A német anti-Greta Thunberg felemelkedése és az új politikai háború előérzete

A társadalmi mozgósítás új formája kezd kibontakozni Nyugat-Európában. Miközben egymást érik a klímatüntetések, Greta Thunberg pedig korunk idolja, megjelent az ellenpólus is: a fősodratú médiában sokkal kevésbé képviselt dühös autótulajdonosok és vidéki emberek, akik a klímavészjelzőkben ellenséget látnak. Ha a szellemi-kulturális elit egyelőre nem is nagyon foglalkozik velük, az új pályát tapogató radikális politikusok annál inkább. Olyan konfliktus van kibontakozóban, ahol esély sincs a kompromisszumra.

Kezdjük egy könnyű kérdéssel: vajon mi lehetett az elmúlt időszak legnagyobb dobása a német közösségi médiában? Nyilván valamilyen környezetvédelmi témára gondolnánk, hiszen nincs olyan hét, hogy ne érkezne valamilyen újabb nyomasztó előrejelzés a bolygó jövőjéről, hogy aztán ennek hatására a közösségi médián felnőtt nemzedék újabb kétségbeesett akciósorozatot hirdessen a cselekvésképtelen kormányok ellen. A helyes válasz azonban éppen ennek az ellenkezője. A Facebook németországi történetének kiemelkedő sikerét pont egy olyan kezdeményezés érte el, amely Greta Thunberg által fémjelzett Fridays for Future kifigurázására jött létre.

Ha azt mondjuk, valószínűtlen volt, hogy egy táblával a térre kiálló svéd kislány világmozgalmat fog kirobbantani, legalább annyira meglepőnek nevezhetjük, hogy az ellenmozgalom arca egy kisvárosi autószerelő.

És itt még azt a gyanút sem lehet megfogalmazni, amit Greta esetében, vagyis, hogy a kislány mögött nagyon is profi csapat áll. A szerelő, Chris Grau első videóján a kép remeg, a hang pocsék és egy nem túl telegén, kapucnis pulóveres, csaknem kopasz fiatalember magyarázza, mi a baja a klímatüntetésekkel. Chris szenvedélye az autó, Nordkirchenben, egy eddig csak hatalmas kastélyáról ismert nyugatnémet kisvárosban tart fent egy négyfős kisvállalkozást, az ígéretes nevű Beast Factoryt, amely elsősorban Fordok tuningolásával foglalkozik, hogy minél erősebb, hangosabb, látványosabb autókat faragjon az amúgy eléggé megszürkült márka járgányaiból.

Christopher Grau (forrás: ruhrnachrichten.de)

Chris szeptember végi első Facebook-posztját számos ügyfele és barátja megosztotta, és a bejegyzés akkorát ment, hogy egy haverja elhatározta, létrehoz a témára egy Facebook-csoportot, majd rögtön meg is tette Christ a csoport adminisztrátorának. Ez lett a Fridays for Hubraum, azaz Péntekek a Hengerűrtartalomért. Lett logó és jelmondat is: „mi vagyunk többen”.

S valóban, mintha átszakadt volna egy gát, vagy ahogy Chris sokkal szerényebben mondja, „mintha rátapintottam volna valamire”. A csoporthoz pár napon belül több mint félmillióan csatlakoztak. Csak összehasonlításképpen: ez hatszor annyi, mint ahány követője a Fridays for Future német Facebook-oldalának van.

Amire persze lehet azt mondani, hogy volt olyan pénteki klímatüntetés, amelyen csaknem másfélmillióan vonultak utcára, s ez lényegesen nagyobb elkötelezettséget jelent, mint lenyomni néhány billentyűt. Másrészt viszont az is igaz, hogy mi lehet annál könnyebb feladat, mint tüntetni vinni diákokat tanítás helyett? Akárhogy is, a siker sok szempontból túl nagy is lett az autószerelőnek. Az oldalt egy időre le kellett zárni, mert egyszerűen kontrollálhatatlanná vált, és nem is lehet elvárni valakitől, hogy a munkája mellett szabadidejében moderálja félmillió ember hozzászólásait.

Márpedig moderálnivaló akadt bőven. Volt, aki Gretára utalva a bérgyilkosok árai után érdeklődött, mások generálisan gyűlölködtek mindenre, ami zöld. Pedig, mint Chris Grau nem győzte hangsúlyozni, ő egyáltalán nem akart szélsőséges platformot létrehozni – „nem szeretnék semmi szélsőséges szarságot” – egyszerűen csak azt akarja, ha kicsit lazábban, oldottabban, kevésbé apokaliptikus szókészlettel lehetne beszélni a klímaváltozásról és persze legfőképpen azt, ha hagynánk tovább bütykölni a kedvenc kocsijait. Chris Grau maga nem is tagadja a klímaváltozást, csak azt gondolja, hogy lehetne kevésbé fanatikusan és más megoldásokkal is küzdeni ellene egy „ésszerű környezetpolitika” jegyében, akármit is jelentsen ez.

A hirtelen növekedés okozta másik probléma, hogy a csoportba sokan politikai okokból igyekeztek beépülni. Elsősorban a szélsőjobbról. Chris Grau az Alternatíva Németországért politikusairól mondja: „mit tehetünk az ellen, ha az AfD kedvel minket?”

Német szélsőjobbos tüntetés Drezdában. „Mit tehetünk az ellen, ha az AfD kedvel minket?” Fotó: Sputnik/Alexey Vitvitsky

Bármennyire is nem akar a Fridays für Hubraum sem ellentüntetéseket szervezni, sem egyáltalán bármilyen szinten politizálni, már csak megjelenésével és sikerével is a politika részévé vált. Merthogy ráirányította a figyelmet arra, hogy bizony van még a legfejlettebb nyugat-európai országokban is egy olyan széles réteg, amelynek a hangja, véleménye nem szokott megjelenni a fősodratú újságok hasábjain, a jövőről folytatott nagy politikai-szellemi vitákban. Azonban ez a réteg létezik, csak általában, mire észreveszik a létezését, már baj van.

Vegyük például Nagy-Britanniát, ahol ugyanez már egyszer bekövetkezett a brexitnél. Ha manapság Nagy-Britannia és a klímavédelem kerül a hírekbe, akkor leginkább a brit alapítású Extinction Rebellion nevű szervezet látványos akcióiról van szó, amelyekből úgy tűnik, mintha a britek a klímavédelem élharcosai lennének. Ha azonban azt nézzük, hogy például a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a The Sun miként számol be ezekről a demonstrációkról, akkor egyáltalán nem a jóindulatú támogatás jellemző a hozzáállásukra. Amikor például a minap két aktivista nem tudott megfékezni egy művért lövellő tűzoltófecskendőt, a The Sun címe egyszerűen csak Bloody Idiots volt. És általában is a lap legfőbb bánata a forgalmat megbénító tüntetésekkel kapcsolatban, hogy a rendőrség miért engedi őket, ahelyett, hogy keményen odacsapna. Márpedig a The Sun a piacról él és nyilván azért írja ezt, mert biztos abban, hogy olvasói – nagyjából az angol alsó középosztály tagjai –ugyanígy éreznek.

hirdetés

De hozhatjuk példának Franciaországot is, ahol éppen egy évvel ezelőtt és éppen egy környezetvédelmi célzatú adóemelés nyomán kezdődött a sárgamellényesek tüntetése, amely megbénította az országot. Itt megint csak arról volt szó, hogy az országot irányító elit nem is gondolt arra, hogy létezik a vidék, ahol kocsi nélkül alig lehet élni, és ahol meg sem állnak a nagyvárosok között átsuhanó intercity-szerelvények. Egy bécsi filozófus, Paul Liessmann úgy fogalmazott nemrég egy előadásában, hogy még a vadonatúj terepjárójában feszítő városi polgár is környezetvédőként tetszeleghet, amihez elég, ha néhanapján úgy dönt, hogy a tömegközlekedést választja, míg a vidéki prolinak, akinek autója sincs, vagy éppen régi dízelt hajt, nincs ilyen választása, mert kényszerhelyzetben van, és hiába összességében az ő ökológiai lábnyoma kisebb, mint a terepjárós polgáré, még neki kell rosszabbul éreznie magát.

Németországban az AfD nagyon tudatosan építkezik ennek a rétegnek is a szimpátiájára, és azt gondolja, hogy az euró, majd a bevándorlás után a klímavédelem lehet a harmadik ellenség, amellyel szembeszállva olyan terméket kínálhat a német politikai piacon, amelyet rajta kívül senki más.

És ezzel még akkor is jól járhat, ha ez a réteg szám szerint nincs többségben, de elég számos ahhoz, hogy bővítse a párt szavazóbázisát. És itt megint vissza lehet térni az autókat felturbózó Grauhoz és ügyfeleihez, akik egyáltalán nem biztos, hogy a leszakadókhoz tartoznak, csak éppen imádják az autójukat, és nyilván Németországban európai viszonylatban is különösen nagy az autók – és főleg a minőségi német autók – iránt megkülönböztetett érzelmekkel viseltetők aránya.

Ezek az emberek azt mondják, dühíti őket, ha úgy érzik, hogy mások („azok ott fönn”) akarják megmondani nekik, hogyan éljenek. És ez már rég nemcsak osztályprobléma, hanem kulturális, sőt generációs ellentét is. Ahogy Greta kanonizálásának történetében fontosnak tartják hangsúlyozni azt a szálat, hogy ő volt az, aki ráébresztette a szüleit, változtassanak életmódjukon, a valóságban nagyon sok szülő egészen máshogy éli meg ezt a generációs ellentétet. Ők úgy érzik, hogy gyermekeik – vagy általában „a mai fiatalok” – az ő egész életük felett mondanak arrogánsan ítéletet.

Bloody Idiots. Fotó: NurPhoto/Alberto Pezzali

Nyilván minden hatás kivált ellenhatást, nehéz megmondani, hogy az akció vagy a reakció-e a nagyobb. Az viszont biztos, hogy ennek a reakciónak a létezését ugyanolyan vakság tagadni, mint a másik oldalon a zöldpártok előretörését. Ez ugyanannak az éremnek a két oldala. Ezzel a politikusok is tisztában is vannak. Németországban például a Zöldek és az AfD azzal, hogy szinte automatikusan elleneznek mindent, amit a másik mond, kéz a kézben erősítik egymást. A felmérések szerint a Zöldek már a második legerősebb német párt a régi napjaihoz képest alaposan meggyengült keresztény uniópártok után. Ebben a helyzetben a néppártok kétségbeesetten próbálkoznak azzal, ami egész fennállásuk alatt lételemük volt: a kompromisszumkötéssel. Ám, hogy ez mire elég, azt jól mutatja a német parlament, azaz a jobbközép–balközép nagykoalíció által nemrég elfogadott klímacsomag.

A kompromisszum ugyanis régen azt jelentette, hogy egy megoldás mindenkinek elfogadható. Most meg egyre inkább azt, hogy senkinek sem az. Különösen, ha ilyen súlyú ügyről van szó.

Hiszen aki úgy gondolja, hogy a bolygónak meg vannak számlálva a napjai és csak az azonnali, radikális változás lehet az egyetlen esély arra, hogy az emberiség megmaradjon, hogy a gyerekeink egyáltalán élni tudjanak, annak egy több évtizedes, fokozatos terv nem más, mint nevetséges pótcselekvés, a jövő elárulása. Egészen mást lát viszont az, aki szerint az elit által ránk erőltetett klímahisztériáról van szó, amelynek hatására elveszti munkáját, életmódját, mindazt az örömöt, ami az életben egyáltalán jut neki, legyen szó a szeretett autójáról, egy nagy szelet sültről vagy éppen egy olcsó tengerparti nyaralásról.

Most már csak az a kérdés, hogy ebben a helyzetben hogyan lehet értelmesen politizálni – s persze egyszersmind megmenteni a Földet.

 

Nyitókép (illusztráció): dpa/Roland Weihrauch

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: sztori