De most tényleg: kinek a kulturális diktatúrája?

·2019.04.02

Lapunk kiszúrta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztere eltávolította posztjáról a Mi Hazánk néven a Jobbik jobbszéléből kiszakadt párthoz közel álló NKA-tagot, az alig két hónapja kinevezett Gőbl Gábort. Győztek tehát a „polgáriak” a „tarsolylemezesekkel” szemben a nagy fideszes kulturális belháborúban? Szó sincs erről. A harc folytatódik. Háttér.

„Nem nagyon verte ki a szemét senkinek, de két hete állami funkciót is kapott egy, az antiszemitizmus elleni rendíthetetlen harcáról ismert Mi Hazánkhoz tartozó zenész-politikus. Gőbl Gábor, a Moby Dick metálzenekar basszusgitárosa, a tavalyig jobbikos, most meg toroczkaista soproni képviselő-sportmenedzser a minap a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fesztiválkollégiumában találta magát – méghozzá miniszteri hatáskörben kinevezett személyként.”

A fenti szavakkal írtuk meg február végén elsőként, hogy a Fidesz a médiafelületek bőséges biztosításán túl hogyan „fizeti ki” az érdekének megfelelően működő széljobbos alakulat egyes embereit – állami forrásokból. Az idézőjel nagyon is indokolt: az NKA-kollégiumi tagság éves szinten is alig több mint félmilliót hoz a konyhára, azaz ha valaki ilyen minőségében lelkiismeretesen végzi a dolgát, bármely gyorsétterem burgerkiadójaként is jobb órabérre számíthatna – mindenesetre a kulturális életre befolyással lehet. Az NKA ugyan már nem ragyog régi fényében, a kormányzat egy-egy ügyre akár saját hatáskörben is ad ötmilliárdot (például: Csoóri Sándor-program), eközben az NKA-kollégiumok összesen évi kilencmilliárdnyi kultúrpénzről dönthetnek. A szerepük mégsem marginális: a forráshiányos művészeti területeken egy-egy rendezvény, kiadvány, kiállítás stb. létéről vagy nemlétéről dönthetnek a tagok. És dönthetett a Mi Hazánk-közeli Gőbl Gábor is. Azaz: dönthetett volna.

hirdetés

Ha már pozícióba kerülését megénekeltük, illő, hogy „dalra fakadjunk” a változás hírére is: nem egészen két hónapnyi tagság után Kásler Miklós miniszter visszavonta Gőbl kinevezését. Az NKA honlapján néhány napja már nem ő, hanem Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója és Igyártó Gabriella kulturális menedzser szerepel miniszteri hatáskörben kinevezett személyként. Azaz csak a miniszter vonhatta vissza a megbízást, az ok pedig értesüléseink szerint összeférhetetlenség volt.

Csatát nyertek volna a „polgáriak” a „tarsolylemezesekkel” folytatott fideszes kulturális belharcban?

Túl egyszerű magyarázat lenne. Amúgy is: a Káslerrel jó viszonyt ápoló Takaró Mihály például a hétvégén épp a Mi Hazánk ifjainál tette tiszteletét és tartott nekik előadást a magyar kultúráról. (Utóbbiakra némi kulturáltság kétségkívül ráférne: ugyancsak most hétvégén Szegeden filmvetítést zavartak meg és a nézőket ijesztgették, csak mert az alkotás nekik nem tetsző témáról szólt: egy homoszexuális cigány emberről.) Igaz, Takaró vagy kétszáz helyen elmondta már ezt az előadását.

Ám még ha Gőbl visszahívásában volna is jelzésérték, úgy is csak elhanyagolható mellékhadszíntéren aratott volna győzelmet a Fidesz régebbi kultúrosztaga – mi lenne ez ahhoz képest, hogy a Kásler bizalmi körébe tartozók, a néppártosodás előtt a Jobbikhoz közel álló Raffay Ernő, Szakács Árpád és Takaró Mihály – de többen Tóth Gy. László politológust is a miniszter közelében emlegetik – alvezér-áldozatot szedtek tavaly Prőhle Gergely személyében? (Ennek hátterét itt vázoltuk fel.) A belharc pillanatnyi állásának, a kulturális döntésekre való hatás feltérképezéséhez tucatnyi szereplővel folytattunk háttérbeszélgetést minden érintett környezetében – s kaotikus állapotokat találtunk.

