Jön már az új irány: „Le a virológus-diktatúrával!”

Magyarországon szinte semmilyen komoly politikai vita nem folyt a koronavírus elleni harcban hozott korlátozásokról. Az ellenzék sem vonta kétségbe ezek szükségességét az elmúlt hetekben – legfeljebb az volt a bajuk, hogy Orbán Viktor ezzel (is) diktatúrát épít. Ebben az olvasatban csak az amerikai, brazil vagy fehérorosz elnökhöz hasonló bohócok lehetnek azok, akik ellenzik, hogy tulajdonképpen járványügyi szakértők vették át országok irányítását. Európában azért alakul már a vita, és olyan alapvető kérdéseket érint, mint az emberi élet értéke vagy éppen a politikusok feladata. Nagykép.

Nem állíthatjuk, hogy alacsony kockázatú csoportba tartozna az a német politikus, aki a legélesebben tette fel a koronavírus miatti korlátozásokkal kapcsolatos legalapvetőbb kérdést. Wolfgang Schäuble, a parlament alsóházának kereszténydemokrata elnöke talán generációjának legtekintélyesebb, még élő politikusa (nyitóképünkön): 78 éves, egy ellene elkövetett merénylet miatt harminc éve tolószékben ül. Ha van a koronavírus által fenyegetett ember, akinek üdvözölnie kellene az ország lezárását, hát ő az. Ehhez képest nemrég egy interjúban a következőket mondta: „Amikor azt hallom, hogy minden mást alá kell rendelni az élet védelmének, azt kell mondanom: ez így a maga megkérdőjelezhetetlenségében nem helyes. Ha egyáltalán van abszolút érték az alkotmányban, akkor az az emberi méltósághoz való jog. Az elidegeníthetetlen. De az nem zárja ki, hogy meg kell halnunk. Mindannyian meghalunk.”

Schäuble felhívja a figyelmet, hogy az alkotmány tele van egymással versenyző értékekkel és „nem hagyhatjuk kizárólag a virológusokra a döntést”, mert ez a politikusok dolga. És persze tisztában kell lennünk azzal is, hogy soha nincsen abszolút tökéletes döntés. Az államnak pedig természetesen „a lehető legjobb egészségügyi ellátást kell nyújtania mindenkinek, de továbbra is emberek fognak meghalni a vírusban”.

Angela Merkel kancellár leghosszabb ideig szolgáló pénzügyminisztereként azzal kapcsolatban is nagyon komoly kételyei vannak, hogy úgy teszünk, mintha az államnak korlátlan pénzösszegek állnának rendelkezésére a gazdaság újraindításához.

Az interjú után a legfontosabb és legnagyobb hatású német bulvárlap (igen, van, ahol egy bulvárlap is foglalkozhat fontos kérdésekkel), a Bild azonnal szalagcímben jelentette ki, hogy Schäuble a koronavírus legkényelmetlenebb vitáját nyitotta meg. Mindez nem jelenti, hogy Schäuble szerint szabadon kell engedni a vírust: óvatos nyitást javasol, főleg, mert egy újabb kényszerű visszaszigorítás még pusztítóbb volna. 

Miközben Schäuble ugyan élesen, mégis megfontoltan nyilatkozott, szintén a múlt héten egy másik vezető német politikus már szabályosan nekitámadt a szakértőknek. És megint nem egy szélsőjobbos vagy szélsőbalos populistáról van szó: Armin Laschet a legnagyobb német tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália kereszténydemokrata miniszterelnöke, Merkel egyik lehetséges utóda, aki eddig leginkább mérsékeltségéről és a kancellár iránti feltétlen lojalitásáról volt ismert. Laschet a legnézettebb politikai talkshow-ban magából kikelve szidta a virológusokat, akik „néhány naponta változtatják a véleményüket”. Felháborodva kérdezte az iskolabezárásokról, hogy „milyen károkat okoznak az intézkedések a gyerekeknek?” Miközben tehát Schäuble még csak azt mondta, hogy a virológusok szempontjai nem lehetnek mindenek fölöttiek, addig Laschet már maguknak a szakértőknek a szakértelmét is kétségbe vonta.

hirdetés

Amivel persze nincs igazán nehéz dolga. A helyzet ugyanis az, hogy még mindig rengeteg az ismeretlen tényező a koronavírussal kapcsolatban. Nem csak azt nem tudjuk, mivel lehetne gyógyítani, de igazából azt sem, miért pont azok kapják el és betegszenek meg benne, akik. Sőt: az országok még azt sem tudják, pontosan hányan kapták el náluk a fertőzést és hányan haltak meg miatta. A jelek szerint még hónapoknak kell eltelnie, amíg ezekre a kérdésekre egyértelmű(bb) választ kapunk. A szakértők ebben az ingoványos, állandóan változó helyzetben pedig nemcsak egymásnak, de korábbi önmaguknak is ellentmondanak. Az egyik leghíresebb német virológus (Christian Drosten, Merkel tanácsadója) hevesen ellenezte az iskolák bezárását, hogy aztán pár nappal később az intézkedés legfőbb támogatója legyen. Egy másik (Alexander Kekulé) nemrég még a teljes szigor híve volt, most azonnali lazítást akar.

