Elárult nők: megtagadtuk a kurd hősöket, akik életüket adták az Iszlám Állam ellen

„Legutóbb ez év márciusában voltam Rozsavában, az észak-szíriai részen. Barátaim kérdezgették: »ugye nem hagytok cserben minket ti, európaiak?« Azt válaszoltam, hogy ez elképzelhetetlen. Nekünk kifinomult erkölcseink vannak. Nem tudom elmondani a szégyent, amit érzek.” Jászberényi Sándor haditudósító 2014 óta követi közelről a kurdok harcait, s a Válasz Online számára válogatott a szíriai kurd kantonokban készített fényképeiből – olyan fotókat is megmutat most, amelyek még soha nem voltak láthatók. Rendszeres szerzőnk előtte azonban elmagyarázza, miért egyértelmű, hogy a friss tűzszünet, amellyel Donald Trump büszkélkedik, semmi jót nem jelent a kurdoknak.

Szárad a vér a földön. A kurdok összeszedik és eltemetik halottaikat. A lánctalpak csikorgásába a muszlim és keresztény halotti imádságok sorai vegyülnek.

Amikor ezeket a sorokat írom, az amerikai elnök már eldicsekedett azzal, hogy kijárta a tűzszünetet Észak-Szíriában, és roppant elégedett magával. Büszkélkedésére némi árnyékot vet a török külügyminiszter kijelentése, amely szerint nem tűzszünetet kötöttek a Szíriai Önvédelmi Erőkkel (SDF), hanem csak felfüggesztették az offenzívát, mint ahogyan egy videójátékot megállít az ember. A törökök szerint ugyanis nem lehet tűzszünetet kötni egy olyan féllel, amely diplomáciailag nem létezik, de legalábbis alantasabb, mint Törökország. „Néha hagyni kell a gyerekeket verekedni, és aztán szétválasztani őket” – villantotta meg univerzális bölcsességét Trump elnök úr az Egyesült Államokban. Szavai remélhetőleg vigaszt nyújtanak azoknak a kurd anyáknak és apáknak, akik fiatal, halott gyermekük feje mellett állnak, és mormolják, amit a muszlim hagyomány szerint a két angyalnak válaszolni kell.

Az amerikai közvetítéssel létrejött tűzszünet feltételei gyakorlatilag egybeesnek a török offenzíva eredeti célkitűzéseivel. A Kurd Önvédelmi Erők harminckét kilométeres mélységben vonulnak vissza a török határ mellől.

Városaik sorsa, melyekért elkeseredett harcot folytattak az elmúlt kilenc napban a NATO második legnagyobb fegyveres ereje ellen, kérdéses. Nem tudni, a megszállók engedik-e visszatérni az elmenekülteket. Nem tűnik valószínűnek.

Magyarországon az elmúlt napokban mindenki a kérdés szakértőjévé vált. Kész politikai elemzéseket láthatunk a törökök valódi céljairól olyanoktól, akik életükben nem jártak a régióban, és nem tudnak semmit a kurdokról – leszámítva azt, amit éppen elolvastak valamelyik nyugati lapban. Megmagyarázzák, hogy gazdasági érdekekről és olajról van szó, hogy valójában népirtásról még véletlenül sincs, és az sem valószínű, hogy a törökök ide szeretnék telepíteni azt a hárommillió szíriai, javarészt arab menekültet, akik Törökországban próbálják kivárni a polgárháború végét.

Szíriai kurd civilek menekülnek a török ​​határon lévő Kobane városából 2019. október 16-án (fotó: Bakr ALKASEM / AFP)

Mivel nem összefüggő egészként nézik a török-kurd konfliktust, rövid az emlékezetük. Pedig pontosan lehet tudni, hogyan fog festeni a török biztonsági zóna, hogyan képzelik el a törökök a kurd nép életét.

2018-ban ugyanis a török hadsereg és a vele szövetséges arab milíciák már elfoglaltak egy kurd kantont: Afrint. A várost megszálló arab milíciák már 2018 márciusában megfenyegették a teljes kurd lakosságot, hogy vagy áttérnek az iszlámra (arra a politikai ideológiára gondoltak, ami Idlib tartomány szunnita fegyvereseit jellemzi) vagy mindenkit le fognak mészárolni. Erről a brit Independent napilap videót is közölt. Ezzel kezdődött a város megszállása, mely a mai napig tart.

Törökország jelentős mennyiségű türkmént és szunnita arabot telepített mind a városba, mind a környékére, annak reményében, hogy hosszútávon megváltoztatja a térség etnikai eloszlását, mely addig döntően kurd volt. Azok az afriniak, akikkel idén tavasszal beszéltem Kameshliben, ahová a szisztematikus népirtás elől menekültek, elmondták: a helyben beszélt kurd dialektus, a kurmándzsi be van tiltva a városban. A közintézményekben csak arabul vagy törökül lehet beszélni. A kurd iskolákat, ahol a nyelvet és a kurd nemzeti kultúrát tanítják a gyerekeknek, bezárták vagy működésüket ellehetetlenítették. Ismeretlen vandálok gyújtották fel őket. Azokat a tanárokat, akik a kurd gyerekeket tanították vagy elüldözték vagy börtönbe vetették terrorizmus vádjával.

