A hét elszáradt akác legendája: a 100 éve történt csornai kivégzés hatása az 1945-ös hatalomátvételre

·2019.06.09

Száz évvel ezelőtt ezen a napon hét embert akasztottak fel Csorna főterén. Ez a riport nem csak nekik és családjuknak kíván emléket állítani: a hét ember története segít megérteni az évszázados bal- és jobboldali szembenállást, az árkokat, törésvonalakat. Így kezdődött.  A történtek a kommunisták 1945 utáni politikájára is hatottak: tanultak, máshogy építettek diktatúrát, mint 1919-ben. 

1919-ben éppen úgy esett pünkösd, mint idén. Vagy majdnem úgy, mert június kilencedike nem vasárnap, hanem pünkösd hétfőn volt, és egyébként sem lehet a régi pünkösdöt a mai, sokak számára profán ünnephez hasonlítani. A századelőn ez az ország egyik legnagyobb ünnepe volt, a katolikus egyház születéséé, amikor az addig kissé tesze-tosza apostolokra lángnyelv formájában kiáradt a szentlélek, és az egész lényüket megváltoztatta.

1919 pünkösdje beleégett az emberek emlékezetébe Csornán. Ma is tudják a családok, hogy a nagyapjuk, dédapjuk hol állt azon a napon a premontrei apátság előtti főtéren. Pünkösd hétfőjén Szamuely Tibor, a Lenin-fiúk vezetője nyilvános kivégzést rendezett a dunántúli járásközpontban. Akkor még létezett halálbüntetés a normál igazságszolgáltatás részeként, de még a bestiális gyilkosokat is a börtönök udvarán kötötték fel, nem középkori módon, nyilvánosan a tömeg szeme láttára. Száz éve a környező falvakból is kivezényelték az embereket, akiknek végig kellett nézniük hét ember akasztását.

A kivégzettek nem gyilkoltak meg senkit, őket gyilkolták. A korabeli jegyzőkönyvek még testi sértést sem róttak fel nekik. A vád a tanácsköztársaság idején a legsúlyosabb volt: ellenforradalmi szervezkedés. 

A téren ott volt a nagyapám és nagyanyám, sok-sok gyermekkori ismerősöm felmenői, ott volt családi barátunk nagyapja is. A nagyszüleim szemtanúként, barátunk nagyapja az egyik akasztott kisfiaként.

– Apám vaskereskedő volt, akkoriban vette át a nagyapjától az üzletet. Ellenálltak, gyűléskedtek a vörösök ellen. Más bűnük nem volt – az egyik akasztott, Laffer Lajos fia mesélte nekem még 1991-ben, amikor először lehetett szabadon írni a Tanácsköztársaság idején történtekről. – Szamuely is ott volt  az akasztáson, Lenintől kapott egy repülőgépet, mindenhol ott járt. Anyám nem mondta, kik voltak a hóhérok, de az biztos, rábaközi ember nem vállalkozott volna rá. Azt is beszélik, hogy cirkusz járt Szamuelyék előtt, azok körbeszaglásztak, aztán amikor megjöttek a vörösök, ők lettek a pribékek.

hirdetés

A Laffer-család emlékei nem pontosak, Szamuely nem szamaljottal érkezett Csornára, a Rábaközbe páncélvonattal jött, és volt a helyieknek is szerepük, de ez valahogy mindig kimaradt a 45 évig csak szóban élő történetből, nem csak Lafferéknél.

– Elmenekülhetett volna az apám, de ő  mindig csak azt mondta: „Ű nem megy, mert az ű lelke tiszta” – így Sopron megyeiesen beszélt az idős ember, emlékszem, a felesége közben krumplit pucolt, abba sem hagyta, fel sem pillantott, annyiszor hallotta már a történetet. – Harminckét községből kellett bemenni az embereknek Csornára, megnézni az akasztást. A főtér tele volt néppel, de mindegyik sarkára géppuskát állítottak megfélemlítésül.

