„Több mint bűn!” – nem fogja növelni a születésszámot a háromgyerekes nők adómentességének Orbán-féle terve

Németh György
| 2020.01.23. | vélemény

Öröm a jelenlegi nagycsaládosoknak, ám a termékenység alakulása szempontjából súlyos hiba a négy- vagy többgyerekes anyákat megillető személyi jövedelemadó-mentesség. Ennek háromgyerekesekre való kiterjesztése pedig még vissza is vetheti a születésszámot. A demográfiai helyzet kulcsa ugyanis ma már nem az, hogy néhány családban megszületik-e a harmadik vagy negyedik utód. Azt kellene ösztönözni, hogy az első és a második gyerek világra jöjjön. Szociológus-közgazdász vendégszerzőnk számol, modellez és arra jut: a tervbe vett intézkedés kifejezetten a negyedik-ötödik gyerekek vállalása ellen hat. És nem, már megint nem valami „balliberális” mételyről van szó: Németh György ismert jobboldali értelmiségi. Most tehát megmutatja, miért veszett fejsze nyele a kormány születésstratégiája és azt is, mi vezethetne inkább eredményre.

A miniszterelnök már első kormányzása idején (1998-2002) aggasztónak tartotta, hogy kevés gyerek születik Magyarországon. Mint köztudott, az egyszerű reprodukcióhoz arra volna szükség, hogy minden tíz nőnek 21 gyermeke szülessen (vagy száznak 206-208), azaz, hogy a teljes termékenységi arányszám (angol rövidítéssel: TFR) elérje, de legalábbis nagyon megközelítse a 2,1-et. Ez a szám – az évtized elejéhez képest bekövetkezett javulás ellenére (a mélypont 2011: 1,23) – az évtized közepétől jelenleg meglehetősen stabilan 1,5 körüli. E javulásban lehetett ugyan némi szerepe a családi kedvezmény 2011-es (újra)bevezetésének, de a döntő ok a gazdasági válságból való kilábalás, az elhalasztott születések realizálása volt.

Az első Orbán-kormány az alacsony termékenységet családi (adóalap) kedvezmény és a növekvő gyermekszám szerint egyre előnyösebb lakáshitel-konstrukció bevezetésével kívánta emelni. A második Orbán-kormány (2010-2014) időszakának elején előbbit, a harmadik Orbán-kormány (2014-2018) elején utóbbit (2015: CSOK – családi otthonteremtési kedvezmény) vezették be ismét, bőkezűbb formában. A miniszterelnök negyedik kormánya (2018-2022) központi kérdésének a termékenység emelését nyilvánította, 2030-ig elérendő célnak a 2,1-es termékenységi arányszám elérést tűzte ki. Ennek érdekében a 2018-as országgyűlési választások után adott első interjújában (Kossuth Rádió, április 20.) bejelentette, hogy a magyar nőkkel történő átfogó megállapodás megkötésére készül. A nőkkel, mert „a demográfia rajtuk múlik”, az átfogó pedig azt jelenti, hogy az nem négy évre, nem egy választási ciklusra, hanem 15-20-30 évre szólna. A megállapodás tárgya a magyar jövő, ellentételezése pedig „a kormány részéről nekik [mármint a nőknek] nyújtható perspektíva”.

Lehetett találgatni, mire is utalt a képes beszéd, s hallatszottak kritikus hangok, miszerint való igaz, hogy a gyerekvállalás kérdésében a nőké az utolsó szó, de azért az apáé is számít. Sőt. Nem túlzó állítás, hogy a második és többedig gyerek megszületése nagyobb részt a férfiakon múlik: az ő emberi/apai minőségükön.