Bárki terrorista a török retorika szerint, aki ellenáll a teljes kulturális elnyomásnak.

Persze a médiában remekül mutat a ‘közös tanács’, melyet egy kurd vezet, és aki nem mulasztja el az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjon a sok jóért, amit Erdogan elnöktől kapnak. Ez azonban nyilvánvalóan propaganda. Afrint Törökország a saját részeként kezeli, Ankarából irányítják a várost.

A török hadsereg, a TSK alakulatai Észak-Szíriában a kurd PPK elleni harc közben, 2019. október 17-én (fotó: TSK / ANADOLU AGENCY)

Ez a sors vár most a kurd határ menti nagyvárosokra és a törökök által megszállt területekre is. A kurdok, bár kétségbeesésükben behívták a szír kormányerőket több városukba is, elvesztettek mindent. Az önrendelkezésről szóló álmukat darabokra tépi a szír kormányzat és a törökök, akik hallani sem akarnak kurd nemzeti identitásról.

Egészen nyilvánvaló: amennyiben Törökország nem akar évtizedeken át jelentős katonai erőket állomásoztatni a ‘biztonsági zónában’, és szeretné felszámolni a kurd ellenállást, amely bőven átnyúlik Dél-Törökországba, ennek egyetlen biztos módja, ha felszámolja a térség etnikai homogenitását.

Más szavakkal: annyi arabot telepítenek be párhuzamosan a kurd nemzeti identitás betiltásával, hogy a térség vágya az önrendelkezésre etnikailag értelmezhetetlenné váljon.

Ebben megegyezik az álláspontja a szíriai kormányzattal: nekik szintén nem érdekük, hogy a kurdok nemzeti alapon szerveződjenek Északon. A tárgyalás a kurdokról így Törökország és Szíriai között fog zajlani, és bármilyen alku is születik, annak vesztesei lesznek a kurdok.

×××

2014 óta követem aktívan a kurd nép küzdelmét az önrendelkezésért, és harcukat az Iszlám Állam ellen. Amikor a régió teljes sötétségbe borult, egyedül ők tudták megállítani a terrorszervezet offenzíváját, amely fénykorában Nagy-Britannia méretű területet ellenőrzött. A kurdok tízezernél több gyereküket áldozták azért, hogy ez a mocsok, amely a XXI. században ismét divatba hozta a rabszolgaság intézményét, visszakerüljön a sötétbe, ahová való.

Vagy tucatszor jártam az évek során Irakban és jó párszor a szíriai kantonokban is. Személyes barátságaim lettek, vannak saját halottaim. A kurdok testvérként fogadtak és vigyáztak az életemre a frontokon, ahonnan különböző lapoknak írtam. Legutóbb ez év márciusában voltam Rozsavában, az észak-szíriai részen. Barátaim kérdezgették, hogy „ugye nem hagytok cserben minket ti, európaiak?” Azt válaszoltam, hogy ez elképzelhetetlen. Nekünk kifinomult erkölcseink vannak.

Nem tudom elmondani a szégyent, amit érzek. Soha többé nem fogok tudni a kurdok szemébe nézni. Egyetlen NATO-tagállam polgára sem fog tudni. Megvívták helyettünk a harcot, de a továbbiakban nem tartunk rájuk igényt. Cinikus hallgatásunkkal, vagy – ahogy a mi hazánk kormánya tette – a népirtást elkövető Törökország támogatásával gyalázatba keveredtünk. Ugyanaz történik a kurdokkal, ami a mi szerelmes országunkkal történt 1956-ban. Cserbenhagyja őket a világ. Magyarország pedig különösképpen.

Az alábbi fényképeket 2014 és 2019 között készítettem a szíriai kurd kantonokban. Bár több ezer gigabájtnyi fotóarchívumom van a térségből, a válogatást aszerint raktam össze, ami engem a leginkább lenyűgözött. Meggyőződéses egalitárius feministaként ünnepeltem a kurd társadalom radikális átalakulását, azt, ahogy a hagyományos közel-keleti patriarchális rendszer alig egy év alatt képes volt teljesen átformálni a nőkről és társadalmi helyzetükről alkotott berögződéseit.

Abdullah Öcelan, a legbefolyásosabb kurd politikus, aki létrehozta az egyébként Törökország, a NATO és az EU által is terrorszervezetnek minősített Kurd Munkáspártot (PKK), és aki 1999-es letartóztatása óta török börtönben ül, könyvet szentelt a női egyenjogúságnak „Az élet felszabadítása: a nők forradalma” címmel. Ebben a könyvében azt írta, hogy „egy társadalom nőinek a szabadsága és egyenlősége gyakorlatilag a társadalom minden szegletében található egyenlőséget meghatározza”, valamint, hogy a hagyományos férfiszerepek megváltoztatása forradalmi szükségszerűség. Öcelán könyvének elképesztő hatása volt mind a törökországi, mind a szíriai kurdokra, és alapjaiban változtatta meg a gondolkodást a nemi szerepekről.