A premontrei templom előtt a gömbakácfákra akasztották fel őket. Ezek nem magas fák, az egyiknek leért a lába, így azt felkötötték térdig. A mi házunk a főtéren volt, anyámmal az ablakból néztük a kivégzést, állítólag odalőttek.

A lényeg így történt, de a történészek kutatásaiból tudjuk, hogy nem minden; a kivégzettek közül többen is elmentek a faluból, Laffer Lajost például Mosonszentjánosról hozták vissza, mert egy helyi vörös felismerte. S voltak részletek, amelyeket elfedtek a fiú elől. Nagyapám mindig mondta, hogyan kényszerítették Laffernét, hogy végignézze a kisgyerekkel a karján 24 éves férje haláltusáját, de persze az is lehet, hogy a fiú szavaiban „az állítólag odalőttek” ezt jelenthette.

Vannak történetek, amelyek közben nem lehet kérdezni. Most meg már nem lehet.

– Anyánk később újra férjhez ment. Senki nekem a fejemhez nem verte, hogy az apád mi volt. Az emberek olyan tisztelettel beszéltek róluk. Csornán csináltattunk nekik egy carrarai márvány emlékművet, negyven mázsa búza árát fizették hozzá az áldozatok családjai. 1956-ig sikerült megmenteni, de azután valaki beleakadt. Lerombolták. A darabjai megvannak. Talán a családoknak kellene helyrehozni, de honnan lenne pénz rá? – mondta 1991-ben az áldozat fia.

A csornai akasztás bírósági ítélete 1919-ből

A csornai kivégzés Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja szerint az áldozatok számát tekintve nem volt párját ritkító, a Tanácsköztársaság 133 napja alatt máshol is előfordult csoportos kivégzés.

Ám olyanra, hogy egy vallási ünnepen, egy járási központ főterén nyilvánosan akasszanak, a hozzátartozókkal és a helyi közösséggel végignézetve, és az a közösség emlékezetében így megmaradjon, a Dunántúlon nem volt példa. 

– A bajt az okozta –  meséli Suslik Ádám, a soproni levéltár kutatója –, hogy a környéken elterjedt egy pletyka, miszerint Sopronban lemondott a direktórium, a Tanácsköztársaság hatalmi szerve. A Rába-közben ennek hírére kezdtek el szervezkedni, de az információ nem volt igaz. Szamuely Tibor vezette a megtorlást. Előző nap Kapuváron akasztottak fel hat embert, ott is nyilvánosan. Másnap kerültek sorra a csornaiak.

Az 1920-as megtorló per irataiból az látszik, hogy Csornán valószínűleg fegyverhez juthattak a „fehérek”, de ezeket nem használták, mert a vörösök túlereje miatt attól tartottak, hogy a kommunisták kezébe kerülnek. Pünkösd vasárnap Csornán és környékén legalább száz embert fogtak el, a tippet – az akasztott ember fiának jóhiszemű megjegyzésével szemben – a helyismerettel egyáltalán nem rendelkező Szamuelyéknek a vörösőrség helyi tagjai adták. A környék tekintélyes embereit fogdosták össze, a vaskereskedőt, a malomtulajdonost, a földbérlőt, a segédjegyzőt. A Tanácsköztársaság 50. évfordulóján készült, magát a hétszeres akasztás körülményeit nem is említő, erősen átpolitizált tanulmány szerint valóban folyt szervezkedés Csornán a kommün ellen, ám a valódi szervezkedők Ausztriába szöktek, és persze a nagybirtokosok sem maradtak a városban. Csak a „kistőkések”, ők lettek az áldozatok.

– Emlékezetpolitika – ezt a szót mondja Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja, megmagyarázva, miért járnak el példátlan kegyetlenséggel Szamuelyék. – Meg akarták félemlíteni a lakosságot, azt szerették volna, ha a dunántúli kisváros értékrendje, értékvilága egycsapásra eltűnne.