Miközben tehát eddig az volt a konszenzus, hogy a járvány véget vetett a szakértők ellen lázadó populisták korszakának, egyáltalán nem biztos, hogy ez a helyzet így is marad.

És hogy ennek milyen súlyos hatásai lehetnek az emberiség előtt álló legfontosabb feladat, a klímaváltozás leküzdésében, arra megint csak érdekes adalékot szolgáltatott a koronavírus-járvány. Mert bár a világsajtó tele van olyan képekkel, amelyek azt mutatják, hogy az élet, vagyis a közlekedés leállítása milyen látható tisztulást okozott egyes városok levegőjében, addig akadnak bőven adatok arra is, hogy a közlekedés – legalábbis a fejlett európai országokban – csak egy kis szeletét adja a városokban a rossz levegőminőségnek. Több német mérés is bizonyítja: hiába nincsenek szinte autók, elég néhány szélcsendes nap, hogy egyes nagyvárosokban az egészségügyi határérték felett legyenek a káros anyagok. Emiatt aztán szabad demokrata és konzervatív politikusok nyíltan el is kezdték követelni, hogy a német városok hagyják abba a dízelautók kitiltását a belvárosokból, mert pont a koronahelyzet bizonyította: a közlekedésnek alig van hatása a levegőminőségre. 

Az ilyen tapasztalatok könnyen oda vezethetnek, hogy az emberek elkezdenek kételkedni a klímaváltozásban is, ami katasztrófával végződhet, főleg, hogy a lezárások okozta súlyos gazdasági válságban egyébként is fontosabb lesz az embereknek a holnapi megélhetésük, mint a távoli jövő.

Koronavírus ellen beöltözött utas a müncheni metró Westfriedhof állomásán 2020. május 1-jén. Fotó: AFP/Christof Stache

Talán Nagy-Britannia példáján látszik a leginkább, milyen furcsa kanyarokat hozhat a szakértők uralma. A brit egészségügyi minisztérium járványügyi szakértői a vírus megjelenésekor folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy nem lesz semmi baj, a betegség nem súlyosabb, mint egy kemény influenza. Annyira nyugodtak voltak, hogy még azzal sem foglalkoztak, hogy elkezdjenek mondjuk nagy mennyiségben védőeszközöket felhalmozni és felkészíteni az egészségügyi rendszert az ostromra. A kormány hallgatott rájuk, hiszen végülis ők a szakértők. Aztán egy másik szakértői csoport, a London Imperial College emberei felvázoltak egy horrorforgatókönyvet. Eszerint több százezren fognak meghalni, ha azonnal nem zárják le az ország életét. Ez meg is tette a hatását. Pedig ez a jóslat sem volt több nagyvonalú becslésnél. A szigetország legismertebb virológusa, Neil Ferguson (aki nem tévesztendő össze Niall Ferguson történésszel) állt mögötte, Boris Johnson kormányfő pedig hitt neki. Ami egyébként egyáltalán nem magától értetődő: a brit konzervatív magazin, a The Spectator összeszedte Ferguson professzor leghíresebb jóslatait. 2005-ben például azt mondta, 200 millió ember halhat meg madárinfluenzában – a valós szám 282 ember lett. 2009-ben a sertésinfluenzánál 65 ezer brit halottat vizionált – az eredmény 457 brit halott. Még régebbre visszamenve, a kergemarhakórnál 150 ezer halottat helyezett kilátásba, aztán 177 ember halt meg. 

Miközben tehát mi, állampolgárok ilyen vészhelyzetben szeretnénk úgy képzelni a kormány működését, hogy az végig a szakértők útmutatása alapján, következetesen dolgozik, ez nem ilyen egyszerű. (Az Egyesült Államokban a járványügyi hatóságok március közepén 1,7 millió halottat jósoltak, április elején 200 ezret.)

