„Megtelt a fideszes kisgömböc” – Zárug Péter Farkas a kormánypártot gúzsba kötő jelenségekről

·2020.01.13

Mészáros Lőrinc már nem lehet ismeretlen kisvállalkozó, és valószínűleg már nem lesz szegényebb sem. A benne testet öltő jelenséget már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Szükségszerűként alakítja a politikát. Azok az elemek, amelyek meghatározzák a Fidesz körüli világot, egyre inkább ilyenek. Ez azért fontos, mert megköti a cselekvő kezét.” Mindezt nem valamely ellenzéki, netán „balliberális” elemző mondja a Válasz Online-nak, hanem Zárug Péter Farkas, aki nem elég, hogy Csurka István tanácsadójaként kezdte, de a Fidesz miskolci kampányfőnökeként vitézkedett még tavaly októberben is. Aztán az elsők egyikeként fogalmazta meg a vereség okait egy kerekasztal-beszélgetésen, majd decemberben az Őszintén című tanulmánykötetben is. Az Erdélyből elszármazott egyetemi oktató-politológus elmondja, miért nincs igazuk a most feltűnedező belső kritikusoknak, köztük Lázár Jánosnak, de elárulja azt is, miért van jobb véleménye Habony Árpádról, mint a sok évi átlag. Kiderül továbbá, hogy elemzőként miért tart távolságot a politikától – túl azon, hogy a slankított NER-zakók nem mennek rá „medvetestére”. Interjú.

Jó a színe.

– Köszönöm.

Megint síoktatóskodott?

– Ide konkrétan vizsgáról érkeztem, nem síoktatásból, de tény, hogy tegnap még Ausztriában voltam. Másfél évtizeden át oktattam ott síelést telente, de két-három éve már nem csinálom olyan intenzíven.

Most tehát csak üdült?

– Dolgoztam. Van egy osztrák szállodácska, ahova bevettek társnak tizenhat évi síoktatói munka után. 2010-ben. Társtulajdonosként. A 2010 előtti jövedelmem egy részét betettem ide a válság után. Ilyenkor ott szoktam lenni. Azt, hogy 2010 előtti, tehát nem a Fidesz-időszak alatt szerzett jövedelemről van szó, külön hangsúlyoznám.

Mert?

– Mert az Átlátszó egyik miskolci újságírója kérdezett erről. Válaszoltam neki tisztességgel, ő meg aztán leírta, hogy én is megszedtem magam a Fidesz-korszak alatt, pedig külön jeleztem, hogy a 2000 és 2010 közötti koncertszervezői munkám tette lehetővé ezt a befektetésemet. Azt is jeleztem, hogy mindig is csak résztulajdonom volt a síházban. Lakásra spóroltunk, de édesapám meggyőzött, hogy inkább tegyük bele a szállodába. Ma is albérletben lakom Budapesten. Ezeket – nyilván tendenciózusan – elfelejtette beleírni a cikkbe.

Most akkor liberális sajtózni fogunk?

– Szó sincs róla. Amikor 2014-ben a Magyar Narancs a fizetésemről érdeklődött, ők korrektek voltak. Bár a miskolciak kitalálták, hogy nem adják ki, én mondtam, hogy ez butaság, miért ne mondanám meg? Az összeget még át is küldtem nekik. Ők pedig korrektül közölték. A valóságot, az igazat. Ennyi. Szóval nem általánosítanék. A korrektség morál és etika, nem politikai világlátás kérdése.

Mindenesetre akkor azért lehet olyan nagy a szája, mert van másik láb, amin állhat. Miközben a Fidesznek kampányfőnökösködött, elemzőként már öt évvel ezelőtti könyvében is kritizálta az illiberalizmust.

– Mindig törekedtem arra, hogy a realitásérzékemet és a szakmai alapállásokat megőrizzem. Ha nem így tesz az ember, akkor belép a politika világába, politikai aktorrá változik. Én pedig nem vagyok politikai aktor.

Miskolci kampányfőnökként ne lett volna politikai aktor?

– Kampányfőnökként nyilván fontos, leginkább stratégiai szerepe van az embernek, ám ezt többféleképpen lehet kezelni. Tekinthet magára politikai végrehajtóként, de felfoghatja feladatát szakmai alapon is. Én mindig az utóbbit választottam.