A kivégzettek gyerekeivel is végignézették a gyilkosságot, hogy generációkon keresztül örökítsék át a félelmet. 

Az emberek tudatába tényleg beleégett, ami Csornán történt, csak éppen ellenkező előjellel. A szemtanúk azért mesélték generációkon át a történteket, hogy a kommunisták kíméletlenségére, kegyetlenségére felhívják a figyelmet.

– A kommunista párt sokat tanul majd ebből, 1945-ben ezért mondják azt, hogy nem szabad a ’19-es hibát elkövetni. Lassan, szinte észrevétlenül kell átvenni a hatalmat. A forgatókönyvek készen álltak, és 1945-től végre is hajtották őket, és az ország közvéleményének nagyobb része csak évekkel később, 1948-49-ben észlelte, mi történik. Addigra pedig már kiépült a diktatúra hatalmi rendszere.

Szamuely Tibor népbiztos Budapesten,1919-ben

Csornán a helyi kommunisták által megnevezett embereket rögtönítélő bíróság elé állították. Különös bíróság: nemhogy védő, de még klasszikus értelemben vett bíró sem volt, nem volt vád és nem volt ítélet. Ha csak nem vesszük annak, hogy a civilben újságíró Szamuely Tibor a neki átadott névsor mellé ceruzával kereszteket rajzolt, és akinek a neve mellé kereszt került, az meghalt. Nem bonyolították.

Az áldozatok gyerekei már 1991-ben is idős emberek voltak, nem is élt már mindenki. Németh Gyula árvája még igen.

– A nevemet ne írd meg, nem kő, még nem alusznak, csak annyit: a Németh család Farádról. Pünkösd napján az evangélikus templom előtt álltunk. „Te fiam, ott viszik az apádat Csornára” – mondta a nagyanyám. Ekkor láttam utoljára, másnap kivégezték. Gyula bátyám is fogva volt, s mikor azt mondták, Németh Gyula következik, a hóhér visszakérdezett: „Melyik, az öreg vagy a fiatal? Aztán édesapám annyit mondott: inkább engem, mint a fiamat.”

Ez a mondat, akárhányszor mesélték el a csornai történetet, mindig elhangzott. A fiáért sírba menő apa kihagyhatatlan eleme a hét akasztott ember történetének. Ifjabb Németh Gyula lett volna a nyolcadik akasztott, de Szamuelyre hatottak az apa szavai, a fiút nem akasztatta fel. A földbirtokos apa 52 éves volt.

– Kaptak fegyvert Győrből, Farádra is be tudták csempészni, de amikor kiderült, hogy Kapuvárt visszavették a vörösök, akkor édesapámék újra bevitték a puskákat Csornára, nehogy a kommunisták kezére kerüljenek. Nem használták őket semmire. Csak meg akarták tartani a nemkommunistaságot – mondta a Németh-család tagja.

Ha valahonnan könnyű elmenekülni, az Csorna: egyrészt Ausztria közelsége miatt, másrészt ott a Hany, vagyis a Hanság akkor még mocsaras vidéke, ahova idegen nem mert bemenni.

hirdetés

– Édesapám elindult, de meggondolta magát, visszajött a szüleihez – meséli a fia Németh Gyuláról. – „Nem megyek el, édesanyám, mondta, nem hagyom el a családom, nehogy azok bűnhődjenek énértem”. Az anyja hiába jajgatott: „Menj el, fiam, menj el.” Pedig mindent tudtak, mert volt egy a kommunisták között, aki mindent elmondott. Tudta, mikor jönnek. Tudta, kiért. Csak azt nem hitte el, hogy felakasztják.