A briteknél ráadásul még egy körülmény fokozta a helyzet irracionalitását. A brit kormány ugyanis Európában példátlanul megosztott volt a korlátozásokat illetően. Egyik oldalon – érthetően – az egészségügyi miniszterrel, a másik oldalon – szintén érthetően – a pénzügyminiszterrel. Boris Johnson sokáig inkább utóbbihoz állt közelebb, aztán ő maga is megbetegedett és csaknem bele is halt a vírusba. A kórházból kijőve pedig egyértelműen a másik táborba került. Azt mondja, ő már tudja, milyen borzalmas ez a vírus, ezért aztán hiába mondja neki a pénzügyminiszter, hogy lazítani kell, mert ez így naponta (!) 2,4 milliárd fontba, azaz csaknem ezermilliárd (!) forintba kerül a gazdaságnak. És ez még egész jó a németekhez képest, akik úgy számolnak, hogy a veszteség heti 50 milliárd euró, azaz csaknem 18 000 milliárd (!) forint. Szinte kínálja magát a gondolatkísérlet:

ennyi pénzből vajon hogyan lehetne fejleszteni az egészségügyet, hány plusz emberéletet lehetne vele megmenteni, javítani a rákosok, stroke-osok kezelésén, hogy az olyan egyéb dolgokról, mint az oktatás vagy a környezetvédelem, ne is beszéljünk. 

Hogy hamis az a beállítás, amely szerint itt egyszerűen pénz és emberélet között kell választani, felbukkan abban az írásban is, amely a múlt héten jelent meg a mértékadó német hetilapban, a Der Spiegelben. A hat neves szerző – a fentebb már említett virológus, Kekulé mellett egy filozófiaprofesszor, egy zöldpárti polgármester, egy jogászból lett sztárírónő, egy közgazdászprofesszor, valamint egy gazdaságkutató intézet vezetője – bevallottan társadalmi vitát akar provokálni, amikor arra szólítja fel a kormányt, hogy olyan gyorsan vessen véget a lezárásnak, amilyen gyorsan csak lehet. Alaptételük, hogy az egészséget, a gazdaságot és a jogállamot egyformán védeni kell. Ők sem vonják kétségbe, hogy a lezárás az adott pillanatban helyes volt, nehogy a járvány túlterhelje az egészségügyi rendszert, de most már túlságosan rombolja a társadalmi, kulturális és gazdasági életet, tönkreteszi a vállalkozásokat és a háztartásokat. Felhívják arra a figyelmet,

hamis az a beállítás, hogy gazdasági érdekek és emberélet között kell választani, merthogy az elszegényedés is mérhető emberi életekben: „csak működő gazdasággal lehet támogatni a gyengéket és fenntartani egy színvonalas egészségügyet”.

Innen nézve szerintük az influenza, az évi átlag 25 ezer halottjával (ami eddig a koronavírus ismert német áldozatainak bő háromszorosa) „a gazdaság és szabadság ára”. Arra is felhívják a figyelmet, hogy az eddigi adatok szerint – ha nem számítjuk a 65 évnél idősebbeket és a krónikus betegségben szenvedőket –, akkor a koronavírus a fennmaradó népességre nem veszélyesebb, mint az influenza. Vagyis a védelmi stratégiát ennek a figyelembevételével és mindig az arányosság szempontjai szerint kell kialakítani, fokozottan védve a fenti csoportokba tartozókon kívül az időseket gondozókat és az egészségügyben dolgozókat. De a védendő csoportok esetében is inkább a védőfelszerelések, a távolságtartás, mint a társadalmi izoláció legyen a fő megoldás – javasolják.

Az szinte magától értetődő, hogy a második világháború óta példátlan gazdasági visszaesés láttán a német gazdaság szereplői minél gyorsabb lazítást követelnek. Ám nem egyszerűen arról van szó, hogy a gazdaság gyengülése emberéleteket követel, hanem arról, hogy önmagában a lezárások miatt emberek halhatnak meg.

Az oxfordi egyetem kutatói a koronavírusos intézkedések következményeként (szűrővizsgálatok, műtétek, kezelések elhalasztása) egy éven belül plusz 18 ezer rákos halottal számolnak a briteknél, ami persze ugyanúgy csak egy szakértői előrejelzés, mint a virológusoké. És minél messzebbről nézünk a számokra, annál aggasztóbbnak tűnnek. Az Afrikában is bevezetett korlátozó intézkedések megnehezítik vagy egyenesen ellehetetlenítik a maláriaellenes programokat, ami az Egészségügyi Világszervezet szerint ahhoz vezethet, hogy a kontinensen megduplázódik a maláriában évente elhunytak száma. Ez 3-400 ezer plusz halottat (főleg kisgyerekeket) jelent. Eddig a koronavírusban hivatalosan mintegy negyedmillió ember halt meg, ami borzalmasan nagy szám, de legalább olyan nyomasztó az ENSZ munkaügyi szervezetének becslése, amely szerint a vírusellenes intézkedések miatt több százmillió (!) ember vesztette el megélhetését, és összesen 3,3 milliárd (!) ember munkája van veszélyben.