„Nem vagyok politikai aktor.” Fotó: Vörös Szabolcs

Szóval akkor a DK-nak is dolgozna, ha megfizetnék? Szakmai alapon…

– Az értékrendem nyilvánvaló első publikációm, 1993 óta. Mindig is a polgári konzervatív oldalon voltam. Nekem nem kellett a Liberális Internacionálét megjárnom. Vagyis a válaszom: nem. Az értékrend viszont addig fontos, ameddig az ember eldönti, kinek és kivel dolgozik, kivel és kinek nem. Utána, a feladat elvégzése közben, a kampány alatt már nem annyira a politikai szempontokat forgatom a fejemben, hanem a szakmaiakat. Gyakran mondtam ellent központi akaratoknak, amelyeket vagy túl kockázatosnak tartottam, vagy egyszerűen rossznak, a helyismeret hiányából fakadónak.

Most kisebbíti a felelősségét abban, hogy Miskolc ősszel elveszett a Fidesznek?

– Szerencsés helyzetben vagyok: sem kisebbíteni, sem növelni nem kell a felelősségemet.

A 127 ezres szavazóbázisból darabszámra pontosan megmondtam a miniszterelnöknek a választás előtt, hogy milyen eredményre számíthatunk.

Bár 15-20 percben kellett volna, hogy referáljunk a miskolci helyzetről, mégis több mint egy órán át érdeklődött. Aranyos volt, tetszett neki, hogy nem kertelek. Elmondtam, hogy a miskolci politikai piacon a Fidesznek 25-26 ezer szavazat van. Ha a 127 ezer miskolci szavazóból 58 megy el, akkor néhány százzal még tudom tartani a győzelmet, de afölött már erős dőlésszöget veszünk. 59-60 ezernél meg bezuhanunk. Vége. Mert egyvalamit biztosan nem tudok: fideszes szavazót szülni.

Ezt így mondta Orbán Viktornak is?

– Szó szerint. Nevettünk. Mondta, hogy nem is vár tőlem ilyet. A választáson aztán minden bejött, amit mondtam: 26 ezer 177 szavazatot kapott a Fidesz jelöltje, és – ahogy jeleztem – az 58 ezer fölötti minden ezer szavazatban 900 volt az ellenzéki és csak 100 körüli a Fidesz szavazat. Vagyis a jelölttel és a mozgósítással semmi gond nem volt.

„Aranyos volt, tetszett neki, hogy nem kertelek.” Fotó: Miniszterelnökség

A részvételen ment el a választás?

– Ahogy legújabb tanulmányomban is írom: az urbánus közegben végbement hangulatváltáson és az abból következő részvételen. Nem kell meglepődnünk, ha 2006-tól kezdve megnézzük a Fidesz kontra összellenzék adatokat a vesztes városokban. Mindig az összellenzék volt többségben, és csak a tavalyi EP-választás eredménye adhatott némi reményt a Fidesz-győzelemre. Miskolcon akkor csak 1500 szavazattal kapott többet az összellenzék a Fidesznél, de még ott is többségben volt. Mindig. Veres Pál ráadásul kiváló ellenfél volt, népszerű, ismert jelölt, olyan, aki elnyeli az ütéseket.

Hiába ütötték?

– Nem ütöttük. Ilyen ellenfél esetén nem karakterharcot javasoltam, mint a központ, hanem más, ellenfélstabilitást támadó taktikát, amit az eredménymaximalizálás érdekében a központi kampánystáb is belátott. Ilyenkor az ember a talapzatot próbálja elbontani az ellenfél alól. A támadott „objektum” nem a jelölt, hanem a környezete, a talapzat, amelyen áll.

– „Al-kal-mat-lan.” Erre gondol?

– Korántsem. A papagájszerű alkalmatlanozás elhibázott volt Karácsony Gergellyel szemben is. 2019 őszére már nem így fogalmazódott meg a probléma a szavazók fejében. Korábban valóban működött a toposz, hogy van itt az ellenzék, amely láthatóan egy buszt sem tudna elvezetni, vele szemben pedig van a kormányozni képes Fidesz, amely ha nem is tökéletes, de mégiscsak az egyetlen alkalmas formáció. Amíg megvolt a centrális erőtér, azaz jobbról és balról is volt ellenzéke a kormánypártnak, fenn lehetett tartani ezt a képzetet. Csakhogy az önkormányzati választáson alkalmas terep és jogi lehetőség volt arra, hogy az ellenzék megszüntesse ezt a helyzetet. Hogy ne külön-külön, egymással is ellentétes irányban cselekvő formációk káoszaként tűnjön fel, hanem egységes, egy irányban mozgó, a pártpolitikát ráadásul a várospolitika érdekében háttérbe szorító csapatként.

