Padláson lapult a csoda: soha nem látott fotók a szovjet vidéki élet mélységeiről
Négy évvel ezelőtt egy filmes tanonc teljesen véletlenül rátalált a Szovjetunió vidéki életét bemutató egyik legszebb fotógyűjteményre. A moldovai Zaharia Cușnir portréi és életképei 1955-től kezdve húsz éven át dokumentálták egy párszáz fős kolhozosított falusi közösség életét. Tulajdonosi engedéllyel az eddig digitalizált képekből Magyarországon elsőként a Válasz Online-on láthatnak válogatást.
2016 tavaszán a 23 éves filmszakos egyetemista, Victor Galuşca éppen diplomafilmjének forgatására készült a moldáv fővárosban, Chișinăuban. A téma a posztszovjet országnak a korrupción és a működésképtelen kormányokon kívüli legégetőbb kérdése: a tömeges elvándorlás. Nem véletlenül – a moldovai statisztikákhoz képest Magyarország a kanyarban sincs: az 1990-ben még szűk 4,4 milliós népességnek mára az egyharmada olvadt el – ráadásul félmillióan élnek a de facto orosz kelet-moldovai szakadárállamban, Transznisztriában. A szűnni nem akaró emigráció és az alacsony termékenységi mutatók miatt a kilátások már középtávon is egészen tragikusak. Nem csoda, ha dokumentumfilmekre kívánkoznak az elnéptelenedő falvak meg a nagyszülők által nevelt gyerekek, akik többnyire Skype-ról ismerik a szüleiket.
A Chișinăutól 120 kilométerre, északnyugatra fekvő falucska, Roșietici ideális helyszínnek ígérkezett Galuşca számára. Az egykor többszáz fős faluban ma 40 ember él, főként nyugdíjasok, volt tehát üres ház bőven.
Hanem az egyik ajtó és ablak nélküli ház padlásán felbecsülhetetlen holmira bukkant: 4000 fotónegatívra egy bőröndben. Kiderült, hogy a Vasfüggöny mögötti faluvilágról készült egyik legszebb gyűjteményt tartja a kezében.
Némi utánajárással kiderült, hogy a felvételeket a ház 1993-ban elhunyt tulajdonosa, Zaharia Cușnir készítette egy Ljubityel-2-es szovjet fényképezőgéppel, 6×6-os filmkockákra.
Cușnir 1912-ben született az akkori cári Oroszországban, tizenhat gyerek közül a legfiatalabbként. Szülőhelye a két világháború között Románia része volt, 1945 után pedig a Szovjetunióhoz csatolták. A közeli Jászvásáron (Iași) tanítóképzőt végzett, de a második világháború utáni határmódosítások miatt csak egy évet dolgozhatott. A történelem a helyi kolhozba száműzte.
Fotózni 1955-ben kezdett, a mesterséget a hadseregben szolgáló unokaöccsétől tanulta. A környékbeli falvak életének dokumentálója lett, ennek azonban a családja látta kárát: feleségéhez, Dariához és négy gyerekéhez egy-egy fotós körút után – minden falusi háznál borral vagy konyakkal kínálták – általában sakálrészegen érkezett meg, noha tavaly elhunyt lánya visszaemlékezése szerint volt érzelgős oldala is. A fotók ettől azonban még nem érdekelték különösebben: Galuşca elmondása szerint, amikor engedélyt kért tőle, hogy a negatívokat szakszerű körülmények között hívhassa elő tanárával, a nő kijelentette, hogy apja fotógyűjteménye egy kupac szemét és senkit nem fog érdekelni.
Nagyobbat nem is tévedhetett volna: a Zaharia Cușnir-féle, az 1950-70-es évek szovjet Moldovájának faluvilágát bemutató képekből 2017-ben könyvet adtak ki, egy évvel később pedig már Moldovában és Romániában állították ki őket.
A világhírnév felé a gyűjtemény az EU Keleti Partnerség civilalapjától kapott támogatásnak köszönhetően indulhat el, a 4000 kép nagyjából egyötöde ugyanis már digitalizálva böngészhető az erre létrehozott honlapon.
Victor Galuşca engedélyével ebből Magyarországon a Válasz Online közöl elsőként egy 30 képes válogatást: szovjetizálódó moldáv vidék, parasztportrék, születés, esküvők, temetés, farsang. Mivel a képek szereplőiről a fotókat feldolgozó stábnak sincs tudása, kommentár nélkül mutatjuk be őket. Egy apró kiegészítéssel: ilyen portrék elkészítéséhez Cușnirnak egészen megnyerő személyisége kellett, hogy legyen – a kamera mögött.