„Az Afrikában is bevezetett korlátozó intézkedések megnehezítik vagy egyenesen ellehetetlenítik a maláriaellenes programokat.” Malária elleni ellátásra váró anya a Kongói Demokratikus Köztársaságban 2017. június 12-én. Fotó: AFP/John Wessels

A károk mellett más oldalról is célkeresztbe kerültek ezek az intézkedések, ez pedig az emberi jogok oldala. Ami megint csak fundamentális kérdés, hiszen végülis az egész nyugati civilizáció ezeken a jogokon alapul. (Sajátos mellékszál, hogy a sokat támadott, Európában példátlanul laza svéd  módszer egyik kitalálója egy tévéműsorban egyebek között azzal védte a politikájukat, hogy Orbán Viktor példája is mutatja: a túlzott szigorítás a diktatúrába vezető út lehet.) Angliában egy üzletember, bizonyos Simon Dolan a hétvégén bejelentette, hogy pert indít a kormány ellen a lezárások feloldása érdekében. Azt akarja, bíróság vizsgálja meg, hogy ezek az intézkedések törvényesek és arányosak-e, nem sértik-e az emberi jogokat, különösen a gyerekek tanuláshoz és fejlődéshez való jogát.

Az iskolabezárások egyébként mindenütt a leginkább vitatott intézkedések közé tartoznak, főleg, hogy azok hasznára, vagyis a gyerekeknek a  járványban való szerepére van a legkevesebb tudományos bizonyíték. Ehhez képest a tömegrendezvények tiltását, az idősek védelmének értelmét mindenki belátja, s a szájmaszk viselése sem jelenthet komoly pluszterhet senkinek.

Persze a jogi vita is Németországban a legélesebb. Egyrészt a történelmi múlt miatt ott különösen érzékenyek a jogkorlátozásokra, másrészt Németország áll a nagy európai országok között a legjobban a vírus elleni harcban. Az áldozatok száma a töredéke a brit, francia, spanyol vagy olasz adatnak, még ha a járvány messze nincs legyőzve ott sem. Azt is mondhatjuk tehát:

a németek megengedhetik maguknak a vita luxusát, ellentétben a többiekkel.

Nos, ebbe a vitába kapcsolódtak be a politikusok és a szakértők után új szereplőként a bírák. A Saar-vidék az egyik legkisebb német tartomány, mégis óriási jelentősége lehet a tartományi alkotmánybíróság múlt heti döntésének, amely azonnali hatállyal elrendelte a zárlat lazítását. A Saar-vidék a járvány sújtotta Franciaországgal határos, így ott különösen szigorúak voltak az intézkedések, ám polgárok egy csoportja szerint ezek már sértették az emberek alapvető jogait. A bíróság azzal az érveléssel adott igazat nekik, hogy sorban megvizsgálta a különböző tartományokat (hol milyen intézkedéseket vezettek vagy éppen nem vezettek be), majd megállapította: a fertőzési és halálozási rátákból nem lehet arra következtetni, hogy az intézkedések hatékonyak lennének. A döntésben egyszersmind hivatkoztak a zürichi műszaki egyetem (ETH) kutatóinak tanulmányára, amely szerint a határok lezárása és a nagy rendezvények lemondása, a gyülekezés tiltása hatékony eszköz, az iskolai bezárások és a kijárási korlátozások viszont nem azok. Amivel persze számos más tudományos publikációt lehetne szembeállítani… A bírák mindenesetre egyes intézkedéseket meghagytak (távolságtartás), másokat eltöröltek, azaz a Saar-vidéken lehet már a szabadban időzni vagy a nem egy háztartásban élő családtagokkal is találkozni. Nyilván más alkotmánybíróságoknak is dönteniük kell majd hasonló esetekben, ami azt jelenti, hogy két (eddig) megkérdőjelezhetetlen csoport szava és tekintélye áll majd egymással szemben: a szakértőké és a bíráké.

Egyelőre nem tartunk itt. A legtöbb országban óriási támogatottsága van a szigorú intézkedéseknek. A cikk elején említett lehetséges Merkel-utód, Laschet például éppen kiesni látszik a versenyből, épp azért, mert riválisai a szigorúbb intézkedések hívei. Csakhogy ez egy pillanat alatt változhat: az intézkedések anyagi és lelki terhei egyre csak nőnek.


Nyitókép: Wolfgang Schäuble a német parlament alsóházában 2019. december 19-én. Fotó: dpa/Fabian Sommer

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Világmagyarázat