A választók pedig egyszerűen átugrották a pártok közötti ideológiai különbségeket, és az ellenzék jelöltjeire afféle Fidesz-üldözöttek sorstársi közösségeként szavaztak.

Ezeknek a pártoknak együttesen eddig is megvolt a többségük a megyei jogú városok nagy részében és Budapesten is, csak most együtt képesek is voltak lehívni a rendszerben számukra meglévő szavazatokat. Ilyen helyzetben kellett hoznunk a maximumot Miskolcon, mozgósítani minden Fidesz-szavazót, amihez nem elég szlogeneket kitalálni és tanulmányokat írni – kemény terepmunkára és ennek irányítására is szükség van. Ez meg is történt, a maximumot hoztuk. Tudomásom szerint a vereség mellett is elismeri a miniszterelnök az elvégzett munkát és azt, hogy előre megmondtam, milyen részvétel esetén mire számíthat.

„A papagájszerű alkalmatlanozás elhibázott volt Karácsony Gergellyel szemben is.” Fotó: Vörös Szabolcs

Lehet egy naugyéja máshogy is. Elmondta már öt éve, mi az, ami az illiberalizmusból nem fér bele a polgári demokráciába. Ez járult hozzá, hogy az ellenzéken belül már nem nagyon számít, hogy valaki dékás vagy jobbikos, a lényeg, hogy nem fideszes?

– Nem arról szól számomra a politikai analitika, hogy naugyézzak egyes írásaim után. Az ember inkább megpróbálja pontosítani saját helyzetértékelését, leginkább saját magának. Ha így jár el, akkor nem fog hazudni. Később kiderülhet, hogy téved, de mert a szándéka tiszta volt, ezt könnyen be is láthatja. Szerencsém van: abban, amit eddig leírtam, a valóság visszaköszönt. S bár manapság is jelentős rendszerkritikát fogalmazok meg, úgy látom: a most megszólaló belső kritikusok analitikában a politikai bulvár szintjét sem érik el.

Kikre gondol?

– Több óvatosan bíráló bértollnokra, de mondjuk Lázár Jánosra, Navracsics Tiborra is. Kritikájuk alapja, hogy a Fidesz nem a valóságra reagál. Ez abszolút téves alapállás, és nem is fejti meg a Fidesz és Orbán Viktor problémáját. Sőt, elfedi azt. Merthogy épp a miniszterelnök az, aki reagál az ország és a világ dolgaira. Nézzük csak meg a múlt heti sajtótájékoztatóját! Aki azt a három órát végignézi, nem állíthatja, hogy Orbán Viktor ne tudna a valóságra reagálni.

Azt viszont állíthatjuk, hogy valóságismeret nélkül hoz döntéseket. A társadalombiztosítást például úgy alakítja át, hogy fogalma nincs, kiket érint az intézkedése.

– Tartalmi kérdésekben ez igaz lehet, az viszont, hogy a hatalmi kérdésekre ne reagálna, teljes tévedés. Az én kritikám ezzel szemben inkább modális jellegű.

Ez mit jelent?

– Azt, hogy a lehetséges, nem lehetséges és a szükségszerű cselekvések hálója fogja eldönteni a Fidesz sorsát. Amikor erről gondolkodtam és meg is írtam a választási eredményt elemző kötetben, visszafordítható és visszafordíthatatlan folyamatokra osztottam a Fidesz körüli világot. Azt vettem észre, hogy egyre több a szükségszerű, visszafordíthatatlan, vagy már nem lehetséges folyamat a kormányzásban és a Fidesz megítélésének dinamikájában.

Azaz?

– Hogy érthető legyek: Mészáros Lőrinc már nem lehet ismeretlen kisvállalkozó, és valószínűleg már nem lesz szegényebb sem. A benne testet öltő jelenséget már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Szükségszerűként alakítja a politikát. Azok az elemek, amelyek meghatározzák a Fidesz körüli világot, egyre inkább ilyenek. Ez márpedig azért fontos, mert megköti a cselekvő kezét. A visszafordítható, reverzibilis ügyekre lehet reagálni és lehet jól reagálni. Orbán Viktor ezekre jól is reagált szinte mindig. Internetadó, vasárnapi boltzár, olimpiai népszavazás… Mindegyikről azt hitte az ellenzék, hogy az hozza majd el a fordulópontot, aztán egyik sem hozta – a kormányfő időben képes volt korrigálni, ma már senki sem emlékszik ezekre az ügyekre.

