„A per alatt tisztessége megkérdőjelezhetetlen volt” – Nagy Imre forradalmi szerepét viszont vitatják egy új kötet szerzői

·2019.10.22

Megjelenés előtt értesültünk a Snagovi tükör című új, nagyszabású, még készülő Nagy Imre-monográfiáról, melyet közösen jegyez M. Kiss Sándor, Kahler Frigyes és Riba András László. Az egyelőre tervezett megjelenési dátum nélküli mű minden bizonnyal vitákat inspirál majd, ezért összeültettük a szerzőket, hogy mondják el, milyen Nagy Imre-kép él bennük 2019 októberében, 63 évvel a forradalom után. A történészek állítják: legalább két Nagy Imre létezik: a szimbolikus és a történelmi, a kettő pedig nem keverhető össze. M. Kiss szerint Nagy Imre nem is volt a forradalom miniszterelnöke. Abban azért meg tudtunk állapodni: emberi tisztessége megkérdőjelezhetetlen volt. A Válasz Online kerekasztala október 23. elé.

– Miközben M. Kiss Sándor egész történészi pályáját annak szentelte, hogy 1956 névtelen hőseinek alakját, történeteit megismertesse a közvéleménnyel, most Nagy Imréről írnak könyvet. Új Nagy Imre-portrét kapunk? Fontos újdonságokra bukkantak?

M. Kiss Sándor: A fő vonalak változatlanok: Nagy Imre miniszterelnök volt a forradalom idején, de nem lett a forradalom miniszterelnöke.

– Hogyne lett volna az! 

M. Kiss: A Nagy Imre-kérdést elég bonyolult megértetni, nagyon fontos eldönteni, melyik Nagy Imréről beszélünk. Arról a Nagy Imréről, aki akkor és ott, abban a pillanatban cselekszik, azok között a körülmények között, azon információk alapján, amelyekkel rendelkezik? Vagy arról a Nagy Imréről, akire a saját korunkból 30 vagy 60 év után visszatekintünk? Ha Nagy Imrét a saját korában elemzem, egy politikust látok, egy kommunista miniszterelnököt, aki lépésről lépésre haladt a kommunizmus megvalósítása felé. Volt egy saját kommunizmusképe, amelynek helyességéről meg volt győződve, és ebben a tudatban is halt meg. 

 Ő az 1956-os forradalom hőse, szimbolikus alakja. 

Kahler Frigyes: Ez egy vezér nélküli forradalom. Nem lehet Nagy Imréből Rákóczit, Kossuthot, Bocskait vizionálni, mert nem volt az.

A forradalmat nem egy központi személy irányította, hanem sok alulról építkező szerveződés hiteles, helyi vezetői. 

M. Kiss: Pontosan erről beszélek: nem keverhetjük össze a politikus Nagy Imrét és a másikat. Ha 1956-ot 1956-ból nézzük, Nagy Imre nem lett a forradalom hőse. A korabeli események alapján tétetelesen tudom bizonyítani ezt az állításomat. 

M. Kiss Sándor (fotó: Borbás Barna)

– Miből adódik a különbség?

Riba András: A Snagovi tükör címen megjelenő kötethez áttekintettük a forradalom bukása után a snagovi fogságban keletkezett iratokat, a Nagy Imre-per aktáit és különböző pártállami szervezetek jegyzőkönyveit, egészen a nyolcvanas évek végéig. A snagovi jegyzetek például csak 2006-ban jelentek meg, Nagy Imre kortársai sem tudtak semmit erről, a Nagy Imre és társai ellen folytatott per anyagai a rendszerváltásig titkosak voltak, még a pártvezetésen belül is csak egy szűk kör ismerhette őket. A társadalom Nagy Imre-képe anélkül alakult ki, hogy érdemi, komoly tudással rendelkezhetett volna az eseményekről, azok hátteréről, Nagy Imréről.  

M. Kiss: Kortársai is csak saját emlékeik alapján ítélhették meg. Nagyon érdekes és ritka szituáció, hogy snagovi védőőrizete alatt naplót írt, leírta, hogyan gondol vissza a forradalom eseményeire. Az már önmagában is izgalmas, mit hagy ki és mit nem, mivel vállal közösséget és mivel nem. Persze befolyásolja ebben, hogy tudja, sorai az ellenfelei kezébe kerülnek, és felhasználhatják ellene. 