Már az év őszén híre kelt, mint lehet helyesen dekódolni a miniszterelnöki képes beszédet: a legalább háromgyermekes nők életük végéig nem fizetnek személyi jövedelemadót (szja). Ehhez képest a miniszterelnök 2019. február 10-én tartott évértékelő beszédében ismertetett hétpontos, családvédelmi akciótervnek nevezett, gyerekvállalás-ösztönző népesedéspolitikai csomagjába nem a legalább három, hanem a legalább négy került. A bő hónappal később elfogadott kormányhatározat úgy pontosított, hogy a jelenleg 15 %-os szja megfizetése alól az összevont adóalapba tartozó és munkával szerzett jövedelmük mentes [1110/2019. (III.12.) Korm. hat. 1. b. pont; vagyis nem általános, hanem munkajövedelemadó-mentességről van szó]. Az élet vége pedig a nyugdíjba vonulás időpontját jelentheti, mivel a nyugdíj szja-mentes, hacsak a legalább négygyerekes nő nyugdíja mellett dolgozva szert nem tesz munkajövedelemre.

Ez az szja-mentesség olyan családi kedvezmény, amelyet – szemben azzal, amely az egy-két-három gyerekeseket megilleti –

1. csak az anya vehet igénybe,
2. a 18. életévét betöltött gyerek után is jár,
3. járulékból nem vehető igénybe,
4. nincs felső határa (több lehet, mint a gyermekenként jelenlegi havi 33 ezer Ft).

Ez szakítás egy fontos elvvel: eddig a gyerekek után – számuk szerint – a szülők azonos összeget érvényesíthettek (már ha akkora munkajövedelemmel rendelkeztek, hogy azt teljes mértékben érvényesíthessék). Ezután azonban a csillagos ég a határ. Minél többet keres az anya, annál nagyobb összegű a kiterjesztett családi kedvezmény.

Kérdés, hogy miképp lett a háromból négy. A jól értesültek szerint egy 2018-2019 fordulóján tartott kormányülésen tárgyaltak arról, hogy a családvédelmi akcióterv keretében mit is jelentsenek be. A miniszterelnök már akkor a három (és több) gyermekes anyák szja-mentességét szerette volna bejelenteni, ám a pénzügyminiszter közölte, hogy erre egyelőre nincs fedezet. A miniszterelnök ezt azzal fogadta el, hogy ha majd a gazdasági növekedés megteremti a forrásokat, kiterjesztik a háromgyerekesekre. A 2019. szeptember 5-én, a III. Budapesti Demográfiai Csúcson elmondott beszédében ezért kapcsolta össze a családtámogatási rendszer bővítését a gazdasági növekedéssel.

Az Országgyűlés múlt év közepén annak rendje és módja szerint elfogadta a legalább négygyerekes nőkre kiterjesztett családi kedvezményt, s az 2020. január elsején életbe lépett. Nyolc nappal később, január 9-én a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján (vagy az év első kormányinfóján) újabb családvédelmi akciótervet jelentett be (pontosabban megerősítette, ami tudott volt, hogy készül), s tartalmáról annyit árult el, hogy szeretné, ha a háromgyerekes nőkre is ki tudnák terjeszteni, amit ez évben a legalább négygyerekes nőkre bevezettek. Ez lenne a második családvédelmi akcióterv „hegye”. Azért csak szeretné, mert nagy harcban áll a pénzügyminiszterrel (ez szakmai küzdelem, nem személyes – tartotta fontosnak hangsúlyozni), mert az „nem biztos abban, hogy az ehhez szükséges forrást elő tudja teremteni”. Erről élénk szakmai egyeztetések folynak.

A bejelentést a kormánypárti sajtó lelkesen üdvözölte, míg a gazdasági sajtó azt számolgatja, hogy mibe kerül mindez a költségvetésnek és mennyit nyerhetnek vele az érintettek. Az ellenzéki sajtó is ugyanazt tette, mint a gazdasági – számolt. Ez alól csupán egy Népszava-cikk jelentett kivételt, amely szerint a háromgyerekes nők adómentessége igazságtalan, ám a többség támogatja. Egy noname közvélemény-kutató kutatását idézték, mely szerint ez a kérdezettek 52,1 százalékának tetszene, 35,8 százalékának nem tetszene, ám közel 76 százalék szerint van olyan társadalmi réteg vagy csoport, amellyel szemben az intézkedés igazságtalan lenne. Különben is: a Fidesz-kormány rég „elkényeztette” már a három- és többgyerekes középosztálybelieket, akik magas jövedelmük okán igénybe tudták venni a gyermekenként havi 33 ezer forint családi kedvezményt.