Mészáros Lőrincet és helyi mutációit viszont már úgy tűnik, nem lehet korrigálni. Ahogy az országos politika bizonyos negatív szereplőit sem.

Ezek az ügyek és személyek szükségszerű cselekvéssorba hajtják a Fideszt és a miniszterelnököt. Aki tehát látja és érti a valóságot – csakhogy annak bizonyos részei már megváltoztathatatlanok számára is.

Már miért lennének azok? Ha akarja, holnaptól Mészáros is szegény ember, lásd még Simicska. Ez az illiberalizmus lényege, nem? Hogy a kormányfő bárkiről és bármiről képes dönteni, és akkor az úgy is lesz.

– Simicska nem lett szegényebb, sőt, de értem. Mégis: ha holnaptól nem Mészáros Lőrinc lenne a Mészáros Lőrinc, attól még ő kiszedhetetlen eleme maradna a Fidesz-történetnek, ahogy Simicska ma is az. Továbbra is mutatná a struktúra működését. Márpedig az ellenzék ezekből az elemekből tud építeni olyan mozaikképet, amelyet sikerrel és hosszú távon használhat. Abban a mozaikban persze nem kap helyet a CSOK, az alacsony államadósság, a külföldi-belföldi hitelarány változása, a gazdasági stabilitás. A valóságos puzzle-nek ezek is elemei, ha a Fidesz-kormány teljesítményét nézzük, ám ma már összegyűlt annyi megváltoztathatatlan elem a negatív oldalon, amellyel az ellenzék ezek nélkül is látványos, sötét képet tud festeni a kormányzásról.

Ön mégis hogyhogy nem a NER csúcsairól beszél ma lefele?

– Miért kellene?

Mert Csurka István tanácsadójaként kezdte, a Fidesz meg azóta megvalósította az egykori MIÉP-vezér szinte minden álmát. Soros-egyetem kipaterolva, bankok megadóztatva, minden nagyon keresztény és magyar, a liberalizmus hivatalos szitokszó… Adná magát, hogy ön slankított zakóban menőzik a NER-elit csúcsragadozójaként.

– Medvetestemre egyszerűen nem jön rá a slankított zakó. Hát ezért. Na jó, komolyabbra fordítva: mindig meg akartam őrizni a szakmaiságomat. Oktatóként is, elemzőként is. A szabad szakmai véleményalkotás messze fontosabb számomra, mint bármilyen megfelelés.

„Mindig meg akartam őrizni a szakmaiságomat.” Fotó: Vörös Szabolcs

Szóval egykori mentorának nem volt igaza? A szakértelem mégsem „bolsevista trükk”?

– Na, állj! Ezt Pista bácsi a Horn Gyula-féle pártiskolában kandidált apparátcsikokra mondta, akik a rendszerváltozáskor az ellenzéki értelmiségiekkel szemben a maguk felsőbbrendűségét hirdették és kigúnyoltak mindenkit, aki bármilyen rendszerváltó cselekvést akart elérni az államműködésben. Csurka erre a felsőbbrendű gúnyolódásra mondta, hogy bolsevik trükk, arra, hogy senki más nem érthet a vezetéshez, az államirányításhoz, csak a szocik, mert van negyven év fórjuk. Csak a munkájuk épp Magyarország tönkretételét jelentette, nagy pofával. Egyébként őt, mint író értelmiségit nem nagyon érdekelte a bürokrácia diszkrét bája. Ahogy engem sem. A pozíciók sem. Sem azok a feladatok, kényszerek, amelyek ezekkel a pozíciókkal együtt járnak.

Úgy mint…

– Ücsörgés többórás értekezleteken. Mindig mondtam a kampánystábnak is: összeszedettek legyünk, mert halálosan unom ezeken az értekezleteken – leginkább magamat. Ez nem az én világom, még ha nélkülözhetetlen is. Hiába, habitus dolga.

Vissza a szakmaisághoz: az ellenzéknek a tavaly debütált előválasztás lehet az innováció, amely meghatározza 2022-t?

– Hogy mozgósítási szempontból mit hozott, nem tudom, mérni kellene. Nem hiszem, hogy ez a szent grál a számukra, de a haszna egy fontos szempontból azért elvitathatatlan. Az előválasztás a kampányfinisre rendet vágott az ellenzék soraiban – erre korábban más technika nem volt képes.