– Tehát a történelmi Nagy Imréről állítja azt, hogy 1956-ból nézve nem lett a forradalom miniszterelnöke. Ezt mégis mire alapozza? 

M. Kiss: Itt néha az órák és a percek is számítanak. Október 23-án lett miniszterelnök és egy válságszituációban került a kormányfői posztra. Ez neki nem új, a snagovi naplóban maga is írja, hogy amikor éppen krízis van, mindig előszedik Nagy Imrét, majd mindig megbuktatják és szidják. 

– Így, egyes szám harmadik személyben? 

M. Kiss: Igen. Amikor 1953-ban először miniszterelnök lett, akkor is válság volt a szocialista táborban Sztálin halála miatt, Magyarországon pedig még erre rájött egy termelékenységi krízis, amit a mezőgazdaság és az ipar egészségtelen viszonya okozott. Nagy Imre ekkor kapott meghatalmazást Moszkvától, hogy legyen magyar miniszterelnök. Fontos megállni egy pillanatra és megnézni, milyen ideológiai bázissal rendelkezik. 1945-től kivette a részét a demokrácia felszámolásából. Szerepe volt a Magyar Közösség elleni perben, ismerjük a „klerikális reakció” elleni álláspontját. 1952 novemberében miniszterelnök-helyettessé és begyűjtési miniszterré nevezik ki, ne feledje, hogy Sztálin ekkor még él, Rákosiék még itt vannak.

– Nélkülük nem nevezhették volna ki?

M. Kiss: Nem, és 1956-ban sem egy ellenzéki politikusról beszélünk, hanem egy rendszeren belüliről. 

– A totális diktatúrában a rendszeren kívüli ellenzék börtönben ül vagy kivégezték és jeltelen sírokban van elásva. 

Kahler: Valóban, mai, jogállami értelemben vett jogrendszer nem is létezik akkor, nevezzük ezt inkább pszeudojognak, amely a politikai akarat, a diktatúra egyik eszköze. 

M. Kiss: Igaz, de az is tény, hogy Nagy Imrében megbíznak, ezért kapja meg 1953-ban és 1956-ban is a miniszterelnöki kinevezést. Nagy Imre pedig a kríziskezelést – ellentétben más elvtársakkal – nem diktatorikus eszközökkel, hanem kompromisszumos alapon próbálja megoldani. 

Hősök tere, május 1-i dísztribün 1949-ben. Balra, kalapban Rákosi Mátyás, mögötte, ingben Marosán György, jobbra, rövid ujjú ingben Kovács István, mellette integet Vas Zoltán, a Rákosi kép alatt, zakóban Dobi István, tőle balra, ingben ül Rajk László, jobbra, egyenruhában ül Pálffy György, öltönyben áll Szakasits Árpád, tovább jobbra, egyenruhában Farkas Mihály, kettővel tovább öltönyben áll Nagy Imre. Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő

Riba: Ez az a vonás, amely miatt 1988-ban a Kádárt váltó legfelsőbb pártvezetés, mint „történelmi előképhez”, egy nagyon bonyolult viszonyrendszerben vissza akar nyúlni Nagy Imréhez.

A kései pártállam politikai manővereinek komoly szerepe van abban, hogy a történelmi Nagy Imre-kép és a szimbolikus jelentősen eltér egymástól. 

– Kríziskezelés kompromisszumos módszerrel. Ez nagyon eltér a korszak megoldásaitól. 

M. Kiss: Nagyon, de fontos megjegyezni, hogy amikor 1956. október 23-án Nagy Imre másodszor is miniszterelnök lesz, előtte két-három órával már létrehozzák a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Katonai Bizottságát. A katonai bizottság fontos programot hajt végre: felvenni a kapcsolatot a bejövő szovjetekkel, megszervezni a munkásőrséget, mozgásba hozni a néphadsereget. Mindezt azért, hogy le tudják verni a kibontakozó ellenforradalmat. Tehát Nagy Imre úgy lesz miniszterelnök, hogy egy ilyen programot kap. 

 De másként cselekszik.

M. Kiss: Nézze meg, mi történik 24-én, 25-én! Megint előjön a kríziskezelés, ennek részeként „az utcával” valamilyen együttműködésre kell jutnia, hogy konszolidálni tudja a helyzetet. Ugyanakkor Nagy Imre azt is tudja, ha valamifelé kibontakozást akar, akkor a pártnak azt a részét el kell távolítani, amit Gerő Ernő és Hegedűs András fémjelez. 