Olyan állapotokat, amelyek soha korábban nem jellemeztek egyetlen kulturális kormányzatot sem.

Az idei március 15-ére kiosztott művészeti középdíjak odaítélésénél például valakik úgy nyúltak át a döntőbizottságok feje fölött, hogy azok tagjai sokszor csak az átadóünnepségeken értesültek a befutókról – több bizottsági tag ezért távozott is, elkerülendő, hogy gratulálnia kelljen olyanoknak, akiket nem tart érdemesnek a díjra. Félreértés ne legyen: a politika korábban is bele-beleszólt a díjazottak személyébe, s a miniszternek ehhez joga is van. Csakhogy míg mondjuk Balog Zoltán idején a szakmai bizottságok két listájának neveit cserélték fel, például behoztak a B-listáról egy fideszes politikusnak kedves jelöltet a nem fideszes Magyar Színházi Társaság A-listán beszavazott elnökének helyére a Jászai-díj esetében, most olyanok kaptak művészeti középdíjakat, akik a bizottságok semmilyen listáján nem szerepeltek. „Úgy éreztem, nem kapok levegőt” – fogalmazott Krajcsovics Éva festőművész, aki le is mondott a Munkácsy-díj bizottságban betöltött helyérő, „mert számomra elfogadhatatlan, hogy aki minden szavazatot megkapott a bizottságunktól az kiesik, ugyanakkor, aki fel sincs terjesztve az megkapja a díjat, és még nem is említettem a szavazat nélküli díjazottakat”.

hirdetés

A színházi életben is hasonló volt a helyzet: igaz, ott a nagy, 144-es listán mindenki rajta volt, aki végül befutott a célegyenesbe, ám a kuratórium által felterjesztett 32 művész közül csak heten kapták meg a Jászai Mari-díjat. A bizottság döntését felülbírálva pedig rögtön három művész az Újszínházból – holott a korábban hallgatólagos megállapodás volt arról, hogy egy társulatból egy évben csak egy embert tüntetnek ki. Az irodalmi díjak esetében is átnyúltak a bizottság fölött:

értesüléseink szerint nem kapott szavazatot például Takaró Mihály, mégis József Attila-díjra érdemesült. Akárcsak Döbrentei Kornél.

A Mazsihisz a kitüntetettek korábbi megszólalásai miatt szarkasztikus közleményben kérte a kormányt, hogy „a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez”, ám a valódi botrány a kitüntetések módja volt. Takarót mondjuk legalább a Magyar Írószövetség évek óta jelöli – a legelső, nagy merítésben, amelyből a bizottságok dolgoznak és javaslatot tesznek, tehát legalább ott volt a neve. Ami viszont soha korábban nem fordult elő: idén olyanok is díjat kaptak, akik még csak a bizottságok elé sem kerültek.

Az irodalmi középdíjakba persze valamelyest mindig beleszólt a politika: egészen azóta, hogy hetven évvel ezelőtt államosították a Baumgarten-díj alapját adó ingatlant, s állami lett a József Attiláról elnevezett elismerés is. A díjazás idei módja, a szakmában teljesen ismeretlen nevek feltűnése a kitüntetettek között viszont elszakította a cérnát Kukorelly Endrénél: a költő egymillió forintot ajánlott fel a politikától és lobbiktól független Baumgarten-díj újraalapítására. Mint érdeklődésünkre elmondta: a Gyümölcsöskert névre keresztelt elismerés alapjául szolgáló pénz azóta adományoknak köszönhetően megháromszorozódott, ám ez aligha lesz elég. Nyáry Krisztián hívta fel a figyelmet a keserű tényre: a Babits Mihály kurátorsága mellett osztott elismerés alapját anno olyan ingatlan adta, amelynek mai értéken mérve milliárdos éves bevétele volt. „Tisztában vagyok ezzel, írtam is öt nagyon gazdag embernek. Várom a válaszokat” – mondja Kukorelly, aki érdeklődésünkre hozzáteszi: egyik sem Mészáros Lőrinc.