A csornai főtéren történtek azt üzenték, hogy semmi sem szent, semmi sem drága, és persze azt is, hogy a helyi társadalomban a vesztes háború végén hatalmas volt a feszültség. A vörösök között a világháború több kitüntetett katonája is volt, arany, ezüst vitézi érmek sorakoznak a nevük mellett. Marton Venczel Gunó, a kommunista cirkusztulajdonos is ilyen volt, maga ellenőrizte az akácokat, vajon elbírja-e az águk az akasztott emberek súlyát. Takáts Ferenc, a 22 éves gazdasági akadémiai hallgató alatt mégis leszakadt; a tömeg, amely addig halálos csendben nézte barátai, szomszédai haláltusáját, most felmorajlott. A középkorban, amikor a nyilvános kivégzések gyakoriak voltak, istenítéletnek, az ártatlanság jelének vélték, ha az ítélet végrehajtása valami miatt meghiúsult. Ilyenkor kegyelmet adtak az áldozatnak. De Szamuely nem adott.

Suslik Ádám szerint nem is adhatott, mert a rögtönítélő bíróság ítéleténél nincs kegyelem, csak fellebbezés révén lehet felmenteni valakit. De a csornaiakat azonnal a vesztőhelyre vitték, szó sem lehetett fellebbezésről. A családjuktól sem tudtak elbúcsúzni, véresre verve álltak a premontrei apátság udvarán, amíg Szamuley eldöntötte, ki megy és ki marad. Aki ment, az a vesztőhelyre ment. A tömeg felhördült, és a „nem kapott kegyelmet” szavak bekerültek a hét akasztott ember történetébe. Ahogy az is, hogy Pozsgay Bálint, a legidősebb, 59 éves halálraítélt volt a legmagasabb mind közül, nem tudták felakasztani, mert leért a lába. A cirkuszos kötötte fel térdnél a lábait és erősítette az akácfához, hogy megfulladjon a nyakára erősített huroktól. A cirkuszost 1920-ban kivégezték ezért, emberölésnek minősítve a tettét.

Az áldozatokat közös sírba fektették, de előtte kirabolták őket, elvették a ruháikat. A csornai legenda fontos eleme, hogy nemcsak az életüket vették el, de a holtakat is meggyalázták. A halottak alsóneműben voltak, úgy dobták a földet rájuk. A testeket nem adták ki a családoknak, szekérre hajigálták és közös, szenteletlen sírjukat a temető szélén jelölték ki, a gödröt a többi fogollyal ásatták meg. A legmagasabb Pozsgay Bálintnak rövid volt a sírgödör, őt a többiek lábához fektették, keresztbe. A tettesek másnap megjelentek Pozsgayéknál, és az özvegyet valamint a lányát arra kényszerítették, hogy kacsapecsenyét süssenek nekik.

Húsz nap telt el, amíg az első család, Lafferék el mertek menni az anyakönyvvezetőhöz, és kérték halottjuk anyakönyvezését. Csak azután jöttek sorra a többiek.

Emlékmű a csornai terror áldozatainak

– Sopron vármegyében 28 embert végeztek ki – veszi vissza a szót Suslik Ádám levéltáros. Ez nem kiemelkedően magas szám, mert országosan ötszáz fölött van a vörösterror áldozatainak száma. Azután jött a megtorlás. A Tanácsköztársaság bukásával Sopron megyében 1919. szeptember 8. és 20. között 772 eljárást indítottak, 700 embert tartóztattak le és végül 239 vádindítványból 145 marasztaló ítélet született. A csornai tragédiáért 31 ember állt bíróság elé, három embert ítéltek halálra, de egy kegyelmet kapott.

A Tanácsköztársaság bukásával az akasztott emberekből hősök lettek. Az akasztókból terroristák.

A róluk szóló ítélet különös olvasmány, mert sokan efajta történelmi igazságtételt hiányoltak a rendszerváltás után. A Tanácsköztársaság leverése után megvolt, megtorolták a történteket. A bíróság nem tudta a főszereplőt, Szamuely Tibort elítélni, mert ő addigra már halott volt, öngyilkosságot követett el. Első fokon halálos ítéletet osztottak azért, mert a vádlottak – zömmel rábaközi lakosok – felhívták az áldozatokra Szamuely figyelmét, például Akóts Gyula malomtulajdonost, Laffer Lajost vagy az idősebb Németh Gyulát minősítették az ellenforradalom vezetőjének, és így alapot szolgáltattak rá, hogy Szamuely „előre megfontolt szándékkal halálra ítélje” őket. Az „előre megfontolt szándékkal halálra ítélni” fordulat visszatérő eleme az 1920-as ítélet indoklásának.

