága által vallott szép vízió elemeire hullott, nyomait sem lelni. Mindezt azért fontos szem előtt tartanunk, hogy megértsük, miben is állt a matuzsálemi kort megélt Bálint György életművének jelentősége.

Ha egyetlen gondolatot kellene kiemelnünk, akkor ez lenne: pozitív képet sugárzott a mezőgazdaságról, a kertészetről, a növények gondozásáról, az állatok, a természet, a föld szeretetéről. Nagyon ügyesen és bölcsen élt azzal a nyilvánossággal, amely neki adatott, bizonyos értelemben ő is nagy kommunikátor volt, nem csupán a 80-as évek amerikai elnöke. 

Sokat mesélt azokról a hatásokról, amelyet gyermekkorában érték. A Mátra és az Alföld találkozásánál nőtt fel, a modern mezőgazdaság újításai iránt nyitott édesapa fiaként, aki a magyar–zsidó polgárosodás szokatlan útját járta. Ez önmagában szépen cáfolja a sokszor hangoztatott sztereotípiákat. Ez a vidék különös táj: egyesíti magában a borvidéket és a búza ringó kalászait, a közeli dinnyés kerteket és az iparosodó mezőgazdaságot, nincsenek messze a Mátra erdei, s nagy szállítási útvonalak szelik át. E vidéken nőtt fel a fiatal Bálint gazda, nyitott szellemként a föld és ember iránt. 

Nagyon tanulságos, hogy két könyvet emelt ki fiatal korából, mint amelyek megérintették. Az egyik Boldizsár Iván Gazdag parasztok országa című kötete volt, amely a mezőgazdaságot sikerrel modernizáló dán szövetkezeti modellt népszerűsítette, a másik pedig Szabó Zoltántól A tardi helyzet, amely a korabeli magyar valóságot, a megrekedt, zsákutcás paraszti világot tárta az olvasók elé. Két könyv, amely tökéletesen ellenpontozza egymást, két cserkész, két akkori jóbarát tollából. 

Bálint György sokszor elmesélte, milyen kegyetlen próbák elé állította a sors, a holokauszt során hogyan veszítette el családtagjait, később el kellett hagynia gazdaságát a kommunista diktatúra kiépítésekor. Mégis megőrzött valami derűt, kitartást, a szakma és a föld végtelen szeretetét. Különös, hogy a földosztást, melynek során elveszítette birtoka egy részét, elfogadta valamiféle társadalmi igazságtételnek, sőt segítette a kisgazdaságukat építő embereket, akik a tőle kapott vetőmagot munkával fizették vissza. 

Azt hiszem, ő sosem mondta életében a parasztot szitokszóként. Talán azért, mert mélységen beléivódott a mára szinte tökéletesen elfedett tény, hogy a föld létünk alapja. Ezt talán akkor érezhette legmélyebben, amikor a koncentrációs táborból hazatérve azzal szembesült, hogy gazdaságukban a rosszul learatott rozsnak elhullottak a szemei. Ebből sarjadt az új vetés – kertészeti szakszóval élve, árva kelés

Bálint György azonban nem volt árva. Szerette őt mindenki, akinek érték a föld, annak gyümölcse és az azt gondozó ember.

Béke poraira!


Nyitóképünk 2017. október 16-án készült a magyar népművészet és közművelődés kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Bálint Györgyről budapesti otthonában. Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Kategória: nekrológ