Ellenzéki politikusok, bár kötelezően reagáltak a miniszterelnök megszólalására, azt csak nagy általánosságban és kötelezően elutasítóan tették, a szóban forgó részletre ügyet sem vetve. De politikusként mit is reagálhatnának? Nincsenek könnyű helyzetben.

×××

A legfontosabb kérdést azonban senki nem tette fel. Azt ugyanis, hogy e szelektív szja-csökkentés hatására érzékelhető mértékben nőhet-e a termékenység az egyszerű reprodukciót megközelítő, elérő, netán valamicskével még meg is haladó szintre?

A válasz sok százezer egyéni döntés eredményeként a jövőben születik majd meg, azt közvélemény-kutatás – bármennyire sok és okos embert kérdeznek is meg – nem lehet képes megválaszolni. Amire módunk van, az a hatásmechanizmus feltárása – a népesség jelenbeli termékenységi magatartásának ismerete alapján.

Előrebocsátva: elméletileg a gondolatmenet végtelenül racionális. A nők arra kapnak ösztönözést, hogy megszüljék harmadik gyermeküket (s talán arra is ösztönzést éreznek, hogy azért, hogy a harmadikat megszülhessék, megszülik az elsőt és a másodikat is). Arra is ösztönözve vannak, hogy ezt minél fiatalabban tegyék és minél hamarabb visszatérjenek a munkaerőpiacra, mert így jövedelmük hosszabb ideig lesz bruttó bérük 15 százalékával magasabb (feltéve, hogy az szja változatlan marad). Tehát nem csupán a harmadik gyermek megszületése ösztönözött, hanem az is, hogy erre az anya minél fiatalabb korában kerítsen sort, és utána minél hamarabb visszatérjen a munkába. Racionális az összegszerű felső határ hiánya is, mert így a legmagasabban kvalifikált (így feltételezhetően a legmagasabb jövedelemre szert tévő) nők ösztönzése sem korlátozott. Mindez ráadásul a feministák szájára is lakatot tesz, mert aligha szülőgépezhetnek, nem mondogathatják a „Kinder, Küche, Kirche”-t, s még az elnyomó patriarchátus emlegetése sem szól akkorát a sokgyermekes nők jövedelem-előnyét látva.

Ám a gondolatmenet nem annyira racionális, ha a nő negyedik (vagy többedik) gyermeket szeretne. Az újabb gyerek csak a gyermekvállalás miatti veszteségét növeli. Ha a családok anyagi szempontból mérlegelnek, akkor negyedik gyermek vállalása esetén így a GYED-del (a harmadik évben GYES-sel) szemben, már nem csupán az „elveszett” bruttó bér, hanem annak plusz 15 százaléka áll, amit akkor kapna, ha csak három gyereket vállalna. Miközben gyerekei száma nőtt, s ezzel hozzájárult a meghirdetett termékenységi cél teljesítéséhez, megnövelt anyagi veszteséget szenved. Tehát a konstrukció ugyan ösztönzi a harmadik gyerek megszületését, ám a negyedikét (és többedikét) ellenösztönzi. Így a kérdés az, hogy amit a harmadik gyerekek esetleges születésével lehet nyerni a réven, abból a negyedik és többedik gyerek megszületésének esetleges elmaradása mennyit vesz vissza a vámon. Az előbbivel lehet-e annyit nyerni, hogy amellett eltörpüljön az utóbbi okozta veszteség? Jelenleg 10 nőnek 15 gyereke születik, az egyszerű reprodukcióhoz még hatnak kellene.

Vajon ez az ösztönzés elegendő-e ahhoz, hogy hat kétgyermekes nő harmadik gyermeket vállaljon, vagy hét kétgyermekes harmadikat azon az áron, hogy egy háromgyermekes lemond a negyedikről, vagy nyolc kétgyermekes vállal harmadikat is, azon az áron, hogy két háromgyermekes lemond a negyedikről?

Foglaljuk táblázatba a fentieket! (Az 1-10-ig terjedő sor az anyákat, a 0-3-ig terjedő számok pedig a gyermekeket jelölik. A TFR pedig azt, hogy egy anyára élete során hány gyermek születése jut átlagosan).

Az 1. forgatókönyv szerinti a népesség termékenysége megegyezik a jelenlegivel. E népességben 10 nő közül kettőnek (1-2.) nincs gyermeke, egynek (3.) egy van, hétnek (4-10.) viszont kettő. Az intézkedés a gyermekteleneket és az egygyermekeseket nem célozza, a hét kétgyermekes közül hatra hat a „csábítás” , s harmadik gyereket vállalnak, amivel teljesül a 2,1-es termékenység. A kétgyerekes családmodellt a háromgyerekes váltja fel.

A 2. és 3. forgatókönyv esetén már a kiindulást sem tudjuk táblázatba foglalni, mert ha van háromgyermekes, aki negyediket vállalna – ám az ellenösztönzés miatt nem vállal –, akkor annyi kétgyerekesnek kellene lennie (és akik mindegyikére ténylegesen is hat az ösztönzés), amennyi nem áll rendelkezésre a jelenlegi, 1,5-ös termékenységi szint mellett. A 3. forgatókönyv esetén pedig már a kiindulás szintje is magasabb, mint a kitűzött cél.

Vagyis a háromgyermekes nők munkajövedelmének szja-mentessége elméletileg csak akkor érheti el a kívánt születésösztönző hatást, ha a kétgyermekes családmodell az uralkodó. Tehát 10 nőből legkevesebb 6, de inkább 7 már eleve kétgyermekes, ekkor születhet elegendő számban harmadik gyermek. Csakhogy a magyar népességre már nem jellemző a kétgyermekes családmodell!

Szerencsére a (tudatos) gyermektelenség sem, de így is közelít afelé, hogy 10-ből két nőnek sohase szülessen gyermeke (A magyar történelmi minimum 2004-ben és 2005-ben volt. E két évben az akkor a 45-49 éves – gyakorlatilag befejezett termékenységgel rendelkező – nők 7,6 százaléka volt gyermektelen.) 

Az alábbiakban lássuk három időpontban két korcsoportba tartozó nők gyermekszám szerinti százalékos megoszlását a KSH adatai alapján:  

2016. január 1-én a 45-49 éves korcsoportba tartozó nők 42 százaléka volt kétgyermekes, ami tízszázalékos csökkenés a 2000. január elsejei állapothoz képest, amikor e korcsoportba tartozók még több mint fele volt kétgyermekes, s nagyjából ötödük egy-, illetve három- és többgyermekes. A kétgyermekesek „rovására” még a három- és többgyermekesek aránya is gyarapodott.

Ám az egy évtizeddel fiatalabbak, a 35-39 évesek esetén már nem ez a helyzet: ugyan még mindig a kétgyermekesek aránya a legnagyobb (31,3 %), de felzárkóztak hozzá az egygyermekesek (29,6 %), s közel negyedüknek még nem született gyermeke.

E korcsoportba tartozók több mint felének vagy nincs, vagy csak egy gyermeke van. (A két gyermek leginkább a felsőfokú végzettségűekre, az egy gyermek a középfokú végzettségűekre jellemző.)

Nyilvánvaló, hogy a termékenység alakulása szempontjából ma nem a harmadik gyermek megszületése a kulcskérdés, hanem az, hogy megszületik-e – és hány éves korban – az első, s lesz-e második.

Eközben a kormányzat jellemzően férfi, 50-60 éves, többgyermekes, jól kereső döntéshozói fejeiben legjobb esetben is a negyedszázaddal ezelőtti kép rögzült a kétgyermekes családmodell általános jellegéről. Ezért gondolják úgy, hogy a harmadik gyermek megszületése a kulcskérdés („3. gyermek”-stratégia). Ez élt az első Orbán-kormány „három gyerek, három szoba, négy kerék” bon mot-jában, ezért bánt a 2011-ben (újra)bevezetett családi kedvezmény azonosan az első és második gyermekkel (gyermekenként havi 10-10 ezer Ft), majd lőtt ki a harmadiktól (gyermekenként havi 33 ezer Ft), ami a két- és háromgyermekesek között 79 ezer forint különbséget jelentett (havi 20 ezer szemben a 99 ezerrel). A kormány idővel felismerte, hogy a második gyermek nem kezelendő azonosan az elsővel, de a gyermekenként havi 10 ezer forint megduplázását öt évre elhúzta (egy lépésben történő bevezetésének sem lett volna pénzügyi akadálya). Ebben nem a szakpolitikai ráció, hanem a politikai propaganda munícióval való ellátása volt a fő szempont. A második és harmadik gyermek között így is jelentős maradt a különbség (59 ezer forint).

Azzal kell számolni, hogy 10-ből két nőnek – idővel, a tudatos gyermektelenség terjedésével talán háromnak – sohasem születik gyermeke, s lesznek olyan nők, akik csak egy vagy két gyermeket vállalnak, többet semmiképp, bármilyen nagyvonalú legyen is a kormányzati ösztönzés. Az alábbi táblázat azt példázza, hogy csak akkor lehetséges az egyszerű reprodukciót biztosító termékenységet elérni, ha lesznek olyan nők – tízből legalább kettő –, akik 4-5-6 gyermeket szülnek. (Ez persze csak úgy lehetséges, ha olyan emberi/apai minőségű férfiak vannak mellettük, akiktől ehhez mindenben támogatást megkapnak.)

Az ábra azt mutatja meg, tíz nőből átlagosan hánynak kell nagycsaládossá válnia ahhoz, hogy a 2,1-es termékenységi arányszámot elérjük, ha közülük kettő vagy három egész életében gyermektelen marad. Mint látszik, három gyermektelen nő esetén ugyanennyinek kellene legalább négy gyermeket szülnie.

Erre mit látunk? Azt, hogy a kormány éppen a negyedik, ötödik és hatodik gyerek megszületését kívánja ellenösztönözni. Azokét, akik önmagukban a következő generációk felét is kitehetik. Mindezt azért, mert a kormány népesedéspolitikai eszköztárát egy múltbeli, tovatűnt népességkép alapján a harmadik gyerekre hegyezné ki, még az eddigieknél is erősebben. Ami tehát elméletileg végtelenül racionális gondolatmenetnek tűnik, az nem illeszthető a mai magyar demográfiai valósághoz és valójában végtelenül irracionális.

Reális népességkép alapján születésösztönző népesedéspolitika csak azon a stratégián alapulhat, hogy minden nőnek legyen még egy gyermeke („+1 gyermek”-stratégia). Ha még nincs, legyen legalább egy. Ha egy van, legyen második. Ha kettő van, harmadik. Ha három van, negyedik…

A népesedéspolitikai ösztönzési rendszer nem korlátozódhat arra, hogy akinek két gyermeke van, szülje meg a harmadikat (de a negyediket már ne), aztán már egyévesen vigye bölcsődébe, s rohanjon vissza dolgozni, hogy besöpörje mindennek adóelőny-jutalmát.

A négy- vagy többgyerekes nőket ez évtől megillető szja-mentesség tehát súlyos szakpolitikai hiba volt. Ennek a háromgyerekesekre történő kiterjesztése még súlyosabb. Legjobb esetben is százmilliárdos nagyságrendű összeg alacsony hatékonysággal történő elköltése, miközben ennek az összegnek jobb stratégia szerinti elköltése lényegesen magasabb termékenység-többletet eredményezhet.

Mindez persze csak akkor igaz, ha a háromgyermekesekre kiterjesztett női munkajövedelem-adómentességét a miniszterelnök olyan születésösztönző népesedéspolitikai eszköznek gondolja, mellyel van esély a termékenységet az egyszerű reprodukcióhoz közelíteni. Ha a kormány ezt csak mondja, de nem így gondolja, ha csupán politikai látványpékség az egész, akkor végül is nem érheti szó a ház elejét.

Mert ha a kormány csökkenteni kívánja a személyi jövedelemadót, vajon mivel tudnánk érvelni az ellen, hogy a három- és többgyermekes anyák legyenek a haszonélvezők?

Nyitókép: FRANK RUMPENHORST / DPA / dpa Picture-Alliance

Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!