– Meg is csinálja. 

M. Kiss: Igen, ez megtörténik 28-áig, Gerőt leváltják a központi vezetőség éléről Hegedűs is elveszíti a párt vezetői szerveiben a szerepét. 

– Ezt nevezik a fordulat napjának. 

M. Kiss: Nem értek teljesen egyet ezzel. Nagy Imre ugyan valóban azt mondta, hogy ez nem ellenforradalom volt, hanem széles körű népfelkelés, de azt is, hogy lényegében a nép minden kívánsága teljesült, ettől kezdve a fegyveres harcnak nincs értelme. Tehát ha ti elfogadjátok azt a programot, amit meghirdettem – ami a szocializmus reformált változata –, akkor győztetek. Ebben burkoltan az is ott van, hogy aki ezek után nem teszi le a fegyvert, az ellenforradalmár. Letették a fegyvert a felkelő csoportok? 

– Nem. 

Kahler: Fékezi a forradalmat, de nem igazán hallgatnak rá. 

Riba András László (fotó: Borbás Barna)

M. Kiss: Ha megnézi a snagovi feljegyzéseket, egyetlen jó szava sincs azokról a fegyveres csoportokról, akiket mi ma a forradalmároknak gondolunk. Nagy Imre a politikájához megkapta Moszkva támogatását, október 24-én Mikojan és Szuszlov, két befolyásos szovjet politikus Budapestre érkezett és Kopácsi Sándornak, Budapest akkori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéséből tudjuk, hogy Mikojan azt mondta, álljanak be Nagy Imre háta mögé. Vásárhelyi Miklós visszaemlékezéséből pedig azt, hogy Nagy Imre november negyedikén, amikor a híres beszédét elmondta a szovjet invázióról, még mindig nem volt hajlandó elhinni, hogy a szovjet támadás megindult. A perének érdekes vonatkozása volt, hogyan kell érteni „a csapataink harcban állnak”-mondatot. Ténymegállapítás volt, vagy tűzparancs?

– Egy tény: 30 évvel később arccal lefelé temetve találták meg egy jeltelen sírban. Egy ország nézte a televízióban az exhumálásáról készült filmet, ahogy a koponyáját kiemelik a földből a családja szeme láttára. Ez nem törlődik ki az emberek emlékezetéből. Legkésőbb ekkor a forradalom miniszterelnöke lett.

M. Kiss: Már sok dolgot mondtam, hogy árnyaljam a képet, most elkezdem Nagy Imre védőbeszédét. Eddig arról beszéltem, hogy politikus volt, aki szeretett volna megoldani egy problémát, de belebukott. Nagy Imre 1953-as ígérete maga volt a mennyország ahhoz képest, hogy minden harmadik családban eljárás indult valaki ellen, hogy Hegedüs András 800-1000 ember közé teszi a kivégzettek számát. Igen, nagy ígéret volt, hogy az emberek kiléphettek a tsz-ből, hogy megnyíltak az internáló táborok és hazatérhettek a recskiek, de nem szeretném, ha egy idealizált kép rögződne. Ez szabadságélmény volt, de abban a korban, az akkori viszonyok között értelmezve. Szó sem volt arról, hogy mondjuk a Recskre internáltakat megkövették volna, ehelyett rendőri felügyelet – ezt mondták refnek – alá helyezték őket, és másodlagos állampolgárok maradtak. Nagy Imre valóban jobb életet ígért 1956-ban is, de nem azt, amiért a forradalom kitört. A forradalomnak két célja volt: hogy menjenek ki az oroszok, és hogy fejezzék be a diktatúrát. 

– Hogyan lett akkor mégis a forradalom szimbolikus alakja? 

M. Kiss:  A jugoszláv nagykövetségre együtt menekült az akkori pártvezetés jelentős részével, és még ott megegyeztek, hogy nem veszik fel a kapcsolatot, nem egyezkednek Kádár Jánossal. Az iratokból kiderül, hogy Nagy Imrének volt egy reménysugara, abban bízott, ha összeül a francia, olasz, lengyel és a többi kommunista párt, és megtárgyalják 1956 ügyét, még kedvező fordulat történhet.

A szimbólummá válásban jelentős szerepe van emberi tartásának. Eszébe sem jut bárkivel is kiegyezni, és így védeni az életét. Nagyon keményen nyilatkozik Kádárról. 