Azzal, hogy bevonták a szavazókat a főpolgármester-jelölt kiválasztásába, nyomást helyeztek önmagukra is. Így már érdekükké vált elfogadni az eredményt, beállni a győztes mögé.

A korábbi összefogásoknak épp ez volt a rákfenéje. Kialakult a helyzet, amikor az kerül szalonon kívülre, aki asztalt borít, aki bár úgy volt, hogy elindul a versenyen, mégis azt mellőzve áll starthoz a valódi választáson. Az ellenzéki rendteremtés szempontjából tehát volt jelentősége az előválasztásnak.

Fontos év tehát az idei, ahogy például Navracsics Tibor mondja, vagy politikai békeév következik?

– Érdekes jelenség alakult ki tavaly októberben. A vesztes nagyvárosokban és Budapesten azonnal lett a Fidesznek több ezer kádere, akik elvesztették a munkájukat. Ilyen élménye a pártnak 2006 óta nem volt. Ha ezt a problémát 2020 első feléig, tehát a következő két-három hónapban nem rendezi a Fidesz,

ha több ezren kénytelen-kelletlen leszerelnek a politika világából, az 2022-re érezhetően hiányzó erőforrás lesz a pártnak.

Most úgy számolnak, hogy ezeken a területeken legfeljebb az egyéni jelöltek közül majd elbuknak néhányan, de a 70 egyéni győzelem még így is meglesz a 36 ellenzékivel szemben. Ma még az ellenzéki kollégák is úgy számolnak, hogy 36-38 helyet húzhatnak be két év múlva. Csakhogy a szorgos hangyák nélkül nem lesz egyszerű ez az eredmény a Fidesznek. Az intézményi és strukturális leépülési faktort tehát kezelni kell.

Teremtsenek kamuállásokat a parlamentben?

– Nem csak állásokról van szó. Ha elhelyezik is a talpasokat a minisztériumban, azzal nem oldottak meg semmit, hiszen az illetőre Miskolcon és Dunaújvárosban, azaz helyben lesz szükség 2022-ben. Nem egyszerű feladat ez, főleg, hogy a Fidesz egyszer már lecsapolta a rendszert, amikor kádereinek az államigazgatásban csinált helyet, egészen a járási hivatalokig feltöltötte a közigazgatást. Épp ezért viszont az állami szféra fideszes kisgömböce megtelt. Nem tudnak egyszerre munkát biztosítani ezreknek, helyben meg biztosan nem. Persze jöhet valami tartalmi fordulat, amely után a kérdés nem az lesz, ami ma.

Mi ma a kérdés?

– Az, hogy Fidesz vagy nem Fidesz. Ez ma színtisztán így fogalmazódik meg. Ha sikerül átírni valami másra, mondjuk migráció áll szemben a migráció megakadályozásával, vagy fekete a fehérrel, az felboríthatja az összes mai számítást, újra előnyös helyzetbe hozhatja a kormánypártot.

Ha már migráció: még mindig kiadná a tűzparancsot?

– Sosem beszéltem arról, hogy embereket kellene halomra lőni, hiába igyekeztek így interpretálni a szavaimat. Arról írtam, hogy amikor egy kontrollálatlan, több ezres tömeg feltűnik a határon, ahogy akkor Észak-Macedóniában történt, aztán egyszer csak úgy gondolják, hogy nekiindulnak, akkor a rendvédelemnek feladata megfontolni, hogy gumilövedékkel vagy máshogy megállítja őket. A szuverén mindenkor fenn kell, hogy tartsa magának a jogot: ha az engedélye nélkül le akarják rohanni, azt megakadályozza és nem hagyja következmény nélkül. Ezt ma is így gondolom.

Ma már, habár hivatalosan még mindig vészhelyzet van, nem torlódnak migránstömegek a határokon. Kitart a téma 2022-ig a Fidesznek?

– Meglátjuk. Éppen nem tolonganak tömegek a határon, de semmi nem oldódott meg. Több millió menekült továbbra is ott van Törökországban, továbbra is milliók akarnak Európába jönni Afrikából. Az ENSZ, a nagy katonai szervezetek a világ első három problémája között tartják számon a migrációt.

Persze, de működött ez most az önkormányzatin?

– Nem volt előtérben.

Azért voltak fideszesek, akik azzal riogattak, hogy az ellenfél a migránsoknak telepíti az utcai ivókutakat…

– Persze, de ezek kontroll nélküli ostobaságok voltak. Amelyekre, ha felvetődnek, gond nélkül lehet nemet is mondani. Még tavaly, a parlamenti választási kampányában nekem is mondták egyesek, hogy riogassunk azzal: a Jobbik mecsetet akar építeni Avasra. Én meg mondtam, hogy ekkora baromságot ne már.