Németh Gyuláról utcát neveztek el Farádon. Az áldozatokat rehabilitálták, családjaik, ahogy Lafferék mesélték, carrarai márványból készíttettek emlékművet nekik. Az erősen idealizált alkotáson ott vannak az áldozatok és a kötelet nyújtó hóhér is, a cirkuszos.

Még el sem készült a márványemlék, a súlyos börtönre ítéltek közül jó néhányan már szabadlábra is kerülhettek, mert Magyarország kicserélte a tanácsköztársaság miatt hosszú börtönévekre elítélteket a szovjet fogságban levő első világháborús magyar hadifoglyokra. A 450  bebörtönzött kommunistát Lettországban adták át az évek óta túszként fogvatartott magyar katonákért. Köztük voltak a tanácsköztársaság politikai vezetői, a népbiztosok is. Akkor ez kegyelemnek látszott, utóbb Sztálin áldozataivá váltak.

1945-ben újabb fordulat történt, minden az ellenkezőjére változott. 1919 igazodási ponttá vált, és ekkortól már kétféle akasztott volt, a ’19-es áldozatok és az őket felakasztók, hiszen közülük is kivégeztek kettőt. Az akasztásokért felakasztottak lettek most a hősök, a főtéri áldozatok meg politikai bűnözők.

A Németh Gyula utcáról leszedték a táblát (azóta sem került vissza), a családnál gyakori vendég lett a politikai rendőrség. Ahogy most visszaolvasom saját 1991-ben írt riportomat, még az is lehet, hogy magával az ifjabb Németh Gyulával beszélhettem, hiszen azt meséli, hogy bevitték, megverték, és még ’56 után is előfordult ez. Havonta két-három napig is bent tartották, házkutatást tartottak náluk. Tizenhárom éves fia emiatt disszidált.

1956-ban azután a forradalom után összetörték a carrarai márványt, az emlékmű darabjait az áldozatok tisztelői évtizedeken keresztül dugdosták. 1990-ben megint fordult a kocka, a felakasztott akasztók újra pribékké váltak, most az ő névtábláikat szedték le a róluk elnevezett iskolákról. Új emlékművet is állítottak, a márvány domborművet újra összeillesztették, ugyan egy darabja azóta is hiányzik (nyitóképünkön látható), de igazi mementóvá talán éppen ez teszi: a töredékessége, a középen hiányzó darab, amit az elmúlt negyven évben sem sikerült megtalálni.

×××

Levéltárosok, történészek kutatják, mi is történt pontosan azokban a napokban ott Csornán. Az ellenforradalmároknak nevezettek csináltak-e egyáltalán valamit, és ha igen, akkor mit. Száz évvel a történtek után nincs már szemtanú, és bár jó néhányszor változott a hatalom, és vele együtt a történelemkönyvek tartalma, az elbeszélés mindig ugyanaz maradt. Nem a megtorlással ér véget: a két Sopronban felakasztott férfiről egy szót sem ejtettek. A történet a csornai főtéren fejeződik be, így:

Az akácfák már nem állnak ott. Az akasztás után hét elszáradt közülük.

A felakasztottak:

Laffer Lajos vaskereskedő, 24 éves

Akóts Gyula malomtulajdonos, 24 éves

Tarcsai István jegyzőgyakornok, 27 éves

Németh Gyula földbirtokos, 52 éves

Glaser Ferenc bérlő, 44 éves

Pozsgai Bálint földbirtokos, 59 éves

Takáts Ferenc gazdasági akadémiai hallgató, 22 éves

 

A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!

Kategória: riport