– Kahler Frigyes a per menetét vizsgálta. A Nagy Imre-mítosz fontos eleme, hogy Kádár azon a napon hal meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság évtizedekkel később megsemmisítette a Nagy Imre-per ítéletét. Előtte pedig a téboly határán, nyilvános beszédben vall a saját szerepéről Nagy Imre halálában. Az iratok is igazolják ezt?

Kahler: Ezt az ítéletet valóban nem a bíró hozta. A per iratanyaga 83 kötet, körülbelül 40 ezer oldal, a bírónak hat napja volt áttanulmányozni. Voltak nagy ügyek a saját bírói praxisomban is, határozottan állíthatom, hogy ez lehetetlen. Vida Ferenc, a bíró több helyen valótlanságokat állít, és bizonyítani lehet, hogy az ítélet nem a bíróságon, hanem az állampárt politikai bizottságában született. A bíróság puszta díszlet volt, Kádár János befolyásolta a döntést, és ragaszkodott a halálos ítélethez.

Vida Ferenc bíró, a Nagy Imre és társai elleni perben. Filmkockák a tárgyaláson készült felvételből. Forrás: Fortepan/Magyar Nemzeti Levéltár

M. Kiss: A per során pedig végig megkérdőjelezhetetlen volt Nagy Imre emberi tisztessége. 

Kahler: Nem tagadta meg a forradalmat, végig tiszteletre méltó volt a viselkedése. 

M. Kiss: De ettől még egy rendszeren belüli politikus, aki a társaihoz képest sokkal nyitottabb volt, ám a nemzeti ethoszt nem képviselte.

A forradalom célja ugyanis nem a megreformált szocializmus volt, és ebben Nagy Imre nem volt partner. 

– Amikor kimondta, hogy csapataink harcban állnak, és a bitófa árnyékában sem kért kegyelmet, igenis képviselte a nemzeti ethoszt. Olyannyira, hogy Nagy Imre tekintélyére a rendszerváltó baloldal is alapozni akart.

Riba: A rendkívül töredezett, ideológiai értelemben nem egységes állampárt megújulni törekvő csoportjai valóban Nagy Imre „felvállalásával” és politikájának folytatásával próbáltak szalonképessé válni. 

M. Kiss: Kint voltam Párizsban a Père-Lachaise temetőben, ahol Nagy Imre jelképes síremlékét 1988-ban, kivégzésének harmincadik évfordulóján felavatták. A beszédeket a francia és az olasz baloldali pártok vezetői mondták. Talán az egyetlen kivétel a Corvin-közi, korábban 17 év börtönre ítélt Sujánszky Jenő volt. A mi temetésünk 1989-ben más volt, ott volt a hatodik koporsó a névtelen hősöké, akinek nem volt érdekképviseletük, se nyugaton, se itthon. Orbán Viktor kimondott szavai a hatodik koporsóról végeredményben azt jelentették, hogy megnyílhat az út a névtelen hősök megismerhetősége felé. 

– Igaz, de Nagy Imre alakja olyan jelentős, hogy mi is az ő újratemetéséről beszélünk, mintha Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József koporsója nem állt volna a Hősök téri ravatalon. 

M. Kiss: Ha kimegy az utcára és megkérdezi, kik  ‘56 mártírjai, két nevet fognak említeni, nem oktalanul: Nagy Imréét és Maléterét, és fogalmuk sem lesz róla, kicsoda a Kecskeméten kivégzett Szobonya Zoltán, a győri Szigethy Attila vagy a 17 évesen bebörtönzött és 24 évesen felakasztott Tumbász Ákos. Talán a hamis vád alapján gyilkosság miatt halálra ítélt medikát, Tóth Ilonát és a 18 évesen kivégzett Mansfeld Pétert tudják, mert a személyük körül nagy vita volt. 

Nagy Imre újratemetése a Hősök terén 1989. június 16-án. Fotó: Fortepan/Vészi Ágnes

– Nem nagyobb, mint Nagy Imre körül, akinek ellentmondásos alakja évtizedek óta viták kereszttüzében áll. A keményvonalas kommunisták még dossziét is kaptak róla Moszkvától a rendszerváltás előtt. Igaz ez? 

Riba: Ez a körülmény valóban ismeretes, de a Moszkvából küldött dokumentumok kérdése, felhasználása – nemcsak ebben az esetben – alapos  körültekintést igényel, és nem gondolom, hogy teljes iratanyagot kellene magunk elé képzelni. Ezek valószínűleg meghatározott szempontok alapján összeállított válogatások. 

