„Halljunk szót…!” – a Táncháztalálkozó 2019 nyitókoncertje és táncháza (x) – Válasz Online
 

„Halljunk szót…!” – a Táncháztalálkozó 2019 nyitókoncertje és táncháza (x)

„Csávás zenéjének van egy jellegzetes lüktetése, mely a táncházmozgalom érrendszerén keresztül a világ szinte minden pontjára eljutott. Így jutott el Vucic Zsigi barátunkhoz is, kinek érlelődő évek után jött az ötlete, hogy a szászcsávási zenei lüktetés megnyilvánulási formáinak sokszínűségét mutassuk be, attól függően, hogy hol, milyen korban, kinek és kikkel megszólaltatva, illetve milyen alkalomhoz kötődve jelenik meg. Ezen felkérésnek próbálva eleget tenni, egy hordozható eszközre rögzítettük elképzelésünket, melyet a hallgató elé tárunk, remélve, hogy a zenehallgatás élményén kívül a csávási iram és zenei lüktetés továbbélését is szolgálja” – vallják az Üsztürü és a Heveder együttes zenészei.

A hétvégi Táncháztalálkozó nyitókoncertje és táncháza tölti be péntek este a Fonót, ahol a Heveder és az Üsztürü zenekarok muzsikálnak 20.00 órától. Előtte 19.00 órától megnyílik Henics Tamás fotókiállítása Kallós Zoltán emlékére, a koncert után pedig táncház várja az érdeklődőket.

Henics Tamás kutatóorvos, fotográfus, amatőr népzenész, akit a tavalyi évben Halmos Béla-emlékéremmel tüntettek ki a magyar kulturális hagyományok átörökítéséért, a népi műveltség széleskörű megismertetéséért. Szabadidejében Erdélybe jár, elsősorban Kalotaszeg, Mezőség, illetve az ezen tájegységek szórvány magyarságának falvai mindennapi életének, szokásainak, zenéjének fotódokumentálásával foglalkozik.

Különös módon a csávási muzsikával történő megismerkedés mindkét zenekar esetében Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncegyüttessel való közös munka során kezdődött, de az azóta eltelt időben Szászcsáváson vagy környékén, valamint csávási zenészekkel töltött különféle alkalmak egyre nagyobb kötődést eredményeztek ehhez a zenéhez és a Kis-Küküllő menti falusi élethez, ezt mutatja meg a két együttes CsávásIram című koncertjén, amelyet 21.00 órától a két együttes táncháza követ.

A pénteki Fonós program itt található

A Táncháztalálkozó további programjaira szombaton és vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor, a programot itt találják