„Nem csak papírral törölheted ki” – Levelek Háfiznak (24.)
Rendszeres szerzőnk, az író, haditudósító Jászberényi Sándor Egyiptomból „küldi” leveleit Magyarországra tízéves kisfiának. A huszonnegyedik levél írásakor már Kairóban is megjelent a koronavírus, szerzőnk pedig borzadva nézi az itteni háborúkat, amelyeket az utolsó WC-papír gurigáért vívnak művelt európaiak. A tanulság most sem más, mint az előző levélben volt.
Nem hittem, hogy nagyon profán dolgokról is írnom kell neked, fiam.
Ezeket a leveleket sem gondoltam át igazán, amikor írni kezdtem őket. Jó ötletnek tűnt, mert annyi mindent akartam elmondani neked, és jó ötletnek tűnt, mert, ha más nem, ezek a levelek megmaradnak utánam a családnak.
Nemcsak a tieid lesznek, hanem a gyerekeidé is. Így fogok hozzájuk szólni, akkor is, ha megmosolyogják majd a mondataimat. Sajnos a te dédapád már nem tud szólni hozzád. Hagyománya nyomtalanul tűnik el, mint a reggeli köd, amint kihunynak nagyszüleid, nagybátyád, ahogy kihunyok én. A legfontosabb szempontom a családi legenda megmentése volt. Meg hogy beszéljek hozzád. Semmi más nem lebegett a szemem előtt.
Időközben azonban túlnőttek magukon ezek a levelek. Egyre többen olvasták őket. Egyetértettek azzal, amit írtam, vagy elutasították, de kétségtelenül megjelent a figyelem. A csúcsrajáratása az volt, kisfiam, amikor az osztályfőnököd osztotta meg a közösségi médiában az egyiket. Tízéves korodra hoztalak abba a helyzetbe, hogy emberek várják el, hogy nyilatkozz arról, amit az apád művel.
„Tudom, hogy van ilyen, de még nem érdekel.”
Nagyon nevettem, amikor megtudtam, hogy ezt válaszoltad, amikor a levelekről kérdeztek. Nem hiszem, hogy adhattál volna jobb választ ennél. Mégis sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Azt azonban tudd: ezek a levelek igazából csak a tieid. Az egyetlen érvényes vélemény róluk pedig egyedül a te véleményed.
*
Csúcsra jár a világon a koronavírus. Kairóban is bevezették a kijárási tilalmat. Monitorok elé szegeződve bámuljuk, hogyan omlik össze Olaszország, hogyan viszik el éjjelente katonai teherautókon a halottak százait. Mindannyian tudjuk, hogy idő kérdése, és mindenhol ez fog történni. Lassítani lehet a vírus terjedését, megállítani nem. A világ recsegve és ropogva változik, közben pedig tömegek vetkőzik le magukról minden kultúrájukat. Üvölt az ösztön és elhallgattat minden józanságot: „mit fogok enni, mit fogok inni, mivel fogom kitörölni a seggemet?” Finom kultúremberek verekszenek össze a bevásárlóközpontban a karton WC-papírért vagy csavarják ki az utolsó gurigát diadalittas mosollyal a gyengébb kezéből a pénztárgép előtt. Mondhatok neked bármi érvényeset ilyen helyzetben, miközben a tetőteraszról, itallal a kezemben nézem végig társadalmak összeomlását? Ezért maradtak ki a leveleim. Fogalmam sem volt, hogy mi lenne az a tudás, amit az elmúlt lassan húsz év alatt, forradalmakban, katonai puccsokban, ilyen-olyan konflitkuszónákban magamra szedtem, és érvényes lehet most is.
Pedig van ilyen, fiam.
*
Például az, hogy nemcsak papírral törölheted ki a seggedet, úgyhogy igazán felesleges összeverekedni bárkivel azért, hogy WC-papírhoz juss. Kevés dolog van a világon, fiam, amivel az ember ne próbálta volna már kitörölni.
*
Most viszont olyan időket élünk, amikor a világnak rengeteg dolgot újra kell tanulnia. Alapvető dolgokat, amelyeket a kultúránk részének gondoltunk. Például a kézmosást. Ha mást nem is, ezt egészen biztosan megtanítja nekünk a járvány. Úgy éltünk, hogy fogalmunk sem volt arról, hogy kezet kellene mosni.
Lényegtelen, hogy egyébként Dr. Semmelweis kétszáz évvel ezelőtt elkezdte verni az asztalt, hogy emberek halnak meg, mert az orvosok boncolásból szüléshez vonulnak át, s hogy azt nem tudja, pontosan miért, de ha rendesen megmossa az ember a kezét, akkor sanszosabb, hogy életben marad a következő páciens. Nem hallgatott rá senki. Semmelweis a bolondok házában fejezte be az életét, s bár a hálás utókor végül róla nevezte el a kórházait meg az egyetemeit, a jelek szerint kezet továbbra sem mosott.
Hogy miért nem? Azért, fiam, mert nem kényelmes. S ugyebár a kényelem: minden.
*
A kényelem miatt dulakodnak emberek a szupermarketekben, ölik egymást a WC-papírért. A világegészségügyi szervezetnek, az egészségügyi minisztériumoknak tájékoztatókat kellett írniuk, melyekben pontról-pontra mutatták be a helyes kézmosás szabályait a halálravált tömegekenek, a jelek szerint azonban arra is szükség van, hogy azt is elmondja valaki: nem hal meg senki attól, ha nem jut WC-papírhoz.
Vízzel is megpucolhatod magad, fiam.
A Közel-Keleten soha a büdös életben nem használt senki sem papírt, hogy megtisztítsa magát. Mindig is vízzel mosta mindenki. Veszel egy edényt, teletöltöd, majd a bal kezed használod, amíg tiszta nem leszel. Nem számít, hogy nem ezt szoktad meg. Lényegtelen, hogy kényelmetlennek érzed.
Sokkal kellemetlenebb verekedned pár guriga papírért. Mindig van nálad erősebb, másrészt egyre inkább úgy látom: az egyetlen módja, hogy túléljük ezt a járványt, ha hajlandók vagyunk kilépni a komfortzónánkból. Ha ráerőltetjük magunkra a gondolkodást az egyre súlyosabb események és az egyre nagyobb pánik közepette. Senki sem várja el, hogy két tonhalkonzerv és fél kiló nyersliszt megevése közben megírd az örömódát, azt azonban igen, hogy a rettegés és az unalom között téblábolva is felismerd: nem vagy sziget. Hogy bár megfertőzhet a szomszéd, és tényleg szerencsésebb tartani a távolságot, függsz attól az embertől, akinek a kezéből ki akarod csavarni a WC-papírt. Hogy pillanatnyi kényelmed nem írhatja felül a tényt, hogy emberek között élsz. Ha szerencséd van, és sikerül mindenki WC-papírt megszerezned magadnak, lehet, hogy nem lesz gondod azzal, mivel töröld a seggedet. De minden mással igen.
Sem a jó, sem a rossz nem tart örökké. A Nap mindig felkel. Ámen.