De hogy akkor kinek az ötlete volt az „ellendíj” ötletét kiváltó idei díjazás? A miniszter dönt, de az államtitkárnak is van önálló kezdeményezési joga, azaz ő nem csak a külső kezdeményezések alapján tehet javaslatot a miniszternek. A politikai felelősséget mindenesetre senki nem vállalja a konkrét döntésekért.

Nem csak az irodalmiaknál nem. Máig nem tudni például, kinek az ötlete volt Mága Zoltán zenekomédiás Liszt-díja, vagy hogy azok a dilettáns döntések, hogy például Zalán János színházigazgató filmeseknek járó Balázs Béla-díjban részesült: noha egy szinkronstúdió működtetése és a Kisváros című tévésorozatban a kilencvenes években eljátszott szerep ezt aligha indokolja. Zenészkörökben Mágán kívül kisebb megütközést keltett Kelemen László Erkel-díja is: a Hagyományok Házát vezető brácsás ugyanis nem zeneszerző, ráadásul van is kultúrmenedzserek számára kiadható állami elismerés: a Bánffy-díj.

Mága Zoltán Liszt-díjat kap Kásler Miklóstól és Fekete Pétertől. Forrás: Facebook

Valaki márpedig bediktálta a senki által nem látott neveket is, Szakács Árpád klasszikus sorával ezúttal tehát komolyan feltehetjük a kérdést: kinek a kulturális diktatúrája? Válasz azonban nincs. Azaz egymásnak ellentmondóak vannak. Fekete Péter környezetéből ugyanakkor azt magyarázzák érdeklődésünkre, hogy a miniszterével köztudottan feszült viszonyban lévő kulturális államtitkárral csak „el akarják vitetni a balhét”. Pedig voltak neki sikerei is: ő érte el, hogy idén megduplázzák az elismerések számát. (Azokat még az L. Simon-időszakban csökkentették felére, jelentősen megemelve ugyanakkor a díjakkal járó pénzösszeget.) Kásler környezetéből viszont úgy értesültünk, hogy nem a miniszter írta át a listákat. A Jászai-díj esetében egyetlen nevet kért Kásler, a többi Fekete műve – állítják, hozzátéve: a látszattal ellentétben még Takaró kitüntetése sem a miniszter kérésére történt. Cáfolják azt is, hogy az irodalmárnak formális, szerződéses tanácsadói kapcsolata lenne a minisztériummal, igaz, az informális, baráti kapcsolat nem titok.

Az e körbe tartozó Szakács Árpád fő kultúrharcosnak sincs hivatalos tanácsadói rangja állításuk szerint. „Mi a tanácsadás? Néhány telefonhívás? Közös grillezés a kertben? Kifizetni pedig ezer módon ki lehet a bizalmasokat” – kontráznak erre a Fekete-körből. Az állami középdíjak ráadásul újabban nem csak egyszeri milliós összeget jelentenek: a 65 év közelében lévőknek vagy azon felülieknek remek nyugdíj-kiegészítési lehetőséget is. „Úgy tanultuk, hogy József Attila fiatalon halt meg. Hát, most megöregedett. Ezért” – utal a jelenségre forrásunk: míg korábban már bizonyított, de még pályájuk zenitjén lévők kapták az elismerést, újabban „megöregedett” a díj. A feltételezett ok: a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) életjáradéka. A havi 121 ezer forintot 65 év fölött bárki igényelheti – aki rendelkezik állami középdíjjal.

Szakács Árpádot persze ilyesmivel nem lehetne honorálni – neki messze még a nyugdíj. A miniszter elnökletével dolgozó NKA viszont ideális terep lehetne erre – értesüléseink szerint az egykori házmester könyvkiadója közvetítőn keresztül be is adott egy pályázatot 15 millió forint értékben az alap könyvkiadási kollégiumába. A támogató döntés máig nem született meg. A kulturális alapban ugyanis még mindig szakmai döntések szoktak születni, az operatív irányítást alelnöki minőségben végző Lőrinczy György forrásaink szerint ugyanis nem gyakorol politikai nyomást a kollégiumokra. Nem mintha Lőrinczy ne lenne Fidesz-holdudvari figura – hódmezővásárhelyi évei miatt sokáig Lázár János embereként emlegették, pedig sokkal korábbi a kapcsolata a párttal:  már 2001-ben, az Ezüsthajó-időszakban a Millenáris programigazgatójakén vitézkedett Káel Csaba közvetelen munkatársaként. Az utóbbi években aztán nagyon egy húron pendült Balog Zoltánnal is. Lőrinczy a régebben divatos, úgynevezett polgári vonalat viszi, úgyhogy Balog lemondásakor, Kásler és köre érkeztével fogyni is kezdett körülötte a levegő: kitették az igazgatói pályázatokat elbíráló Színházművészeti Bizottságból, majd kivették az Operettszínház vezetői székéből is. Habár tudja, hol a helye, s nyáron a ritka levegőt érzékelve kötelességtudóan, önként nyújtotta be lemondását NKA vezetői posztjáról, azt mégsem fogadták el – holott Káslernek is volt jelöltje Sík Endre Miklós személyében.

Orbán Viktor nem először versenyezteti, de tartja rendszeren belül a különféle frakciókat – ez történt most is, a „minden irányra, minden szavazatra szükség van” elve alapján.

Az NKA jövője ettől még ugyanúgy, régóta kérdéses – egyelőre nincs automatikus pénzosztás még Szakács Árpád kiadójának sem. Ha ez esetleg hosszabb távon is elmarad, van megoldás arra is: vállalni a politikai döntések politikai felelősségét. A miniszteri kerete terhére ugyanis azt támogathat Kásler, akit csak jónak lát. Igaz, abból csak projektekre lehet adni, működésre nem, úgyhogy kormánydöntés kellett ahhoz az évi 300 millióhoz, amelyet nemrég a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház kapott. Ha az olvasó most kétségbeesetten keres valami emléket róluk, ne tegye. A hiba nem az ön készülékében van. A vajdasági gyökerű társulat nemzettudat-erősítő előadásai nem tettek szert nagyobb ismertségre, mindenesetre igazgatójuk, a már említett Sík Endre Miklós Kásler kabinetfőnöki posztjával vigasztalódhatott az NKA-fiaskó után, míg a társulat művészeti vezetője, Andrási Attila a miniszter tanácsadójaként ismert. Amint a Magyar Narancs cikkéből kiderül, rá csak a 2000-res években lett jellemző a „tarsolylemezes” irány, Szabadkán is próbálkozott, de nem kértek az színházigazgatóságából, mára viszont kis társulati vezetőből budapesti döntnökké lépett elő. Ott van a Színházművészeti Bizottságban is – Vidnyánszky Attilával, Rátóti Zoltánnal, Oberfrank Pállal és Zalán Jánossal egyetemben. (Utóbbi három is díjazott lett idén, ahogy egyébként a Vidnyánszky-féle Magyar Teátrumi Társaság két alelnöke is.)

Diktatúra vagy tiszta káosz? A kultúrharc kulisszái mögé nézünk – Válasz Online

Hogy nekik lesz-e meghatározó szavuk a tao-kompenzációs pénzből megmaradt 33 és fél milliárd elosztásánál is, arról csak találgatni lehet – erről ugyanis semmilyen nyilvános adat sincs. (3,5 milliárd sorsáról, a fővárosi színházakra eső tao-részről Tarlós István dönthet.) Csakhogy az idő szorít: az első döntéseknek már meg kellett volna születniük, de nincs róluk hír. Ami például a fesztiválokat illeti: nekik áprilisban már illene programot szervezniük – amit anélkül, hogy tisztában lennének a költségvetésükkel, aligha tehetnek meg. Nem véletlen, hogy a Magyar Fesztivál Szövetség szerdai éves közgyűlésén sokan epedve várják az ott elvileg tiszteletét tevő államtitkárt és vele a konkrétumokat. Arról mindenesetre, hogy a Fekete Péter feladatai közé tartozó javaslattételt segíti-e valamilyen grémium, semmit sem tudnak az érintettek. Mondjuk ha nem – legalább nem kell átnyúlni a fejük fölött.

 

Ha tetszett a cikk, kérjük, támogassa a Válasz Online munkáját, és kövessen minket Facebookon!

Kategória: Nagytotál