– 1988-ban a reformkommunisták mit találtak meg Nagy Imre alakjában? 

Riba: A hatalom válságban volt, óriási viták zajlottak arról, hogyan reformálják meg a rendszert, hogyan alakítsák át a politikai intézményrendszert, a berendezkedést. Az ehhez elengedhetetlen személyi változások is megtörténtek. Az MSZMP tehát mintákat, fogódzókat keresett a saját előzményeiben ehhez, ezért 1988-ban létrehoztak a Történelmi Albizottságot, amely a programalkotáshoz kapcsolódó munkája során addig elzárt iratokat tanulmányozhatott.  

– Vagyis használni akarták a Nagy Imre-képet. 

M. Kiss: Mindenki használni akarja. 

Riba: Viszont a társadalom, még a párttagság széles rétegei sem ismerték azokat az információkat, amiket a legfelsőbb pártvezetés, és annak is csak néhány tagja. A társadalom, az átlagember történelemképe pedig eleve sokkal romantikusabb, mint a valóság. Ez Nagy Imrével kapcsolatban sincs másként. Az MSZMP, később az MSZP nem akarta elveszíteni a hatalmat, arra törekedett, hogy az ekkor már nyíltan és határozottan politizáló szervezeteket kontrollálja, és nemzeti közmegegyezésre törekedjen.  

– Békés átmenetre, és ehhez használják Nagy Imrét, mint ennek szimbólumát. 

Riba: Pontosan.

– Bántja önöket, hogy Nagy Imre árnyéka az 56-os szabadságharcosok fölé nő?

M. Kiss: Jobban szeretném, ha Tumbász Ákosról kérdezne, aki 17 évesen írt két verset, ezért 1948-ban szervezkedésért tíz év börtönre ítélték, csak a forradalom alatt szabadult, fegyvert sem fogott, 24 évesen mégis kivégezték. A menyasszonya soha nem ment férjhez, mindig hű maradt az emlékéhez, két hete temettük el Tumbász Ákos mellé. Hát ez a történet. 

  Ez is történet. 

M. Kiss: Igen, Nagy Imréé lett ismert, de hiányzik mellőle rengeteg forradalmáré. Szeretném őket is megmutatni, a többieket is behozni a köztudatba. Megértetni az emberekkel, hogy 1956 nem Nagy Imre és Kádár története, nem is Nagy Imre és Rákosi története. Ha csak ez lett volna, akkor nem lett volna forradalom. ’56 az egyszerű emberektől lett ’56, akiknek nem volt pártkapcsolatuk, de volt szabadsághiányuk, tulajdonhiányuk és fel akarták számolni a diktatúrát. Nagy Imre nem ment végig ezen az úton. 

Az 1956-os októberi utcai hősök (Juhász Dávid festményei)

– Akkor miért nem Tumbász Ákosról, miért Nagy Imréről írnak könyvet? Van egy elméletem erről. Ha az 56-os hősökről leszedjük azt a mocskot, amit a megtorló perek idején rájuk kentek, hogy köztörvényesként ítélhessék el őket, akkor egyszerű, tiszta életeket látunk. Megrendítő sorsokat, de hiányzik belőlük az az izgalmas átalakulás, ahogy a szovjet állampolgárságú, padlássöprető Nagy Imre miniszterből előbb miniszterelnök, majd a megszálló csapatok elleni harcról beszélő politikus, utóbb pedig a forradalom mártírja lesz. 

M. Kiss: Nem akarok elvenni semmit Nagy Imrétől, de

Tóth Ilona vér a véremből, Nagy Imre viszont nem. Ezt nem Nagy Imre ellen mondom, hanem Tóth Ilonáért. Nagy Imre politikus volt, politikai térben mozgott és vesztett. Tóth Ilona pedig orvostanhallgatóként embereket mentett.

Nagy Imre kivégzése politikai leszámolás volt, Tóth Ilona gyilkossá minősítése a forradalom megalázása, arculcsapása. Tóth Ilona ártatlanságának bizonyítása az életemből 17 évet vett el. 

– Nagy Imre és Tóth Ilona nem ellentéte egymásnak. Nem Nagy Imre alázta meg a forradalmat. Olvastam a könyvét és Szakolczai Attiláét is, letehetetlen, izgalmasabb a legjobb krimiknél, ahogy a Tóth Ilonával kapcsolatba hozható különböző perek ítéleteinek összevetésével bebizonyítják, mekkora képtelenség az elítélésük. Még az áldozat személye is kreált.  

M. Kiss: Évtizedekig elzárták a történelmet előlünk, lépésről lépésre kell ezeket az eseteket megoldani, különböző koncepciós perek félmondataiból összerakni, mi történt valójában. Óriási munka, és a nagyja még hátravan. 

  Azért azt hadd szögezzük le: legkésőbb 1958. június 16-án Nagy Imre a forradalom miniszterelnöke lett. Azzal, hogy felakasztották, hogy nem kért kegyelmet. Mártíromságával, jeltelen sírjával osztozik a kevéssé ismert forradalmárok sorsában.

M. Kiss: Létezik a párton belüli leszámolás, az utcai harcosokkal szembeni megtorlás és egy harmadik csoport elleni fellépés. Ők azok, akik nem tettek semmit. Ha olyat akasztok fel, vagy adok neki életfogytiglant, aki tényleg kemény tényező volt, akkor lehet azt mondani, hogy szembe ment a hatalommal, a maga fejére hozta a bajt. De aki semmit nem tett – mint Tumbász Ákos –, annak a legfélelmetesebb az elítélése, mert attól kezdve senki sem nyugtatgathatja magát azzal: nem csináltam semmit, nem eshet bajom. A diktatúra lényege, hogy bárkivel bármi, bármikor megtörténhet. Ez töri meg a társadalmat.

– Róluk kevesen tudnak, ám egy miniszterelnök felakasztásának híre mindenkihez eljut. 

M. Kiss: De akkor miért kérdezi, hogy miért foglalkozunk ezekkel az emberekkel? 

– Dehogy kérdem! Éppen arra voltam kíváncsi, miért foglalkoznak Nagy Imrével! 

M. Kiss: Mert fontos, megkerülhetetlen a történelmi szerepének a tisztázása, de emellett az is lényeges, hogy minden falu, közösség megismerje a saját hősét, hogy a veszprémiek tudják, mit tettek Brusznyai Árpáddal; a győriek, hogy mit követtek el Szigethy Attilával szemben, mert ők a társadalom ötvenhatosai voltak. 

Riba: Nagy Imre alakja és ügye éppen azért érdekes, mert a rendszerváltás idején olyan erős  súlyponti karakter, hogy lényegében a saját történelmi szerepének kellő mélységben történő vizsgálatát is lehetetlenné tette. Gondoljon az újratemetésére, az sem egyszerűen csak Nagy Imre személyének szólt. A társadalom széles rétegei számára euforikus élmény volt, lehetőség arra, hogy kifejezésre juttassa a rendszerrel szembeni eltérő véleményét, vagy éppen rendszerellenességét. Miközben a kivégzett miniszterelnök újratemetésével a hatalom célja, hogy szalonképessé tegye és felvállalja a Kádárék által szigorúan tiltott irányvonalat. 

M. Kiss: 1956. november negyedike után még volt egy kör, amelyik egy kávéházi asztalnál találkozott, és arról vitatkoztak, hogyan lehetne Imre bácsit visszahozni a hatalomba. Egészen 1958 júniusáig tartott ez, amikor a Szabad Nép lehozta Nagy Imre kivégzésének hírét. „Azután már csak arról beszélgettünk, hogy a Jókai bableves csülökkel jó vagy kolbásszal” – mesélték később. Nagy Imre kivégzése nagyon kemény üzenet volt. Akik személyesen ismerték őt, amíg éltek, tisztelettel emlegették Imre bácsit. Tudomásul kell venni, ha valahol a világban puccsszerű változás kezdődik, az soha nem egy semmiből jött ember neve alatt történik. Mindig valaki olyannak a nevében, aki benne van a hatalomban, de kilép onnan. Nagy Imrének volt múltja, ő volt a legnagyobb adu a forradalomban, és ő ezt a szerepet el is vállalta. Megpróbált kitörni a béklyóból, hogy ne a diktatórikus, hanem a kompromisszumos megoldást válassza, de belebukott. Kiálltak a háta mögül, a szovjet belpolitika új vonala nem tűrte el, ez okozta a tragédiáját.

 

Nyitókép: 1956. október 23-án Nagy Imre miniszterelnök beszél a forradalmi tömeghez a Parlament erkélyéről. Fotó: Fortepan/Franz Fink

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Interjú