Külön iskolát hoztak létre, mely a nők szabadságával és a férfiak egyenlő szerepével foglalkozik: ezt Dzsineológiának nevezik. Öcelan könyvének hatására nemcsak a kurd „hadsereg” 40 százalékát alkotják nők, de a kantonok törvényhozásában és politikai irodáiban is vezető döntéshozó pozíciókat töltenek be.

A kurd önvédelmi erők női tagozata pedig harcoló alakulat, több mint 20 ezer taggal, akik a frontvonalakon bizonyították mindenkinek az egyébként nyilvánvalót:

semmilyen lényeges különbség nincs a férfiak és a nők között, ha harcokról van szó. A nők még jobban is harcoltak, mint a férfialakulatok. Az egész világon legendává váltak.

Az Iszlám Állam dzsihadistái, akik egyszerűen képtelen voltak feldolgozni, hogy nők ölhetik meg őket, rettegtek tőlük. Féltek, hogy nem elég macsó halál, ha nő kezétől esnek el. Annyira nem, hogy a mennybe sem kerülhetnek úgy.

Ezeket a nőket mészárolják le most a kurd városokban, ők pedig inkább meghalnak, mintsem hogy feladják egyenlőségüket.

 

Huszas éveinek közepén járó nő portréja, a Kurd Önvédelmi Erők Női tagozatának (YPJ) katonai bázisán, Haszakában, 2018 tavaszán. Mögötte középen Abdullah Öcelánnak, a kurd munkásmozgalom vezető ideológusának a portréja látható, valamint a kurd önvédelmi erők mind a férfi (YPG) mind a női (YPJ) kurd nemzeti színekből álló zászlói. A nő harcoló alakulat tagja, részt vett Kobani felszabadításában az Iszlám Állam offenzívája alól. (fotó: Jászberényi Sándor)

A Kurd Önvédelmi Erők női tagozatának harcosai mutatják a győzelem jelét 2018 tavaszán Kameshliben. A kép a kameshli sportstadionban készült, ahol azt ünnepelték a kurdok, hogy győzelmet arattak az Iszlám Állam felett, és felszabadították az utolsó területeket is az ellenőrzése alól. (fotó: Jászberényi Sándor)

Fiatal kurd nők mosolyognak a kamerába 2018 tavaszán Haszakában, a Kurd Önvédelmi Erők női tagozatának (YPJ) bázisán. A képen szereplő mindkét nő harcoló alakulat tagja, komoly tereptapasztalattal, melyet Kobani felszabadítása során szereztek 2015-ben. (fotó: Jászberényi Sándor)

A Kurd Önvédelmi Erők női tagozatának (YPJ) mesterlövésze néz a kamerába 2018 tavaszán a kameshli sportstadion zöld gyepén, az egységének alakulása alatt, ölében tartva Dragunov típusú orosz mesterlövész puskáját. Bár konkrét számot nem mondott, de annyit elárult, hogy az Iszlám Állam elleni hadműveletben a ‘confirmed kill’-je húsz felett van. (A kifejezés azt jelöli, hogy hány alkalommal sikerült igazolhatóan likvidálni egy ellenséget a harcok során. A valós szám szinte minden esetben efölött van.)

A Kurd Önvédelmi Erők női tagozatának (YPJ) alakulása a kameshli-i sportstadion zöld gyepén, az ünnepi beszédek megkezdése előtt. Azt ünnepelték, hogy sikeresen felszabadították az Iszlám Állam által elfoglalt területeket is Szíriában. (fotó: Jászberényi Sándor)

A Kurd Önvédelmi Erők női tagozatának (YPJ) portréi Kobani mellett 2015-ben, közvetlenül a város felszabadulása után. Kobani felszabadításában oroszlánrészt vállaltak a kurd női alakulatok, és a nők fegyveres ellenállása egy olyan ellenséggel szemben, mely nem tartja teljes értékű embernek a nőket, az egész világ előtt szimbolikus lett. Szerettem volna egy 100 képből álló portrésorozatban megörökíteni a YPJ harcolóit Kobaninál, de sajnos csak tíz portréig jutottam. Kobaniba idén bevonultak a Szíriai kormányerők. (fotó: Jászberényi Sándor)

A Kurd Önvédelmi Erők női tagozatának (YPJ) tagja mosolyog a megérkező váltásra 2015-ben, a Dzsarablusz folyó melletti előretolt helyőrségben. A helyőrséget a kurd védelmi erőknek mind a férfi, mind a női tagozata védte, de többségben voltak a nők. (fotó: Jászberényi Sándor)

A Kurd Önvédelmi Erők női tagozatának (YPJ) tagja néz a kamerába a Dzsarablusz folyó melletti előretolt helyőrség fegyverraktárában 2015-ben. Valószínűleg ez az előretolt helyőrség már megsemmisült a török offenzíva alatt. (fotó: Jászberényi Sándor)

 

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: Világmagyarázat