„Sosem beszéltem arról, hogy embereket kellene halomra lőni.” Fotó: Vörös Szabolcs

Visszaszólt Habony Árpádnak?

– Nem ő volt a remek ötlet gazdája. Sőt. Róla sokkal jobb véleménnyel vagyok, mint amit a sajtó és a szakma egy része sugall. Ez nem stíluskérdés, hanem szakmai. Háromszor is egyeztettünk a kampányban és bizony inspiráló volt látni, hogy milyen mennyiségű adat és analitika van a fejében. Tiszteletre méltó. Bár ő a kikényszerített karakterharcok embere, fogékony volt az ellenérveimre. Mindent megméret, ami lényeges, látja az összefüggéseket az adatok között, s azok tényleg ott vannak a fejében. Mindegy, hogy hívják az illetőt, ez tény. Érdekes tapasztalatom volt ez is.

2017 végén megállapította már, hogy a morális megközelítések kivesztek a Fidesz politikájából, ami maradt, az a vegytiszta pragmatizmus. Most nem voltak elég pragmatikusak, vagy épp ez a vegytiszta profizmus ütött vissza ősszel?

– Nem valami hatalmas morális fordulat okozta az eredményt. Nem az történt, hogy Gyurcsány Ferenc hirtelen annyira morális lett, Orbán Viktor meg már annyira immorális, hogy ez átszakította a gátat. Vagy netán Karácsony Gergely, akinek az édesanyja sem tudja, hány pártban volt, annyira következetes, Orbán Viktor meg annyira következetlen. Dehogy.

Nem ezek döntöttek, hanem az ellenzék közös cselekvése, az „egy egy ellen”-helyzet megvalósulása.

Évezredes vita persze, mennyire kell morál a politikába. Vannak morális alapú antik válaszok és Machiavelli után pragmatikusak is szép számmal. Mindig folyamatok kérdése, mi hatékony és mi jó végső soron, bizonyos helyzetekben a legimmorálisabb lépések is hatékonyak és stabilitást hoznak, míg olykor a nagyon erkölcsösek meg bedöntenek rendszereket. De ez már filozófia.

Maradjunk is ott. A zöld filozófiának és cselekvésnek áll a zászló, most legalábbis úgy fest. Ha tényleg elakad az illiberális vonat, elképzelhető, hogy Orbán Viktor egyszer felül erre a szerelvényre is?

– Minden további nélkül, különösen, hogy ez egyúttal ipart és technológiát is jelent, amely szemmel láthatóan kiemelkedően fontos a kormányfőnek. Gazdasági potenciál is hatalmas van a zöld fordulatban, azt meg a kormány és vállalkozói köre mindig nagyon szereti. Ha naperőműveket kell építeni, miért is építse más? Remek lehetőség. A világ eseményei is azt mutatják, hogy ebben az irányban van jövő, tehát miért ne?

Mert mondjuk eddig folyton „klímahisztit” emlegettek?

– Ez pont az az ügy, amelyet a megváltoztathatók, visszafordíthatók közé sorolhatunk. Eddig így gondoltuk, most meg már másképp látjuk. Sőt, az élére állunk. Miért? Mert változott a helyzet. Ennyi. Ebből nem keletkezik hitelvesztés középtávon sem, lehetőség annál több van benne.

Ha a méréseket nézik, láthatják, hogy hangulatilag is abszolút pozitív lenne efféle változtatás, tehát hatalompolitikai megfontolásból is butaság lenne kihagyni a ziccert.

Végül csak azt mondja meg, a hallgatót átengedte-e.

– Milyen hallgatót?

Az elején említette, hogy vizsgáról érkezett.

– Félreértett. Most nem én vizsgáztattam. Engem vizsgáztattak. Újra beültem a nebulók közé. A buddhista főiskolára iratkoztam be.

Minek?

– Érdekel. 2011 óta gyakorló meditáló vagyok. Tibetben, Nepálban, Indiában is jártam, több elvonuláson részt vettem, most pedig vallásfilozófiai szempontból is megvizsgálom a témát: Szent Ágoston teremtéselméletéből és Szent Tamás öt istenérvéből vizsgáztam, majd théraváda-buddhizmusból. Tanulni mindig jó. Sőt. Kell!


Nyitókép: Vörös Szabolcs

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú